A ​rabszolgakereskedő (Dragonero 7.) 17 csillagozás

Luca Enoch – Stefano Vietti: Dragonero 7. – A rabszolgakereskedő

Ian egy igazi fürkész otthonosságával mozog a vadonban, és egy sárkányölő bátorságával néz szembe bármilyen szörnyeteggel. Egész életében erre képezték ki, mindig is erre volt hívatott.
De mi történik, ha az egykori katona a főváros intrikákkal teli utcáin, majd a korrupt bíróság előtt találja magát?

Közben a város utcáin egy rabszolgakereskedő várja újabb prédáját…

Tartalomjegyzék

>!
GooBo, Hosszúvölgy, 2019
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158127684 · Fordította: Koszoru Péter · Illusztrálta: Francesco Rizzato, Gianluigi Gregorini, Giancarlo Olivares

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Luca Enoch – Stefano Vietti: Dragonero 7. – A rabszolgakereskedő

A sorozat korábbi részeinek értékelésekor már írtam, hogy a történet helyszíne, Erondár birodalma, de egyébként a komplett háttérvilág is, tökéletesen megfelel a modern, de alapjaiban régivágású szerepjátékos világokkal szembeni elvárásoknak.
S ugyanez igaz magukra a szereplőkre is – kapunk pár tipikus kalandregény hőst, akiket viszont sikerült a sablonos felütés ellenére is kellőképpen egyedivé, de főleg abszolút mértékben kedvelhetővé formálni.
Ez a rész pedig tovább erősítette az RPG érzést – olyan volt ezt a kalandot olvasni, mintha egy szerepjátékos kampány fő eseményeibe csöppentem volna. Ebben a kötetben ismét visszatértünk a fő sodorhoz, ami egyértelműen valami epikus méretű összecsapás irányába mozgatja a sztorit.
A kötet az első két története gyakorlatilag elválaszthatatlan egymástól, de a harmadik sztori is szorosan kapcsolódik hozzájuk, még ha némileg mellékküldetés jellege van is.
A fővárosba érkező főhőseink nem csak udvari intrikákba, de egy orgyilkosokkal meghintett bonyodalomba is belekeverednek, amelyben a Erondár legfőbb politikai potentátjai is vastagon érintettek, s láthatóan mindenkinek megvan a maga titkos célja is. Ian, a sárkányölő fürkész, a technokrata húga és annak segítője, valamint Alben, a mágus loholnak az események nyomába, hogy megpróbálják megakadályozni az újabb merényletet és megtudni, hogy egyáltalán ki áll a háttérben. S mindeközben a mágia egy újabb – olvasóként az Idő kereke sorozatból azért némileg ismerős – felhasználási lehetőségére is fény derül.
A harmadik részben Gmor és Sera a két főszereplő. Sera egy lánykereskedő banda fogságába esik és a kimentése során az előző epizódok egyik megkérdőjelezhető moralitású szereplője is a segítségükre van, bár hogy pontosan miért is akarja Iant a szövetségesévé tenni, az még nem világos.

Én ugyan élveztem a korábbi gyakran epizodikus, egymáshoz csak lazán kapcsolódó kalandokat is, de azért annak is örülök, hogy nem csak a háttérvilág, illetve a szereplők személyisége árnyalódott, de végre kezd egyre kontúrosabb lenni, egy-két világrengető konfliktus is. Még akkor is, ha persze valószínűleg még mindig nagyon messze vagyunk attól, hogy ezek ki is robbanjanak. De sebaj, mert én addig is szívesen olvasgatom ezeket a sztorikat, amíg ilyen kalandokkal szolgálnak az írók.
Arról nem is beszélve, hogy ez a kötet az egyik legszebben kivitelezett és megrajzolt az eddigiek közül, és ismét nagyon jól esett a hangulatos városi hátterek és a kifejező karakterrajzok bámulásába belefeledkeznem.

fekiyeti79>!
Luca Enoch – Stefano Vietti: Dragonero 7. – A rabszolgakereskedő

A Dragonero „XL” soron következő része okozott némi meglepetést, de megint nem kellett csalódnom. Egy kicsit más oldalát sikerült megismerni Erondárnak, viszont teljesen korrekt módon prezentálta ezt nekünk Luca Enoch és Stefano Vietti…

A kötet első, két fejezetet kitevő történetében Ian, és kis csapata – miután menet közben felveszik Myrvát, Ian húgát – a fővárosba, Váhlendártba érkezik, ahol épp szilveszteri buli készül… vagyis ennek a világnak az újévi szertartása*, aminek keretein belül valaki megpróbálja megmerényelni a királyi család kisfiát, ezzel meg is alapozva egy fordulatokban gazdag, izgalmas, fantasy-köntösbe bújtatott, misztikus krimi történetét. Naná, hogy az „Ian Corporation” belekeveredik a dologba, megmentve a herceget, aki hálából meginvitálja őket a szerény királyi palotában tartandó ünnepségre. Sajnos a szabályok szerint csak emberek léphetnek a palota területére, ezért Gmornak és Serának nem sok szerep jut, de amíg idáig ér a sztori, addig oltogatják egymást rendesen, jó szokásukhoz híven. A palotában aztán tanúi lehetünk némi udvari intrikának, meg egyebeknek (nem mellesleg egy kis erotika is befigyel). Ezt követően, Alben bevonásával megkezdődik a nyomozás…

A Közjáték – immár mondhatni –, jó szokás szerint, egy kulcsszereplő köré épül. Erről most, jelen esetben, spoiler nélkül három szót tudok mondani: Harr! Harr! Harr!

A címadó történet egy kicsit tovább szövi a váhlendárti szálat, némi extra kalanddal tarkítva. Erről nehéz úgy írni, hogy ne lőjem le a kötet első két fejezetét, úgyhogy ennél többet nem is árulok el.

Extra pozitívum volt számomra, hogy fent nevezett mágus most nem csak a hóbortos, visszavonult öreg szerepét kapta, egy-két jelenet erejéig, hanem aktívan tanúbizonyságát is teszi a képességeinek. Vele együtt a teljes, öt tagú csapat felsorakozik, kisebb-nagyobb részt vállalva a cselekményből. Egyébként ezzel a kötettel különös, de érdekes irányba indult el a történetfolyam, ami meglepően jól sült el. És azt vettem észre, hogy egyre inkább kezd egységessé válni, utalva –, illetve felelevenítve a korábbi részek eseményeit. Nem beszélve arról, hogy most a teljes kötet is összefüggő egészet alkot; ugyanazon helyszínen játszódik a két sztori, egymás közvetlen folytatásaként (persze a Közjáték nem, de ez nem lényeg).
Azt hiszem, nem okozok meglepetést azzal, hogy a Dragonero sorozat számomra még mindig a hazai fumetti-piac csúcsa!
Az Enoch-Vietti páros, az általuk alkalmazott grafikusok/illusztrátorok, valamint a magyar kiadást gondozó GooBo-csapat is folyamatosan törekszik a tökéletességre, nem kevés sikerrel.
A képi világról csak ismételni tudom magam: gyönyörű, és részletgazdag! Perfetto!

* Erondárban a „Hold-nász”, vagy Égi Mennyegző, azaz a két hold együttállása jelzi az újév kezdetét.

FélszipókásŐsmoly P>!
Luca Enoch – Stefano Vietti: Dragonero 7. – A rabszolgakereskedő

Remek borítók, szupervaskos kötet, a címekhez képest meglepően izgalmas és lendületes történeteket vonultat fel. Holtversenyben a dobogóra lépett a korábbi kedvencem mellé.

Intrikák a palotában + Alászállás az Alvilágba
Egy vallásos szertartási jelenettel indít, a főhös csapat teljes létszámmal (Ian, Gmor, Sera, Myrva, Alben) a birodalmi fővárosba hivatalos, amiből azt lehetne sejteni, hogy egy politikai, világbemutatós rész lesz ez. De még ki sem kötnek, máris beindul az akció, aztán jön jó pár oldalon a sejtést beigazoló palotás bájcsevej. Ám amint leszáll az éj, tiltott afférok és titkos akciók (vagy fordítva) történnek, Ian ismét az életét kockáztatja (ezúttal tényleg) az uralkodói család védelmében.
A második felében egy új dimenziót mutat be, ahova varázslók/varázstárgyak által nyitott átjárókon lehet csak bejutni, és meglehetősen végzetes lehet bárki számára, ha nem figyel oda. Dráma és misztikum kiváló elegyével viszi végig a történetet, az utolsó oldalakon felbukkan egy új hatalom, de nem világos, hogy ellenség-e vagy csak sötétbenbújkálós-intrikázós szerepet tölt be. Mindenesetre a Gondviselés nevű helyi CIA is fonogatja a maga szálait, egyre bővítve, bonyolítva a Dragonero világát. Nem sejtettem volna az első kötetek alapján ilyen szintű összetettséget, és még szerintem a felét sem fedték fel az írók a játéktábla bábui közül.

A Farkas története
Az előzőekben megismert szereplő utóéletét követi nyomon, feltehetőleg azért, mert felbukkan még. Jól kidolgozott, így örülnék, ha viszontlátnánk még. A rajzolt fekete-fehér erotikára vágyóknak is kedvére tehet ez a rövid, de remekül levezényelt közjáték.

A rabszolgakereskedő
Ez a történet kiemelkedően jó. Egyrészt tele van olyan apróságokkal, amik megdobogtatják a rajongói szívet: visszatérő szereplő, felvetett szálak későbbi eseményekre, visszautalások. Másrészt minden mellékszereplő egyedi, különleges, még ha csak pár képkockányira bukkan is fel. 93 oldalon annyi mindent mutat be és mesél el, mint korábban kötetek tették. Van itt kocsmai verekedés, bajba jutott leányzó kiszabadítása, füvészkedés, drámai halál, Pinokk fagólem, varázspárbaj, fegyveres harcok, összeesküvés, szervezett bűnözés, piac. És mindezt kényelmes, ráérős ütemben bontja ki, mintha lenne még két kötetre való lap hátra, mégis remekül belefér, gyorsít, ahol kell és elidőzik, ahol kell. Nagyszerű az egész!

mohapapa I>!
Luca Enoch – Stefano Vietti: Dragonero 7. – A rabszolgakereskedő

Türelmes vagyok. Elmondom újra, hogy egy képregény-értékelését sokkal szemgyönyörködtetőbb olyan helyen olvasni, ahol látod is, amiről írva vagyon. Azt, amit errők a képregényről írtam, én például az értékelés eredeti megjelenési helyén olvasnám el:
https://mohaolvasonaplo.blog.hu/2023/04/19/dragonero_7_…

Éppen most olvasom egy totalitarizmusról szóló könyvben, hogy a felvilágosodás óta a nyugati ember szinte vakon hisz a rációban, az észben, a tudományban és a számokban, holott erre valójában semmi oka. Igen, még a számok is félrevezetők lehetnek. A koronavírus-balhéval kapcsolatban írja a szerző, hogy elképesztő öngerjesztő folyamatok indultak be a járvány (?) kitörésekor (?). Akik hinni akartak a járvány elementáris erejében, azok a megfelelő számokat értelmezték megfelelően, ezáltal igazolva látták a saját véleményüket, a korlátozások, védelmi módszerek alkalmazását, s mindez úgy hatott vissza, hogy a stressz végett az immunrendszerük védtelenebbé vált… Ördögi kör. Nos, a Dragonero-val hasonlóan vagyok: az elfogultságom olyan mértékű lett, hogy nem tudom, mit kellene elkövetnie az alkotóknak, hogy súlyos ejnye-bejnye érje őket a részemről. Miközben azt mondtam, nem vagyok elvakult, az értékelésem reális, s mert reális, ez azt jelenti, hogy csuda jó ez a képregény. Úgy általában csuda jó, nem csupán ez a magyarul hetedik kötet. Ami olaszul 2014-ben jelent meg, az eredeti számozás szerint a 15–17. részben.

*
Az előző kötetről, az …és eljő a fenevadról szóló bejegyzésemben egyértelművé tettem: a bevezető tiszteletköröket nincs értelme többet lefutnom, megtettem már nem egy alkalommal. az előző kötetek értékelése során.

Vagyis innentől tök unalmasak esznek a Dragonero-ról szóló írásaim. Mármint nem. Mert megismerkedhetsz az adott kötet tartalmával felületesen, és bejegyzésről bejegyzésre tapsolhatsz a tündökletes ábrázolásnak. Ez meg, ugye, nem unalmas. Nekem biztosan nem lesz az.

Eriggyünk neki ennek a hetedik kötetnek!

*
Meglepő fordulattal, s ez most valóban meglepő, a könyv összes története szervesen összefügg. Na, jó, A farkas története kicsit kilóg a sorból, de annyira mégsem. Ugyan nem a főszereplők sorsát viszi tovább, de egy„ az előzőekben megismert házaspárét igen. Röviden. Minden más összefügg a többi minden mással. Akkor is, ha az első két cím ugyanazon cselekmény taglalása, míg az utolsó csak egy ügyes átkötéssel lesz szervessé az előzménnyel.

INTRIKÁK A PALOTÁBAN – ALÁSZÁLLÁS AZ ALVILÁGBA
Ian, Gmor és Sera Erondár fővárosába, Váhlendartba utazik.Az utat hajón teszik meg, Gmor legkisebb örömére. Azért kell Váhlendartba menniük, hogy Ian beszámolhasson a Nagy Sáncon túli eseményekről, arról, hogy a szipolyok új vezetőjükkel az emberek leigázására készülnek.

A főváros közelében legnagyobb örömükre csatlakozik hozzájuk Myrva, Ian technokrata húga is. Fantasyt olvasunk, de Myrva gőzhajóval érkezik. (Például ezért is szeretem a Dragonerot.)

Még be sem lépett a palotába, sőt, még a hajóból sem szállt ki, de Ian és Gmor egy frappáns akcióval máris megmenti Erondár hercegénék az életét. Ian számára ez nem kívánt következményekkel jár: meghívják a császár asztalához, s a palotában minden kötelező protokollnak, etikettnek meg kell felelnie. Ami számára majdnem elviselhetetlen teher.

*
(Myrva:)
– Gyerünk tesókám! Csak nem lehet olyan mint a vérfiak hordájával szembenézni!
(Ian:)
– Nem tudom, Myrva… A vérfiaknál tudom, ki az ellenség.

*
Gmor és Sera megússzák ezt a kötelező megfelelést, mert nem emberek, be sem léphetnek a palotába, külső szálláson kell megvárniuk, amíg Ian végez odabent.

A történet innentől arról szól, ami a címe: az udvari intrikákról. S hogy Iannek is legyen szerepe, a bérgyilkosok nem nyughatnak, a herceg továbbra is veszélyben van. Vagyis Ian és a varázsló Alben számára van feladat. Így válik akcióvá a palotában való tartózkodásuk.

S hullani kezdenek az emberek, mielőtt felfedhetnék a bérgyilkos(ok) titkát. Van tehát tennivaló jócskán. Ellenség van a kapukon belül. Is. Meg odaát is.

Mondanám, hogy keresd a nőt, de nem lenne igaz. Annak ellenére sem, hogy komoly szerep jut Myrva asszisztensének, Femnek és Ian egykori szeretőjének, a gyönyörű és a vérével nem bíró Zhabélének, Vetwadárt Farkasának. Zajlik tehát az élet.

Van tehát több új szereplő is, mind remek, nem egysíkú karakter. Idegesítő, ám igen jól sikerült karakter a császár fia, a herceg. Nagypofájú, kérkedő, de valójában pipogya, semmirekellő, elkényeztetett kéjenc figura.

Bár az olvasó számára kiderül, hogy ki a palotában a főgonosz, nyilvánosságra nem kerül a személye, Ian is csak gyanakszik. S arról még ő sem tud, hogy fő-főgonosz is létezik. Aki igen élénk érdeklődést mutat a személye iránt. Függő véggel érünk az epizód befejezéséhez.

A FARKAS TÖRTÉNETE
Vagyis a már említett hölgyé, Zhabélének, Vetwadárt Farkasának a története.

A hölgy szemre és egyéb férfiszervre való, ezt tudja magáról, és él is a külsőségeivel. Amiket használva és kihasználva került a császári udvarba, és emelkedett a semmiből viszonylag magas rangra. Egy igazi érdekkurva, aki a teste szépségét nem csupán pénz, hanem a hatalom megszerzésére is hasznosítja.

A rövidke epizód az udvari bukásáról szól, s arról, miképpen használja a külső adottságait az újboli felemelkedéshez. Új helyzetben is azonnal felismeri, hogyan kell mit tennie, hogy észrevegyék benne a nőt, s hogy a nő miképpen érheti el a kitűzött céljait. Káprázatos nő (az én ízlésemnek túl sovány, ha már fantasy és erotika, akkor a Trónok harca filmváltozatának nőalakjai, ha engem kérdezel.)

A történetet nem ugyanaz rajzolta, mint az első kettőt, ez azonnal fel is tűnik. Nem jobb, nem rosszabb (rossz ábrázolás meg Dragonero-szerte nem létezik.), más, de szintúgy szemgyönyörködtető amit láthatunk.

A RABSZOLGAKERESKEDŐ
Ismét grafikust váltunk. Akinek a stílusa az első két történet megformálójáéra (de fura így ez a szó!) hasonlít.

Amíg Ianre várnak, Gmor és Sera a palotán kívül, egy fogadóbeli szálláson tartózkodik. Unják magukat. De mert Gmor ismeri a fővárost, és ismeri a piacát, ráveszi Serát egy sétára. Sera nincsen tisztában a város működésével: ha megkíván egy almát, elveszi a kofa pultjáról, hiszen az alma csak őgy terem, mindenkié. :-)

Addig bóklásznak, csavarognak, míg egy külvárosi fogadóba tévednek. Ahol hamarosan mindketten feltűnést keltenek. Egy tagbaszakadt ork, és feltűnően csinos, ezáltal értékes elf-lány.

Gmornak hamarosan verekednie kell, mert provokálják. Amíg ő kűzd, Sera eltűnik. Megható Gmor fájdalma és dühe, amikor rájön, hogy Serát elrabolták mellőle. A kapcsolatuk érdekes, valamelyest ellentmondásos, de az összes froclijuk ellenére mindketten nagyon szeretik a másikat.

A cselekmény innentől természetesen arról szól, sikerül-e az értesített Iannek és Gmornak, a varázsló Albennel kiegészülve a nyomára bukkannia Serának, és meg tudják-e menteni a lányt eljövendő, kurtizán sorsától? Akarsz fogadni?

Nem kell sok víznek lefolynia a főváros folyóján, a Fluhrefindhén, és már nyomon is vannak. Van itt is minden, de nagy szerepet kap a mágia a keresésben és a végső összecsapásban is.

VÉGÖSSZEG
Mi más lehetne: ismét és újra és újra elnyeri az olvasó, nézegető minden szimpátiáját a történet. Tény, hogy nem baj, ha van némi előismeret, mert a Dragonro rendre visszanyúl az előzményeket illetőn ide-oda, de a sztori mégis kerek egész, a függővég ellenére is. A grafika ugyanúgy lenyűgöző, mint bármelyik másik kötetben. Szó sincsen semmiféle kísérletezésről, újításról, változtatásról: amit látunk reális, részletes, fantáziadús, bőven van mit nézegetni, miben gyönyörködni.

Írtam már, nem most hanem az előző kötet értékelésében, nem tudom, mennyire kellene elrontani a Dragonero-t, hogy elbizonytalanodjon, halványodjon bennem az érdeklődés. Bár állítólag kivétel nélkül minden változik, elmúlik. De úgy érzem, nagyon-nagyon sokat kellene tennie az alkotóknak, hogy hűljön bennem az intellektuális szerelem.

S tudd, bár fülig bele vagyok habarodva Szerelmetesfeleségtársamba, még őt is az összes hibájával szeretem. Nem azok ellenére, hanem azokkal együtt. De vannak határok, mindig is voltak.

*
2023 áprilisának a közepe. Szabi. De végigdolgoztam a hét órámat. Tegnap Szerelmetesfeleségtásam édesanyjánál jártam, némi gumicsere utáni felnis elpakolásra. Előtte meg utána az Auchanban, ezt-azt vásárolgatni. Többek között egy nyírt fejű csavar-kihajtó készletet, meg kulacstartót SzFT új, pár hete vett cíngájára.

A kulacstartót még tegnap fel akartam szerelni. Fém cucc, műanyag rögzítő-alátéttel, fé csavarral. Nos, az alsó műanyag, akármilyen finoman tekertem is befelé a csavart, azon nyomban el is pattant. Majd felrobbantam.

Matykó barátunk éppen akkor hívott, hogy felugrana, hozza a múlt heti fényképeket mutagotni a három napos szlovén-olasz bringatúrájukról. Mondtam, gyere.

Jó, hogy jött. Tudod tippet adni a kulacstartóhoz, amivel első kanyarban pillanatragasztóval próbálkoztam. Megfogta. Matyi azt mondta: Hilti-szalag.

Mutattam neki az új canga állítható kormányát, illetve annak kivehetetlen, titokzatos csavarját. Mondta, nem ismeri ezt a megoldást, utána kell pislogni a neten. Ebben maradtunk. Volna. Ha a sloziban levő polc nem szakad a fejemre, amikor a nagy csomag slozi-papírt fel akartam tuszkolni a magasba. Nem örültem, de nekiálltam leszedni. Szerencsére. Mert Matykó adott tippet, mit vegyek az addig bent levő dübelek helyett. Másfajta gipszkarton dübelt. S mert már késő volt vásárolni menni, itt van a bolt ötven méterre a házunktól, de már zárva volt, maradt a minden életérzéshez alkalmas pálinkázás.

S végre figyelni tudtam Matyi beszámolójára is. Meg nem is. Mert fogyott a pálinka.

Ma meg irány a kisbolt, jött velem dupla-kartonos, szárnyas dübel, meg Hilti-szalag. Meg fel a canga a lakásba, mert a csavarkihúzó szára vastagabb volt, mint az aksis csavarbehajtó maximális tokmány-nyílása. A vezetékes fúróba befért a kihajtó. De meg sem mozdult a csavar. Amikor megpróbáltam megfúrni, az első Bosch fémfúrószár úgy tört bele mintha ropi lett volna. A többire meg meg sem mozdult semmi.

A polccal, dübelekkel, a felcsavarozandó fém tartószerkezettel, csempével, fugával, fúrügépekkel eljátszódtam: a polc a helyén van, remélem, marad is. Közben meg befestettem kékre a tegnap vett festékkel egy fakult-kék sapimat. Szerintem nem kék lett, hanem fekete, de legalább mindenhol volt festék a konyhában, a főzőlapon, a fehér szőnyegen, a mosogató környékén…

Nyolckor indultam neki, úgy kettőkor ültem le ebédelni, de aztán még pakolásztam, takarítottam valamelyest.

SzFT-nek meg annyi munkája van, hogy egymáshoz szólni sem tudtunk. Két órára még ki is zárt a szobából, mert onlány üzleti reggelije volt délután egykor.

Jó ez a szabi! De persze még mindig jobb mint dolgozni menni. Naná. Csak valahogy…

Hegedűs_Gábor>!
Luca Enoch – Stefano Vietti: Dragonero 7. – A rabszolgakereskedő

Új szemszögből ismerjük meg Dragonero világát, ebben a kötetben (ahogy az előzőekben is) mindig bővül a történet köré épült univerzum. A sztori fordulatos, az akció remek, nem bánik kesztyűs kézzel a szereplőkkel! Bátran ajánlom minden fantasy kedvelőnek, kortól szinte függetlenül! :)


A sorozat következő kötete

Dragonero sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Mauro Boselli: Dampyr: A Sötétség Gyermeke 5. – A kőhíd alatt
Claudio Chiaverotti – Roberto Recchioni – Val Rome: Morgan Lost / Dylan Dog: Vörösszürke fények Londonban
Walter Simonson: World of Warcraft 2.
Tiziano Sclavi – Mauro Marcheselli: Dylan Dog – Emlékek a félhomályból
Christie Golden – Grace Randolph – Louise Simonson – Evelyn Fredericksen – Richard A. Knaak: Warcraft: Legendák 5.
Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 3.
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 1.
Rachel Smythe: Lore Olympus – Olümposzi história 3.
Bryan Konietzko – Michael Dante DiMartino – Gene Luen Yang: Avatar: Aang legendája – Ígéret
Brian K. Vaughan: Saga 2.