Dreamology ​– Álomgyár 145 csillagozás

Lucy Keating: Dreamology – Álomgyár

Alice, mióta csak az eszét tudja, Maxről álmodik. Minden nap, elalvás után bejárják a világot, egzotikus helyekre utaznak, beszöknek a Louvre-be, vagy épp egy piramis tetején piknikeznek. És az ezernyi mesés kaland során egymásba szeretnek. De ez mind csak álom… Max ugyanis nem létezik. Legalábbis a lány ezt hiszi…
Alice édesapjával Bostonba költözik, és amikor belép új iskolájában az osztályba, Maxszel találja magát szemben. De a valóság más, mint Alice fantáziájában. A fiú kimért, és ráadásul van barátnője. És az ismerkedés korántsem olyan tökéletes, mint azt a lány remélte.
Amikor pedig kiderül, hogy Max álmai is régóta Alice-ről szólnak, a képzelet és a valóság egyre inkább kezd összemosódni. Úgy tűnik, véget kell vetniük a közös fantáziáknak, ezért mindent megtesznek, hogy kiderítsék a rejtélyes közös látomások okait.
De annak, aki álmában lesz szerelmes, elég-e valaha is a valóság?

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tagok ajánlása: 13 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás

>!
Maxim, Szeged, 2016
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632617671 · Fordította: Sóvágó Katalin
>!
Maxim, Szeged, 2016
360 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632617794 · Fordította: Sóvágó Katalin

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Alice Rowe · Max Wolfe · Gustave L. Petermann


Kedvencelte 12

Most olvassa 7

Várólistára tette 128

Kívánságlistára tette 99

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Evelena
Lucy Keating: Dreamology – Álomgyár

Olyan típusú könyv, ami az első mondatával megfog és arra késztet, hogy bár vizsgára kéne tanulnod, mégis szánj időt ennek az olvasására is… Bizony, bizony, kicsit titokban indult az olvasás, de a karácsonyi ajándékaim közül talán ez a könyv érdekelt leginkább.
Annyira érdekesnek találom az álom témakört boncolgató történeteket.
Itt a főszereplő leányzó pedig folyton az álomhercegével álmodik, bejárják a világot, kalandoznak, miközben megismerik egymást. Az egész annyira szép és megmosolyogtató.
Alice is legszívesebben álmodozással tölti az idejét, míg meg nem tudja, hogy az ő álomhercege nagyon is valóságos. Bár az élet sajnos nem mindig olyan, mint az álomviláguk.
Max nekem a valóságban kicsit túl komor volt, de meg tudom érteni Alice rajongását ám. ;) Olivert pedig már az első feltűnésekor megszerettem. A jó humorú pasik a gyengéim, de ezt biztos említettem már. :D
Főszereplőinknek ki kell deríteniük, hogy hogyan lehetséges, hogy látják egymást álmaikban. Az ÁKI dolgozói is mindig megnevettettek a komikus személyiségeikkel.
Alig tudtam letenni, szinte kötelez a könyv az esti 'csak még egy fejezet' gondolatára, amiből lesz még tíz fejezet persze…
Együtt úsztam a főszereplő párossal az álmok tengerén, Alice-nek pedig teljesen igaza van, a Pig Beachre tényleg érdekes lehet eljutni, micsoda hely! :)
Garantált mosolygás és kacagás, remek humor, jópofa alapötlet. Olvassátok, megéri! ;)

>!
Orsi999
Lucy Keating: Dreamology – Álomgyár

Mindig is érdekelt az álmok világa így nem is volt kérdés, hogy elolvassam-e ezt a könyvet.
Igazából szerintem ez a könyv a 18 év alattiaknak sokkal jobban fog tetszeni.
Könnyed olvasmány, és nagyon érdekes témát dolgoz fel. A történet nagyon aranyos, bár volt 1-2 olyan pillanat, amikor zavart, hogy a főszereplők ennyire döntésképtelenek, határozatlanok voltak, de a végére még ezzel is megbékéltem. A cselekmény eléggé kiszámítható, de tetszett.

>!
kellyolvas P
Lucy Keating: Dreamology – Álomgyár

Ki az, akit nem érdekel az álmok világa, vagy épp az álmok magyarázata, misztikus vagy tudományos szempontból? Én vevő vagyok minden álmokkal foglalkozó könyvre, izgat a téma, így élvezettel merültem bele a Dreamology két főszereplőjének történetébe. Nagyon érdekes a regény alapötlete, miszerint a két fiatal ugyanazt álmodja, gyerekkoruk óta jó barátok ebben a saját világukban, akik számíthatnak egymásra. Aztán egyszer csak a való életben is találkoznak, és válaszokat akarnak kapni a nyilvánvaló kérdéseikre.
Szerintem aranyos olvasmány a 14-17 éves korosztály számára, könnyed (és kitalálható) cselekményszállal. Nincsenek hatalmas fordulatok, de a szerelmi szál cuki!

>!
AniTiger MP
Lucy Keating: Dreamology – Álomgyár

Összességében nekem tetszett ez a szürreális álomvilág-élmény, imádtam, hogy a dőlt betűs fejezetek az álomban játszódtak, míg a nem dőltek a valóságban. Kedveltem Alice-t, általa felkerül a bakancslistámra Pig Beach meglátogatása (*.*), de az abszolút kedvencem Oliver volt (ha nem nézzük Alice és Max közös álmodós fejezeteit).

Szerettem, de úgy érzem, hogy egy igazán igényes és jó fordító csodát művelt volna a regénnyel. spoiler

Tulajdonképpen nem bánom, hogy megvettem, bár ijesztő a Molyos %-a a könyvnek! Szívesen olvasnék hasonló sztorikat, mert rengeteg dolgot ki lehetne hozni ebből az egymásról és egymással álmodós témából!

Egy kis fangirlködés:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2017/08/lucy-keati…

>!
Maxim, Szeged, 2016
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632617671 · Fordította: Sóvágó Katalin
2 hozzászólás
>!
deen
Lucy Keating: Dreamology – Álomgyár

Kedves kis történet volt. Alice úgy érzi egész életében Max-szel álmodik, boldog az álmaiban, tulajdonképpen az álmai éltetik, míg a való életben próbál megfelelni, de nem igazán érdekli semmi sem. Bostonba költözése viszont a feje tetejére borítja az életét, mivel álombeli pasija szembe jön vele az iskolában, ráadásul úgy tűnik, ő nagyon is éli az életét. Vajon mi köti össze őket álmaikban és miért nem értenek szót azokon kívül? Max megtanult a való világban élni, Alice viszont nem akarja elengedni a biztos menedéket. Amikor a valóság és az álmok összemosódnak a két fiatalnak nem marad más választása, mint az álmok helyett a valóságot választani. De vajon Alice képes rá, hogy elengedje a biztonságot és elhiggye, hogy az életben is boldog lehet? Érdekes volt a történet, de azért többet is ki lehetett volna hozni belőle. Alice kicsit bosszantó volt, de végül csak képes volt a fejlődésre, és megpróbált bátor lenni. Max fura volt számomra, valahogy amennyire ragaszkodott Celeste-hez, olyan gyorsan meg is feledkezett róla. Nem csodálom, hogy Alice összezavarodott Max viselkedésétől. Egy kicsit gyors volt a befejezés is, ráadásul számomra halálosan rózsaszín, de azért aranyos.

>!
agi89
Lucy Keating: Dreamology – Álomgyár

Kellett egy cuki történet, ami ellensúlyozza egy kicsikét a lelkemet megtaposó Forbiddent.
Jelentem sikerült neki. :D

Nem tökéletes a könyv és mégis bírtam.

Annyira tetszett az alapötlet. *-*
Mindig érdekeltek az álmok. Miért álmodunk? Miért vagy hogyan tudom folytatni azt az álmot ami reggel megszakadt? És még sok ilyen lényeges kérdés és gondolat megfogalmazódott bennem egész kicsi koromban már. :D
Sajnos nem lett igazán jól kidolgozva ez a nagyszerű ötlet.
A két főszereplő nagyjából rendben volt.
Jájjj és Oliverért az első pillanattól kezdve odáig voltam. Nagyon édös karakter. :))

Momentán azt érzem, hogy ez a „mórás” LOL könyvek közt egy gyöngyszem lenne. De nekem valahogy nem passzol a Dream Válogatások közé.

>!
Maxim, Szeged, 2016
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632617671 · Fordította: Sóvágó Katalin
5 hozzászólás
>!
Violet_Finch_PMónika
Lucy Keating: Dreamology – Álomgyár

Mindig is érdekeltek az álmokkal kapcsolatos dolgok.
Anno nagy álmoskönyv bújó voltam. Amint emlékeztem egy álmomra,azonnal kikerestem mit is jelenthet.
Amikor elkezdtem olvasni a könyvet és jött álombeli Max,eszembe jutott az én „Maxem”…..
Igen,igen tiniként többször is megfordult az álmaiban egy fiú de sose tudtam meg a nevét,valahogy nem jött szóba és sose találkoztam vele a való életben,de ha holnap szembe jönne velem az utcán,egyből felismerném. :) De szerintem csak a képzeletem találta ki Őt anno. Nem emlékszem,hogy jártam volna az Ákihoz hasonló helyen. Na mindegy…
Maxet megkedveltem mert,mert lépni a valóság felé és eltudta fogadni azt ami történik. Alice kicsit a felhők felett három méterrel járt és ez nem is baj,addig amíg nem rugaszkodik vagy 10-re. :D Remélem értitek.
Sajnálom,hogy nem tudtunk meg többet a családi hátterükről. Talán ha kicsit jobban be lettek volna mutatva a szereplők ,akkor megadom az 5 csillagot,de mivel nem éreztem magamhoz közel a szereplőket mert szerintem kicsit felületesen lettek megírva,igy csak 4-et kap. Egyszerű,könnyed olvasmány.
De azért tényleg cuki volt. :)

>!
Ninácska P
Lucy Keating: Dreamology – Álomgyár

Nehéz értékelni a könyvet, mert erősen kétes érzések uralkodnak bennem. A borító már rögtön megnyert magának (bevallom, elsősorban ezért kezdtem el olvasni), a cím is passzol a történethez. Utóbbiról azt tudnám mondani, az eleje kimondottan tetszett, csak úgy faltam az oldalakat, de a közepe, majd a vége felé kezdett laposodni. Evidens volt, hogy mi lesz a végkifejlet, és az ilyent nem mindig szeretem. A főszereplő lány, Alice, sokszor idegesítően viselkedett, Max viszont kimondottan szimpatikus volt.
Nem bántam meg, hogy elolvastam, de a végét kicsit fel lehetett volna még pörgetni.

>!
Virág_Blogger P
Lucy Keating: Dreamology – Álomgyár

„Tudtad, hogy ahányszor álmodunk, alapjában igazoltan elmebetegek leszünk?”

Annyira próbáltam megfogalmazni fejben, hogy éppen milyen könyvre van szüksége kicsiny lelkemnek, hogy legyen rá egy konkrét fogalom, egy meghatározás, ami mentén a megfelelő irányba tudok indulni. Elvileg elszúrtam – mégis, úgy sikerült megélnem az Álomgyárat, mint egy tökéletesen időzített ajándékot. Hiába az agyalás, a válasz egész egyszerű: éppen erre a könyvre volt szükségem. Édes volt, imádnivaló, és valóban csodás kikapcsolódást nyújtott, de nem mennék el szó nélkül az izgalmai, a különleges konfliktusa mellett sem, mert számomra ezek tették igazán különlegessé. Az álom, mint téma még nem annyira terjedt el, így kifejezetten üdítő és egyedi szálként jelentkezett a történetben – és ezzel, bát nem fantasy, mégis teljesen fantáziavilágba repített olvasás közben, egyszerűen nem tudtam abbahagyni az álmokon való gondolkozást, jelzem, ez még mindig nem megy. A könnyed, finom romantika, a rejtély, izgalom és a humor tökéletes egyvelege tette ezt a történetet kész álommá a tartalmas kikapcsolódásra vágyók számára – csak ajánlani tudom :)

Teljes baromi kusza értékelésemet a könyvről a blogomon olvashatjátok: http://neverletmegobyviranna.blogspot.hu/2017/01/ahol-a…

>!
_Enii_
Lucy Keating: Dreamology – Álomgyár

– (…) Bár minden így maradna.
– Miért ne maradhatna?
– Mert megváltoznak a dolgok.
– Akkor nem, ha nem hagyjuk.

Ebben a hónapban ha jól emlékszem a 2. mások által erősen lepontozott könyv,ami nálam kedvenc lett.
A történetben minden adott,ami egy könyvet számomra nem tesz 5*-ossá:
-> döntésképtelen fiatalok
-> határozott szereplők hiánya
-> valamelyest szomorú kiinduló kép
-> sok monológ
->…és még több leírás
Ezután bárki joggal kérdezheti,hogy akkor mire az 5*,a kedvenc és az ajánlom használata?
Kedves Molyok,a teljesség igénye nélkül:
-> a vicces párbeszédekre
-> a szórakoztató cselekményszálra
-> a folyamatos akcióra
-> a borítóra igen,lehet,hogy nem a legfelnőttesebbek közé,tartozik,de a lelkemnek most nagyon kellett ;)
-> Oliver-re,Max-re oké rá nem mindenhol és Jerry-re ha ezelőtt bárki azt mondja nekem ,hogy egy kutyát „beveszek” a (fő)szereplők közé,azt kb. körberöhögöm,és tessék mégis megtörtént :D
-> és persze az ESZMÉLETLEN ALAPÖTLETRE
Olyan újdonságot hoz,amivel én eddig még soha nem találkoztam,annyi kreativitás és frissesség van benne,hogy bár ifjúsági,méltán lehet egy 20 éves polcának is az éke. :))
Ezek mellett pedig még tanulságot is hoz a könyv.

Ui1.: Köszi hugi,hogy a figyelmembe ajánlottad! <3
Ui2. Álmainkban mindnyájan szürrealista festők vagyunk.


Népszerű idézetek

>!
Mpattus P

Érzelmi szempontból soha sincs alkalmas idő arra, hogy az elképzelt álomfiúnk szakítson velünk.

>!
Mpattus P

Az életem gyakorlatilag romokban hever a sarokban, egy pár piszkos zoknival a tetején.

>!
Evelena

Nem tudom, ki találta fel a pizzát, de szeretném szájon csókolni.

116. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Alice Rowe
>!
Ninácska P

– Senki sem gyújt fel semmit!
– A magad nevében beszélj!

83. oldal

>!
Evelena

Ellenállhatatlanul vonz az egyik beépített, magas könyvespolc, aminek gyönyörű, félhold alakú stukkók vannak a tetején.

214. oldal

>!
csucsorka P

Törtem is rajta a fejemet, hogy vajon mindenki ilyen makulátlan lesz-e öregkorára, vagy én még nyolcvanévesen is olyan pulóverben fogok járni, aminek kilyukasztom a kézelőjét, hogy keresztüldughassam rajta a hüvelykujjamat.

16. oldal

>!
Mpattus P

Tudtad, hogy ahányszor álmodunk, alapjában igazoltan elmebetegek leszünk?

>!
Evelena

Úgy látszik, a szerelem megszépíti az embert.

180. oldal

>!
AniTiger MP

    – (…) Viszlát két hét múlva, Alice. Olyan nincs, hogy addig megbolonduljatok. Bízz bennem.

217. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Alice Rowe · Gustave L. Petermann
1 hozzászólás
>!
_Enii_

Az ember nem tud leállni az érzéseivel csak azért, mert valaki azt mondja neki, hogy azt kell tennie.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kerstin Gier: Az álmok második könyve
Böszörményi Gyula: Gergő és a bűbájketrec
Richelle Mead: A halál csókja
Marissa Meyer: Scarlet
Joss Stirling: Misty
Virág Emília: Sárkánycsalogató
Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
Robin O'Wrightly: Város a föld alatt
Charlie N. Holmberg: Az üvegmágus
Rachel Vincent: Lélekőrzők