A ​bázeli harangok (A való világ 1.) 14 csillagozás

Louis Aragon: A bázeli harangok Louis Aragon: A bázeli harangok Louis Aragon: A bázeli harangok Louis Aragon: A bázeli harangok Louis Aragon: A bázeli harangok Louis Aragon: A bázeli harangok Louis Aragon: A bázeli harangok Louis Aragon: A bázeli harangok

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Aragon ​nagy korrajzának három nőalak a hőse. Az egyik, Diane, a társaságbeli úrilány jellegzetes életét éli: váltogatja szeretőit, házasságot köt egy gazdag pénzemberrel, s mikor a férje erkölcsi csődbe jut, elválik tőle, de ez a válás nem hoz, nem is hozhat életében igazi változást. Catherine, a szép grúz származású lány, egészen más utat jár be. Ő is gyűjti-fogyasztja a szeretőket, de a léha élet nem elégíti ki: homályos vágyat érez az értelmes, a mások sorsáért is aggódó-cselekvő életre. Puskaropogásban, egy munkáslegény halála láttán döbben rá, hogy el kell szakadnia osztályától, ha emberhez méltó sorsot akar magának. Szeme előtt zajlik a századelő nagy társadalmi-politikai drámája: agyafúrt vagy kíméletlen pénzemberek, államférfiak az egyik, sztrájkoló munkások, lázas anarchista agitátorok, merényletek szervezői a másik oldalon. Vajon hová kell állnia? Múlt, jelen, jövő zaklatott és zaklató képei közt vergődik, keresi léte értelmét. S ez az értelmes lét a regény epilógusában… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1934

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei, Európa Zsebkönyvek

>!
Novella, 1995
320 oldal · Fordította: Hevesi András
>!
Európa, Budapest, 1974
330 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630700433 · Fordította: Hevesi András
>!
Európa, Budapest, 1974
330 oldal · ISBN: 9630700433 · Fordította: Hevesi András

4 további kiadás


Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
ozsolt
Louis Aragon: A bázeli harangok

Hopp ott egy régi könyv amit még nem olvastam. Félénken háttérbe húzódva a sok színes könyv között. Megsajnáltam, hát kézbe vettem, de még mielőtt nekilátok olvassunk csak utána… Egy ciklus első kötete, huh ez kicsit elgondolkoztató. Á csak öt kötetes, semmiség, ha jó, megszerzem a hiányzókat is, ez is elfoglaltság :D. Regény, de történelmi: Franciaország, 20. század és még jó néhány számomra ijesztő cimke. Egyszer élünk, uccu neki. Az első pár oldal után: „Bakker, mennyi név, hogy fogom én ezt követni, ki, kinek a kicsodája…? Merre hány méter…? Mi van?” És a darabos ugrándozós stílus sem segített. Olyan mintha korabeli újságcikkekből rakta volna össze az író ezt a regényét. Persze kiválasztott pár embert, legyenek a szóvívők. A fontosabb személyek bemutatására és a regény gyors összefoglalásához, a könyv utószavát hívom segítségűl: "
A nők regénye ez a könyv, A bázeli harangok (1933). … Tehát végeredményben három nőalak, az úri lotyó Diane, az útkereső Catherine és a szocialista Clara Zetkin köré fonódik a cselekmény.
És a politika regénye is ez a könyv, széles társadalmi freskó, a francia polgárság hanyatlásának, a feltörő munkásosztálynak rajza.". Ennyi. Ennél több bennem se maradt meg. Mondjuk ez így nem teljesen igaz, a taxi sztrájk azért felkeltette a figyelmemet, de ezzel annyi. Sajnos nem győzött meg arról, hogy a további részeket érdemes beszerezni és elolvasni. Azért a polcra visszakerűl, ki tudja, majd talán valamelyik gyerek….
Azért nem írnám le teljesen a könyvet. Azok számára akiknek fontos a történelmi korok megismerése lehet hogy kitűnő olvasmány. De nekem nem tetszett. Nyúzott volt az egész, egy egy történelmi pillanatot az unalmasig túlhúzott az író, majd hirtelen az olvasóra zúdít egy csomó eseményt, egy-egy mondat jutva, egy-egy emberi életre. Lehet ha végig olvasnám az összes kötetet megváltozna a véleményem, de most sajnos nem.

>!
Ákos_Tóth I
Louis Aragon: A bázeli harangok

Nagyon akartam szeretni ezt a könyvet! Aragon világa régóta érdekelt, ahogyan a francia szocreállal is kimondottan jó tapasztalataim voltak eddig – mivel ők sosem éltek sem épülő, sem megvalósult szocializmusban, a balos beállítottságú íróiknak muszáj volt reális alapokból építkezni, elhagyva a szovjet alkotókra rákényszerített béklyókat. A bázeli harangok egyébként abból a szempontból valóban telitalálat, hogy nincs benne átlátszó propagandisztikus él. Szerintem néhány eltúlzott motívumán kívül alapjaiban véve máig érvényes, pontos korrajzot bemutató darab maradt, ami teljes joggal szerepel a francia irodalom klasszikusai között. Csak ne volna olyan lehetetlenül nehézkes olvasmány!

A nem túl hosszú, még csak nem is túl bonyolult cselekményű – mondjuk nem is olyan izgalmas – regényt majdhogynem élvezhetetlenné teszi Aragon stílusa. Döcögve hömpölyög a cselekmény, a jellemek kidolgozásához végtelen számú mellékszál nyílik meg és marad lezáratlanul, néha pedig a politikai és történelmi események bemutatása közben a lélektani vonulat egyszerűen félbeszakad. Nagyon sokszor éreztem azt, hogy céltalanul csapongunk jobbról balra, de a lényeg irányába egyáltalán nem mozdulunk el. Hasonló érzés fogott el tavaly A vörös liliom olvasásakor, csakhogy amíg az a regény szimplán csak túlírt volt, addig A bázeli harangok ráadásként sokszor unalmas, töredezett*, és még a forró kását is tudatosan kerülgeti majdnem száz oldalon keresztül. Egészen addig társadalomkritikával és családi ármánykodásokkal kell beérnünk, a második nagy fejezet közepétől csöppenünk csak bele a valódi örvénybe. Fura mód én a főszereplőkkel sem voltam egészen kibékülve: Diane nem egy szerethető jellem, bár nem is ezért került a könyvbe – viszont érdekesnek, vagy tanulságosnak sem nevezném. Georges inkább megérdemli a figyelmet, különösen akkor, amikor Dorsch kapitánnyal tárgyal egy emlékezetes jelenetben. Ha csak az első fejezet cselekményére koncentrálok, már akkor is el tudok képzelni egy izgalmasabb és különlegesebb, a francia regényírás nagyjaira visszakacsintó új cselekményvázlatot, ami alapján a sztori kilyukadhatott volna ugyanoda, ahova Aragon csavarta: spoiler A helyzet később sem változik. Catherine már épkézláb karakter, szerepeltetésének érthetőek az okai és céljai, de ezek nem fűződnek igazán össze a taxissztrájk leírásával. A regényben mindvégig jól különválik két fontos vezérfonál: egy körülményes dráma a francia társadalom különböző szegleteiből érkező, egymáshoz lazán kötődő szereplőkkel, meg egy politikai dokuregény, amiben a szerző szocialista szemüvegen keresztül mutatja be az I. világháború előestéjének Franciaországát. Ezek Victor jelenléte által összeérnek ugyan, de egyáltalán nem éreztem azt, hogy szerves egységet alkotnának.

Kimondottan jól meglettünk volna mi Aragonnal, de ezek után kicsit elment tőle a kedvem. Hugo mellé szántam, végül mégis Balzac szomszédja lett a könyvespolcomon – de ha tudnám, hogy a többi regényében akár kicsit is humánusabb módon támadja le az olvasóját, simán folytatnám az életmű felfedezését! Azt viszont okvetlenül meg kell említenem, hogy a könyv végén lévő utószóban Lontay László már az első mondatával kicsapta nálam a biztosítékot. Diane alakját letudni az „úri lotyó” jelzővel kb. annyi, mint szembeköpni azt az értékrendet, ami elvileg az Aragonhoz hasonló írókat mozgatta. spoiler Talán pont az ilyen és ehhez hasonló értelmezési kísérletek tették mára a szocreált szitokszóvá…

*Nagyjából a mű feléig egyáltalán nem értettem, miért kezelik mindenhol regényként a könyvet. A fejezetek között olyan laza a kapcsolat, hogy talán különálló kisregényként is megállnák a helyüket, különösen a Diane történetszál.

>!
Európa, Budapest, 1974
330 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630700433 · Fordította: Hevesi András
>!
SteelCurtain
Louis Aragon: A bázeli harangok

Úgy tűnik, a francia szerzők valami megmagyarázhatatlan okból rokonszenvesebbnek vélik koruk napi eseményeit regényeikbe ömleszteni, semmint hírlapi cikkekben önálló történetekként megörökíteni. Stendhal: Vörös és fekete című művében fejezeteken át olvashatjuk az akkori napi politika eseményeit, a royalisták, bonapartisták és republikánusok nyílt, ám többnyire ármányokkal átszőtt küzdelmét, míg Aragon nyakon önt minket korának sztrájkjaival, terrorcselekményeivel, különböző jelentőségű irányzataival, mozgalmaival, úgy, hogy a végére az anarchista Bonnot banda majdnem olyan ismerős volt, mint a regény valamelyik főbb szereplője. Ha mindez a boldog békeévek hangulatát felidéző történelmi tanulmányból ömlik a nyakamba, akkor semmi kifogásom ellene, de egy regényben kissé túlzottnak találtam.
A regény? Sokáig rejtély, hogy mi is a szerző szándéka, s ettől kissé szétfolyik az egész. No jó, nem kissé. De ettől még olvasható, érdekes.

>!
Mandragoria
Louis Aragon: A bázeli harangok

Furcsa volt ez a könyv, nem polgárháborús, történelmi, politikai regényt vártam, hanem valami érthetetlen, szürrealista valamit (szó, mi szó, érthetetlen is volt egy kicsit)! Aragon nevét a szürrealizmus egyik előfutáraként ismerem, meg se fordult a fejemben, hogy ettől igencsak eltérő stílusban is alkotott.
Az eleje elég vontatottan alakult, egy egyszerű polgári életet mutatott be, a másik szereplőhöz képest meglehetősen röviden. Gondolkodtam is rajta, hogy félbehagyom, de elszántságomról vagyok ismert. Aztán jött a következő fejezet. Az átvezetés, a szereplők összekapcsolódása, a másik környezetben való felbukkanása igazán hatásos volt!
Itt voltak részek, nagyjából a fejezet második harmadában, amikor azt mondtam, hogy hát ez egész érdekes, bele tudtam élni magam a hölgy életébe, sőt, egészen kisgyermekkortól kezdődött a bemutatás, míg az első szereplőnek rögtön a felnőttkorába ugrottunk bele.
Aztán ahogy történt egy kis ugrás, szépen átívelt a leírás a tüntetések, anarchizmus részletezése, túl sok névvel, kapcsolattal, történelmi előismerettel (ami nekem nem volt meg), persze a lábjegyzetek sokat, de mégse kielégítően segítettek. Itt is azt gondoltam, hogy akkor most már tényleg abbahagyom (lassan is haladtam, nem bírtam egyszerre túl sokat olvasni, érzésre sokkal több volt ez, mint 300 oldal, a duplájával is felért!).
Azért voltak érdekes megnyilvánulások és leírások, bár nem hagyott komoly nyomot bennem.
Újabb szereplő felbukkanása következett, de az előző megmaradt. Ennek csak annyiban volt értelme, hogy a forradalmasdi játékot elmélyítse. Szerencsére a magánélet kérdését nem hanyagolta a szerző olyan nagy mértékben, hogy megint erőt vegyen rajtam a feladás.
A végén aztán egészen kiszakadtunk Párizsból, át Svájca, ahol a cím valamiféle aprócska értelmet is felvillantott.
A fülszöveg azért elég becsapós volt. Azt gondoltam, hogy 3 különböző történetet fogok olvasni, s noha szerepelt, hogy „társadalmi-politikai drámája”, ennyire komplex kitérést nem vártam, sőt, igazából a mellékszálak voltak a kitérések, a fő lényege a regénynek az volt, hogy bemutassa az első világháború előtti Párizst a gazdag polgárok szemszögéből, s előkészítse a terepet a 180 napig tartó bérkocsivezetők sztrájkjával és az anarchisták, szocialisták ténykedéseivel a nagy háború kirobbanására.
A 3 különböző történet még csak közel sem volt azonos mértékű, ami valójában 4 volt. Az elejét és a végét hiányosnak tartom, mintha csak azért lenne ott, hogy valahogy gyorsan, hamar, feldobva el legyen kezdve, és le legyen zárva.
A kedvemet nem vette el Aragontól, elkezdtem olvasni a válogatott verseit (aminek az eleje prózai szemelvénygyűjtemény), és bizony azokért már sokkal jobban lelkesedem, mint ezért a regényért. S ki tudja, lehet, hogy majd egy másik regényével is megpróbálkozom.
Nehéz olvasmány volt, nem a szájízemnek való, de azért megint megtudtam egyet, s mást.

2 hozzászólás
>!
kimihapponen
Louis Aragon: A bázeli harangok

Aragontól, a Sziget a Szajnán után jóval többet vártam. Akit érdekel egy kommunista írása a XX. század elejének francia mozgalmairól, az biztosan örömét leli a dologban. Nekem túl szétszórt volt, meg nagyon elemző, ugyanakkor nagyon meglepő is, hisz ez az a kor és réteg, amiről talán a legkevesebbet tudunk, pláne ami a franciaországi helyzetet illeti. Mindenesetre ezt a mozgalmat többen többféleképpen megírták, és az Utószó írójának ódái ellenére nem vagyok biztos abban, hogy Aragon írta le legélvezetesebben. És a regény végére azt is megtudtam, hogy miért is A bázeli harangok a címe…..

>!
Adriaticum
Louis Aragon: A bázeli harangok

Sajnálom, hogy mások nem írtak véleményt a könyvről, pedig érdekelt volna, hogy azok, akik ezt könyvet velem együtt a XXI. században olvasták, mit gondolnak róla.
Azzal együtt hogy 3 csillagot adtam neki, ergo közepesen jó könyvként minősítem, azt mondhatom, hogy érdekes olvasmány volt, nem bántam meg.
A könyv erénye számomra, hogy a XX. század elejéről szól, közvetlenül az első világháborút megelőző és azt megelőlegező időkről, benne van ennek a kornak a romantikája, illúziói és valósága is, amit mára már megszépített a távolság. Nekem tehát segített jobban megérteni ezt a korszakot. Nemrég olvastam Romain Gary: Lady L. c. könyvét, ami mondjuk jóval kevésbé volt poros és szórakoztatóbb is volt, de témáját tekintve hasonló: női lélekrajz, sokféle társadalmi helyzet leírása, anarchizmus – és a könyv hátránya pedig nekem az itt kicsit túltengő szocializmus és az engem kevéssé érdeklő sztrájkok-zűrök leírása.
Mindenesetre volt a könyvnek hangulata, nem bántam meg, hogy az Omnibusz utasai után ismét Aragont olvastam. Szegény már nem nagy divat, pedig vannak bőségesen elévülhetetlen erényei.

>!
zombie67bp
Louis Aragon: A bázeli harangok

Ahogy látom,jómagam leszek 2. értékelője a könyvnek!)))
Röviden:nem volt könnyű olvasmány,s szórakoztató sem.
Ez volt első olvasmányom az írótól,de azt hiszem több Aragon műre nem is vagyok kíváncsi.)))
Nem az a bajom vele,hogy a könyv végére egyértelművé vált,hogy szocialista ,mindenki abban az izmusban hisz,amelyikben akar.
Igazából azzal nem vagyok kibékülve,hogy milliónyi nevet vonultatott fel a műben,s bizonyos szakaszaiban majdhogynem olvashatatlan,érthetetlen volt számomra emiatt ez a „korrajz”.
A magam részéről azt szeretem,ha van egy műnek eleje,közepe,vége,érthető,ha nem is szórakoztató,de érdekes,izgalmas,lebilincselő,a szereplőket pedig egy idő után tudja az ember azonosítani,mert számuk nem irreálisan sok..
Sajnos számomra ez nem ilyen könyv volt,mert bár voltak benne bizonyos szakaszok,amelyek némiképp élvezhetőek voltak,a sokszor ide-oda csapongó,szinte követhetetlen szálak,események sorozata,melyek csak az 1900-as évek elejét megélt franciáknak érthetőek,s az olvasónak foghegyről oda vannak vetve,mintha neki is ismernie kéne ezeket 100 év múltával,inkább negatív,mint pozitív „bizonyítvány” kiállításásra kényszerítenek.
Kétszer voltam úgy vele,hogy szégyenszemre nem olvasom el végig,először a 30. oldal tájékán,amikor már az 50. nevet említette az író,aztán a vége előtt 70-80 oldallal,amikor eltűntette az addigi 2-3 főszereplőt,s igazi okfejtésekbe,politizálgatásokba bonyolódott.
Azért büszke vagyok magamra,hogy becsülettel végigolvastam,megtudtam belőle,hogy a nöknek is dolgozniuk kell,mert attól válnak a férfiakkal egyenrangúvá,hogy a kapitalizmus egy fertő(ami szerintem igaz,bár nem vagyok komcsi),az anarchizmus meddő hiábavalóság,s amit már rég tudok,hogy az 1.vh. kitöréséért is kik a felelősek(ugyanazok pereputtyai ,akik jelenünk (v)álságáért!).XXXD
Itt most nevettem egy nagyot!
Szóval igazából senkinek nem tudom ajánlani ennek a könyvnek az elolvasását,mert egy mai ember számára nem sokat mond,bár ma se vagyunk előrébb emberileg,erkölcsileg,társadalmilag,mint akkoriban,de azt a kevés mondanivalót is bábeli zűrzavarba,nevek milliárdjába,pletykaszintű csacsogásba csomagolja.

>!
Dániel_drBéza P
Louis Aragon: A bázeli harangok

A bázeli harangok
Louis Aragon
Európa Kiadó
1974
Hadd kezdjem a bejegyzést a Wikipédiáról vett kivonatolt idézettel. „Louis Aragon francia költő, író, újságíró, esszéista, fordító és kritikus. Az 1920-as években jelentős szerepet játszott a dadaista és szürrealista mozgalomban, majd 1930 után a szocialista realizmus első számú franciaországi képviselőjévé vált. A második világháború alatt írt nagy hatású hazafias verseiben a fasiszta megszállók ellen mozgósított. Szerelmes verseit a korszak legismertebb francia énekesei zenésítették meg. Mindamellett, sokak szemében Aragon életére és műveire is árnyékot vetett az a tény, hogy haláláig a Francia Kommunista Párt aktív tagja és egészen az 1968-as prágai tavasz elfojtásáig a szovjet rendszer és a kommunista ideológia meggyőződéses híve volt. Aragon házasságon kívül született, s apja, a tekintélyes protestáns családból származó, a költő születésekor 57 éves Louis Andrieux, aki 1876-tól 1889-ig (majd később 1910-től 1924-ig ismét) parlamenti képviselő, 1879-től 1881-ig Párizs rendőrprefektusa, 1881-ben pedig Franciaország spanyolországi nagykövete volt, és anyja, az akkor 24 éves Marguerite Toucas, Franciaországnak a 17. században híres hitszónok püspököt is adó katolikus Massillonok leszármazottja, meg akarván őrizni családjaik „becsületét”, a végsőkig titkolták szülői mivoltukat. Az igazságot 21 éves koráig, 1918-ig eltitkolták előtte: csak 1918. június 26-án, amikor Aragont kisegítő katonaorvosként a frontra vezényelték és anyja kikísérte a Gare de l'Estre, ott vallotta be neki – Louis Andrieux távollétében, de egyetértésével –, hogy nem a testvére, hanem az anyja, s Andrieux nem a keresztapja, hanem az apja.
Kalandos történet. De ezek ismerete szükséges Aragon műveinek megértéséhez. Ezek a motívumok rendszeresen visszaköszönnek műveiben. Kommunista hitvallása és gondolkodása a Bázeli harangokban is hangot kap. A regény végén kilépve a regény kereteiből, egyes szám első személyben szól az olvasóhoz. Külön részt szentel ebben a részben Clara Zetkinnek a híres békeharcosnak.
Harminc hat éves, amikor áttér a regényírásra. A valóságról akar írni és szakít a szürrealizmussal. Való világ címmel regényciklusba kezd, és ezzel akar tükröt tartani nemzete elé. Ennek a ciklusnak az első kötete a Bázeli harangok. A könyv címéről a fátylat az epilógus lebbenti fel. A kongresszust, amelynek egyik kiemelkedő alakja Clara Zetkin volt, egy katedrálisban tartották, mert csak ott fért el ennyi ember. A katedrális harangjai sokszor adtak komor aláfestést a szónoklatoknak.
A regény maga három szálon fut, három nő főszereplésével, (Diane, Chaterine, Clara) bár a harmadik rész címe Viktor. Én a regényen erősen éreztem, hogy Aragonnak még nincs igaz gyakorlata a regényírásban. A szálak néha szétfutnak az önálló fejezetek csak nehezen kapcsolódnak egybe, sokszor kell visszalapozni, egy-egy fejezetnyit, hogy megnézzük a később felbukkanó szereplők kik is voltak, mi volt a szerepük a történetben.
Én a nevekkel is bajban voltam. Egyáltalán nem tudok franciául ezért a sok név között nehezen igazodtam el.
A regény fő erénye, hogy sok olyan igazságot mond ki, amit még ma is érdemes megszívlelni. Remekül rajzolja meg a francia kapitalizmus kibontakozását, a politika és gazdaság egybefonódást, az egyes pénzügyi és ipari csoportok gazdasági érdekeinek politikai színben történő megjelenését.
Erről az időről történelmi hűséggel ír. Sok mindent meg lehet tudni az akkori francia társadalomról, a munkáság helyzetéről, a tőkések gátlástalanságáról, de sok esetben ehhez komoly (francia) történelmi ismeretek is szükségesek.
A regény 1933-ban íródott. Sokszor elgondolkodom azon, hogy kell e még ilyen „régi” könyvet olvasni. Talán a fentiek miatt megéri. Feljebb lehet hozni a mélyből
dr.Béza Dániel
Budapest 2019.01.02


Népszerű idézetek

>!
Ákos_Tóth I

Február ötödikén Wisnernek egy percnyi boldogság jutott osztályrészül, mikor kibontotta az újságot. Egy pekingi távirat hírül hozta, hogy a kínai császárnő beleegyezett a kínai köztársaság megalapításába. Ennek az események az örömére az autógyáros elvitte Diane-t Margueryhez, ahol pezsgős ebédet ettek: – Mit szól hozzá, drágám, Kína… Óriási birodalom, a világ legelmaradottabb birodalma, és a 89-es eszmék most egyszerre áthatolnak a kínai falon, és diadalt aratnak. Maga a császárnő egyezik bele a köztársaságba!
(…)
– Ne tüzeskedjen, drágám – mondta Diane –, még nincsenek itt a megrendelések…

264. oldal (Európa, 1974)

>!
Ákos_Tóth I

– Igazán mondhatom, kisasszony, hogy Diane Brunel nem finom nő. Először is szőke, (…)

85. oldal (Európa, 1974)

>!
Ákos_Tóth I

    Fehér vagy, mint a hó a hegytetőn
    Fehér vagy, mint felhő fodrozta hold,
    De fehér lelked kétfelé szeret,
    Ezért, egyetlenem, isten veled.
    Utoljára töltöm csészénkbe a bort,
    Aztán hajóra szállok, isten veled.
    Messze szállok a Jü-Kou vizén,
    A Jü-Kou vizén, mely kettészakad,
    Egyik nyugatra, másik keletre.
    Bánatosak vagytok, bánatosak vagytok, szép eladó lányok!
    De azért ne sírjatok, ha nemes férfi kerül utatokba,
    Nemes férfi, aki együtt őszül majd veletek.

De Catherine mindebből csak egy sort hallott:

    Bánatosak vagyok, bánatosak vagytok, szép eladó lányok!

116. oldal (Európa, 1974)

>!
Ákos_Tóth I

1912-ben Catherine huszonhat éves volt, és eleven tanúbizonysága annak, amit a Larousse-lexikon a georgiaiakról mond. Nevezetesen, hogy ez a legszebb emberfajta a földkerekségen. Valamennyi legenda az emberiség eredetéről meg Iránról meg a földi paradicsomról meg a Kaukázusról, amelynek a hegyóriásain állítólag hajók függtek, a fehér ember hatalmának valamennyi mitologikus magyarázata Indiától a breton tengerpartig – elmerült haja fekete színjátékában. Ez a haj sűrű sötétség felette, meghajlítja a lány vékony nyakát, elborítja parányi fejét, amelyből csak szertelenül nagy szeme vésődik az emlékezetbe. Csodás szempillái alatt zöld fényben ragyog a szeme, szája sötétpiros, arcbőre túlvilágian fehér! Modern álomkép, vékony és tökéletes, maga a nővé vált nőiesség. Fantasztikusan magas sarkú cipőjében még nyúlánkabbnak tűnik, és amikor estélyi ruháját maga köré tekeri, mintha valami fekete bársony kardhüvely lenne. Keze és lába olyan parányi, hogy ez némelyek szerint már-már csúnya; gyermekségen túltevő gyermek, mély hang, mint az éjszaka, mintha egy egész világ végső kifejezése, bűbája és tagadása volna. Huszonhat éves korában még mindig tizenhatnak látszik, annak ellenére, hogy botrányosan szép, és egyebek közt ezt a botrányt is szereti.

84. oldal (Európa, 1974)

>!
Ákos_Tóth I

Egyetlen ember elég volt, hogy megmutassa a francia rendőrség aljasságát és gyávaságát, amely pedig olyan erős, amikor arról van szó, hogy valami törvényellenességet kell elkövetni, amikor egy letartóztatandó munkás zsebébe revolvert kell csempészni, amikor arról van szó, hogy gyilkosságot vagy merényletet kell elkövettetni azokkal, akik ha bankárokkal, tőkésekkel, provokatőrökkel kerülnek szembe, már azt sem tudják, hogy létezik-e a jó, és létezik-e a rossz. Egyetlen ember elég volt, hogy bemocskolja vérével és agyával egy olyan rend védelmezőit, amelyet két évvel később holttestek millió öveznek majd körül.

297-298. oldal (Európa, 1974)

6 hozzászólás
>!
Nazanszkij 

…többnyire fiatalemberek voltak náluk, meg néhány asszony, akik órák hosszat beszéltek a mama olvasmányairól: Ibsen, Mirbeau. Catherine annyira szerette volna, ha a mamája felolvas valami Mirbeau-t. Ezeket a könyveket, amelyekről annyit beszéltek, úgy képzelte el, mint az alkoholt. Könyvek, amelyekben mindig meleg van, mindig forrón süt a nap, és amelyekben csupa szép és jó ember szerepel, akiket üldöz a társadalom, és akik beleszeretnek egy fiatal lányba, és egy csodás országba szöknek vele, ahol zöld madarak dalolnak.

97. oldal, Második rész - Catherine, 3 (Európa, 1962)

Kapcsolódó szócikkek: Henrik Ibsen
>!
Mandragoria

Furcsa napok a február 29-ék! Reggeltől estig sok ember fejéből nem megy ki ennek a szökőévi csodának a ritkasága: olyan ez, mintha az ember szabadságra menne az életből, időt lopna el a haláltól.

265. oldal

>!
Nazanszkij 

Mikor végérvényesen kiderült, hogy nincs az a csoda, ami visszaadná Szimonidzénének az ifjúság elhamvadt fényét, mikor a tükrök megmutatták neki a parányi ráncok végtelenjét a szeme körül, a nyak idő előtti petyhüdtségét, amely már semmivel sem biztat, megszámolta maradék kevés pénzét, és felvetődött az a nagy kérdés, hogy kivegye-e Héléne-t az elegáns intézetből, ahol neveltette.
Egy pillanatra sem jutott eszébe az a gondolat, hogy létezhetnek olcsóbb intézetek, ahol elsőszülöttje és kisebbik leánya egyszerre tanulhatnának. Catherine csak egy kis állatnak számított, de hogy Heléne ne veszítsen a pozíciójából, a részrehajló anya mindent eladott, ami eladható volt.

102-103. oldal, Második rész - Catherine, 4 (Európa, 1962)

>!
Nazanszkij 

…nem lehet évekig együtt élni egy emberrel, és nem tudni, mit művel és miből él.

75. oldal, Első rész - Diane, 10 (Európa, 1962)

>!
Tamás_Felber

A dalok nem voltak egyformák: mindegyik országnak megvolt a maga indulója. A franciák nem tudtak egyebet, mint az Internacionálé-t. Az egésznek az egysége, amely időnként förtelmesen zűrzavaros volt, végeredményben a harangok rémült zúgásából állt elő. Négy munkás óriási könyvet vitt, amelybe e szavak voltak írva: Pusztuljanak a fegyverek! (…) Egy napon a történelemkönyvek majd elmondják az emelkedett beszédeket és nagy gondolatokat, amelyek a bázeli kongresszuson elhangzottak.

Európa kiadó, 3.kiadás, Bp. 1973. 308-309. oldal.


A sorozat következő kötete

A való világ sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

A. Mitta – J. Dunszkij – V. Frid: Ragyogj, ragyogj csillagom
Daniel Quinn: Izmael
Zahar Prilepin: Mert mi jobbak vagyunk
Natalja Pirumova: Bakunyin
Szécsi Noémi: Utolsó kentaur
Móricz Zsigmond: Árvácska
Ole Edward Rölvaag: Győzedelmes Péter
Móricz Zsigmond: Sárarany
Ignac Koprivec: Ház a domboldalon
Radu Aldulescu: Jeruzsálem prófétái