Téveszméink ​eredete 1 csillagozás

A kötet öt esszét tartalmaz, melyek valamilyen módon mind a felvilágosodás filozófiájához kapcsolódnak. Nem átfogó elemzésekről van szó, hanem egy-egy résztéma kifejtéséről. Ludassy bemutatja például, hogy Rousseau mennyire elutasította az egyéni szabadság elvét az általa kívánatosnak ítélt politikai berendezkedés megvalósulása esetén, és hogy ezen meggyőződések hogyan deriválódtak a forradalom során a jakobinus diktatúra terrorjává.

Szintén érdekes volt az emberi jogok eltérő értelmezésével és eredetével foglalkozó rész, melyben Burke és Condorcet polémiáját tárgyalja az angol és a francia forradalom gyökereiről. A leginkább mégis az utolsó tanulmány fogott meg, melyben Arthur de Gobineau filozófiájának és életrajzának vázlatát adta közre a szerző. Gobineau-ról azt érdemes tudni, hogy a „modern” fajelmélet alapító atyái között tartják számon, aki az elsők között fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy a fehér, a fekete és a sárga emberek külön fajokat alkotnak, és hogy a civilizációk azóta hanyatlanak, amióta az egyes fajok keveredni kezdtek egymással. Gobineau ráadásul elveti a kereszténységet is, mivel annak univerzalizmusa elmossa a fajok közötti különbséget, és lagymatag szeretetelve elpuhítja az uralkodó (fehér, árja) faj harci ösztönét. Egy ponton odáig is eljut, hogy a vérfertőzés tilalma a kevert (mesztic) faj propagandája a saját társadalmi felemelkedésének biztosítására, illetve, hogy az etruszk kultúra a liberalizmus terjedése(!) miatt bukott el.

Mindezt egy olyan gróf(ocska) fogalmazza meg, aki fajkeveredési averziói ellenére egy martinique-i kreol nőt vett feleségül, illetve a francia állam iránt táplált heves gyűlölete ("Csak akkor érezném jól magam, ha ezt az elaljasodott országot a földig rombolnák a kozák hordák" – írja nővérének 1880-ban) ellenére nem átallott külképviseleti szolgálatot vállalni Teheránban, Athénban és Stockholmban.

S ilyenkor igazolva látom Konrád György megállapítását, miszerin „nem minden értelmiségi értelmes”.