Lydia Westland kisasszony rongyosra olvasott Illemtankönyvével érkezik Londonba. Egyetlen cél vezérli: egy igazi angol lordhoz kíván feleségül menni. Az első nemes, aki útjába akad, nem más mint, Rhys Rhodes, Blackhurst márkija, akiről bármint elmondhatnának, csak azt nem, hogy úriember, akire Lydia vágyik. A pletykák szerint annyira tönkretette magát, hogy egyetlen nő sem kíván közelebbi kapcsolatba kerülni vele.
Mikor Rhys már úgy érzi, esélye sincs egy igazi szerelemre, Lydia besétál az életébe. A lány elragadóan ártatlan, mégis tüzes, temperamentumos viselkedése imponál Rhysnak. Bár vágyik arra, hogy magáévá tegye a lányt, a szíve mélyén tudja, hogy tisztesség nő nem menne hozzá feleségül. Úgy tűnik, Lydia kívülről fújja már az összes illemszabályt, de Rhys megtanulta, hogy a szabályokat fel lehet rúgni és talán nem is egyszer sikerülhet megtörni a gonosz varázslatot, és ő is elnyerheti méltó boldogságát…
Egy botrányhős hálójában (Vak végzet 3.) 77 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2003
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Alexandra romantikus sorozat Alexandra
Kedvencelte 10
Most olvassa 1
Várólistára tette 23
Kívánságlistára tette 10

Kiemelt értékelések


Ez most már mindig így lesz?
Hogy minden egyes Lorraine Heath könyv férfi főszereplőjébe beleszeretek?
Rhys, szívem csücske lettél! *-*
Naná, hogy újabb kedvenc könyvet avattam. ;)
Olyan jó, hogy az írónő különböző sorozatának szereplői egy másik sorozatában is feltűnnek. *-*


Picit nehéz ezt a könyvet értékelni, mert ha az első 300 oldalt nézem, akkor egy gyenge 4 csillag, ha az utolsó 80 oldalt, akkor egy erős 5 csillag. Félreértés ne essék, a gyenge 4 csillag sem volt olyan szörnyű, csak hát Lydia… ajj, hányszor szerettem volna kirángatni a lapok közül, és alaposan megrázni! Szegény Rhys-t teljesen elnyomta a buta, naiv, ostoba viselkedésével, pedig ha valaki, ő aztán érdekes karakter lehetett volna a spoiler múltjával.
Aki viszont a mellékszereplők közül felkeltette az érdeklődésem, az William. Már el is képzeltem, hogy micsoda sztori kerekedhetne ki az ő történetéből!
Mivel a Vak végzet sokkal jobban tetszett, ez most 4 csillag.


A Vak végzet ehhez képest engem jobban megfogott, valahogy azt közelebb éreztem magamhoz. De ez a kötet csak egy-két hajszálnyival maradt le mögötte.
Lydia elég naiv, de kiáll az elveiért. Bár szörnyen ragaszkodik az illemtankönyvéhez, szerencsére idővel lejjebb adja. Igazán tanulékony.
Rhys magányos, és megérdemli, hogy valaki szeresse. Bár a múltja megkeseríti az életét, azért egy embert nem csak az határozhat meg. Lydia és Rhys összeillenek bármily különbözőek is.
(Camilla és Quentin tettét nem méltatom szóra…kiráz a hideg tőlük.)
Szerencsére a szerelem mindent legyőz.


Nem is tudom, hogy értékeljem ezt a regényt. Jó volt, de nem tökéletes. Sajnálom, hogy ezt a sorozatot így megtépázta a kiadó. Kiadni egy 4 részes sorozat 1 majd 3. részét felelőtlenség. Legalább sorban mennének, de akkor nem ismerhettük volna meg ezt a történetet. Olyan karaktereket ismerhettem meg akik nem szokványosak. A hősnő nem szokványos személyiség Amerikai gyarmatokról való így nincs mindennel tisztában ami az angol arisztokratákra jellemző. Rhys egy titokzatos vonzó férfi akinek aranyból van a szíve. Sajnáltam ami vele történt. Minden gyógyír számára Lyidia.


Nagyon-nagyon tetszett. Az a tipikus romantikus könyv ami odaragaszt a fotelhez és nem nagyon akarod ott hagyni, mert egyszerűen tudnod kell mi lesz a főszereplők sorsa. Kevés olyan regény akad ahol a mellékszereplők is hoznak valamit a regény alakulásához. Itt, ebben az esetben a mellékszereplők is fontosak izgalmasak lettek. De a lényeg az, hogy ez a regény nagyon jó kis kikapcsolódás a műfaj kedvelőinek. Sajnos nekem kicsit sok volt a – „szeretlek de a múltam miatt jobb ha távol maradsz tőlem”- dráma ezét a fél csillag levonás. Nagyon kíváncsi leszek az első kötetre is, kár hogy a másodikat kihagyta a kiadó.


Kedves kis történet volt. Az elején nagyon idegesített, hogy Lydia mindent a könyveiből akart megtanulni és mindent túl izgult, de a végére már ő is elengedte ezt a ragaszkodását.
Rhys karakterre tetszett, igazán figyelmes férfi karakter; a múltja azonban elég fura volt nekem – vajon tényleg így lezüllhet egy nemesi család sarja, akárhányadik is a sorban?


Azt hittem, hogy egy egyszerű történetet fogok olvasni, de az írónő nehéz témákat boncolgatott. Kezdem megszokni, hogy Lorraine elgondolkodtató könyveket ír.
Nálam ritka, hogy a női főszereplőt szimpatikusabbnak találom, mint a férfit. Ez esetben így volt. Rhys tényleg olyan dolgokat tett, amiket nehéz megemészteni és megbocsátani, még ha meg is volt rá az oka. De a jelenben sem mindig viselkedett tisztességesen.
Lydia az elején egy buta kis csitrinek tűnt, de aztán rájöttem, hogy olyan kis álmodozó, mint én. :)


Meglepődtem. Tetszett a könyv, pedig nem ilyesmire számítottam.
Olyan jó, hogy happy end lett!!! Imádom az ilyen befejezéseket.:)
Ryes…hogy mennyivel könnyebb lehetett volna a dolga, ha egy kicsit őszintén/őszintébben tudott volna beszélni a dolgairól, érzéseiről. Megkímélhették volna megaukat Lydiával együtt a rossz dolgoktól. De persze úgy nem lett volna izgalmas.:)


Lydia személyisége üdítően más mint az angol arisztokrácia szokványos fiatal lányaié. Látszott Rhys-en, hogy kezdettől üdítően hatott rá a lány személyisége. Látszott, hogy úgy vonzódnak egymáshoz mint a mágnes.
Mindig úgy alakultak közöttük a dolgok, hogy szorosabbá vált a kapcsolatuk.
Rhys elzárkózása – a múltja miatt – megnehezítette Lydia dolgát, nem meglepő módon el is bizonytalanodott. A végén végül Rhys megnyílt és láthatta, hogy Lydia elfogadja őt a múltjával együtt.
Népszerű idézetek




Egy ember modora sok mindent elárul. Tudom, hogy egyetértesz velem, különben nem szidnád le Coltont, mikor böfög az asztalnál.
47. oldal




Mindennap mondd meg neki,
mennyire szereted. Ne várj addig, míg
a halálos ágyadon nem fekszel. Egy nő
nek gyakran kell hallania ezeket a
szavakat.
Ahogy egy fiúnak is jegyezte meg
Rhys csendesen.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jennifer Donnelly: A tearózsa 86% ·
Összehasonlítás - John Fowles: A francia hadnagy szeretője 84% ·
Összehasonlítás - Emily Hart: A renegát 96% ·
Összehasonlítás - Lisa Kleypas: Ördöngös tavasz 92% ·
Összehasonlítás - Johanna Lindsey: Tengernyi szerelem 92% ·
Összehasonlítás - Diana Hunt: Jack árnyékában 92% ·
Összehasonlítás - Hercz Júlia: Acél és Lazurit 91% ·
Összehasonlítás - Sarah MacLean: Hozományvadászok kíméljenek! 89% ·
Összehasonlítás - Julia Quinn: Csudajó 87% ·
Összehasonlítás - Amanda Quick: A szerető 87% ·
Összehasonlítás