A sok romantikus könyv után valami más jellegűre vágytam. Hát, az Only Ever Yours teljesítette ezt a kívánságomat. Eléggé gyomorszájon vágott, és ha őszinte akarok lenni, még most is émelygek tőle.
A történet egy disztópia, azonban a hangsúly nem a világfelépítésen van, nem is azon, hogy hogyan jutott el az emberiség ide, hanem a nők helyzetén. Ezen a manapság nagyon felkapott témán. A legmegrázóbb az egészben, hogy a regény alapját adó ötletek nem fikciók, nem egy elborult agy szüleményei, hanem a mai társadalmunk hozzáállásának, elvárásainak és véleményének kisarkítása. Vagyis az, hogy a nő dolga a férfi szolgálata, anyaként, örömlányként vagy nevelőnőként.
Ehhez persze genetikailag tökéletesre tervezett nőket készítenek, minden évben háromszor annyit, mint ahány férfi születik. Csak hogy biztosra menjenek. Mert a nők ugyan tökéletesek, de mint tudjuk, mindig van hova fejlődni. Valakinek mindig szebb lesz a bőre, hosszabb a haja, teltebb az ajka, vékonyabb a lába, laposabb a hasa. Ráadásul ezeket a lányokat tényleg csak ez érdekli, és az idejük jelentős részét a szociális médián töltik. Nem szabad okosnak lenniük (az ég szerelmére, még olvasni sem tudnak, mert minek?!), nem kell beszélgetniük, és véleményük meg főleg ne legyen. Ha valaki szóvá meri tenni, hogy a belső is fontos, az már feminista! (Az f-betűs szó pedig az egyik legnagyobb sértés…) A kiválasztás során „tipikus női feladatkörökben” kell helytállniuk a jelölteknek: sütés-főzés, varrás, takarítás. Mindeközben még azt a minimális tiszteletet sem kapják meg, hogy a nevüket nagybetűvel írják (sőt, örüljenek, ha egyáltalán a nevükön, és nem a sorszámukon szólítják őket)…
A fő konfliktusszálat kicsit kidolgozatlannak és kevésbé provokatívnak éreztem, azonban annyira megrázó volt az alaphelyzet, hogy ez nem tudta „elrontani az olvasási élményt”. Egyszerűen annyira magunkra ismertem, hogy az a görbe tükör nem is tűnt annyira görbének…