Macskakő 43 csillagozás

Történetek gyermeklelkű felnőtteknek
Lovranits Júlia Villő: Macskakő

A kíváncsi szomszédasszonyok hiába találgatják, nem tudják kilesni, mit csinál Fátia kisasszony éjjelente. Nem is sejtik, hogy ő vasalja a csillagokat és a holdfénynél ő horgolja a legszebb álmokat. De az egész Mályva utca varázslatos utca, ahol nevetnek a macskakövek és a lányok cipősarkaira vadásznak. A fagylaltos bódéban pedig Világszép Mályvarózsa hatalmas kanállal méri a lila, fehér és rózsaszín fagylaltot. A férfiak a klubban időznek és élvezik a békés vasárnap délutánokat.
Ebbe a békés mesevilágba csöppenünk bele, ha kinyitjuk Lovranits Júlia Villő Macskakő című könyvét.

Eredeti megjelenés éve: 2018

Tartalomjegyzék

>!
Magánkiadás, Budapest, 2018
30 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150038971 · Illusztrálta: Berecz Krisztina

Enciklopédia 1


Kedvencelte 4

Várólistára tette 70

Kívánságlistára tette 45

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

Jaj, de szép. :)
Nem egészen az én világom, mégis olyan szép. :)
Kár, hogy olyan rövid. :)

Az elején nem igazán értettem, miért felnőttmesék ezek. Először a kötet harmadánál tapasztaltam olyan kedves poénokat, amelyeket gyerekek még nem érthetnek (bár attól még tetszhet nekik a szöveg), aztán ahogy a második harmad is véget ért, már az a bizonyos gyereklelkű felnőtt énem mosolygott.
Nem azért nem gyereknek valók ezek a mesék, mintha a gyerek nem értené. Hiszen vannak olyan mesék, amelyekből a felnőtt egyszerűen csak mást ért, mint a gyerek. Nem is az aranyos virágnyelvi poénok miatt. :) Hanem azért, mert nem gyerekek, hanem felnőttek élethelyzeteiről mesél. Kedvesen, elnézően, bölcs szeretettel.

Csak a kötet végére derül ki, hogy mikor játszódnak voltaképp a mesék. Számomra jó sokáig valami lebegő időtlenségben foglaltak helyet, bár a hangulatuk, a stílusuk egyértelműen egy adott korra mutatott. A kötet végére összeállt a kép, és most örülök. Kicsit olyan ez is, mint a Psyché: megírja utólag, az adott kor írói helyett azt, amit akkor nem tudtak, vagy nem akartak. És van olyan nevű szereplője, mint én, és egy kicsikét még azonosulni is tudok vele.

Az illusztrációk olyanok, mintha montázsok lennének, kivágott papírfigurákból, textilekből összerakva. Vagy az ilyet már kollázsnak kell hívni? Nem értek hozzá, csak azt látom, hogy kiválóan illenek a kötethez.

Jó, hogy van nekem ilyenem. :) És még dedikált is, és macskát is rajzoltak bele. :)

>!
Magánkiadás, Budapest, 2018
30 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150038971 · Illusztrálta: Berecz Krisztina
>!
meseanyu MP
Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

Nagyon kedves, hangulatos történetek, remek illusztrációkkal. Imádom ezt az otthonos, hangulatos, békebeli világot, olvasnék még sok ilyen történetet és nézegetném hozzá a kellemes színvilágú, letisztult stílusú képeket. Gratulálok az alkotóknak, remélem, lesz még ilyen együttműködésük!

>!
cseri P
Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

Nagyon tetszettek ezek a kis történetek már akkor is, amikor a molyon olvastam őket, úgyhogy a második kiadásnál már nem tudtam ellenállni a könyvnek. :) Nagyon szép, gyönyörűek az illusztrációk, és az egész könyv, úgy egyben, a fényképekkel. Életöröm sugárzik belőle, arra nagy szükségünk van. Persze valóban lehetett volna hosszabb! :)

>!
Mesemondó IP
Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

A szerző könyvei közül szerintem eddig magasan ez a kedvencem. Gyönyörű kötet, élmény kézbe venni. Az eredete is bájos: A régi fényképekben mindig van valamiféle melankolikus bűvölet, és Lovranits Júlia Villő értő kézzel válogatta ki azokat, amikben a legtöbb egyéniség, lélek maradt meg még név és évszám nélkül is. Azután új történeteket adott nekik. A történetek is olyanok, mint a csipke, bájosak, színesek, könnyűek. Gyönyörűen kísérik őket Berecz Krisztina illusztrációi, aki színben és látványban is a szöveghez illő világot teremtett a könyv lapjain. Remek művészi együttműködés eredménye a könyv. Szívesen olvastam volna tovább is.

>!
dontpanic P
Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

Szeretnék Fátia kisasszony lenni.

>!
ViraMors P
Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

Tavasszal, meg nyáron, ha rájuk süt a nap, nevetnek a macskakövek.

Elbűvölő felnőtt mese, amolyan életképgyűjtemény nagyobb részt a macskaköves Mályva utcából, kisebb részt Szigligetről. Időnként varázslatba hajló pillanatképek olyan helyzetekről, amik a legtöbb felnőttnek ismerősek lehetnek, ezért is inkább nekik szól ez a könyv, nem pedig a gyerekeknek.
A kedves, hangulatos szöveget csak tovább fokozzák az illusztrációk. Az emberek ábrázolása nekem kicsit fura volt, viszont az egyéb figurák, de főleg a hátterek nagyon tetszettek. Első sorban a színkezelés volt, ami megragadott már a borítón is.
Sajnálom, hogy ilyen kis rövidke, tudtam volna még olvasni és nézegetni. Rövid kikapcsolódásként ajánlom bárkinek, aki nem fél egy kis varázslattól.

>!
krlany I+SMP
Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

A hangulata, a hangulata… az egésznek… szövegnek és illusztrációnak egyben…
Fátia kisasszony nekem egy Mary Poppins, akire bár nem hasonlít, de azért mégis ott bújik meg benne.
Ezekbe a szösszenetekbe bele lehet szeretni, de nagyon… viszont kevés…
A Mályva utca még csak-csak, bár azért egy utca is elég hosszúra tud nyúlni, sok házzal és még több történettel, de a Szigliget, az még rengeteg mindent tartogat számunkra spoiler, így egy kis hiányérzetem maradt… úgy olvastam volna még.
Sokkal, de sokkal több van ebben a könyvecskében, mint ez a 30 oldal. Érdemes lenne, kihozni belőle…

>!
luthienlovemagic IP
Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

Amikor megláttam, hogy készül a Macskakő, nagyon megörültem, mert egy nagyon jó kezdeményezésnek tartottam. A borítót meglátva nem volt kérdés, hogy meg fogom venni, és még éppen jutott az első százból, ami nagy szerencse volt. Ott is motoszkált a fejemben folyamatosan a könyv, szinte kérte, hogy vegyem le a polcról, de egészen februárig (közben megszületett a kisfiam) nem volt alkalmam elolvasni. De pont jó volt így, mert az egyik történet, a Babafej című különösen illett a jelenlegi élethelyzetemhez. Mondhatni pont akkor olvastam a könyvet, amikor kellett. Léleknyugtató hatással volt rám, emellett a pozitív életszemlélete (Mályva utca rész) és játékossága (Szigliget rész) miatt folyamatosan mosolyt csalt az arcomra. Ami nagyon jót tett egy-egy nyűgösebb nap után. Azóta már egyszer újraolvastam a könyvet, ami mutatja, hogy bármikor elővehető, bájos, könnyed olvasmány. Sokszor végiglapoztam csak úgy, mert az illusztrációk egyszerűen vonzzák a szemet. Berecz Krisztina képei egyszerűen olyanok, hogy nézni kell őket. Kitűnően kiegészítik a szerző történeteit.

Egy hibája volt, ami igazából nem is hiba. Mégpedig az, hogy túl rövid. Olvastam volna még tovább is. Remélem, lesz még ilyen együttműködés a két alkotó között máskor is, mert ez az első nagyon jól sikerült.

Bővebben:
https://luthienkonyvvilaga.blogspot.com/2019/03/lovrani…

>!
Dün SP
Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

Ami @Zonyika ikörnek a Tom Hanks-féle Különleges karakterek (ld. https://moly.hu/ertekelesek/3349889), az nékem a Macskakő. Merthogy utoljára 7 hónapja próbáltam tisztességesebben szóba önteni véleményt olvasmányról (micsoda véletlen, hogy akkor is különleges apropó volt, hisz szintén egy szívemnek kedves szerző könyvéről írtam – khm, megidézlek @atalant), nem igazán megy nekem az értékelősdi egy ideje már, de mégsem hagyhattam szó nélkül a Macskakő egyszerű(en) nagyszerűségét.
Igazi békebeli kis kötet, tüneményes karakterekkel és a szöveghez tökéletesen illeszkedő képi világgal. Tényleg kedve támad az embernek a könyvbéli illusztris társaságba tartozni, s nem máshol lakni, mint a Mályva utcában.
Andalító, nosztalgikus, ugyanakkor vicces és bölcs történetek. Örülök, hogy olvashattam, s láthattam is őket megelevenedni.

(A fél csillagot levonhattam volna a rövidségéért is, de őszintén szólva a balatoni holdfényben a Frici által a holdfényes Balatonba előadott performansz leírásának szóhasználata zökkentett ki félcsillaglevonósan.)

3 hozzászólás
>!
Szávitrí SP
Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

Jó volt olvasni ezeket a kis szösszeneteket megint. Először itt, a molyon olvastam, aztán a Csillaglesben (bár most megnéztem, hogy ott csak két részlet jelent meg) és most végre külön kötetben, igazán hozzá illő illusztrációkkal. Szívesen olvastam volna még több történetet, illetve a szigligeti rész (,aminek külön örültem, mert teljesen új volt számomra) szerintem megérne egy részletesebb kidolgozást is. Én legalábbis szívesen olvasnám regény formájában.
Csodaszép lett ez a könyv, jó kézbevenni, lapozgatni, belekuckózni, álomszerű, békebeli, mesebeli.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
julicsenge IP

Pletyka

– Ennek a Fátiának már meg lovagja van!
– Lovagja? Kertésze!
– Egykutya. Kóbor kertész járt a Mályva utcában, hát nem pont a Fátia bozontos kertje tetszett meg neki?
– Mi baj vele, legalább rendbe teszi végre. Nem árt az a kis metszés, ásás, permetezés.
– Hogy rendbe? Hogy metszés, ásás, permetezés? Nem csinál az semmit, azt mondja, pont így tetszik neki, amiért bozontos. Valami új módi, per-ma-kul-tú-ra.
– Persze, persze, permakultúra, az én időmben ezt még szerelemnek hívták.

17. oldal

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

Kapcsolódó szócikkek: Fátia kisasszony
>!
Kek P

Krisztinkának könyvei vannak. Kútmély tekintete, sötét szeme és könyvei.

22. oldal, Ó, a tenger!

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

>!
fióka P

De a Mályva utcában még alszanak a macskakövek is. Álmodnak lovakról, patkókról, háborúról, mezítlábas gyerekekről. Széles farú, nagy szoknyájú, piacra igyekvő kacsafertályos asszonyokról. Múltról, jövőről, jelenről. És főleg cipősarkakról! Formás, hegyes, női cipősarkakról. Némelyik tűzpiros.

19. oldal

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

>!
luthienlovemagic IP

Így hát a férfiak vasárnap délutánonként együtt isszák a sört, szivaroznak, megváltják a világot háromszor keresztbe.

12. oldal

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

>!
Kek P

Azután megszökött otthonról, csodadoktornak állt, hátán kis ládika, abban hordja a titokzatos tudományát: üvegcséket, mifenét. Mi van bennük, uramfia! Pocsolyavíz, talán még lópisi is, de mindenki veszi, amerre jár faluról falura. Mindenre gyógyír! Gyógyulnak is a szép kocsmárosnék, ifjú menyecskék és hajadon leányok. Csak Fricinek kell néha sürgősen távoznia, ha megelégeli a férj vagy az apa.
     Iréne csendesen sírdogál, Krisztinka vidám nótát dudorászik, öreg apjuk meg menekül otthonról: ő nem marad egy házban azzal a csirkefogóval.
     Jön a Frici!

26. oldal, Szívdöglesztő

Lovranits Júlia Villő: Macskakő Történetek gyermeklelkű felnőtteknek


Hasonló könyvek címkék alapján

Csukás István: Pom Pom meséi – Szegény Gombóc Artúr
Fésűs Éva: Az ezüst hegedű
Csukás István: Sün Balázs
Marék Veronika: Boribon és a hét lufi
Marék Veronika: Kippkopp a fűben
Szabó Magda: Tündér Lala
Berg Judit: Rumini kapitány
Pásztohy Panka: Mentsük meg a kiskutyám!
Bodor Attila: A tél menyasszonya
Csukás István: Süsü, a sárkány