Bejárónők ​kézikönyve 123 csillagozás

Válogatott történetek
Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve

Lucia Berlin szemügyre vette a démonait, az alkoholt, a kábítószereket, a bántalmazó és sérült anyát, a betegségeket, a magányt, aztán odalépett a szakadék szélére, és lenézett a mélységbe.
De az utolsó pillanatban mégis úrrá lett a zuhanáson: megírta az elbeszéléseit.
Történeteit, amelyek egyszerre ironikusak és tragikusak, drámaiak és szatirikusak, a huszadik századi Amerika mindennapjaiban rejtőző csodák és személyes tragédiák teszik felejthetetlenné.
A Bejárónők kézikönyve az amerikai novellista, Lucia Berlin válogatott történeteit gyűjti egybe. Az írónő halála után tizenegy évvel jelent meg a kötet, amely több millió olvasót és hatalmas népszerűséget hozott szerzőnek, és több mint húsz nyelvre fordították le.

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tartalomjegyzék

>!
Jelenkor, Budapest, 2017
608 oldal · ISBN: 9789636767631 · Fordította: Bíró Júlia
>!
Jelenkor, Budapest, 2017
608 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636766245 · Fordította: Bíró Júlia

Enciklopédia 38

Helyszínek népszerűség szerint

Mexikó · Mexikóváros


Kedvencelte 41

Most olvassa 27

Várólistára tette 179

Kívánságlistára tette 111

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

Életem egyik legjobb novelláskötete. Ha egy mondatban kéne megfogalmaznom, milyen Lucia Berlin prózája, akkor azt mondanám: lehet, hogy nem tudja, hogy kell novellát írni, de tökéletesen érti. Szerencsére nem kell egy mondatban megfogalmaznom. Ezek az elbeszélések egy finom ellentmondásra épülnek: egyfelől szerkezetileg helyenként törékenynek, ingatagnak, sőt: esetlegesnek tűnnek, másrészt viszont van bennük egy jó adag bölcs őszinteség, ami az elbeszélő erejéből fakad – abból, hogy ránehezedett egy fájdalmas élet súlya, de a súly alatt nem összeroskadt, hanem erőt merített belőle. Berlin szigorúan monotematikus szerző, csak arról ír, amit megélt (de az nem kevés). Talán nem is akad olyan novellája, amiben ne tűnne fel az író valamelyik alakmása, vagy akár ő maga, mégpedig minden esendőségét pőrén az olvasó elé tárva. Ugyanakkor ezek a szövegek mégsem terhesek úgy, ahogy mondjuk a magyar szoció szokott néha gyakran lenni – hogy az embernek szinte kedve szottyan a Dunába vetni magát miattuk. Azt hiszem, azért nem, mert Berlinnél az amerikai elbeszélő-iskolára jellemző mondattani tisztaság és kifinomult elemzőkészség valami teljesen új minőséget kap, ahogy elegyedik valamiféle latin ízzel – azzal, hogy nyugati szemmel szokatlan nyíltsággal beszél saját érzelmeiről, és máshogy, talán bensőségesebben fogja fel a család, a halál fogalmát, mint ahogy azt a kortárs angolszász prózában tapasztalni szoktuk. Nyilván – 600 oldalas kötetről lévén szó – nem minden írás ragadott meg ugyanúgy, de még az ún. „gyengébbek” is ott fogtak meg és úgy, ahol és ahogy kell. Csak épp azok az erősebbek… azok erősebben. Egyik-másik úgy kent a falhoz, hogy még. Még. Még akarok ilyet.

6 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

Lucia Berlint olvasni többek között azért fantasztikus, mert elhiteti veled, hogy írni mindenki tud. Nem kell hozzá más, csak egy átlagos élet Albuquerque-ben, El Pasoban, chilei bányavárosokban, vagy a kies Mexikóban. Persze ehhez járnak még különböző gyermek- és felnőttkori traumák, úgy is, mint családon belüli abúzus, kiskorú zaklatása, több romos házasság, súlyos alkoholfüggőség, zsákutcába vezető társas és családi kapcsolatok. Nem beszélve persze a mindebből fakadó krónikus önértékelési zavarokról, pozicionálási nehézségekről.
Mindemellett azonban elengedhetetlen még a töretlen életigenlés, az élni akarás és a makacs kitartás olyan minőségileg felsőbb szintje, amely csak kevesünknek adatik meg. Ha pedig ehhez társul az istenadta, született tehetség is (abból a bizonyos megtanulhatatlan fajtából), akkor könnyen lehet, hogy egy élet történetével, te magad leszel a következő Berlin asszony (esetleg úr). Ha mégsem lesz így, akkor se csüggedj, olvasd inkább a Bejárónők kézikönyvét, hiszen már megíratott helyetted (is).

Egyes novellák hatására néhány napig egyszerűen jegelnem kellett a könyvet, képtelen voltam a folytatásra. A Mijito valószínűleg életem végéig kísérteni fog. Összességében úgy gondolom, hogy ezek az írások valóban meghatározó darabjai a 20. századvég amerikai prózájának.
Ajánlom mindenkinek, akit ez a szürke, terhelt világ érdekel. Csak arra ne számítson a jövendő olvasó, hogy egy jót szórakozik az elbeszéléseken. Mégis valami olyan minőséget kap majd, amit nem osztogatnak akárhol.

5 hozzászólás
giggs85 P>!
Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

Lucia Berlin a sokadik szerző, aki a maga korában egy szűk kört leszámítva (neves támogatója volt többek között a Nobel-díjas Saul Bellow, akinek lapjában először jelentek meg írásai) kvázi ismeretlen volt, majd a halála után egy csapásra világhíres lett. Mégpedig pont a most bemutatandó gyűjteményes kötetével, a Bejárónők kézikönyvével, amelyben fellelhető a teljes életmű kétharmada, és amely stílusában, jelentőségében leginkább Raymond Carveréhez hasonlítható.

Újabb közhely, hogy semelyik író nem tud igazán elszakadni saját életétől, de az amerikai szerző esetében ez fokozottan igaz. A kötetben szereplő minden egyes novella, kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) mértékben visszavezethető az írónő személyes és igen hányatott sorsához. Berlinről tudni kell, hogy fiatalkorában sokat költözött a családja a bányamérnök apa miatt (megfordultak többek között Alaszkában, Arizonában és Chilében is), ő maga egész élete során krónikus és igen fájdalmas gerincbántalmakkal, valamint roppant súlyos alkoholproblémákkal küszködött. Négy férjet és számtalan állást (volt takarítónő, ápolónő, recepciós és végül egyetemi tanár is) fogyasztott, de a nagy szenvedélyéről, az írásról – melynek témáját mindig saját életéből merítette – sosem mondott le.

Sajnos ebben a válogatáskötetben sehol nincs jelölve az adott novella keletkezési ideje, így csak sejteni vélem, hogy az itt szereplő írások időrendi sorrendben szerepelnek. Így jutunk el a nem túl szerető és meglehetősen sokat alkoholizáló családban értelemre lelő kislánytól, az éppen aktuális leendő ex-férjet / ex-barátot fogyasztó alkoholista nő képén át a súlyos betegsége miatt már csak oxigénpalackkal létezni tudó idő egyetemi tanárnőig. Hát, mit mondjak? Nem túl szívderítő életpálya. És mégis közös az összes történetben az, hogy történhet bármilyen szörnyűség, lehet bennük az ember bármilyen mélyen, sosem csap át kilátástalan drámába vagy szocio-horrorba, hanem mindvégig ott van benne a pozitív világlátás és a remény. A kortárs irodalomban ez igen ritka kincs.

De hogy néhány novelláról is ejtsek szót, az egyik kedvencem, a „Dr. H. A. Moynihan”, rögtön a kötet elején található. Ebben a történetben narrátorunk finoman szólva sem túl kedves, alkoholista nagyapja egy nap úgy dönt, hogy unokája segítségével kihúzza minden saját fogát, hogy egy azokkal tökéletesen azonos (sárga, töredezett, girbegurba) protézissel helyettesítse őket. A rendkívül plasztikus és részletező leírástól garantált, hogy minden fogorvostól rettegő olvasót kiveri a hideg verejték…

A kötet címadó darabja a szerző bejárónői korszakába kalauzolja az olvasókat, ahol már látszik, hogy mennyire tökéletesen működik Berlin figyelme, a széttöredezett, ugrásokkal tagolt novella apró, ám annál mélyebbre hatoló megfigyelések halmaza, melyekkel feltárja a korabeli Amerika középosztálybeli háziasszonyainak életét, és ezzel párhuzamosan mutatja be saját bejárónői sorsát is.

A „Tigrisharapások” egy meg nem történt abortusz leírása, amiben a gyermeküket megszülni nem akaró nők egy mocskos mexikói intézménybe kerülnek, hogy ott elvetessék a gyereküket. Ez az alig húsz oldalnyi szöveg is hihetetlenül éles szemű megfigyelőre vall (természetesen ez az egész nem működne a fordító, Bíró Júlia remek munkája nélkül), aki az emberek legapróbb rezdüléseit is észreveszi és értelmezi, és ráadásul mindezt úgy, hogy ez nem megy az olvasmányosság rovására – mindig megmarad a történet, és lehet falni egyik oldalt a másik után.

Lucia Berlin nemcsak az amerikai kritikusok, de az én megítélésem szerint is a huszadik század egyik legnagyobb novellistája, aki annyit meríthetett saját életéből, hogy kitelt belőle 600 oldalnyi novella. Bár a Bejárónők kézikönyve mindvégig női szemszögből, nőket érintő témákról mesél, egy pillanatra sem válik kimondott feminista kiáltvánnyá, hanem megmarad rendkívül olvasmányos, elgondolkodtató és szerethető történetek sorozatának, amiből ráadásul megviláglik előttünk ennek az igazán nagyvonalú írónőnek is az élettörténete.

Chöpp P>!
Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

Nagyon örülök, hogy sikerült beszereznem egy olvasás erejéig. Az első novella után azt mondtam: Hűha! A második után: Nahát! A harmadik pedig egyenes utat jelentett a csodálatot kifejező enyhe Istenkáromló kibukáshoz. Nem ismétlem meg.
Nem mondom, hogy nem voltak benne számomra nehezen vett akadályok. A drog, a nyomor, az alkoholizmus, a kilátástalanság, az emberi érzéketlenség mind ilyen nagyon-nagyon nehéz akadály. A börtönt viszont valamiért bírom. Főleg, ha van benne könyvtár.
És amikor megismétlődnek a novellák utáni sóhajok és kibukások (szavak, amelyek visszatarthatatlanul buknak ki belőlem), na akkor van létjogosultsága egy novellagyűjteménynek. Mert akkor klassz(is).

Amadea>!
Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

Alkoholizmus. Gerincferdülés. Heroin. Sivatag. El Paso, New York, Új-Mexikó, Texas, forróság, por, apácák, palacsinta, orvosi rendelő, sürgősségi, Chile, mosodák, gyönyörű nők, erőszakos, züllött férfiak, gyermekbántalmazás, kilátástalanság, magány, halál, szegénység.

Ezekkel a címszavakkal lehetne jellemezni Lucia Berlin első magyarul megjelent novelláskötetét, amely az egyik írás kissé pimasz címét viseli: ugyan miért akarna valaki a bejárónőkről, pontosabban a bejárónőknek írni? Kit érdekelnek azok az emberek, akik mások szennyesét mossák (engem. A hétköznapi emberek hallatlanul érdekesek számomra. Milyen mintás a tányérjuk, mit csinálnak lefekvés előtt, mire gondolnak munka közben.)? Nem túl piacképes koncepció, akkor biztos botrányok tucatjáról lebbenti fel a leplet, mint egy áporodott szagú lepedőt.

Azért is érdekelnek az ilyen történetek, mert képtelen vagyok elképzelni, miért alkalmaz valaki bejárónőt. Persze, vannak ésszerű kivételek: betegség, nagy család stb., de én képtelen lennék elviselni, hogy más a cuccaim között matasson, arrébb rakja a vízforralót és elégedetten fedezze fel a könyvek mögötti vékony porréteget, mert azt a területet bizony nem szoktam hetente letörölgetni. Nagyon kényes erőviszonyok uralkodnak a háziak és a háztartási alkalmazottak között, ahogy A Segítségben is szó esik róla.

„A világ halad a maga útján. Alig számít valami, ugye? Úgy értem, alig számít igazán. De néha, még ha csak egy pillanatra is, részesülünk a kegyelemben, és elhisszük, hogy van, ami számít, nagyon is.”

Kicsit elkalandoztam. Szóval, Lucia Berlin kötetét könnyű pár szóval jellemezni, az írások világa elég szűk, ugyanazon elemek, motívumok, nevek ismétlődnek benne – bár előfordul, hogy ugyanaz a név nem ugyanazt az embert takarja és fordítva – és a kötet végén található rövid bemutatás nélkül is könnyű rájönni, hogy a nagy részük (ha ugyan nem minden) önéletrajzi ihletettségű – és, ha ez így van, akkor Luciának nagyon szomorú, magányos, küzdelmes élete volt.

Habár nagyon szerettem ezt a könyvet, közel hatszáz oldalnyi nehéz pillanatról elég megterhelő volt olvasni; a legtöbb írásban jelen van a magány, a fájdalom valamilyen mértékben, de néhány, mint a Feljegyzések a sürgősségiről, 1977; a Carmen vagy a Mijito olyan gyomrosokat vitt be, hogy szinte émelyegtem, pedig általában szeretem az efféle realizmust, még vidoran is olvasom, hiszen a való élet is ilyen.

A másik nagy erős érzés, ami áthatja Berlin prózáját, a nosztalgia; úgy ír a sivatagról, az egész „tex-mex” éráról, hogy az embernek rögtön kedve támad egy road tripre, mintha csak itt lehetne igazi, jó életet élni; az ételek, a caliche szaga, az emberek közvetlensége, a vibráló hőség a Paradicsommal határos helynek tüntetik fel az írónő gyermekkori helyszíneit.

Az első pár novellánál volt némi hiányérzetem, mintha Berlin megspórolta volna a befejezést, nem zárta le a történeteket. Emiatt hamar elmúlt a Katherine Mansfieldhez való hasonlóság érzése, az ő történeteinek sokkal feszesebb az íve, tökéletesre csiszoltak, Berlin csúnyán mondva sokkal hétköznapibb, nyersebb a stílusa – de ez nem von le az értékéből, nem a semmiért nyerte el az American Book Awardot. Később, az olvasás során elmúlt ez a hiányérzet, vagy hozzászoktam a szerző ritmusához, vagy a többi novellánál már kiküszöbölte ezt a hibát.

Abszolút jó döntés volt, hogy nem halogattam tovább a beszerzését.

Ui.: Amerikában miért nincs az embereknek mosógépe?…

4 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

„…együttérző kíváncsisággal viseltetett az emberek iránt.”

„(Bejárónőknek: rengeteg úgynevezett felszabadult nővel fogunk találkozni. Első fázis: önismereti csoport; második fázis: takarítónő; harmadik fázis: válás.)
Amerika és Mexikó apróban, sokféle ember (főként nők) mindennapjai. Bejárónők tapasztalatai a címadó novellában, sürgősségi ügyelet, Feljegyzések a sürgősségiről, zsokék Az én zsokém, mosószalon Carpe diem, zenészek Melina.
Egy család életének történetéből több momentumot is feldolgoz, Mexikóvárosban élnek, Bolond, aki sír, Szia.
A börtön és a drog szintén többszörös téma.
Az alkohol végig jelen van, a szerző saját tapasztalataiból is meríthetett, neki is jelen volt élete jelentős részében.

gályanapló P>!
Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

Kívülállás és mikrorealizmus, talán nagyképűen, gyorsan ennyit mondanék a könyvről.

Mintha reggel a bögrénk oldalára tapadt kávéfoltokat piszkálnánk egy kiskanállal, miközben a szomszédban még tartana az éjszakai buli vagy egy operaénekes reggel 4 óta gyakorolna. És ezt leírnánk. Lucia Berlin is csak leírja, talán a megtapasztalt élethelyzeteit, talán nem azokat, ilyen nézőpontból. Persze mi sem könnyebb ennél: leírom, minél pontosabban, mi van. Esetleg kitalálom. Ennyi. Aztán van is mondjuk 20 (30?) ember a Földön, akinek ez, így elég jól megy, Lucia Berlin az egyik.

Jó könyv, ha vizualizálnom kellene, talán Vivian Maier fotóit mutogatnám egy nagy kivetítőn.

(Hogy visszatérjek a kezdetekhez, ezt a mikrorealista (itt most fogok használni egy jelzőt, ami tapasztalatom szerint így van, de nem tudnám megvédeni, hogy ezen pontosan mit kell érteni) női hangot (ráadásul pl. Salingernél is érzem néha), ami magyar szerzőknél itt-ott esetleg megtalálható, az egyik legerősebb dolognak tartom az irodalomban. Legalábbis a könyv elolvasásakor ez volt bennem.)

2 hozzászólás
adrienn_szucs P>!
Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

Szerettem.
A maga egyszerű nyelvezetével, komótos mesélésével teljesen rá tudtam hangolódni a történetekre annak ellenére, hogy sokszor tőlem teljesen idegen, személyesen nem tapasztalt élményekkel találkoztam. A nyitó novella, az ámokfutó fogorvos nagypapa történetét egyszerűen imádtam (Tarantinoval karöltve szuper kis jelenetet lehetne ebből rittyenteni!)! Utána másabb jellegű és hangvételű történetek következtek, keveredett a könnyed irónia a súlyos drámával és az írónő mindig visszakanyarodott saját gyengeségéhez, démonához, az alkoholhoz. Egy ideig reménykedtem, hogy lesz még „nagypapás történet”, végül mégsem maradt bennem hiányérzet annak ellenére, hogy nem volt.
Ez számomra egy tökéletes novelláskötet volt.

kaporszakall>!
Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

Örkény nyomán lehetne e kötet alcíme Önéletrajzom töredékekben. Persze sok más szerző novelláiban is gyakori az önéletrajzi elem, de ez a válogatás – egy-két kivétellel – jóformán egyébről sem szól. Viszont a szerző meglehetősen hányatott életútja, és számtalan nyomorúsága ellenére sem totál depressziósak ezek az írások, sőt, helyenként valóságos daccal tekint ki ránk belőlük az életöröm. Ökonomikusan felépített történetek, nem locsogósak, de nem is minimalisták; az írónő pont annyit mond el bennük, amennyit kell. Egyszerű a stílusa, mintha baráti társaságban, pohár bor mellett mesélné el az amerikai proliélet megannyi tapasztalatát, a családja s benne önnönmaga viszontagságait.

Nem tudom, kihez hasonlíthatnám; más amerikai szerzőkhöz aligha. Érdekes módon nekem Kassák Lajos önéletrajza, az Egy ember élete tűnik leginkább rokon szemléletű munkának, csak az jóval osztályharcosabb, meg persze egybefüggő.

Köszönet a figyeltjeimnek, akik lelkes értékelései nélkül aligha veszem észre ezt a könyvet! Nagy veszteség lett volna, ha kimarad.

Bélabá>!
Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

Az írónő önéletrajzi ihletésű írásaiból kapunk ízelítőt, 76 novellát írt karrierje során, amelyekből ez a kötet válogatást ad. Elég sok drámai, szomorú hangvételű mégis van bennük életigenlés vagy némi vidámság. A nehéz sorsú Lucia Berlin alkoholról, drogokról, betegekről mesél zömmel, jómaga is az ital rabja lett az ápolónő majd tanárnővé avanzsált szerző. Voltak nagyon tetszetősek például a címadó és vagy féltucat másik, de akadt benne unalmas vagy túl komor írás, ami az összképet lerontja.


Népszerű idézetek

Kuszma P>!

Már nincs bűntudatom az alkoholizmusom miatt. Mielőtt elutaztam Kaliforniából, a legkisebb fiam, Joel eljött hozzám reggelizni. Ugyanaz a Joel, akitől egykor loptam, aki közölte velem, hogy többé nem vagyok az anyja. Túrós palacsintát sütöttem; kávéztunk, elolvastuk a reggeli lapot, Rickey Hendersonról dumáltunk, George Bushon morgolódtunk. Azután Joel dolgozni ment. Megcsókolt, és azt mondta:
– Szia, anyu.
– Szia – mondtam.
Világszerte anyák százezrei reggeliznek együtt a fiukkal, kikísérik őket, integetnek utánuk. Vajon ők is ismerik a hálát, amit én éreztem, miközben ott álltam, és integettem? Felfüggesztett büntetés.

375. oldal, Szia

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

7 hozzászólás
Péter_Szabolcs_syp>!

A magány angolszász fogalom. Mexikóvárosban, ha te vagy az egyetlen ember a buszon, és valaki felszáll, nemcsak hogy odaül melléd, még rád is támaszkodik.

Bolond, aki sír

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

Chöpp P>!

Annyi könyv van, ezer meg ezer, és mind el akarom olvasni, nem is tudom, melyikkel kezdjem.

317. oldal Kedves Conchi

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

3 hozzászólás
gesztenye63 P>!

Mexikóban sosincs olyan, hogy senki sincs körülötted. Ha bemész a szobádba olvasni, valaki észreveszi, hogy egyedül vagy, és bemegy hozzád, hogy ne legyél egyedül.

Panteón de Dolores

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

3 hozzászólás
Chöpp P>!

Rengeteg fogyatékkal élő vagy agykárosodott gyermek van a betegeink között, és sokan nem élnek pár évnél többet. Sok a Down-kóros gyerek. Régebben úgy gondoltam, és soha nem tudnék egy ilyen gyermeket nevelni.
Most kinyitom a váróterem ajtaját, és itt van Toby, aki torz és rángatózik, és nem tud beszélni. Toby sztómazsákba pisil és kakil, és a gyomrába fúrt lyukon keresztül eszik. Toby kitárt karral, nevetve jön oda hozzám, hogy megöleljen. Ezek a gyermekek mintha egy üzemzavar következményei lennének, ami az imák meghallgatása közben lépett fel. Az a sok anya, aki azért fohászkodott, hogy a gyereke ne nőjön fel, hogy örökké szeresse őket. Isten meghallgatta az imájukat. És Tobykat küldött a földre válaszképpen.

517. oldal MIJITO

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

Kapcsolódó szócikkek: Down-kór · váróterem
1 hozzászólás
gesztenye63 P>!

Isten azért küld a részegekre filmszakadást, mert ha tudnák, mit tettek, biztosan belehalnának a szégyenbe.

Mama

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

Chöpp P>!

Bárki, aki azt állítja, hogy tudja, mit érez a másik, az bolond.

8. oldal Angel mosodája

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

Citrompor P>!

Nos, szerintem a pszichiáterek (a világért se értsenek félre, szó sincs róla, hogy pszichiáterfóbiám lenne, vagy ilyesmi), szóval, azt hiszem, a pszichiáterek messze eltúlozzák az ősjelenet meg a preödipális depriváció jelentőségét, és figyelmen kívül hagyják a traumát, amit az általános iskola okoz, meg a többi gyerek, akik kegyetlenek és könyörtelenek.

26. oldal

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

Kapcsolódó szócikkek: pszichiáter
1 hozzászólás
gesztenye63 P>!

Mindannyiunknak van emlékkönyv a fejünkben. Kimerevített képekkel. Szeretteink életük más-más pillanataiban.

Csak még egy percet

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek

gesztenye63 P>!

Mindenkinek meg kell tanulnia nevetni és hálásnak lenni, amikor az a gyerek, aki egyébként az égvilágon semmit sem képes egyedül csinálni, puszit nyom a kézre, amelyik megfésülte a haját.

Mijito

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve Válogatott történetek


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Tar Sándor: Ennyi volt
Tar Sándor: A 6714-es személy
F. Scott Fitzgerald: Édes szeretteink és más elbeszélések
Alice Munro: Anyám álma
Alice Munro: Juliet
Alice Munro: Ifjúkori barátnőm
Agatha Christie: A Listerdale-rejtély
Szabó Magda: Daloljanak itt angyalok
Sylvia Day: Átverve / Átölelve