A ​városgép 38 csillagozás

Louis Trimble: A városgép

A regény egy távoli bolygóra vezeti olvasóját. A Földről jött telepesek hatalmas, minden szükségletet kielégítő, teljes kényelmet biztosító várost építettek itt a városgép segítségével. A város lakói azonban mégsem élhetnek zavartalan jólétben, az alkotómunka szabadságában, mert a később jött, fejlettebb technikával rendelkező hódítók elnyomó céljaik érdekében használják ki a város bonyolult organizmusát. A szabadság hívei elhagyják a várost, s inkább vállalják a bolygó mostoha természeti adottságaival vívott küzdelmet, őrizve a szabadság, a nyelv és a kultúra hagyományait. Vajon sikerül-e felszabadító harcuk a város zsarnokai ellen? Vajon üzembe tudják-e helyezni újra a városépítő gépet?

Eredeti megjelenés éve: 1972

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kozmosz Fantasztikus Könyvek

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1975
226 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632110897 · Fordította: Baranyi Gyula

Kedvencelte 2

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Razor P>!
Louis Trimble: A városgép

Ez a kötet meglepően friss megjelenés volt a maga idején, hisz az eredeti angol nyelvű kiadás 1972-ben jelent meg a híres-hírhedt DAW Books sorozat huszonnegyedik tagjaként.
A rövid könyv egy nem túl sokat markoló, de szórakoztató sci-fit tartogat, ami jó kikapcsolódást nyújthat egy-két délutánra. A sci-fiből a tudományos rész nem túl erősen van jelen, minimálisan kapunk űrhajót, idegen bolygót, erőtérrel védett várost és a címszereplő városgép is csak tessék-lássék módon van felvázolva, a történet nem megy részletekbe a működését illetően, de őszintén szólva ezt nem is hiányoltam. A hangsúly itt inkább a társadalmi berendezkedésen van, az alsóváros és a felsőváros lakói közti ellentéten (lényegében kis túlzással a fizikai munkások és a szellemi munkaerő közti ellentét leképezése ez – valószínűleg nem véletlen, hogy ez akkoriban ilyen hamar megjelenhetett), na meg a mindenki felett álló Magasokon. Mindenesetre a szerző stílusa jó, jó ütemben adagolta a történelem bemutatását és az izgalmakat, na és egy két egész érdekes fordulat is akadt.

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1975
226 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632110897 · Fordította: Baranyi Gyula
Zsola>!
Louis Trimble: A városgép

Izgalmas volt, érdekes, de egy kicsit bátortalan.

Tetszett a kasztok közötti különbségek bemutatása, a hármas társadalmi tagoltság, az eredettörténet és hogy az ősi nyelv megértése volt a kulcs a Városgéphez. A szereplőkkel is meg voltam elégedve (bár lehettek volna mélyebben is kidolgozva), megvolt a saját motivációjuk és egyéniségük.

Az eredettörténet lehetett volna még kidolgozottabb, ahogyan a Város felépítését is jobban be lehetett volna mutatni. spoiler

Izgalmas, érdekes, stílusos írást olvashattam, viszont ha az író bátrabb és többet vállal sokkal, jobb is lehetett volna.

pwz I>!
Louis Trimble: A városgép

Nem kell többet várni tőle, mint ami. Kellemes kis esti sci-fi. Illik a Clarke-féle Város és a csillagok, vagy éppen a Logan futása által felvázolt miliőbe. Megfilmesítésre ajánlott.

2 hozzászólás
stancili1>!
Louis Trimble: A városgép

Hardcore sci-fi, minimálmondanivalóval. Nem kell mindig kaviár, ahogy a régi német tévésorozat címe is mondta, nem kell, hogy mindig bazinagy igazságokat és tanulságokat toljanak az arcunkba. Ez a könyv izgalmas és kész, strandra, fürdőkádba, ilyen helyekre ideális :)

1 hozzászólás
Bla IP>!
Louis Trimble: A városgép

Egy jó klasszikus sci-fi, viszonylag kevés mondanivalóval, de egy-két kellemes estét biztosítva.

VERRASZTÓ_RÓBERT>!
Louis Trimble: A városgép

Ifjú korom nagy hatású sci-fi könyve ez. Nagyon bejött akkoriban. Szerintem egy jó könyv, de még mondanivaló is több van benne mint a ma divatos fantasykban szerintem.

ChEebor>!
Louis Trimble: A városgép

Egy sci-fi kalandregény, ahol a hangsúly a kalandregényen van. Valóban, nem egy világrengető sci-fi, nincsenek elmélkedések az élet értelméről, nincsenek súlyos technikai bravúrok, nincs semmi mély mondanivaló, hanem csak egy anti-utópikus világban játszódó szabadulás történet (jó, persze, Trimble a Várost az USA allegóriájának szánja, de ettől még nem lesz igazi társadalom-kritika a könyv). . De a stílus lebilincselő, és a történet érdekessége miatt megbocsátjuk a banális fordulatokat is. Kedves kis könyv, csak ne várjunk tőle nagyon sokat.


Hasonló könyvek címkék alapján

Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
Andy Weir: A marsi
Isaac Asimov: Alapítvány-trilógia
J. D. Robb: Halálos elszántság
Orson Scott Card: Végjáték
Justin Cronin: A tükrök városa
John Scalzi: Vének háborúja
Frank Herbert: Frank Herbert teljes science fiction univerzuma 1.
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Octavia E. Butler: A talentumok példázata