Yanna ​titka (Függőség 1,5) 18 csillagozás

Ludányi Bettina: Yanna titka

Yanna Kormou függő, nyolc éve józan. A legjobb barátnője, Niki Varela, egyben a mentoráltja is. Együttes erővel harcolnak a vágy ellen, úgy tűnik, sikeresen. Egyik nap azonban Yanna különös dolgokat tapasztal barátnője, Niki körül. Arra gyanakszik, hogy újra inni kezdett, ezért nyomozni kezd. Ám amire rájön, sokkal szörnyűbb, mint hitte volna.

>!
Álomgyár, Budapest, 2020
28 oldal · ISBN: 9786156145154
>!
Álomgyár, Budapest, 2020
22 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156145147

Kedvencelte 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

Beszterczei_Erika P>!
Ludányi Bettina: Yanna titka

Jó volt az Ő szemszögét is olvasni. Itt is bebizonyította, hogy Niki nagyon sokat jelent a számára és nagyon óvja, védi mindentől, de főleg a visszaeséstől.
Nagyon jó volt ez a kis novella, bár olvastam volna még, mi is történt pontosan az ültetvényen, de remélem a második részből kiderül.
Remélem nem rágom le megint a 10 körmömet :D
@Bettina_94 Fantasztikus volt!!!

Pandaland P>!
Ludányi Bettina: Yanna titka

Jó volt kicsit Yanna szemszögéből olvasni, ennek köszönhetően kicsit jobban megkedveltem, ugyanakkor úgy érzem, hogy ezt a novellát tényleg túlzottan hamar hagyta abba most az írónő. Pont annál a résznél ért véget, ami szerintem sokakat foglalkoztat, hogy vajon Yanna utolsó gondolatai mik lehettek és mit érzet akkor, amikor ráébred a dologra. Szerintem még pár oldal jót tett volna, tényleg nem kellett volna sokkal tovább írni, de így sajnos bennem hiányérzet maradt és pont arra nem kaptam választ, ami érdekelt volna.

Rebbencs>!
Ludányi Bettina: Yanna titka

Klassz kis novella volt ez Ludányi Bettinától, ami egy teljesen új nézőpontból mutatta meg a Függőség sorozat történetét. Yanna egy érdekes karaktere a duológiának, akinek igenis szerves része van a kötetekben és ez a novella erre csak még jobban rávilágított. Jó kis jeleneteket lehet végig követni vele, sok mindent megmutat, kiegészít és teljessé tesz. Izgalmas, érdekes, olvasmányos.
Aki szereti a Függőség sorozat köteteit, ne hagyja ki ;)

rnekovacseme>!
Ludányi Bettina: Yanna titka

Ez annyira rövidke lett. De örülök, hogy jobban megértettem Yanna tetteit. Szívesen olvastam volna még arról is, hogy miért lett függő vagy hogy ő hogyan élte meg a függőséget, de ezt az írónő meghagyja az olvasó képzeletének.

Perly>!
Ludányi Bettina: Yanna titka

Nem gondoltam volna, biztos megint a hangulatom teszi, de ez a novella jobban tetszett A fantomnál, pedig az exalkoholfüggőkkel nem igazán tudok azonosulni. Sőt, sem Yanna, sem Niki, sem Corinna nem lett szimpatikus, de a benne szereplő gondolatok ellenben nagyon is! A kis borosüvegek, mint elválasztók, pedig kreatívak. :-) Viszont ezt is csak a könyvek elolvasása után fogom csillagozni.

>!
Álomgyár, Budapest, 2020
22 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156145147

Népszerű idézetek

Perly>!

Azt szokták mondani, hogy éjjel minden sokkal kilátástalanabbnak és vészjóslóbbnak tűnik. A fény hiány az oka. Amint lemegy a nap, az árnyékok megnyúlnak, de amikor a villanyt is lekattintjuk, csak a puszta sötétség marad. A hideg, a baljós sötétség. Néha tudomást sem veszel azokról az érzésekről, amelyeket kivált belőled, néha viszont egyszerűen rátelepszik a mellkasodra, és nem tudsz vele mit csinálni.

17. oldal (Álomgyár, 2020)


A sorozat következő kötete

Függőség sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Tar Sándor: Ennyi volt
Tar Sándor: A 6714-es személy
Karafiáth Orsolya: Amikor a mama lelegelte a papa haját
Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek
Karafiáth Orsolya: Szirén
Kiss Noémi: Balaton
L. J. Wesley: Afférok
Joanne Harris: Egész évben karácsony
Stanislav Rakús: Alkoholista történetek