Na, ezen azóta is döbbenek. Disztópia, laborkörnyezettel súlyosbítva, hogy lesz ebből mese? Vilmos, hol vagy? Pedig mondták körülöttem ketten is remek ízléssel bíró egyedek, hogy fogom szeretni, csak a fene hitte volna, hogy tényleg.
Merthogy tényleg labormese – értem alatta, hogy a világnak aránylag szűk keresztmetszetével foglalkozik, innen aztán nem fogjuk megtudni, hogyan és miért is alakult ki éppen ez a világrend, és például hogyan lehetséges, hogy XX kromoszómájú egyed nem születik természetes úton, XY meg igen spoiler, hogyan alakul az évák felnőtt élete és például pontosan mit és hogyan tanulnak Eredeti Atya időnként idézett intelmeiből.
Cserébe egy nagyon egyszerű -és nyilván hatalmas tömegű kezdő és haladó feministát könyvvásárlásra bíró – alapállásból, miszerint ok, mindenki, nézzünk egy téma-variációt arra, hogy a nőket tárgynak tekintik, valóban felépít egy életformát, méghozzá az évák életének legkritikusabb évének spoiler nyomon követésével. A regény egyik nagy kérdése, hogyan lehet napi 24 órát, évi 365 napot kitölteni úgy, hogy lényegében egyetlen kérdéskör tud foglalkoztatni: a szépség objektív spoiler és szubjektív spoiler kategóriái. Méghozzá leginkább azért, mert jóformán semmi egyéb elfoglaltságra nem marad lehetőség spoiler, mert minek az valakinek, aki/ami csak arra kell, hogy a neki rendelt módon szolgálja a társadalom értékesebbik és hatalommal bíró felét. Lehet így egyáltalán élni?
A történet pedig leginkább azért a módért zseniális, amit és ahogyan két, ilyen-olyan okokból problémás éva reakcióin keresztül válaszol erre a kérdésre. spoiler Az ő megnyilvánulásaikon túl szerencsére rendben vannak a rendszerbe tökéletesen illeszkedő többiek is – behoznak egy sor mondvacsinált vagy nagyon is valódi félelmet, amivel a folyamatosan változó standardok, versengések és klikkek világában a majdnemelégjók, a közepesek és az eleveesélytelenek találkoznak. Egy egészen nyomasztó, rémálomszerű közeg jön létre így, amiből a fogékonyak összeszedhetnek egy (?) mentális pofonra valót.
Empatikus, remekül felépített, egyúttal gyomorforgató történet – elsősorban nem a külső elemei miatt fenyegető, vagy akár „közeli”, hanem azok miatt az elejtett megjegyzések és alapgondolatok miatt, amikre átkozottul rá lehet ismerni menet közben. A saját fejünkből.