Klösz ​György monográfia 0 csillagozás

1844–1913
Lugosi Lugo László: Klösz György monográfia

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Róla szól: Klösz György

>!
PolgART, Budapest, 2002
128 oldal · keménytáblás · ISBN: 963930638X

Enciklopédia 1


Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

Ninácska P>!

Klösz Györgyről, elsősorban a Corvina Kiadó gondozásában először 1979-ben megjelent, és azóta több kiadást megért Budapest Anno… című kötet alapján mind a nagyközönség, mind a magyar fotókutatás úgy tudta és tudja, hogy Budapest fényképésze volt. Emellett ismertek voltak vidéki kastélyfelvételei, és a közelmúltban napvilágot látott számos, a millenniumi kiállítás alkalmával készült fényképe is.
Klösszel számos fotótörténeti cikk és album szerzője is foglalkozik, és bár életét talán soha nem tárgyalták sokkal bővebben, mint a mottóban idézett Kiss József-sorok, ezekből a töredékes ismeretekből is egy nagy ívű életpálya körvonala bontakozik ki szemünk előtt. Szerzőink számbaveszik Klösz fényképészeti témáit, megemlítik, hogy Magyarországon ő volt az egyik első fényképész, aki szabadtéren alkalmazta a nedves-eljárás eszközeit, hogy később kőnyomtatással foglalkozott, és valamennyi írás említést tesz szekeréről, amellyel Budapestet járta. E tanulmányok közül dr. Szakács Margit Klösszel foglalkozó írásai engedik a legtágasabb bepillantást egy nagyszabású, 19. századi fényképész-karrier részleteibe. A valóság azonban még ennél is sokkal lenyűgözőbb. Klösz ugyanis nemcsak Budapestet és a vidéki kastélyokat fényképezte, fotográfiái a 19. század utolsó harmadának szinte minden figyelemre méltó jelenségét megörökítették. Ez volt e monográfia előkészületi munkáinak legizgalmasabb felfedezése.

Kapcsolódó szócikkek: 1979

Hasonló könyvek címkék alapján

Széman Richárd – Szabó Tibor: Vica kisasszony XX. százada / Szabó József, Rákosszentmihály építésze
Saly Noémi: Pesti csodabogarak
Presser Gábor: Presser könyve
Szabó Magda: Katalin utca / Ókút
Zöldi Gergely: Koncz Zsuzsa
Ignácz Rózsa: Róza leányasszony
Kajdi Csaba – Papp Gergő (Pimaszúr): A nagy Cyla-sztori
Lakner Lívia: Lakner bácsi és száz gyereke
Vaszary János: Zörgetik az ajtót
Fencsik Tamás – Ganxsta Zolee: Döglégy a világ körül