Dzsungeldzsem 13 csillagozás

Szórakoztató mesegyűjtemény olvasás és helyesírás gyakorlásához
Lovász Andrea (szerk.): Dzsungeldzsem

A Dzsungeldzsem az éppen olvasni tanuló gyerekeknek készült. Azt szeretnénk, hogy az iskolába lépők kiváló, szépirodalmi mércével is értékes művekből tanuljanak meg olvasni. Ezért kínáljuk nekik ezt a könyvet, amelyben a kortárs (gyerek)irodalom legjobb képviselőinek meséit, verseit gyűjtöttük egybe.
A kötet a magyar ábécé minden egyes betűjéhez kínál szövegeket úgy, hogy az adott betűhöz kapcsolódó legfontosabb helyesírási problémákra is ráirányítja a figyelmet.
Betűtanítás, helyesírás együtt – s mindez úgy, hogy elsősorban szórakoztató, igényes gyerekirodalom!
Lovász Andrea

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A művek szerzői: Adamik Zsolt, Berg Judit, Both Gabi, Böszörményi Gyula, Dániel András, Darvasi László, Demény Péter, Ecsédi Orsolya, Egri Mónika, Finy Petra, Hervay Gizella, Jász Attila, Kertész Erzsi, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Majoros Nóra, Markó Béla, Máté Angi, May Szilvia, Mészöly Ágnes, Molnár Krisztina Rita, N. Tóth Anikó, Nemes Nagy Ágnes, Nyulász Péter, Petőcz András, Scheer Katalin, Szabó T. Anna, Szepesi Attila, Szilágyi Ákos, Szilágyi Domokos, Tamkó Sirató Károly, Tandori Dezső, Tóth Krisztina, Varró Dániel, Vörös István, Weöres Sándor, Zalán Tibor

>!
Cerkabella, Szentendre, 2016
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639820883 · Illusztrálta: Kismarty-Lechner Zita

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

olvasóbarát>!
Lovász Andrea (szerk.): Dzsungeldzsem

Lovász Andrea (szerk.): Dzsungeldzsem Szórakoztató mesegyűjtemény olvasás és helyesírás gyakorlásához

Alcíme Szórakoztató mesegyűjtemény olvasás és helyesírás gyakorlásához. A Cerkabella Könyvkiadó komolyan veszi a feladatát, a kötetben találtam két másik gyűjteményük címlapját, ajánlóját. Ez a kötet rövid meséket, verseket tartalmaz. Régebbi, már klasszikusnak számító szerzők (Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor) és művek ugyanúgy megtalálhatók benne, mint a kortársak. Vidám és elgondolkodtató kis történetek betűrendben sorakoznak, minden betűnél színnel is kiemelve az éppen megjelenített betű. Több kortárs kedvencemet is beválogatták Tóth Krisztina, Molnár Krisztina Rita, Máté Angi, Finy Petra, Varró Dániel, Darvasi László írásait remélem ugyanolyan érdeklődéssel olvassák a gyerekek, mint ahogyan én örültem nekik.

anesz P>!
Lovász Andrea (szerk.): Dzsungeldzsem

Lovász Andrea (szerk.): Dzsungeldzsem Szórakoztató mesegyűjtemény olvasás és helyesírás gyakorlásához

borító + ill.: 4
tartalom: 5
élmény: 5
stílus: 5
mondanivaló: 5

@csgabi ABC kihívásához kerestem ritka betűt, amikor a könyvtáros segítségével rátaláltam erre a kincsre. Mondhatom, kiválóan szórakoztam. Ábécé szerint egy-egy betűhöz általában egy vers és egy kis mese kapcsolódik, az adott betű színessel kiemelve. Természetesen mint minden antológia, ez sem egyenletes minőségű, de a remek olvasmányélmény miatt nagylelkűen elsiklottam most e felett. Többnyire aranyos szereplőkkel, versikékkel ismerkedhettem meg, alig volt közte olyan, amit már hallottam volna korábban is. A cím pedig szenzációs, szerelem volt első látásra!

porcellan>!
Lovász Andrea (szerk.): Dzsungeldzsem

Lovász Andrea (szerk.): Dzsungeldzsem Szórakoztató mesegyűjtemény olvasás és helyesírás gyakorlásához

Modernebb ablak-zsiráf.
Lehet olvasás tanuláskor kellett volna a csajoknak olvasni, az ABC betűi alapján a vonatkozó színes kiemelt betűk segíthetnek az olvasás gyakorlásban.

pevike>!
Lovász Andrea (szerk.): Dzsungeldzsem

Lovász Andrea (szerk.): Dzsungeldzsem Szórakoztató mesegyűjtemény olvasás és helyesírás gyakorlásához

Még mindig nem szeretem a mai modern gyermekirodalmat, és sajnos ez a könyv sem szerettette meg velem. Általánosságban az a bajom vele, hogy a meséknek nincs rendes értelme és tanulsága, a versek pedig nekem nem elég ritmusosak. Értem, hogy igazságtalan vagyok, mert én Weöres Sándoron nőttem fel, és most is felcsillant a szemem, amikor az ő versei következtek. Egy-két kivételtől eltekintve most erőltetettnek éreztem, ahogy próbáltak az adott betűhöz tartozó minél több szót belezsúfolni a mesékbe, versekbe. spoiler De volt olyan, ami tetszett, Varró Danit és Darvasit még mindig szeretem. Az illusztrációkra is ugyanaz igaz, ami az egész könyvre, nekem sajnos túl modern.


Népszerű idézetek

olvasóbarát>!

BB
Tóth Krisztina
Szebb a póknál a katica,
és a hátán több a pöttye,
de ha hálót kérnél tőlük,
a pók sokkal jobbat szőne.

19. oldal

Lovász Andrea (szerk.): Dzsungeldzsem Szórakoztató mesegyűjtemény olvasás és helyesírás gyakorlásához

olvasóbarát>!

Gyere, kicsi csemetém,
van egy marék csemegém,
csemegézzünk, te meg én,
cseresznyefa tetején!

50. oldal, Apa mondja

Lovász Andrea (szerk.): Dzsungeldzsem Szórakoztató mesegyűjtemény olvasás és helyesírás gyakorlásához

olvasóbarát>!

– Na ne – nyögte Ciprián, – Mi vagy te, szellem? Vagy talán dzsinn?
Az izé gúnyosan méregette Cipriánt.
– Nem te vagy az a híres festő, a láthatatlan lények specialistája?
– De én vagyok – húzta ki magát Ciprián.
Nem is tudta, hogy a szellemek közt is ilyen nagy a híre.
– Szép kis alak vagy, mondhatom! Hány lidércet festettél életedben, és még csak fel sem ismersz!
Elszégyellte magát Ciprián, a festő. Bizony, ez a lidérc kicsit sem hasonlított az ő lidérceire, hiába festette cinóberre valamennyit. Fel is hagyott a láthatatlan lények festésével nyomban.

25. oldal, Cinóberlidérc

Lovász Andrea (szerk.): Dzsungeldzsem Szórakoztató mesegyűjtemény olvasás és helyesírás gyakorlásához

anesz P>!

Tandori Dezső:
Még egy kis sakk

Hogyha a mackók sakkoznak,
Roppant ritkán kapkodnak.

Ketyeghet a sakkóra,
Nem ijeszt a mackóra.

83. oldal

Lovász Andrea (szerk.): Dzsungeldzsem Szórakoztató mesegyűjtemény olvasás és helyesírás gyakorlásához


Hasonló könyvek címkék alapján

Lovász Andrea (szerk.): Érik a nyár
Lovász Andrea (szerk.): Elfelejtett lények boltja
T. Aszódi Éva (szerk.): Bóbita álmos
T. Aszódi Éva (szerk.): Tarkabarka
Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon
Kányádi Sándor: A bánatos királylány kútja
T. Aszódi Éva (szerk.): Csillagszóró
Benedek Elek: Nagyapó meséi Évikének
Kormos István (szerk.): A gyémántszekerce
Gál Éva: Neked nyílik a világ