Csendélet (Armand Gamache 1.) 80% 102 csillagozás

Kényelmes olvasmány, egy kis harapással, hogy azért érdekes maradjon. Amíg az elkerülhetetlen természetellenes halál nem zavarja meg a békét, addig a könyv a hangulatos, kifinomult élét adja. Prózai kecses, de éles megjelenítése – inkább olyan, mint egy korcsolyázó a falu tavacskáján. Penny egyszerűen kedves, egymásra figyelő emberekkel népesíti be a történetét, amelyben bizonyos időközönként félrehúzza a karaktereket, hogy egyéni matricákat készítsen, amelyek lehetővé teszik, hogy bepillantást engedjenek gondolataikba. A korabeli detektívkönyvek hagyományait igyekszik megeleveníteni, de az eredmény csak annyira tűnik autentikusnak, amennyire engedi egy ilyen kaliberű krimi szál. Különösebb meglepetések híján cammogós tempóban, mintegy jelezve, hogy az írónőnek nem állt szándékában a fiatalabb generációt lekenyerezni, hogy akciódús, feszültséggel teli, modernizált köntösben láttassa felügyelőjét. Néha túlságosan hétköznapinak tűnt, inkább az élet egy szeletének, mint egy gyilkossági nyomozásnak. A „díszletet”, a humort és a karakterfejlődés mélységét viszont értékeltem, de nem elég erős ahhoz, hogy behúzzon és belesüllyedjek a falusiak életébe. Szóval: régi vágású krimi ez, olyan, amit manapság nem annyira divat írni, de a szívemet mégis melegséggel töltötte el. Emiatt látok még a sorozatban potenciált, ezért jövőben biztosan fogok még olvasni az írónőtől.

Nos ez a könyv is lassú folyású volt és nem a megszokott akciódús jelenetek követték egymást. De ahogy haladt a könyv cselekménye, megismerhettünk egy kisebb települést és annak lakóit is kicsit mélyebben. A nyomozók is annyira hétköznapinak tetszettek… De közben jó volt olvasni is…. Szóval egy kellemes kikapcsolódás, kényelmes régimódi krimi volt. Nem mondom, hogy megszerettem ezt a fajta krimit, de most már nem zárkózom el ennyire tőle. Mert valahogy itt inkább csak krimi szál van, az a körítés, és sokkal inkább a település lakóit ismerhetjük meg benne, mintsem magát a gyilkosságot…. Nem volt ez rossz és jókor is kapott el.
https://www.youtube.com/live/gLQV4oFgwWA…

Nekem csalódást okozott ez a könyv.
Én azt szeretem, ha egy krimi végig izgalmas annyira, hogy félelmemben lerágom mind a tíz körmömet. Ez itt nem történt meg !
Ami tetszett benne az a nyomozás menete,technikája, levezetése. De a szereplők nem karakteresek, szürkék lettek – sajnos még a nyomozó is. Jó, azért volt egy kis izgalom is, de halványan kb. 12-13 oldalon keresztül a vége felé. (327-340 o.)
Amiért bedühödtem a szerződés az, hogy nem értem Nichole szerepét. Nem adott és nem is vett el a történetből. Egyszerűen feleslegesen írta bele.
Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de a csalódottságomnak hangot kell adnom, különben szétfeszít ! :-(

Jó sokáig piszmogtam vele, pedig tulajdonképpen tetszett. Azt hiszem szívesen bújtam bele ebbe a miliőbe: tetszett a kisvárosi hangulat és a jellemábrázolás, szimpatikusnak találtam a felügyelőt, a fanyar humorát. Kétségtelen, hogy nem pörögnek az események, de megvan a bája ennek a régi vágású történetmesélésnek. Olvasnám tovább a sorozatot szívesen.

2022 áprilisában vettem ezt a könyvet, mindössze 300 Forintért. Valószínűleg soha nem olvastam volna el, ha egy kihívás miatt nem lett volna muszáj, és kihagytam volna egy olyan szuper könyvet, hogy hű!

Hogy lehetséges, hogy csak 79%-ra értékelték Molyon? Hát hogy??

Teljesen meg vagyok lepve, hogy ez bejött, mert a történet külső szemlélőként baromi unalmas lehet. Ki akarna majdnem négyszáz oldalon keresztül egy őszülő nyomozóról olvasni, aki egy olyan faluban nyomoz egy 75 éves nő halálának ügyében, ami nincs is fent a térképen? Én sem akartam kezdetben, de egyszerűen beszippantott Three Pines és az ott élő lakók személyisége, problémái. A gyilkosság és a rejtély csak hab volt a tortán!

Egészen a végéig nem jöttem rá, hogy ki gyilkolta meg Janet, mindenki kedves Jane-ét, pedig folyamatosan jöttek a kis információmorzsák, amik alapján simán össze tudtam volna rakni a dolgokat. Mégis, Louise Penny mesterien terelte másra a gyanút, szinte oldalanként másra gyanakodtam. És a poén, hogy mindenkinek volt indítéka, mindenki furán viselkedett és a végére ez az egész katyvasz kitisztult.

Teljes mértékben elégedett vagyok a sztori végkifejletével, egyedül az piszkálja a fantáziámat, hogy mi volt a kis papírfecnire írva… Van egy nagyon erős sejtésem, de megőrülök, hogy megbizonyosodjak róla! :D

Nem igazán jutok szóhoz a meglepettségtől, hogy ez tényleg tetszett. Briliáns és nagyon meglepő! Olvassátok el, ha egy kicsit lassabb folyású, egyszerre megnyugtató és szétidegelő és vicces krimire vágytok!

Én teljesen meg vagyok elégedve evvel a könyvvel. Remek kikapcsolódás volt. Ez az a jó kis régi-vágású krimi, ahol a nyomozáson van a hangsúly, a jellemeken, nem a borzalmak ecsetelésén. Pont ilyesmire vágytam most. A cselekmény izgalmas, fordulatos (bár ráéreztem, hogy ki a tettes) a maga nyomozós módján. Mivel nem mindennap olvasok kanadai szerzőtől, így még informatív is volt, mert érdekes dolgokat lehetett megtudni az országról (vagy például az íjászatról). A kis falu is bájos volt, ahol játszódott. Egyedül azzal a fejezettel volt az elején problémám, ahol jelen volt van 8-10 szereplő, és azt se tudtam, hogy ki kicsoda, ki beszél, és nagyon nehezen volt követhető az a rész, de később már nem okozott gondot. El fogom olvasni a következő részt is. Szívesen nyomoznék ezzel a csapattal még egyet. Jó kis karakterek voltak. :-D

2023/98, könyvtár, 31/80 eddigi értékelés

Kedves és Könnyű Komótos Kisvárosi Krimi,
és az egyik legjobb, amit ebben a tematikában olvastam.
Valójában az írónő egyéni, különleges stílusa teszi vonzóvá a szűk cselekményű művet, és erőssé az olvasmányélményt.

Mennyire derogáló, ha azt mondom egy krimire, hogy CUKI? Annyira könnyed, meghitt a Csendélet hangulata, hogy az már meglepő. Főleg azok után, hogy a véresebb, eseménydúsabb, rémisztőbb verziókhoz vagyok szokva. Igazi kisvárosi, a maga furcsa szereplőivel, a mindenki- mindenkit ismer vonulat. Az egész történet Agatha Christiet juttatja eszembe, és bármennyire is szeretem Poirot, Gamache felügyelő sokkalta szimpatikusabb volt, sőt a szakértelme is versenybe szállhat az arisztokratánkkal.
Most olvastam, előttem írt értékelésben, hogy a borító nem találó. Jót mosolyogtam, mert érdekes módon a könyv befejeztével épp azt néztem döbbenten, hogy a borító MENNYIRE összefoglalta a történetet, amire az elején nem is gondoltam volna.
Ilyenkor is látszik, hogy ahányan vagyunk annyi félék és mindenki mást lát vagy nem lát adott képekben – történetekben :)

Egy kihívás miatt kezdtem el a könyvet, és valószínűleg ha az nincs, sosem olvasom el. Nagyon örülök, hogy ráakadtam. Nagyon tetszett. érdekes hangulata volt a kanadai kis faluban játszódó kriminek. Fura emberek, szürreális helyzetek miatt volt számomra olyan egyedi és érdekes. A bűntény nem volt túlbonyolítva, mégis meglepetést okozott a végén a gyilkos kiléte és motivációja. Nem volt véres, nem bolt borzongató, de csavaros és érdekes volt a nyomozás.
A nyomozó karakterét is kedveltem: régivágású úriembernek képzeltem el, olyan Poirot – féle kép volt a szemem előtt olvasás közben.
A történetvezetés lassú, komótos, de végig fenntartotta az érdeklődésemet.
Örülök, hogy ráakadtam a kötetre.
5 csillagra értékelem.

Érdekes történet egy kanadai kis közösségben, és mind ehhez egy krimi körítés. Ez a legjobbkor jött a lelkemnek. A karakterek felépítése nagyon tetszett. Bár egy krimiben ez el is várható, hogy a karakterek legyenek érdekesek, egyediek, és passzoljanak is a történethez. :D Kicsit féltem, hogy a bűntény kibontakoztatásába nehogy belegabalyodjon az Író, mert akkor én is elvesztem a szálakat. Így nagyon tetszett, hogy nem vitte le a mélységekig a cselekményszálakat. Az érdeklődésem végig fenntartotta, hagyott gondolkodni is olvasás közben, amit nagyon élveztem.