Napnővér (A hét nővér 6.) 92% 174 csillagozás

Egy újabb nagyszerű regény egzotikus helyszínekkel és tanulságokkal. A legkisebb húg, Electra a szupermodell egy gyönyörű feketebőrű nő, aki népszerűsége és gazdagsága ellenére boldogtalan. A stressz elöl az alkoholba és a kábítószerbe menekül, ami majdnem végzetes lesz számára. És amilyen ellenszenves az elején, olyan szimpatikus, kedvelhető szereplővé válik a történet végére. Míg a jelenben játszódó rész főleg New Yorkban, addig a múlt az 1940-es évek Kenyájában játszódik. Cecily, az amerikai lány igazi példa szülői szeretetből és önfeláldozásból. Az ő szemén keresztül kicsit bepillantást nyújt a szerző az ültetvényesek és a helyiek életébe, és a II.vh hatásaiba. A történet érinti a fekete egyenlőségi mozgalmakat, mintha az írónő érezte volna, hogy ez még mennyire aktuális lesz. Engem teljesen beszippantott a történet, igazán szépen megírt családregény, és ha jól értesültem, kapunk még egy részt.

Megint csak hálás lehetek, de nem rossz értelemben, hogy az elmúlt egy hétben minden második nap 24 órás ügyeletben voltam. Mert ez az a könyv, amit 700 oldal ide vagy oda, de örökké tudtam volna olvasni. Kavarognak bennem a gondolatok, de egy dolog körvonalazódott bennem: az, hogy az előző köteteket nem értékeltem maximális pontszámra, az emiatt teljesen érthetővé vált számomra, és remélem majd a többi olvasó, és Lucinda Riley rajongó számára is. Számomra ez volt eddig – az írónő munkái közül is, nem csak a sorozatban – a csúcspont. Iszonyatosan sok munka, rengeteg utánajárás, és a témához való, valamint az íráshoz való teljes alázat, ezt érzem. Nem akarok fennkölt lenni, de a kerek egész fogalma itt csúcsosodik ki. A sorozat elérte azt a részét, amikor már a testvérek egyedüli részvétele nem lenne elég egy kötetben, érződik, hogy elértünk egy fordulóponthoz, mindannyian vártuk is ezt, igaz, szerintem sok ember, aki olvasta, és olvassa, nem ezt sejtette előre (nincs spoiler). Elektra számomra a kedvenc nővérem lett minden viszontagsága ellenére. Ahogy megismertük őt, és a múltját, jelenét, talán itt érezhető a legkomolyabb, és legviszontagságosabb családi történet az összes közül. Aki benne van ebben a könyvben, mindnek hangsúlyos lett a szerepe, kifejezett ellenszenvet nem váltanak ki, sőt nagyon szerethetőek hibáik ellenére. Nem túl szirupos, ám rendkívül érzelmes, viharokkal tarkított, jól esett olvasni. Számomra az év legjobbja. Kíváncsi leszek a végére…
Ui.: Az igényes és gyönyörű kiadásért köszönet @General_Press_Könyvkiadó! :)

Megfáradt már kicsit így a végére a sorozat (vagy én).
Nehéz Electrával megbarátkozni, de nem reménytelen. Fejlődése inspiráló.
Nagyon fontos kérdéseket, témaköröket jár körbe a történet és végre a kedvenc földrészemen, Afrikában is kalandozhattam.
A Nővérek egymás iránt támogatása példaértékű minden Nőnek szerintem, de a túl udvariaskodó és felszínes párbeszédeiktől viszont most már tényleg a falat kaparom.
A hibái és a túlírtsága ellenére a hangulata ennek a résznek is erős és lelkesen folytatom tovább, (sőt félek is a befejezéstől, az elengedéstől), a szívemhez nőtt nagyon a sorozat.

Továbbra is nagyon szeretem a sorozatot, de ez a rész nem lopta be magát a szívembe. Szerintem ez volt az eddigi leggyengébb.
Az érdekesebb jelenetek hirtelen véget értek, kibontatlanul maradtak, helyette jellegtelen, felesleges töltelékszálakkal tömte meg az írónő a könyvet. Az én ízlésemnek túlságosan szirupos és hihetetlen volt, hogy spoiler. A kórházas résznél már úgy éreztem, cukorsokkot kaptam. Nyilván anyai érzéseid támadnak 26 évesen egy tizenvalahány éves lány irányában, akit két hete ismersz az elvonóról, és beszéltél vele már vagy három mondatot. Hát hogyne, ez természetes.

Lucinda ebben a részben is kitett magáért, sok nehéz és fontos témát érintve, szerteágazón merítkezve és hősnői útját messzire gördítve. A legkisebb, 6. testvér ment át talán a legnagyobb változáson. Electra, a szupermodell széthullásának lehetünk tanúi, aki a drogokban és alkoholban keresve menedéket, a függőség, majd a gyógyulás kínkeserves útvesztőjén vezet magával végig minket. Vele párhuzamosan a múltban járva Kenyát lehet felfedezni, ahol imádtam Cecilyvel együtt barangolni, vadászni, megismerni a maszályokat, a vidéket és az állatvilágot, mégis ez idáig kissé alulmaradt nekem a korábbi kötetek múltbéli szereplőihez képest. A fordulópontot életútjában Stella hozta el, onnantól kezdve esett valóban nehezemre elengedni a kezüket és félretenni a könyvet. Végül mindegyiküknek megmutatkozott az ereje és igen érdekes kísérőtársakra tettek szert. Romantika terén viszont sajnáltam, hogy mindkét idősíkon olyan halovány lett a szerelmi szál, valamint hogy néha túl idillibe fordult a történet. Mindettől eltekintve azért élvezettel olvastam ezt a részt is és visszavonhatatlanul a kedvenceim közt foglal helyet a sorozat.:)

A 6. nővér történetével megismerhettük az utolsó lány őseit.
Cecily egy remek nő, alig vártam , hogy azt a szálat olvashassam, ami a múltban játszódott.
A jelenben Electra drog -és italproblémákkal küzdő modell, ez kevésbé nyűgözött le, de a jellemváltozása mindenképpen dicséretes. .Persze kellenek mellé a segítők is, akik terelgetik akkor is, ha ő nem éppen szeretné.
Egy kicsit döcögősebben ment ez a hosszúra nyúlt történet.
Nagyon várom a befejezést.
Úgy gondolom ez egy remek sorozat, mindenki megtalálja a hozzá közelebb eső lány történetét.

Electra aztán rendesen feladta a leckét! A könyv első felében, ahol minden a spoiler körül forgott, őszintén szólva agyon tudtam volna csapni, annyira dühítő volt a viselkedése. Alig vártam, hogy történjen valami, ami kizökkenti ebből az állapotból, és bár jött az arculcsapás, majd az spoiler, a kissé keserű szájíz a regény végéig megmaradt.
Cecily ezzel szemben az első pillanattól kezdve belopta magát a szívembe. Az, hogy Kenya lett életének egyik fő helyszíne, csak hab volt a tortán, az én Afrika-imádatomnak csúcspontja. A háború, Bill, spoiler járt, egy rendkívül izgalmas életúttá nőtte ki magát, ami esetében sokszor azt kívántam, hogy bár sose érne véget, mégis örültem, amikor a múlt és a jelen szálai összekapcsolódtak.
A könyv utolsó sorai szépen elővezetik a hetedik részt, úgyhogy ha nem is ma, de pár napom belül folytatom az ismeretlen nővér történetével.

Csillagos ötöst neki! Nagyon megszerettem a Hét nővér sorozatot és már az előző könyvvel is sőt mindegyikkel úgy voltam ahogy befejeztem,hogy jöhet a következő. Imádok elveszni mindegyik testvér történetében. Az aktuális problémáikban,ahogy felnőttek,ahogy látják az életüket. Ahányan vannak annyira különböznek. Az írónő komolyan veszi a fáradságot és hihetetlenül pontosan utána jár egy-egy kultúrának és annak a népnek a történelmének. A családok múltját ahogy kibontja kellemes egyensúlyban van a jelen és múlt megismerése. Biztos,hogy ez újra olvasós sorozat lesz számomra. Nagyon kíváncsi vagyok,hogy mit rejteget az elvileg utolsó rész bár lehetne még hozzá kanyarítani történeteket szerintem…

Talán Electra áll tőlem a legtávolabb a testvérek közül. A vége összességében jó volt.
Ez a rész is csatlakozhat az elődjeihez, mert ugyanaz a borongós hangvételű. Szerintem jó ideig nem fogok hasonló könyveket olvasni, mert a lelkemnek nem esik jól. Nagyon várom a befejezést. Vannak ugyan tippeim mik lesznek, de ennél az írónőnél még semmi sem úgy alakult soha, ahogy én azt gondoltam előre.

Nagyon szeretem a sorozatot, de az eddigi részek közül ez a könyv tetszett a legkevésbé. Electrát az elején egyáltalán nem bírtam az önpusztító életmódja miatt spoiler. A függőségéből való gyógyulás, vagy kilábalás túl egyszerűnek, „könnyűnek” tűnt. A múltbeli szál, Cecily története, elsősorban a kenyai rész sokkal érdekesebb és izgalmasabb volt, és egy egzotikus világgal ismerkedhettem meg. Sajnos, Cecily és Bill házasságát úgy alakította az írónő, hogy azon nagyon felhúztam magam. Stella lányáról pedig alig tudtunk meg bármit is. Ez nekem így kevés volt. Kár érte.