A ​tengeralattjáró 15 csillagozás

Lothar-Günther Buchheim: A tengeralattjáró

A ​tengeralattjáró című második világháborús regény és a belőle készült film világsikert aratott, és hatása ma sem kopott meg. Írója tengerészeti haditudósító volt, könyve tehát hiteles, minden szava igaz. Mivel ő maga is szélsőséges helyzeteket élt át és túl, fontos számára, hogy elhivatott tanúvallomása pontos legyen. Nem szépít és nem idealizál.
A feszülten izgalmas történet az 1941-es Atlanti-csata körüli időkben játszódik, egy tengeralattjáró és legénysége életét meséli el a tengeri ütközetek árnyékbirodalmában. A legapróbb részletességgel idézi fel a háború borzalmait, a szövetségesek egyre erősödő légi fölényét, a hetekig tartó tétlenséget, a kínzó összezártság embert próbáló konfliktusait, a felszín alatti létből és a bizonytalanságból fakadóan még kegyetlenebb feszültségeket, a támadás és a megtámadtatás, a vadászat és a menekülés félelemmel teli, drámai pillanatait, a kétségbeesett kísérletet, hogy Gibraltár igen alaposan védett vízi folyosóján áttörjenek a… (tovább)

A hajó címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1973

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Híres háborús regények

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 1999
702 oldal · ISBN: 9635489382 · Fordította: Farkas Tünde

Kedvencelte 6

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 23

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
SteelCurtain
Lothar-Günther Buchheim: A tengeralattjáró

Olvasás közben lassan bontakozott ki, hogy a szerző – aki saját élményei alapján írta regényét – , nem tengerésztiszt, hanem egy tengeralattjáró bevetésén résztvevő újságíró. Mint ilyen, a történtek idején nyilván Goebbels propagandaminisztériumának beosztottja. Ennek ellenére egy teljesen korrekt, sőt, kifejezetten remek regényt köszönhetünk neki. A történet a II. világháború kezdeti szakaszában játszódik, amikor tulajdonképpen még nem is beszélhetünk világháborúról. A Szovjetunió és az USA még semleges, és a háború korlátozott angol-német csetepaték sorából áll, s ennek legfontosabb eleme a tengeralattjáró-háború. A legénységségben fehér holló a náci érzelmű, ám senkinek sem jut eszébe megkérdőjelezni a háborút. Adottnak tekintik, amiben egy hivatásos tengerésznek végre kell hajtania a parancsot. Bár a jog és az én felfogásom sem tekinti a parancsteljesítést enyhítő, vagy felmentő körülménynek, nem tekinthetünk el attól, hogy a többség számára a parancs megkérdőjelezhetetlen. Legékesebb bizonyítéka ennek a demokratikus francia hadsereg, mely parancsra fegyvert fogott Hitler ellen, majd a vereség után parancsra letette azt. Kisebbségben maradtak a De Gaulle-hoz hasonló parancsmegtagadók. Ne ítéljük meg keményebben azokat a németeket sem, akiknek más egyéb nem terheli a lelkiismeretét.
A tengeralattjáró egy semmihez sem hasonlítható, különleges fegyvernem. Míg vadászik, könyörtelen orvgyilkos. Lesben áll, becserkészi áldozatát és többnyire láthatatlanul sújt le. Ha viszont fordul a kocka, túl sebezhető ahhoz, hogy szembeszálljon üldözőjével. Menekül, bujkál, s csak a vakszerencsében bízhat, hogy nem robban a közelében egy végzetes vízibomba. Ilyenkor nincs nála kiszolgáltatottabb harceszköz. Fémteste visszaveri a víz alatti radar jeleit, az általa keltett zajokat érzékelik. Nem engedhet a menekülésre biztató mélység csábításának, mert egy határ után nincs visszatérés, a víz nyomása összeroppantja az acélköpenyt. Elképesztően szűk terében minden és mindenki összezsúfolva. Olaj folyik a kenyérre és a cukorra, s a legénység élete nyílt színdarabbá válik. Akár eszik, alszik valaki, beszélget a barátjával, letolt gatyával ül a WC-n, netán éppen magához nyúl, annak mindig szem és fültanúi vannak. A tengeralattjárón megszűnik a magánélet, mintha maga az élet is anakronisztikussá válna ebben a bádogkoporsóban. A legénység tagjai folyton egymásba ütköznek, unalomig ismerik már az összes történetet, s a szárazföld, a kikötő elveszti valós földrajzi helyzetét, s Atlantisszal, vagy Arthur király várával, Camelottal együtt ellebeg a legendák világába. Csak várakozás van és unalom. Mozdulatlanság. Némaság. A halál láthatatlan, mégis kézzelfogható. Buchheim tökéletesen ábrázolja ezt a fullasztó légkört, amelyben még a támadás, vagy a túlélés is az összeolvadó szürke napok kínzó mozaikkockái csupán.
Sajnos nem mehetek el szó nélkül a fordítás címszó alatt összefoglalható borzalom mellett. Tudom, hogy a papír a világon a legtürelmesebb állat, mert mindent elvisel amit ráírnak. De mégse kellene ilyen hajmeresztő fordításokkal feszegetni ennek a türelemnek a határait. Kezdetben csak az olyan beszólások mérgeltek fel, mint például az, hogy „Tele van a batyum.” Elég suta, de azért még elmenne, ha nem éppen mocskos szájú züllött tengerészek szavajárása lenne. Holott manapság már gyakran lányoktól is hallom azt az anatómiai képtelenséget, hogy nekik is tele van az, ami nekik tulajdonképpen nincs is. Eleinte elkönyveltem reménytelen prüdériának, ám nagyjából a regény felénél az acélrostélyos padlóburkolatról megállapításra kerül, hogy az pinamintás, majd hirtelen pálfordulással nagyon is mintás lesz a hátralevő rész. Tehát helytelennek bizonyult első feltevésem, nem a prüdéria igyekszik nyelvileg agyonvágni a regényt. Túl kreatív akart lenni a fordító. Én például már majd falra másztam a rengeteg füstzászlótól. Nem füstfelhő, nem füstoszlop, még csak nem is füstpamacs, hanem füstzászló. Ki érti ezt? Fellobogózzuk az óceánt? Egyébként is a II. világháborúban a gőzösök már háttérbe szorultak a mindent elborító füstjükkel együtt. A fordító mégis addig görcsölt a lehető legképtelenebb kifejezések kiagyalásával, míg majdnem sikerült a jelentéktelenség füstgomolyagába rejteni ezt a kiváló háborús regényt.
U. I.
Későn értesültem róla, hogy „A hajó” címmel másik fordító tolmácsolásában is megjelent ez a regény. Állítólag az sokkal korrektebb. Ajánlom mindenkinek ezt a regényt, de vélhetőleg jobban jártok a másik fordítással.

2 hozzászólás
>!
Lecter
Lothar-Günther Buchheim: A tengeralattjáró

Eddigi olvasmányaim közül ez az egyetlen, amit tényleg nem tudtam letenni. Hirtelen felindulásból olvastam el, miután megnéztem sokadjára is a filmet, és az a kivételes eset áll fenn, hogy itt mindkettő megismételhetetlen a maga nemében. Legrealisztikusabb háborús regény, amit valaha olvastam, semmi hatásvadászat nincs benne, szó szerint ott vagyunk a hajón, a végén már ugyanúgy ismerjük minden sarkát, mint a kapitányék. Érezzük az egész helyzet abszurditását, a történeteket az idegen városban ösztönösen megtalált kuplerájokról, a karácsonyi este ünnepélyességét a legközelebbi kikötő bordélyházi szabályzatának felolvasására felcserélő parancsokról, és az egész út lehetetlenségéről, tipikusan „ha nem lenne igaz, el sem hinnék” történet első kézből, magáról az U96-ról. Háborúellenessége kétségtelen, a náci szó még leírva sem található a könyvben, és így is van rendjén. Jó emberek , remek emberek, ahogy a kapitány mondja, a könyv pedig méltó emléket állít nekik. Hétcsillagos ötös!

5 hozzászólás
>!
Wiggin77 P
Lothar-Günther Buchheim: A tengeralattjáró

Ez „A” tengeralattjárós könyv. A könyv autentikusabb nem is lehetne. Nem csoda, az író a valóságban haditudósítóként részt vett az U-96 egyik útján. Így tényleg elsőkézből tapasztalta meg, hogy milyen volt az élet egy tengeralattjárón. Vannak részek, amelyek unalmasak lehetnek egy átlagember számára, de valakinek, akit annyira érdekelnek a U-bootok, mint engem – maga a tökély.
A könyv mellett ajánlom a filmet is,ami az egyik legjobb könyvadaptáció,amihez szerencsém volt eddig.

2 hozzászólás
>!
morin5
Lothar-Günther Buchheim: A tengeralattjáró

Ez a könyv mély nyomot hagy az emberben. Gyakorlatilag a regény részévé válsz. Bár az elejét vontatottnak éreztem, de igazán így jön ki a kontraszt a nyugalmi időszak és az éles bevetés között. Az összezártság fojtogató levegője, a harcok idegtépő kimenetele, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség, a vak véletlen súlya akkorára nő, hogy hőssé avatja mindazokat, akik elviselik, mert el kell viselnük. A regényből készült filmet is ajánlom mindenkinek.


Népszerű idézetek

>!
SteelCurtain

Nézem ezt a seregnyi ifjú hőst, mintha most látnám őket először. Szájuk vonallá keskenyült, két oldalán mély ráncok. Hangjuk károgó. Csak úgy dagasztja őket az elit öntudata, és odavannak a rendjelekért. A fejüket teljesen betölti a „Führerünk rád tekint” meg a „Zászlónk többet ér a halálnál”.
Két hete egyikük főbe lőtte magát a Majesticben, mert szifiliszt kapott. A menyasszonyának persze ezt írták: „A Hazáért és a Népért halt”.

>!
SteelCurtain

A hajó belsejében irgalmatlan összevisszaság uralkodik. Mindent csak nyomorgás, furakodás árán érhetni el. A mennyezetről kenyerekkel teli függőágyak lógnak. A folyosókon mindenfelé élelmiszeres ládák, hatalmas konzervdoboz-piramisok, zsákok. Hová kerül vajon az a sok holmi, ami még elzárja a folyosókat? Mintha már az utolsó szöglet is repedésig volna tömve.
A hajó tervezői mind az élelmiszer-tárolókról – ezek igen fontosak a többi hajókon –, mind a mosdóhelyiségekről lemondtak. Egyszerűen beépítették a hadiszivarokba a masináikat, aztán arra gondoltak, hogy még ha a legravaszabb módon helyezik is el a csőhálózatot, s hozzá beépítik a nagy hajtóműveket meg a többi kisegítő gépet és fegyverrendszert, akkor is marad majd kihasználatlan hely: no, ez lesz a legénység szálláshelye.

>!
Wiggin77 P

Az ételhordó hozza a vacsoraedényt. A kenyér, amit az asztalra tesz, majdnem teljesen megromlott a hajó nyirkos levegőjében. A szakács naponta letörülte ugyan róla azzal a savanyú szagú ronggyal a barna héján napról napra felbúrjánzó zöld penészgombákat, de ebben kevés a köszönet: a kenyeret keresztül-kasul járta a zöld penész – olyan, akár a gorgonzola-sajt. Amellett sárga zárványok is keletkeztek benne: olyanok, mintha kén virágozna bennük.
– Semmi vész – mondja a főmérnök. – A penész egészséges. – Még lelkesedik is: – A penész nemes növény, a jácinthoz hasonló! Éppen ebben a környezetben kívánatos, hogy az ember mindennek örüljön, ami tenyészik!

234. oldal

>!
SteelCurtain

– És a tábori csendőrséggel nem volt balhé? – kérdezi a főtechnikus.
– Egy órával később, amikor már csak a tisztesek és a legénység volt ott, akkor aztán lőttek is. Az egyik tábori csendőr comblövést kapott.
– Az egész flottilla sajnálta – mondja a főtechnikus –, hogy nem egyebét találták el.

>!
SteelCurtain

– Hol van a második őrtisztünk? – érdeklődik az Öreg.
– A fedélzeten. Még őrségben van, aztán talán utánunk jön.
– Hát, valakinek dolgozni is kell – mondja az Öreg. – És az első tiszt?
– A kupiban! – vakkantja közbe a főtechnikus.
– Még hogy ő a kupiban? Röhej! – feleli az Öreg. – Valószínűleg a végrendeletét írja, nála mindig mindennek rendben kell lenni!

>!
SteelCurtain

Látom már, mit vesz elő: Mönkeberg parancsnok végrendelete az. A híradás szerint az ellenség végzett vele, a valóságban azonban sokkal köznapibb halált halt: kitörte a nyakát. A békés Atlanti-óceánban, ragyogó, napsütéses időben meg akart fürödni. Felmászott a toronyra, fejest ugrott, a hajó alája billent, és Mönkeberg éppen a merülőtartályra puffant.

>!
SteelCurtain

– Te! Takarodj a tőgyemtől! – Monique visítása a törzs orvosának szól, aki kissé túl otthonosan helyezkedett el a lány mellett.
– Nos, kénytelen vagyok visszahúzódni a fitymámba – motyogja az, a csapat pedig harsány röhögésben tört ki.

>!
SteelCurtain

A térképasztalon vastag celluloid tábla fedi a tengeri térképet. Ezen a lapon még rajta a kikötő szegélye. A part mögötti szárazföld mintha lakatlan volna, sem utakat, sem helységeket nem jelöl – azért tengeri térkép! A szárazföldnek a tengerész számára nincs jelentősége. Legföljebb a tájolópontok meg a jelzőfények az azonosító jeleikkel.

>!
Lecter

– Jó emberek… az kell csak… igen, remek emberek!

617. oldal, Magyar Könyvklub, 1999.


Hasonló könyvek címkék alapján

Jojo Moyes: Tengernyi szerelem
Bernhard Schlink: Olga
Stefan Heym: A Glasenapp-ügy
Anna Seghers: Tranzit
Anonyma: Egy nő Berlinben
James Jones: Most és mindörökké
Irène Némirovsky: Suite française
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Nevil Shute: Az örökség
Ken Follett: A Tű a szénakazalban