Zen ​barikák számára 17 csillagozás

Louise Howard: Zen barikák számára

Zen… Nyugalom és meditáció. A megvilágosodás felé vezető ösvényen az is előrébb jut, aki türelmesen szemlélődik. Van egy élőlény, amely talán az embernél is korábban ráérzett a Zen jelentőségére; egy élőlény, amely ösztönösen tudja, hogy a dolgok elfogadásának és a beletörődésnek sokkal több köze van a bölcsességhez, mint a tunyasághoz. Nyugalom, türelem, meditáció – a bárányok, miközben hallgatnak, átérzik ezek jelentőségét, és talán az emberek is ráébrednek fontosságukra miközben elgondolkodnak a bájos és humoros illusztrációkhoz tartozó aforizmák értelmén.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Meglepetés könyvek Szukits

>!
Szukits, Szeged, 2001
80 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639344532 · Fordította: Szántai Zita · Illusztrálta: Chris Riddell

Most olvassa 2

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

millalilla013>!
Louise Howard: Zen barikák számára

Kiskoromban sokat lapozgattam ezt a könyvet, mert tetszettek a barikák. Most a buddhizmus miatt vettem elő újra. Tetszenek ezek az apró tanítások, sokkal egyetértek és sok segít is, úgy érzem, abban, hogy kicsit lenyugodjak és könnyebben elengedjek dolgokat.
A félpont levonás a számomra negatívabb üzenetek megjelenítése miatt volt, de ez a vallás 'hibája', nem a köteté – vagy inkább az enyém, amiért nem hiszek a reinkarnációban meg ilyesmiben.
Amúgy ajánlom mindenkinek, szuper könyvecske:)

Jucush84 P>!
Louise Howard: Zen barikák számára

Aranyos, csak nagyon rövid.
És bár néhol elcsépelt, sokat hallott frázisokat tartalmaz, az illusztráció ezt feledtette.
Összességében egy vicces kis szösszenet.

BMKata>!
Louise Howard: Zen barikák számára

Néhol már-már elcsépelt bölcseleteket olvashatunk, de a képekkel együtt humorossá és maradandóvá válnak. Egyet-kettőt szívesen ki is írnék, de inkább majd fellapozom időnként a könyvet, mert vannak benne tényleg fontos gondolatok. Még akkor is, ha kb egy mondat szerepel minden oldalon.

Piratgirl26 P>!
Louise Howard: Zen barikák számára

A könyvet cím és borító alapján vásároltam egy könyves szekérről tegnap.
Könnyed, vicces kis könyv, szép rajzokkal, apró bölcsességekkel, négy részre osztva. Az én kedvencem az utolsó, a Valóság volt.

Brigi007>!
Louise Howard: Zen barikák számára

Könnyed kis olvasmány, amely során egy bárány szemén át ismerhetjük meg a zen fogalmát :)

1 hozzászólás
szuzii>!
Louise Howard: Zen barikák számára

Remek kis könyv, nagyon szép grafikával. Aranyos bárányka, kedves, békés kis szőrpamacs. Vidám rajzok kíséretében megismerhetjük a zen-t, megvilágosodás felé vezető ösvényen halad a kis bárány. Útja humorral van fűszerezve, a dolgokat mindig el kell fogadni és pozitívan kell előre nézni.


Népszerű idézetek

Ronnie>!

Óvakodj a gonosz vagy őszintétlen baráttól; jobban félj tőle, mint a legvadabb bestiától.

47. oldal

Ronnie>!

Bárhová is indulsz, az első lépést alaposan fontold meg.

53. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

David Michie: A Dalai Láma macskája
Rebecca Reed: Neon Hearts
Christopher Moore: Biff evangéliuma
Laár András: Kiderülés
Galla Miklós: Ábrakadabra
Varga Dániel: Üzenet haza
Szabó Evu: Buddhizmus hétfőtől péntekig
Tung Jüe: Ami a nyugati utazásból kimaradt
Geszer kán, a tíz világtáj ura
Mo Xiang Tong Xiu: Az égi hivatalnok áldása 3.