A ​rejtélyes idegen (Szerelemből kitűnő 2.) 43 csillagozás

Lorraine Heath: A rejtélyes idegen

Serena Hamilton nem az egyéjszakás kapcsolatok híve, de a magány, amely férje halála után rátelepszik lelkére, végül egy bárba sodorja, egyenesen egy izgató idegen karjába. Másnap arra számít, hogy mint rendesen, gúzsba köti a bűntudat, mert elvesztette a fejét… Ám van valami a titokzatos kalandban, ami azt súgja Serenának, hogy a vibrálás közte és a férfi közt több puszta testi szenvedélynél.

Hunter Fletchertől mi áll távolabb, mint hogy elkötelezze magát valaki mellett, ám a nő, akivel abban a lebujban találkozott, eddig ismeretlen érzelmeket kelt fel benne. A CIA titkos ügynökének megvannak a maga titkai. Amikor ezek kapcsolatba kerülnek Serena tragikus múltjával, Hunter attól tart, hogy a nő nem akar majd szembenézni az igazsággal. Vagy ami még rosszabb: ha igen, örökre elhagyja az egyetlen asszony, akit valaha szeretett…

Eredeti megjelenés éve: 2004

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Alexandra romantikus sorozat Alexandra

>!
Alexandra, Pécs, 2007
382 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633699829 · Fordította: Szabó Zsuzsanna

Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

repe993 P>!
Lorraine Heath: A rejtélyes idegen

Nem volt rossz, a történet szépen fejlődik, de az utolsó 30-40 oldal csiki-csukija viszont agyoncsapta az élményt. spoiler
A jó felépítés ellenére a szereplők között nem éreztem a kémiát, habár a felütés igencsak ígéretes: a mindent legyőző fizikai vonzalom. Azt hiszem, Lorraine-nek jobban áll a történelmi romantikus stílus, mint a kortárs…

rakata0405>!
Lorraine Heath: A rejtélyes idegen

Tetszett a könyv, de egy kicsit gyors tempójú volt, kevesebb izgis résszel. Az első jobban sikerült.

Dianka>!
Lorraine Heath: A rejtélyes idegen

Az első rész jobban tetszett, kicsit tartalmasabb és cselekményesebb volt. Értékeltem viszont, hogy Serena és Hunter nem hazudtolta meg önmagát. Nem változott hipp-hopp a jellemük, csak azért, hogy imponáljanak a másiknak és az olvasóknak. Serena nagyon aggodalmaskodó, érzelmes, nyitott nő, aki mindent alárendel a fiának és mindig azt nézi mi a legjobb a gyerekének. 6 év után is gyászolja katona férjét, begubózik a romantikus könyveivel, fél újra ismerkedni. Hunter nagyon magának való, titokzatos, zárkózott, kerüli a kötöttségeket és az érzelmeket. Egy véletlen folytán találkozik Serenával, és a magányos nő egyből felkelti a kíváncsiságát és a védelmező ösztönét. Hunter nehezen alkalmazkodik Serena „értékrendjéhez”, a sanyarú gyerekkor és a katonaságnál megélt dolgok nem engedik hogy „szabadon szeressen”. Serena és Hunter nehezen csiszolódik össze, míg Riker könnyebben alkalmazkodik az új helyzethez…

vikiniki2>!
Lorraine Heath: A rejtélyes idegen

Kifejezetten kiszámítható volt és nem tudott lekötni. Lorraine Heath ennél sokkal jobban tud és szokott írni.

Genovéva_Évi>!
Lorraine Heath: A rejtélyes idegen

Kicsit furcsán kezdődött a viszonyom a könyvel, kiselejtezéskor kaptam valakitől. Egy évig ott pihent a könyvespolcon, eszem ágában sem volt elolvasni, a borítója egyszerűen szúrta a szemem. Nem olvastam utána milyen lehet sőt amikor férjem elhozta akkor egyenesen a polcra tettem megelégedtem a borítójával :D A hétvégén be léptem egy kihívásba és véletlenül pont ez a könyvem passzolt volna hozzá, azért evvel kezdtem előbb mert gondoltam nagyon rossz lesz. Úgy építkezek felfelé a jobb történetekkel, nem tagadom előítélettel fogtam neki, gondolván a szokásos romantikus happy end semmi izgalom nélkül. Első napi olvasásom 130 oldal volt semmi extra nem is vártam mást, rossz passzban is voltam és mikor a borítójára néztem, kirázott a hideg. Azután kezdtem beleolvadni a történetbe, megszeretni a szereplőket, várni az „izgalmasabb” részeket. Végül a végére jutott izgalom is, már ma alig tudtam letenni, tudtam ma mindenképp ki akarom olvasni, végül mikor befejeztem, hiányozni fognak a szereplők. Most már tudom miért zavar annyira a borítója, mert az én képzeletemben közel sem állnak a leírt karakterekhez. Nem csillagos ötös de jól megírt történet volt nem is teljesen szirup, szerethető karakterek, örülök hogy a kihívás miatt mégis elolvastam. Azért nem ötös mert a borítóját most sem szeretem :D

ƨɔɴом>!
Lorraine Heath: A rejtélyes idegen

Ez is egy olyan konyv, amit gyorsan kivegeztem. Noha a tortenet sok helyen kiszamithato volt, a szereplok egy-ket huzasa rendkivul irritativ, de megis lekotott es egeszen megtetszett. Nem is tudom Hunter egyik masik huzasan jot mosolyogtam, mert ennyire gyorsan 180 fokos fordulatot, meg akkor sem vehetne, ha fellabra all es megfordul… azert ez um. elhanyagolhato volt (vagyis inkabb szemet hunytam felette). :-)

Veress_Éva>!
Lorraine Heath: A rejtélyes idegen

Érdekes volt. Kedvelhető karakterek, izgalmas bonyodalmi szál, kellemes romantikus történet. Semmi extra. Hunter karaktere szerintem nem lett teljesen kiaknázva, ettől sokkal jobban is meg lehetett volna ragadni a magányos hányattatott sorsú CIA ügynököt. Kár de ha nincsenek nagy elvárásaink akkor ez is elegendő. Egy estés romantikus könyv, az egyszer olvasásos kategóriából.

Aeryn>!
Lorraine Heath: A rejtélyes idegen

Nem igazán tetszett a történet, nem kötötte le a figyelmemet. A két főszereplő néha elképesztően idegesítő volt. Heath ennél már írt sokkal jobb könyvet is.


Népszerű idézetek

nypiro P>!

– Nem veled van a baj – jegyezte meg csendesen. – Inkább velem…

cassiesdream>!

Elköltözöl otthonról, éled az életedet, vezeted a saját üzletedet…de abban a pillanatban, hogy beteszed a lábad a szülői házba, újra gyerek vagy, az ő fedelük alatt élsz, kijárási tilalom van, és kérdések száza záporozik feléd, ha esetleg ki szeretnéd tenni a lábad az ajtón. Teljesen mindegy, hány éves vagy, mindig a szüleid akarnak lenni, mintha nem akarnák észrevenni, hogy kiválóan el vagy nélkülük is.

134. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Paige Toon: Egy darab a szívemből
Karen Swan: Éjfélkor a hóban
Abbi Waxman: Új örömök kertje
Emily Brontë: Üvöltő szelek
Jojo Moyes: Miután elvesztettelek
Jane Fallon: Szabadulj meg a pasitól!
Hugyec Anikó: Túl hosszú út
Colleen Hoover: Reminders of Him – Emlékek róla
Csernovszki-Nagy Alexandra: Mimi regénye
Giuditta Fabbro – Abby Winter: Hagyaték