Másfél ​nap az élet 64 csillagozás

Lubics Szilvia: Másfél nap az élet

246 kilométer a távolság Athén és Spárta között. A Spartathlon indulóinak másfél napjuk van, hogy végigérjenek ezen az úton. A könyvben Lubics Szilvit kísérhetjük el ezen a végtelen hosszúságúnak tűnő versenyen, miközben bepillantást nyerhetünk az ultrafutás különös világába, Szilvi hétköznapjaiba, életébe. Megtudhatjuk, milyen kihívások elé állítja az embert ez a sport, honnan lehet erőt meríteni lehetetlennek tűnő feladatok megoldásához. Mire Szilvit követve elérjük a célban álló Leónidasz szobrot, megértjük, hogy mi késztet egy sportolót arra, hogy újra elinduljon ezen az embert próbáló úton: az, hogy másfél napba sűrítve átélje mindazt, amit egy élet alatt lehet csak.

LUBICS SZILVIA hosszútávfutó, a Spartathlon háromszoros győztese, sokszoros magyar bajnok és válogatott sportoló. Civilben fogorvos, három gyermek édesanyja. A Magyar Becsület Rend kitüntetettje.

>!
Georgius Med, 2017
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631295634

Enciklopédia 7


Kedvencelte 10

Most olvassa 11

Várólistára tette 49

Kívánságlistára tette 83

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Rituga P>!
Lubics Szilvia: Másfél nap az élet

Lubics Szilviáról csak szuperlativuszokban tudok beszéni. Több okból is hatalmas példaképnek tekintem. A teljesítmény, ami mögötte van, amit képes volt felépíteni, valami eszméletlenül hihetetlen. A könyvéből kiderül mekkora szorgalom, önfegyelem, céltudatosság, alázat, munka és szeretet van ebben az emberfeletti teljesítményben. Igazán megható, ahogy a családjáról, gyerekeiről, mesél. És hihetetlenül inspiráló. Kellene még nekünk sok Lubics Szilvi.

Barbcsie P>!
Lubics Szilvia: Másfél nap az élet

Imádtam ezt a könyvet. A futás nekem is nagyon fontos az életemben. Hihetetlen, mi mindenre képes Lubics Szilvia. Le a kalappal előtte! Csak ajánlani tudom a könyvet.
Akarat, kitartás, motiváció! :)

Kukuucs>!
Lubics Szilvia: Másfél nap az élet

A maratonra készülve igen motiválóan hatott Szilvi története. Hihetetlen amit eddig elért az ultrafutásban, család és munka mellett, kifejezetten sportolói múlt nélkül.
Minden szavából érezhető a kitartás, a sport iránti alázat és az üzenet, hogy bárki bármit elérhet, ha igazán akarja. Természetesen neki is vannak rossz napjai, nem sikerült versenyei, magánéleti gondjai, de ez még igazabbá teszi az történetet.
Személyesen is sikerült Szilvivel találkoznom és dedikálta is a könyvet nekem. Hosszú sor kígyózott előtte, mégis mindenkihez volt egy-egy kedves szava, mosolya.
A könyv kiemelt helyet foglal el a polcomon és ha nem lenne kedvem vagy energiám a futáshoz, biztosan előveszem, hogy a mondatai segítsenek elindulni.
Ha neki sikerült, nekem miért nem sikerülhet? :)

Bővebben: http://thegirlwhoreadsandruns.blogspot.hu/2017/11/lubic…

1 hozzászólás
doricehoney>!
Lubics Szilvia: Másfél nap az élet

Rendszeres futóként nekem nem volt kérdés, hogy ezt a könyvet be kell szereznem, sőt, mi több, dedikált példány alá nem adhatom. Sajnos azokon a futóversenyeken pont nem indultam, ahol Szilvia dedikált, így maradt a reményteljes várakozás – egészen karácsonyig. Ugyanis a húgom megneszelte, hogy erre nagyon vágyom, és intézkedett a Jézuskánál. És tessék, most van egy névre szólóan dedikált példányom egy szuper motivációs idézettel.:)

Szilvia már nagyon régóta nagy példaképem. Nem is tudom már, honnan hallottam Róla először, de amióta évi 1000 km fölött futok (egészen pontosan 2014 óta), azóta figyelemmel kísérem a pályafutását, és sokszor előfordul, hogy ha épp semmi kedvem teljesíteni a kiírt napi penzumomat, akkor arra gondolok, hogy “ugyan már, mialatt itt siránkozom, a Lubics Szilvia már lefutott egy félmaratont”, és ez azért általában szokott segíteni, még akkor is, ha aznap nem megy olyan jól a futás. :) Szóval úgy vettem a kezembe ezt a könyvet, hogy ha ultrafutó nem is vagyok/leszek, azért nem teljesen idegen a futás terepe, sőt, igazából ez a hobbi tavaly nálam odáig fajult, hogy megelőzte az olvasással töltött időt… (Bocsi, moly!)

Tavaly ugyanis életemben először lefutottam egy maratont, és a felkészülés (illetve persze maga a verseny) során megtapasztaltam nagyon sok olyan dolgot, mélységet és magasságot, amiről ő is ír a könyvében. Másik oldalról meg érdekes látni, hogy egy maraton “leküzdése” még valójában sehol nincs ahhoz képest, amit egy ultratáv alatt él meg az ember. Szilviának ugyanis egy “laza maraton” lefutása csak az ultratávos edzéstervek része, neki ez meg se kottyan. Míg én utána délután alig tudtam járni és 3 napig nem is mentem futni, illetve 2 hétig még bőven éreztem a hatását a lábaimban, addig ő még lazán bemegy egy hosszabb rendelésre és másnap is fut, mintha mi sem történt volna. Idáig azért persze el kell jutni hosszú évek munkájával fizikailag ugyanúgy, mint lelkileg… A könyv ennek az impozáns útnak a legfontosabb pontjait részletezi egészen a kezdetektől, eljutva a legnagyobb győzelmekig, és közben megismerhetünk minden olyan fontosabb kérdést, ami egy futót foglalkoztat. Érdekes volt arról olvasni, hogy Szilvia sem mindig indul el szívesen (na tessék, akkor most mivel motiváljam magam legközelebb?!? :D), hogy micsoda kemény kihívás megszervezni a tápláló táplálkozást az ultratávokon, és hogy meg kell tanulni kezelni az elmaradhatatlan fájdalmat, illetve kizárni minden negatív gondolatot, ami a céltól elrettenthet. Amikor én indultam maratonon, nekem is nagy kérdés volt, mi az a pont, amikor esetleg fel kell adni a versenyt, de úgy döntöttem, hogy ha nem sérülök le és nem jutok el az ájulás határára, akkor történjék bármi, én bizony nem adom fel, ha már annyi időt és energiát beleöltem a felkészülésbe. De egy ultra távon óriási testtudat kell, hogy az ember meg tudja különböztetni: a fájdalom, ami visszatartaná, csak a “fáradtságból” adódik, vagy valami komolyabb probléma van. Szilvia is írja a könyvében, hogy volt, akinek a Spartathlonon eltörött a bokája, de mivel nem volt egyértelmű, így futott még egy darabig… Persze, egy ilyen verseny kicsinálja az embert, de azért arra vigyázni kell, hogy ez ne történjen meg szó szerint. Szóval a konklúzió, hogy fejben és fizikailag is bivalyerősnek kell lenni. És szerintem Szilvia mindkettőben eszméletlen. Bár amatőrnek definiálja magát, de hétköznapinak semmiképpen sem hétköznapi, sőt: kitartásból abszolút példakép lehetne mindannyiunknak.

A könyv amúgy remek, könnyen olvasható, és fordulatos stílusban megírt, szóval szerintem bárkinek érdekes lehet és könnyen csúszik – még annak is, aki nem fut. Elképesztő még csak olvasni is arról, hogy mennyi nehézséget kell leküzdeni ahhoz, hogy az ember egy 246 km-es Spartathlonon célba tudjon érni és hogy ennek érdekében gyakorlatilag minden áldott nap, minden edzés erről szól, sőt: évek futómunkája erre a szintre eljutni. (Le a kalappal, nekem a 3 hónapos maratoni felkészülést is nehéz volt egy fix munkaidős állás mellett lemenedzselni.)

Azt hiszem Szilvia története új szintre emeli az “Álmodj nagyot!” szlogent, mivel a könyv legfőbb üzenete talán az, hogy álmodj Magadnak egy igazán nagyot, aztán adj bele mindent, de tényleg mindent és akkor menni fog. Út közben ugyan lehet, hogy kegyetlen lesz, sokszor fájni fog, rosszul leszel, kikészülsz, sírsz, abba akarod hagyni, de lesznek nagyon felemelő pillanatok is, és ha vannak melletted, akik szeretnek és segítenek és ha igazán hiszel Magadban és a célodban, akkor azt el fogod érni. És ez az üzenet azért nagyon hatásos, mert egy saját bevallása szerint átlagos képességekkel rendelkező nő érte el mindezt, ennélfogva mindenkire ugyanúgy érvényessé tehető szinte az élet minden területén. Bizony. Rád is!

Szóval én azt hiszem, eleget beszéltem, megyek is és lefutom a mai körömet.:)

virezma P>!
Lubics Szilvia: Másfél nap az élet

Lubics Szilvi egy szuperhős. De amiért igazán szerettem a könyvet, az a hitelessége. A kerettörténet a 2014-es Spartathlon, melynek egyes szakaszait fejezetenként mondja el a könyv. Közben megismerhetjük a futónő történetét, betekintést nyerhetünk a mindennapjaiba, és rengeteg praktikus szempontra is fény derül. Nem kertel, kendőzetlenül leírja, hogy az ultrafutással bizony együtt jár a hányás, hasmenés, leeső lábköröm. Talán ennél is nagyobb őszinteséggel ír arról az időszakról, amikor megromlott a házasságuk. Nem egy celebkönyv, amiben kiteregetik a családi szennyest, hanem a hétköznapi valóság. Egy hétköznapi hős valósága. Nagyon jól kiegészítették a szöveget a színes képek.
Annyira beszippantott a könyv, hogy alig bírtam letenni. Nem csak azért, mert az egyik hősömről szól (tudom, már harmadszorra írom le ezt a szót), hanem mert hihetetlenül motiváló és olvasmányos. Bátran vegye a kezébe az is, aki még csak most gondolkodik azon, hogy futócipőt húzzon.
Mindössze két kritikai megjegyzést tennék. Az kevésbé zavart, hogy Coelhotól idéz, mert mindenkinek szíve joga megválasztani, hogy miből merít erőt, még ha közhelyekből is. Amit viszont szívesen ugrottam volna, az a végén a miniszterelnökkel való találkozásáról szóló rész. Egyszerűen túl sok volt. Nem vitatom el a kitüntetését, hiszen emberfeletti teljesítményt nyújt nap mint nap, és mindeközben megmaradt embernek. Ami taszít, az a politikai mondanivaló, amit a díjátadó köré kerekítettek. Kb. mintha azt mondanák a világnak, hogy íme, asszonyok, ti is szüljetek három gyereket, és majd utána foglalkozhattok a hobbitokkal (ha belefér az időtökbe). Továbbá abból, hogy valaki töretlenül követi a kitűzött célt, azt sikerült leszűrni, hogy az országnak is ezt kell tenni, menjünk a magunk feje után.
A húgom dedikáltatta, amíg én a(z első) tíz kilométeremet futottam a Spar Maratonon, ami ma már a napindító program volt.

5 hozzászólás
bcsbcs>!
Lubics Szilvia: Másfél nap az élet

Igazság szerint meg se akartam venni a könyvet, de úgy alakult, hogy amikor a szerző nálunk volt közönségtalálkozón, és lehetett venni tőle dedikált példányt, a végén egyetlen egy eladatlan darab maradt, mi ez, ha nem isteni jel? Nem voltak nagy elvárásaim, bár az előadás nagyon tetszett, de amikor megtudtam, hogy a könyvet gyakorlatilag a férje írta Szilvi visszaemlékezései alapján, azt gondoltam, hogy egy kisebbségi komplexusban szenvedő férfi akar így sütkérezni felesége sikereinek fényében. Egy férfi, aki ráadásul valószínűleg nem is tud írni. Na, itt ért a csalódás, de persze nagyon kellemes: ez a könyv nagyon jól van megírva. Van egy tök jó felépítése, amitől az egyébként is döbbenetesen jó történetek dramaturgiailag is tökéletesen illeszkednek egymáshoz úgy, hogy közben az idősíkok jól össze lettek keverve. Nem tudom, enélkül működne-e a könyv, de így nagyon is (arról nem is beszélve, hogy a férj egyébként szintén futott ultrákat, szóval az összes előítéletem téves volt, mea culpa).
Persze a lényeg a sztori, ami azt mutatja be, hogyan lett egy fiatal fogorvosból (aki még csak nem is járt kocogni sem) a világ egyik legjobb ultrafutója. Család és munka mellett. Én már azt sem tudom elképzelni, milyen lehet egy maratont lefutni, ehhez képest Lubics Szilvia futásainál ezt még úgy hattal kell megszorozni. Milyen lehet másfél napon keresztül futni? Erre hónapokon keresztül készülni? Hóban, sárban? És a verseny előtt aludni? És a versenyen szárnyalni? És a társad segítségével kikecmeregni a legmélyebb gödrökből? Az út szélén hányni? Sétatempóra lelassulva szenvedni minden egyes lépésért? Sötétben, egyedül, kiszolgáltatva az időjárásnak, meg mindennek?
A könyv nem azért zseniális, mert ezeket is részletezi, hanem mert ezek után is képes meggyőzni az olvasót: mindez megéri. Futni jó.
Egyetlen oka van annak, hogy nem érzem tökéletesnek a könyvet: iszonyatosan zavart a szövegben a sok szmájli. Nem akarok nagyon belemenni, hogy szerintem ez miért rossz, de én már egy blogon is felvonom a szemöldököm, ha emotikonokkal akarja a szerző kifejezni az érzelmeit, hát még egy könyvben.

csiripelek P>!
Lubics Szilvia: Másfél nap az élet

Szörnyen inspiráló és őszinte. Egy rendkívül sikeres amatőr futóról beszélünk, akinek nem is tudom, hogy a tehetsége vagy az akaratereje és kitartása-e a nagyobb. A könyvben kiderül, hogy mennyire nincs ez ingyen, mennyi testi-lelki szenvedéssel, lemondással, válsággal és csalódással jár; és hogy hiába nyert meg az ember többször egy versenyt és állított fel pályacsúcsot, neki is minden egyes lépés ugyanakkora küzdelem, mint a többieknek. Hajlamos vagyok elégedetlenkedni és türelmetlenkedni önmagammal, és nagyon jól esik, hogy az az üzenet, hogy nem lehetsz szünet nélkül csúcsformában, hogy a nehézségek normálisak és egyszer majd kifizetődiknek. Igyekszem átvenni az ultramaratonista filozófiát: ha egy problémával találkozol, oldd meg, ha ez nem lehetséges, akkor pedig vedd tudomásul és engedd el.
Érződik, hogy egy „átlagember” és nem egy szépíró tollából származik a szöveg, de nagyon ötletes a párhuzamos történetmesélés, a sok hasznos tanács és kendőzetlen leírások. Szilvit már az olvasás előtt is példaképemnek tekintettem, azóta pedig még inkább.

Mamosz>!
Lubics Szilvia: Másfél nap az élet

Talán a legjobban az fogott meg Lubics Szilvi életében, hogy egy ember feletti teljesítményt nyújtó nő teljesen hétköznapi is egyben.
Egy nő három gyerekkel, szerető férjjel, szép karrierrel. Mégis ugyan úgy van, hogy nehéz kimennie futni a hidegben, szélben, van, hogy elbizonytalanodik, van hogy azt gondolja, hogy Úr Isten, hogy fogom ezt a mai edzést megcsinálni, ez nekem nem fog menni. És mi lehet a sikerének a receptje? Hogy a bizonytalan gondolatok ellenére is megy és csinálja, és nem adja fel. Elkezdi az edzést mindig, és a végére csak kiderül, hogy megtudja ő azt csinálni.
Természetesen ez a könyv nem csak a futásról szól, hanem a kitartásról, a küzdésről, a határok feszegetéséről.
Nagyon inspiráló lehet bárki számára nem csak futóknak. De azt hiszem az lesz tetőtől talpig libabőrős Leónidasz lábának érintéséről olvasva, aki futott már olyan távot, amiről a múltban akár csak egyszer is, de azt gondolta, hogy soha nem fogja tudni lefutni.
Van viszont egy negatív dolog, ami mellett nem tudtam elmenni. Szerintem mindenki érti a hangulatot, az üzenetet, az iróniát a rengeteg … és smiley nélkül is. Ez borzasztóan zavart.

Zita_Kucsora>!
Lubics Szilvia: Másfél nap az élet

Először kicsit féltem, hogy nem fog tetszeni, nem ragad magával. Szerencsére a félelmem telejesen alaptalannak bizonyult, hiszen Szilvi maximalizmusát ismerve kizárt, hogy ne lenne élmény róla olvasni.
Én öt éve – a legidősebb gyermekem egy éves korában – kezdtem el futni, azóta született még két gyerekem, így voltak kisebb és nagyobb kihagyásaim, és most, a legkisebb, 8 hónapos kisfiammal ismét futok. A múlt hét óta rendszeresített futásomban nagy szerepe van a könyvnek, mert hihetetlen inspiráló ahogyan Szilvi ismerteti a mindennapjait.
Több helyen mosolyra fakadtam, de a vége felé még meg is hatódtam.
Nagyon örülök, hogy a Szilviről megjelent sok cikk után most végre kézbe is vehetem a (nem csak) futásról szóló történeteit.


Népszerű idézetek

Rituga P>!

Hogy miért a középkorúak sportja igazán az ultrafutás, annak több oka is van: egyrészt hosszú évekbe telik általában eljutni egy futónak az ultratávú versenyekig, másrészt a felkészülés rengeteg időt, energiát, kitartást igényel…….hosszú évek alatt meg kell tanulni eltűrni a monotóniát, a fájdalmakat, meg kell tanulni kezelni a problémákat – azaz fejben is meg kell érni az ultrázáshoz.

44. oldal

Kapcsolódó szócikkek: futás · ultrafutás
virezma P>!

Később megtanultam: attól még, hogy úgy érezzük, vége, nincs tovább, még vannak bennünk mélyen tartalékok, csak meg kell keresnünk azokat, és felszínre kell hoznunk.

154. oldal

virezma P>!

Szeretném megtalálni azt a pontot, ami a teljesítőképességem határa. Ha meg se próbálnám, sohase tudnám meg, hol is van az.

115. oldal

Kapcsolódó szócikkek: teljesítmény
paf P>!

Eldöntöd, hogy mit szeretnél. Kitalálod, hogy mit kell tenned érte. Aztán kimész, és csinálod. Egyszer, kétszer, százszor. És meglesz az eredménye. Biztosan. A futás ettől is szép. Nem kell világbajnoknak lenned. Nem kell versenyt nyerned. Nem kell megelőznöd senkit. Csak magadnak kell bizonyítanod.

50. oldal, Új élet

Kapcsolódó szócikkek: futás
Barbcsie P>!

Igen, a siker relatív. Ha önmagadat legyőzöd, legyőztél mindent!

virezma P>!

Az ultrafutás sok mindenre megtanít, az egyik legfontosabb ezek közül: elfogadásra. A fájdalom, a problémák elfogadására. Fájdalmakkal mindegyikünk szembesül az életben, csak az nem mindegy, mihez kezdünk velük. Lehet tőlük nagyon sokáig szenvedni, és pechesnek, szerencsétlennek érezni magunkat, de lehet az élet természetes velejárójaként is kezelni és így elfogadni azokat. Amint az elfogadás természetessé válik, a problémák megoldása is könnyebbé lesz, mert arra tudunk koncentrálni, ami előre visz, nem pedig önsajnálatban vergődünk még hosszú ideig, felesleges energiákat, érzelmeket felemésztve.

165. oldal

Kapcsolódó szócikkek: elfogadás · fájdalom · futás
RKAti P>!

Egyik téli reggelen dombos futásom volt előírva, gondoltam kimegyek a közeli erdőbe, mert a kék túra útvonalán jó kis emelkedők vannak. Csakhogy hiába autóztam el Homokkomáromba, ahonnan futni szerettem volna, az erdőben térdig ért a hó, így kénytelen voltam más alternatívát keresni. Ha már ott voltam, jobb híján a templomhoz vezető 400 méteres meredek emelkedőt választottam – ott legalább le volt takarítva az úttest. Némi bemelegítés után kezdődött az érdemi rész: egymás után tízszer felfutni a dombtetőre. Erőből, ahogy csak bírom. A templom bejárata környékén sepregette a havat egy tagbaszakadt ember, aki, amikor először meglátott, odabiccentett egyet, majd dolgozott tovább. Amikor másodszor értem föl, kérdőn nézett rám, mit is keresek itt megint? Amikor harmadszor, immár nagyokat fújtatva kerültem el, egy pillanatra megállt a seperésben, és kis értetlenséget véltem felfedezni a szemében. Később aztán már nagyon ingatta a fejét, amikor egyre jobban zihálva, nagyokat nyögve értem fel a dombtetőre. Végül, egyszer csak abbahagyta a munkát, megvakarta a fejét, rám nézett, és csak annyit dörmögött a bajusza alatt:
– Oszt' muszáj ezt csinálni?

237. oldal

3 hozzászólás
Rituga P>!

Muszáj pozitívan hozzáállnom a dolgokhoz, a negatív gondolatokat kizárom, azok csak gyengítenek. Csak a feladatra koncentrálok, arra, hogy jól meg tudjam csinálni a futást. Még egy ilyen kicsinek tűnő dologban is, mint egy hétköznapi edzés, fontos ezt tudatosítanom. Jól kell, hogy sikerüljön, lehetőség szerint mindegyik, hisz ezek az edzések, mint sok apró kis mozaikdarab fognak összeállni egy nagy képpé. Minden apró kis darab ugyanúgy számít, mindegyikre ugyanúgy szükség van

47. oldal

Barbcsie P>!

Imádok futni az erdőben, szívem szerint már most indulnék…

Barbcsie P>!

Kutyával futok. Imádok Marcipánnal, a vizslámmal futni. Rengeteget lehet tanulni tőle: ő mindig boldog, ha futhat. Ha nekem nincs is nagy kedvem éppen kimenni, az ő öröme segít az elindulásban. Sündörög körülöttem, ha érzi, hogy futni készülök.


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Andrea: Ultrabalaton, a magyar El Camino
Polgár Tibor – Béres Sándor: Az atlétika története, technikája, oktatása, szabályai
Török Ferenc: Pergamen
Török Ferenc: Ha kell, újra lefutom
Usain Bolt: A szélnél is sebesebben
Mecser Lajos: A hajrá három pillanata
Tomán Edina: Amikor megállt az idő
Andre Agassi: Open
Báthory László: Michael Jordan
David Lagercrantz – Zlatan Ibrahimović: Ez vagyok én, Zlatan Ibrahimović