Bradley, ​az osztály réme 81% 451 csillagozás

Takarítás közben levettem a polcról, hogy belenézzek, aztán azon kaptam magam, hogy már túl is vagyok a felén. Különösen kedves nekem ez a könyv, gyerekként már nagy könyvfan voltam, de a legjobb barátnőm soha nem olvasott semmit, amíg egyszer nálam nem aludt, és akkor a kezébe került ez a könyv. Nem tudta letenni, kölcsön is adtam neki, mire ő rekordgyorsasággal kiolvasta.Kiskoromban Bradley volt a kedven szereplőm, de most Carla lett, hiszen nagyon jó módszerekkel dolgozott, és mindenkinek segített. Nagyon édes és szívszorító történet ez, és bár régen nem tudtam elképzelni, mitől vált ilyenné Bradley, most már észrevettem az otthoni hangulatot is. Iszonyat aranyosak még azok a részek is, amikben a játékok szerepelnek, illetve a zsúr is. Ha lenne gyerekem biztosan a kezébe adnám ezt a könyvet.

Lomtalanításon bukkantam rá a könyvre. Kimentem sétálni, és megláttam egy kupac könyvet, hazahoztam őket és most el is olvastam ezt, nem értem miért nem korábban vettem kézbe.
Nagyon jó volt!
A stílusa nagyon tetszett, maga a fogalmazásmód is. Mikor elkezdtem Az igazi csoda c. könyv jutott eszembe J. R. Palaciotól. Egy kicsit azért más volt ez a könyv.
Olyan furcsán voltak leírva, megfogalmazva a fontos, elengedhetetlen dolgok, hogy garantáltan megjegyeznéd te is a könyv végére, hát még egy gyerek!
Semmi klisé, párbeszédek és történet, események, cselekmények. Mikor próbáltam elmesélni a családtagjaimnak, hogy miről is szól a könyv, nem tudtam egyszerűen elmondani. Úgy tűnik, hogy ez is egy olyan könyv, amit el kell olvasni ahhoz, hogy megértsük vagy megértessük másokkal a mondanivalóját. Nagyon sok gyerekesnek tűnő, azonban létfontosságú mondanivalóval rendelkező párbeszéd, bekezdés volt benne.
A könyv igazából egy fejlődéstörténet gyerekeknek, ha lehet így mondani. Szó van róla az iskoláról, arról, hogy egy gyermek mit gondol, mitől félhet és hogy ki és hogyan segíthet neki ebben. Bradley csodálatos példa volt arra, hogy a szörnyetegek csak kívülről szörnyetegek és lehet, hogy csak pár embernek, mert azoknak az embereknek szokatlan az a kinézet. Ahhoz, hogy megleljük másban a jót nem a felszínt kell nézni, hanem meg kell bízni az illetőben, őszintének lenni és bátornak, hagyni, hogy kinyíljon előttünk.
Nagyon szép, izgalmas, aranyos történet volt. Bradley-t megkedveltem, nagyon, de Carla is kedvenceim közé tartozik.
Sajnálom, hogy olyan gyorsan olvastam a könyvet, olyan gyorsan fogytak az oldalak, hogy a fontos, gyönyörű idézetekkel lévő részeket nem tudtam megjelölni. (Ez egyébként nem szokásom, de ez a könyv tele volt klisémentes, jó párbeszédekkel és monológokkal.)

Nagyon tetszett és mindenkinek ajánlom, nem véletlenül van rányomva az a 19-es plecsni. :)
Újraolvasós, azbiztos!
és a kedvencnek jelölésen is gondolkozom már a 10.oldal elolvasása óta

Mondhatnám, hogy egy kedves, aranyos, bájos kis könyv, de sokkal több ez ennél.
Egy ember kialakulásának regénye, egy lélek gyötrődése, tipródása, a „tökéletesek” világában.
Viszont mire a történet végére értem, rá kellett döbbennem, hogy nem Bradley a „hibás lélek”, hanem a körülötte élő emberek. Akik nem veszik észre a másság tökéletességét, a hibák hibátlanságát.
Folyamatosan Charlie járt az eszemben, Algernon legjobb barátja.

Kedves ifjúsági regény. Rávilágít arra, hogy milyen sokat jelenthet az, ha egy gyerekben hiszünk, bátorítjuk, megértjük, mi több: figyelünk rá, s ezzel magatartásának alakulásában pozitívan közreműködtünk. Nem is értem ezt a 79%-os értékelést!
Egyik kedvenc idézetem is ebből a műből származik. :)

Jó érzés volt a könyv újra olvasása, és egészen más, mégis hasonló érzéseket keltett bennem, mint tini koromban. Nehéz ezt megmagyarázni, de a tizenévesen levont következtetés még egészen gyermeki, mint a mai fejjel tett végkövetkeztés. Mennyire más a konklúzióm most Bradleyről, mint volt akkor, bár spoiler :) Aki ifjú korában kihagyta, annak ajánlom most is, aki nem az olvassa újra. Kellemes történet a jellemfejlődésről.

Számomra nagyon furcsa volt, hogy hogyan viselkedhet így egy tanár?! Bradley tanára nálam kihúzta a gyufát. Jó, nem egy jó gyerek Bradley, de akkor sem lehetne így beszélni vele és róla. spoiler Tetszett a történet vége,spoiler

Ez egy annyira aranyos könyv!!!! Persze, nem tökéletes, néhol nem annyira életszagú, de olyan szívhez szóló, és Bradley… Édesszíve!
Persze, én szeretem a megjavulós történeteket, meg a „szabályos módszerektől eltérni merő” felnőtteket. És szeretek naivan hinni abban, hogy ez így sikerülhet. :)

Mivel nem régen olvastam a Kevingyerek borzalmait (http://moly.hu/ertekelesek/1549409), magától értetődő volt az összehasonlítás. Bradley is, Kevin is destruktív, a destruktivitására nincsen magyarázat, s a destruktivitás mindkettejüknél erőszakban mutatkozik meg, legyen az fizikai vagy verbális erőszak. Kevin mindkettőben jobb. Magyarázni egyiket sem lehet, illetve nincs a könyvekben magyarázat. Kevin írói szülőanyja rá is játszik erre a magyarázhatatlanságra.

Ami még azonos mindkét könyvben: a remény. Az, hogy van remény, soha nem szabad feladni. Mármint a destruktívok alá-, fölé-, mellé- és hozzátartozóinak. Mert a remény nélkül nincsen, nem lehet változás.

Ám amíg Kevin édesanyjánál számomra motiválatlan és érthetetlen, sőt, ostoba volt ez a remény, a gyűlölködő ragaszkodás, addig Bradley esetében persze minden más.

Már csak azért is, mert ez egy kamaszkönyv. Több is benne a pozitív tanítás az olvasó bradley-k számára. Nagyobb is (fejcsóválásra késztetőbb) a változás. Van rá motiváció. hogyne lenne, de valahogy túl gyors, túl pozitív, ami Bradley-ben történik. Messziről jött, közel jutott, de gyorstalpalón végezte a szocializációt, és fenntartással kezelendő sebességgel jutott el a szívig.
Szerencsére Kevin nem így tette. Mármint a regény szerencséjére.

Ámde: Bradley esetében mégis valahogy megnyugtatóbb, ha nem is hihetőbb a happy end. Vagy csak azt mutatja meg, hogy vannak Bradley-k, akiknek sikerülhet, s vannak Kevinek, aki már túl messzire mentek.

Na, visza a földre! Bradley története olvasmányos, kedves történet. Szerelemetesfeleségtársamnak találtam, aztán majd' együltő helyemben kiolvastam. Kamaszregény. Ez hangsúlyozandó. De abból az újraolvasós, többször elővehető fajtából, amiben a mai tizenaligtúliak számára van tanulság.

Na jó, az ötven felé caplatóknak is.
Nekem volt.

Törtem kicsit a fejemet, hogy legyen-e ajánlott olvasmány az ötödikeseknek ez a könyv, de az értékeléseket böngészve úgy látom, hogy a célkorosztály szerette. Szóval ehhez is összeírtam néhány kérdést (olvasónapló: http://egynoeletei.blogspot.hu/2014/08/louis-sachar-bra…).
Nem rossz könyv ez egyébként. Persze nagyon kerek, nagyon amerikai és nagyon szájbarágósan didaktikus, de talán pont ezért jó „tanítani”. A könyv legnagyobb hibájának egyébként azt tartom, hogy nem derül fény arra, mitől vált ez a kedves kisfiú az „osztály rémévé”, pedig ez lenne az egyik legfontosabb. Márcsak didaktikai szempontból is, nemcsak az irodalom, vagy a lélektan szabályait figyelembe véve.
De félretéve a fanyalgást, ez a könyv valóban megszerettetheti a gyerekekkel az olvasást, és kicsiben és elnagyoltan bár, de megmutathatja, hogyan működik az irodalom, miért fontos (főleg kamaszoknak – - világképet közvetít, konfliktusokra megoldást, segít feldolgozni az érzelmeket stb.). Mégis félek ilyesmivel telenyomatni az ajánlott olvasmányok listáját, mert ezek után egy Tom Sawyer is bonyolult és régies, pedig az sokkal árnyaltabban tudja mindezt, mint és nem ringat abban a hitben, hogy a világon minden fekete vagy fehér, igen vagy nem.
Ja, és tanárként emlékeztetett a könyv arra, hogy milyen nagy szomorúság lappang a kis „Bradleyk” minden „rosszasága” mögött. Sajnos az életben nem elég egy-két hét az ilyen bánatok eltörléséhez.. Egye fene, jár a 4 csillag.

Pszichológia órán ajánlotta a tanárnő ezt a könyvet, amelyet gyermekével (aki autista) ezt olvassák. Igazából örülök neki, hogy a kezembe vettem, mert egy kedves történet, ami megmutatja milyen érzéseken megy át egy olyan gyermek, akinek segítségre, barátokra, figyelemre és megértésre van szüksége. Sokszor elérzékenyültem, mert Bradley tele van érzelmekkel, amelyet elnyom magában és olyan bástyákkal vértezi fel magát, amely elérhetetlenné teszi őt. Ezek az érzések viszont ott vannak és amikor hazaér a szobája négy fala közé egyszer csak megmutatkoznak ezek az elfojtott gyengéd érzések, amelyektől kicsordultak a könnyeim. Úgy éreztem, hogy megakarom ölelni és elmondani neki, hogy ő tényleg jó gyerek és higgyen magában.
Nagyon érdekes, kedves történet, amelyet ajánlok minden anyukának, aki szívesen keresne egy jó olvasnivalót gyermekének. :)