A ​lelki nyugalomról 6 csillagozás

Lucius Annaeus Seneca: A lelki nyugalomról

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
Seneca, Budapest, 1997
74 oldal · ISBN: 963803873X · Fordította: Bollók János

Enciklopédia 2


Kedvencelte 2

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 16

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Gone_Girl
Lucius Annaeus Seneca: A lelki nyugalomról

Elég nehéz volt beszereznem, de megérte. Nagyon jó könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom, nagy igazságok vannak benne. Az élet szinte minden területére kitér és az emberek legalapvetőbb problémáit tárja fel, valamint ajánl rá megoldást. Gyalázat, hogy milyen kevesen olvasták, remélem ez a jövőben változni fog. :)

>!
Jeffi SP
Lucius Annaeus Seneca: A lelki nyugalomról

A könyv maga nagyon jó. Természetszerűen nem regény, nem is úgy kell olvasni. Úgy vélem, rengeteg ember hasznára lenne, ha Senecát néha olvasna. Nem kell persze sokat, egy-egy ilyen rövidke könyvét. Mert vannak benne igazságok, olyanok amiket tudtunk eddig is, de így megerősítést kapunk, nem csak mi gondoltuk úgy.

>!
Dana
Lucius Annaeus Seneca: A lelki nyugalomról

Ehhez túl sokat hozzátenni nem lehet, abszolúte követendő és megfogadható tanácsok, orvosilag írnám fel ideges személyeknek.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Gone_Girl

Annyi könyvet vásároljunk tehát, amennyi kell, és szobadíszül egyet se!

39. oldal

7 hozzászólás
>!
psn

Sohasem szabadulunk meg a szorongástól, ha úgy véljük: annyiszor ítélnek meg bennünket, ahányszor ránk pillantanak.

>!
Jeffi SP

Mire való a számtalan könyv és könyvtár, amelyeknek tulajdonosa még a címjegyzékét is alig olvassa végig élete során? A nagy ismerettömeg nyomasztja, és nem okosabbá teszi a tanulót; sokkal jobb, ha kevesebb szerzőnek adod át magad, mint ha sok között botladozol.

39. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv · könyvtár
>!
Jeffi SP

Ez a fogyatékosság: a más véleményétől való függés, oly mélyen gyökeret vert bennünk, hogy a legőszintébb dolog, a fájdalom is színleléssé válik.

59. oldal

1 hozzászólás
>!
Gone_Girl

A tehetség, ha kényszerítik, nem felel meg a várakozásoknak, és a fáradozás, ha a természet ellenére való, eredménytelen.

31. oldal

>!
Jeffi SP

Senki se rabolja el egyetlenegy napomat sem, aki semmi méltóval nem képes kárpótolni ekkora veszteségemért! Lelkem csak önmagán csüggjön, önmagával foglalkozzék, semmi olyat ne tegyen, ami idegen tőle, és ami más megítélése alá esik: A köz- és magánélet gondjától mentesen ragaszkodjon nyugalmához.

9-10. oldal

>!
Gone_Girl

… megszokott dolgainkra ugyanis mindig elnézően tekintünk, és elfogultságunk mindig akadályozza ítélőképességünket.

11. oldal

>!
Gone_Girl

A természet azzal tette nekünk a legnagyobb szolgálatot, hogy miután tudja, milyen fájdalmakra születünk, bajaink enyhítésére feltalálta a megszokást, a legsúlyosabb helyzetekkel is gyorsan megbarátkoztatva bennünket.

41. oldal

>!
Jeffi SP

Tudnunk kell tehát: nem a környezetünk hibája, amitől szenvedünk, hanem a miénk ; erőtlenek vagyunk minden elviselésére, hosszan nem tűrjük sem a fáradalmat, sem a gyönyört, sem magunkat, sem más egyebet.

19. oldal

>!
Gone_Girl

Mert az erény, bármennyire homályban van is, soha nem marad rejtve, hanem jeleket bocsát ki magából, és aki csak méltó rá, felismeri nyomairól.

22. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Marcus Tullius Cicero: Az istenek természete
Marcus Aurelius: Elmélkedések
Marcus Tullius Cicero: Tusculumi eszmecsere
Marcus Aurelius: Marcus Aurelius elmélkedései
Marcus Tullius Cicero: A jóslásról
Marcus Aurelius – Cassius Dio Cocceianus: Marcus Aurelius elmélkedései
Marcus Tullius Cicero: Marcus Tullius Cicero válogatott művei
Marcus Tullius Cicero: A végzetről
Marcus Tullius Cicero: A legfőbb jóról és rosszról
Titus Livius: A római nép története a város alapításától