Ez a könyv lebilincselő írásművészettel, és a legjobb értelemben vett olvasmányosság eszközeivel állítja elénk minden idők egyik legnagyobb „story”-ját, a pásztorfiúból a zsidó birodalom királyi székébe emelkedő Dávid életpályáját. Az író – a magyar származása ellenére nálunk szinte teljesen ismeretlen Louis de Wohl – ragyogó elbeszélő művészetét dicséri, hogy ez a váratlan fordulatokban és rendkívüli eseményekben bővelkedő történet olyan természetességgel gördül elénk, mint egy tarka keleti szőnyeg vagy egy szokatlan írásjelekkel telerótt ókori tekercs. Így lesz a bibliai történetből „lege artis” megalkotott regény, a történelmi hűség, a lélektani valószínűség és a kinyilatkoztatott igazság sérelme nélkül.
Mert ez a történet az ószövetségi kinyilatkoztatás része is. Dávid nemcsak nemzeti hős, mint Saul vagy Júdás Makkabeus, nemcsak országgyarapító, mint Salamon, nemcsak próféta, mint Sámuel vagy Jeremiás, hanem mindez együtt. És ráadásul költő, Isten nagyságának és… (tovább)
Ez a könyv lebilincselő írásművészettel, és a legjobb értelemben vett olvasmányosság eszközeivel állítja elénk minden idők egyik legnagyobb „story”-ját, a pásztorfiúból a zsidó birodalom királyi székébe emelkedő Dávid életpályáját. Az író – a magyar származása ellenére nálunk szinte teljesen ismeretlen Louis de Wohl – ragyogó elbeszélő művészetét dicséri, hogy ez a váratlan fordulatokban és rendkívüli eseményekben bővelkedő történet olyan természetességgel gördül elénk, mint egy tarka keleti szőnyeg vagy egy szokatlan írásjelekkel telerótt ókori tekercs. Így lesz a bibliai történetből „lege artis” megalkotott regény, a történelmi hűség, a lélektani valószínűség és a kinyilatkoztatott igazság sérelme nélkül.
Mert ez a történet az ószövetségi kinyilatkoztatás része is. Dávid nemcsak nemzeti hős, mint Saul vagy Júdás Makkabeus, nemcsak országgyarapító, mint Salamon, nemcsak próféta, mint Sámuel vagy Jeremiás, hanem mindez együtt. És ráadásul költő, Isten nagyságának és hatalmának utolérhetetlen poétája, aki zsoltárköltészetével egyik meghatározója lett a zsidó-keresztény kultúrkör irodalmi fejlődésének. E minőségében mindannyian adósai vagyunk.
Mindenekelőtt pedig ember volt: vakmerő a veszedelemben, szilaj a küzdelemben, szenvedélyes a szerelemben, bölcs és körmönfont a politikában és a hárem intrikái közepette, nyíltszívű és igazságra törekvő, aki az égig tud szárnyalni örömében, de képes a porba is hullani bánatában. Talán emiatt a telivér embersége miatt választotta ki magának az Úr.
Mindannyiunkat megkísértett már a gondolat: mi lenne velem, az életemmel, ha teljesen – de igazán teljesen! – Istenre hagyatkoznék? (Talán nem más ez, mint Isten meghívása a kiválasztottságra.) De amikor rádöbbenünk, hogy ennek első feltétele, hogy mindenestül lemondjunk önmagunkról – visszahőkölünk. Nem vállaljuk a kockázatot. Nem bízunk eléggé Istenben. Inkább a polgári kényelem…
Dávid nem hőkölt vissza. Jól vagy rosszul ment a sora, vállalt mindent. Fanatikusan bízott Istenben. Az Úr pedig hűséggel fizetett. Kézen fogva vezette, és kitartott mellette nyomorúságában és dicsőségében. amikor vétkezett, megfenyítette, de nem vetette el. Bűnbánata után megígérte neki, hogy nemzetségéből fog születni a Messiás, a népek eljövendő királya. Az emberiség megváltásának műve, mely mint egy pillér nélküli hatalmas híd kapcsolja össze az Ó- és Újszövetséget, Dáviddal lendül a magasba, és Jézussal ér ismét a földre.
Egyik is, másik is Betlehemben született. A pásztorfiú pályája Jeruzsálem trónjáig ívelt, hogy uralkodjék Izrael és Júdea fölött. Az „ács fiának” pedig a kereszt magasába kellett emelkednie, hogy a világot magához ölelhesse.
Louis de Wohl Dávidja halálos ágyán megérti, hogy ő csak előfutár volt. Az igazi király más lesz, egészen más. Birodalmát szerető emberi szívekből fogja felépíteni. És országának nem lesz vége.
Viz László
