Jó ​feleségek (Kisasszonyok 2.) 87% 423 csillagozás

A sorozat második részével úgy érzem, hogy új kedvencet avattam. A Kisasszonyok az az alkotás, ami úgy megtudja ragadni a szívem, mint azt kevés könyv tudja. Louisa May Alcott alkotása számomra egy iránymutatás a jobb világról, megmelengeti az embert és teljesen elvarázsolja az a szeretet, ami a sorozatot körülöleli. Mondhatnánk, hogy igen ez még a 19. században működött, majd minden más volt akkor. De úgy gondolom az emberségnek, az egymás iránti szeretetnek és tiszteletnek ettől függetlenül nem kellene kihalnia.
Ebben a részben már a lányok felnőttek, és a szerelem, házasság kerül a fő terítékre, mindenkinek a maga kis boldogulása. Nem tudok kedvenc karaktert kiemelni, mert mindenkit szerettem a maga esendőségével és hibáival. spoiler
Alig várom a következő részt, de nem esek neki rögtön, szeretném ha tovább tartana ez az élmény! :)

Az első rész után, ami annyira elbűvölt, muszáj volt tovább olvasnom a sorozatot. Más volt ez a kötet, mégis ugyanaz. Lehetett érezni, hogy az idő haladt, és gyönyörűen tárta elénk az írónő a szereplők sorsát. A könyv magába foglalta a boldogságot, a házassággal járó nehézségeket egyben örömöket, az elfogadást, halált és gyászt, tovább lépést majd végül az együttélést a szerelemmel és az idő múlásával.
Jo családja annyira összetartó és erős volt minden körülményben, ezt szerettem a legjobban benne. Az a testvériség ami végig kísérte az egészet, nagyon meghatott, mert a saját családomra és húgomra emlékeztetett. Ösztönzött arra, hogy becsüljük meg és értékeljük a pillanatokat, az együtt töltött időt, mert oly gyorsan elillannak.
A szereplők még jobban a szívemhez nőttek. Amy-ben sajnos többnyire az önzést leltem meg, ezzel ellentétben Jo mellett mindvégig kitartottam. Megértettem a gondolkodását Laurie-val szemben. Teljesen tudtam azonosulni vele, azzal az értékkel amit ő képvisel. Laurie személye egy kicsit megcsappant a szememben döntései láttán, ám szenvedélyes oldalát nem tudtam elengedni, és természete még most is vonzz.
Gyönyörű egy könyv, és mindenképpen tovább szeretném olvasni a sorozatot. Louisa May Alcott nagy kedvenc lett ezzel. ♥

A Kisasszonyok nyújtotta kellemes élménytől fellelkesülve vetettem bele magam a következő kötetekbe, még úgy is, hogy a filmadaptációk felkészítettek rá, hogy a második rész egyes eseményei nem kedvemre valóan fognak alakulni. Ha ezek a fordulatok nem csorbítanak a pozitív benyomásaimon, még azt is mondanám, a folytatás jobban elnyerte a tetszésemet, mint az első, hiszen itt már nemcsak a gyermeki játékos hétköznapok kerülnek középpontba, hanem olyan komolyabb témák is, mint a karrierépítés és a családalapítás.

Ezúttal a lányok már jobban szétszélednek egymástól, de ez szükséges ahhoz, hogy velük együtt az olvasó számára is kitáruljon az őket körbevevő világ. Kifejezetten szerettem Jo és Amy úti beszámolóit olvasni, mivel felidézték bennem a saját külföldi tanulásom, önállóan boldogulni próbálásom időszakát. Meg és férje küzdelmei a gyerekneveléssel szintén tartogattak megmosolyogtató pillanatokat, ugyanakkor itt felbukkantak olyan idejétmúlt nevelési nézetek is, amelyek távol állnak az értékrendemtől. Bethnek pedig spoiler, viszont a hozzákapcsolódó részek is gyönyörűen lettek megírva.

Amiért mégsem sikerült maradéktalanul a szívembe zárnom ezt a kötetet, az a szerelmi szálak bonyolódása. Amikor filmen először találkoztam a történettel, valóságos sokként ért, hogy két szereplő spoiler, akiket úgy tűnhet, az ég (vagyis az írónő elméje) is egymásnak teremtett, egy tollvonással mégis más-más mellett kötnek ki. Ráadásul nem is egyszerűen az zavar, hogy mást választanak, hanem az, hogy kiket: spoiler A regény javára írom, hogy a filmekkel ellentétben jóval átélhetőbben ábrázolja a karakterek érzelmeinek formálódását, így ha megszeretnem nem is, de megértenem valamelyest sikerült ezeket a párosításokat.

A csalódásom ellenére visszatekintve ezt tartom a sorozat legizgalmasabb kötetének, és bár örülök, hogy a további két részben végre belepillanthattam a March-lányok életének további alakulásába, számomra ez a két könyv is kerek egészet alkot.

Ez igazán szép volt, még el is érzékenyültem a végére.
A cím nem is lehetne ennél beszédesebb, hisz ebben a részben a March lányokból igazi nők lesznek. Szerelembe esnek, férjhez mennek, családot alapítanak… Egyszerűen megtalálják a boldogságukat.
Nagyon örültem, hogy mind a három testvérből bőségesen kaptunk, kivéve szegény Beth-t, aki itt már csak afféle mellékszereplőként volt jelen. Itt már sajnos megkaptam azt is, amitől az első részben tartottam. Fenébe veled, Rachel :( A történet lassú folyású, érdekes módon én mégis roppantul élveztem. Annyira jó volt Megről és Johnról olvasni, hogyan alakul az életük. Aztán a kis Amy, aki igazi szép hölggyé cseperedett, szintén érdekes útnak indult. Végül maradt Jo. Reméltem, hogy rá is rámosolyog a szerelem, így határtalanul boldog voltam, amikor megjelent a kedves spoiler. Először kicsit szomorkodtam, mert én mást képzeltem Jo mellé (szerintem könnyű kitalálni, kit), de végülis ez így még sokkal jobban is alakult.
Továbbra is szeretem a March kisasszonyokat, Teddyt, Mr. Laurencet és a March szülőket (különösen a drága mamát).
Remélem a folytatásokat is sikerül megszereznem.

Kevésbé tetszett, mint a Kisasszonyok, talán azért is, mert az előbbi kicsit idealizált képet festett az életről, de talán csak a gyermekkor bája, gondtalansága miatt. Ebben a részben a lányok felnőttek, legalábbis a felnőttkort küszöbén állnak, komolyabb problémákkal. Talán azért is volt kicsit keserédes a történet számomra, mert Jo nem azzal találta meg a boldogságot/szerelmet, spoiler, akire én gondoltam. A filmet is meg kell most már néznem.

Kellemes folytatása az első résznek. Jó, az elején kicsit nehezen haladtam, nem tudom ez a könyv hibája volt, vagy az enyém. Aztán felvettem a fonalat, és jó volt látni hogy alakul Meg, Beth, Jo és Amy élete. Egész meglepő fordulatok voltak, talán ez a rész kicsit jobban is tetszett, mint az első. Viszont annak, aki látta a Jóbarátokat:spoiler.
„Szeretem az ilyen dolgokat, mert ahogy apa mondja, apróságokban mutatkozik meg a jellem.”

A Kisasszonyok valóban ezzel a résszel együtt teljes. Kedvesebbek is lettek számomra lányok, talán mert már mint jó ismerősök fogadtak. És lám miből lett a cserebogár esetükben, mennyire messze jutottak, még ha olykor rendesen meg is leptek, vagy nem úgy alakult a sorsuk, ahogy szerettem volna. Mélyebb, érzékenyebb lett ez a rész, de a könnyed leckék sem hiányoztak, továbbra is finoman mutatta a helyes irányt. Végül boldogság volt látni, ahogy megtalálták a helyüket.:)

– Ó, hogy én mennyire szerettem olvasni ezt a könyvet! – kiáltotta kezeit összecsapva és ezzel ruhája szalagjait összebogozva a mai szürke reggelen korán felserkenő @clarisssa.

Amennyire szenvedtem az első kötettel, legalább annyira élveztem a másodikat! Tény, hogy a fordítás ezúttal is elég rémesen sikerült, dúskálhatunk felserkenésekben és értelmezhetetlen mondatokban, illetve külön kedvencem az a rész, amelyben Mr. Laurence a nagyapa és az ótata megnevezés után ugyanannak a szereplőnek hirtelen a nagybátyjává változik… Azonban akárhogy is próbálkozott a magyar változat készítője, nem tudta elrontani a történetet és nem tudta elrejteni a sorok közül sugárzó rengeteg kedvességet, szeretetet, bájt és finom humort. Persze, elsőre néhol mindez unalmasnak és ódivatúnak tűnhet, de gondoljunk csak bele, hogy a 19. század közepén mennyire más volt a fiatal lányok élete a mi mostani életünkhöz képest! Nem csoda, hogy az első kötetben engem sem kötött le túlzottan a ruhák leírása és a sok nyafogás a napi teendők miatt, viszont a három évvel később kezdődő folytatásban már a lányok is felnőttebbek, érettebbek. Csodálatra méltó, hogy mennyire tisztában vannak saját erényeikkel, vágyaikkal, sőt, a hibáikkal is. Ezen a ponton érkezünk el a nevelő célzatú sorokhoz, ugyanis a szereplők hibáikon tudatosan igyekeznek javítani is. A szerző szeret moralizálni, de szerintem teljesen beilleszthetőek ezek a részek is a történetbe. Egyetlen fejezet volt, ahol egy kicsit én is unni kezdtem már az okítást, azonban az írónő ekkor a következő mondattal bebizonyította, hogy saját hibáival is tisztában van: „Jo vélhetőleg elaludt (mint, meg merném kockáztatni, olvasóm is e kis prédikáció alatt)…” :)

Összefoglalva: egy érzésekkel, jóra való törekvéssel, bájjal, kedvességgel teli regényt olvastam, fantasztikus jellemfejlődésekkel és meglepő, hol vidám, hol pedig ironikus megjegyzésekkel – ez utóbbira példa a következő éleslátó idézet is: „Amy korholása jót tett Laurie-nak, bár ezt ő természetesen csak jóval később látta be. A férfiak ritkán látják be az ilyet, mert ha a nők adják a tanácsot, a teremtés urai csakis akkor fogadják meg, amikorra rábeszélik magukat, hogy hiszen ők is épp ezt akarták tenni; aztán ezek szerint is cselekednek, és ha sikerrel járnak, felerészben elismerik a gyengébb nem érdemét, míg ha nem járnak sikerrel, mindenestül a nőket hibáztatják érte.”

A könyv a film végén elnagyolva ábrázolt eseményeket nemcsak megértette és elfogadtatta velem, hanem a szereplők alapos elemzésével, személyiségük kitartó boncolgatásával elérte, hogy Jo mellett az eleinte ellenszenves karaktereket is szívembe zárjam. Szinte bánt, hogy most el kell válnom a March családtól, de mindenképpen el fogom majd olvasni a következő két kötet is.

Nekem ez a rész lehet picit jobban is tetszett mint az első. Szereplőink itt már bőven tinédzserek vagy akár fiatal felnőttek. Képbe jön a romantika és a családi élet kérdése. Az első pár fejezet még kicsit untatott, de utána belerázódtam és bejött, hogy minden fejezet más szemszögéből írodott. Egyértelműen Jo a főszereplő, nagyon izgultam, hogyan talál rá a szerelem spoiler Tetszett a többi lány kibontakozása, még mindig annyira kedves és édes a sztori, de már nem akart annyira tanítani és nekem ez sok plusz adott. Jo tesókról íródott verse meg nagyon megható volt, teljesen átéreztem az események után mit érezhet. Előkerül a gyász is, nem is számítottam rá a fülszöveg után, de ezt is annyira aranyosan kezelte a könyv. Sok embernek fájt és ez le is lett írva, de még is olyan könnyed volt. A következő rész végképp nem tudom milyen lesz, mindig arra számítok, hogy rosszabb mint az előző, de remélem megint pozitívan csalódok majd.

Sokat gondolkoztam azon, hogyan is írhatnék a Kisasszonyokról, és végül úgy döntöttem, hogy egymagában nem igazán tudom értékelni ezt a kötetet, mert – a háromévnyi időugrás ellenére – szerves egységet alkot a Jó feleségekkel. Ezért úgy döntöttem, egy cikkben írom le a véleményemet. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a filmadaptációk – mind a 1994-eset, mind a 2019-eset nagyon szeretem – is együtt dolgozzák fel ezeket, ami erősítette bennem, hogy „egy könyvként” kezeljem őket. A történeti ív és a mondanivaló is így teljes, ami szintén a fent leírtakra erősít rá.

Egy filmadaptáció esetében általában szeretem előbb elolvasni az eredeti művet, viszont a Kisasszonyoknál úgy esett, hogy a filmadaptációval előbb találkoztam a tévében, még tizenegy-két évesen, minthogy megtudtam volna, hogy létezik belőle könyv. Akkoriban mondjuk ez nem is foglalkoztatott annyira, és csak később, mikor felrémlettek a filmmel kapcsolatos pozitív emlékeim, ötlött fel bennem, hogy jó lenne elolvasni. Viszont csak a 2019-es feldolgozás mozis megtekintése ösztönzött arra igazán, hogy kölcsönkérjem és elolvassam. A legújabb film ugyanis nagyon jól sikerült, főleg Saoirse Ronan alakításának köszönhetően, így nagyon kíváncsi lettem az alapműre.

A Kisasszonyok és a Jó feleségek összességében elnyerte a tetszésemet. Sok minden jobban átjött a regényben, ami a 2019-es filmben nem volt annyira árnyalva vagy meg lett változtatva, viszont ebből kifolyólag a könyv néhol túlírt és habos-babos, a vége meg kissé szirupos. Bár az utóbbi ezúttal bocsánatos bűn, mert nagyon jól áll a March-lányok történetének.

A teljes kritika a linken olvasható: link