Értékelések 32

galu>!
Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána

Az Ingókövek nyelvezetét nagyon szerettem, de voltak problémáim a történetvezetéssel, így érdekelt, hogy milyen is Lőrinczy Judit második regénye.

Röviden talán úgy tudnám összefoglalni, hogy minden tekintetben négyzetre emelte amit Sztálingrádban tapasztaltam, beleértve azokat a hibákat is, amit ott még a rutintalanság számlájára írtam.

Erények:
– a szerző továbbra is szépen fogalmaz, sokszor jártam úgy, hogy újraolvastam tetszetős mondatokat
– hangulatépítésben ügyes, ez vonatkozik a könyv kétharmadát kitevő viktoriánus városi fantazira, és az utolsó harmadban található utazásra is
– kiemelném, hogy bár ismert témákat választ, egyik részben sem használ sablonokat. Főképp a határon túli világ van tele olyan ötletekkel, amikre még Moorcock vagy Wolfe is büszke lehetne
– számomra meglepő végkifejlet. A regény elején fel sem vetődött bennem ennyire cinikus világkép, pedig elég mélyről indultunk (viktoriánus-szakszervezetes nyomor, súlyosbítva vallási fanatikus titkosrendőrséggel)

De azért vannak dolgok, amik nem tetszettek:
– végig problémát jelent a cselekmény üteme. Az író hosszasan elidőz olyan karaktereknél, történetíveknél, amiknek a lezárás ismeretében semmi értelme. spoiler
– túl sok ötlet. Egyrészt nagyon éles a váltás a regény két fő része között, másrészt az alapozás mélysége miatt nagyon furcsa, hogy a magyarázat annyira elkapkodott. Ez a regény szerintem jobban működött volna két különálló történetként.
– nagyon zavaróak a nevek. Sadness Springs, Omerigo, Alberd Butch… Nehezen tudom megfogalmazni, de látszik rajtuk, hogy mesterséges nevek. A legrosszabb alighanem Hubb Hogart (Humphrey Bogart :( ) Azt hittem meg tudom majd szokni, de még a regény végén is zavartak.
– a legfontosabb azonban az, hogy a szereplők egyszerűen nem említenek meg fontos információkat addig, amíg a cselekményt előre kellene mozdítani valahogy. Mikor a szerző egy ilyen pontra ér, viszont elkezdenek beszélni, függetlenül attól, hogy ez illik -e a jellemükhöz vagy nem. Grr…

Összességében picit több negatívumot soroltam fel, de ennek az az oka, hogy igazából a fantasztikusabb elemek működnek jól, azokat pedig nem akarom leleplezni. Mivel kifejezetten ritka a fantasztikumban gazdag fantazi (fura, de így van), ezért hibái ellenére nincs szívem közepest adni neki.

ui.:
A könyv kb. felétől az foglalkoztatott, hogy miért nem szerkesztette a regényt a szerkesztő? Végül arra jutottam, hogy ez nem fair, ugyanis a kéziratot nem láttam, tehát lehet ez volt a legtöbb, amit ki lehetett hozni belőle. Mindenesetre lehet jobban járt volna a regény, ha egy szigorúbb szerkesztő jelentősen megrövidíti az írást. Lőrinczy Judit személyesen viszont nem feltétlenül járt volna jobban így, szóval ki tudja.

Szédeli_Futó_Tímea>!
Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána

Hm. Nem is tudom.
Abban abszolút csatlakozom az előttem szólókhoz, hogy nagyon nehezen indul a könyv. Ha nem olvasom itt többektől, hogy a vége csodás, nem kűzdöm át magam rajta…
Nekem nagyon sok volt az infó benne, sok városrész, sok név, sok viszony, semmi nem volt megmagyarázva- gondoltam majd kialakul, de nagyon nem akart… egy idő után nem is akartam már megérteni..
A 150.-edig oldal körül kezdett számomra élvezetesebb lenni, onnan kezdve már érdekes volt. Izgalmas, vártam, hogy tovább olvashassam, foglalkoztatott a nap minden pillanatában, hogy hogyan tovább. A végéhez közeledve egyre jobban felgyorsultak az események, egyre inkább egy másik világ tárult elénk más szabályokkal, de közös múltat alkotva a Föld igazi történetével.
Nehéz volt számomra megérteni, követni az eseményeket, nagyon oda kellett figyelnem, mintha egy filozófiai művet olvasnék, de kicsit az is lett belőle :-)
Összességében nem egy igazi klasszikus, nehéz kezdettel, de érdekes véggel, amit el lehet gondolkodni..

alaurent P>!
Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána

Én is nagy várakozással fogtam a regény olvasásába, de felemás érzésekkel fejeztem be. A regény első fele, amelyik a város konfliktusaival foglalkozik, túldimenzionált, és helyenként úgy kellett magam átverekedni rajta, hogy végre (a tudásvágytól, az ismeretlen meghódításától űzött szereplőkkel együtt) megérkezzek odaátra, az elképzelhetetlenbe és felfoghatatlanba. Ez a rész – amelyik talán nyelvében, szellemében a legjobban hasonlít az Ingókövekre – teljesen megvett, szürreális, nyomokban a A Setét Toronyra emlékeztető világával, szereplőivel. Sajnáltam, hogy ez a kisebb rész a könyvben, de minden sorát élveztem. Imádtam a sárkánylányokat, velük szárnyalni és a szemükkel látni a világot. Érdekelt az Idegen, minden titka, tudása, megmozdulása és mondata. Hajtott Abe tudásvágya, mohó és mindent feláldozó vágya az ismeretlen befogadására. És Hubb Hogart: nem is tudom, melyik Chandlerből került ide, csak a whiskey maradt el, a személyisége, sebezhetősége és cinizmusa jött vele.
Sok lezáratlan szálat érzek, fontos kérdésekre a válasz függőben maradt (az olvasóra bízva a megoldást?), de nem tudom eldönteni, vajon a folytatás lehetősége felmerülhet-e egyáltalán.

Heléna_Szilágyi I>!
Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána

Tetszett, mert weird. Tetszett, mert dark fantasy. Úgy lett vége, ahogy már a közepén számítottam rá, de úgy, ahogy mégsem hittem, hogy lesz. Ismerős volt pár eleme innen onnan, de zseniálisan lett megalkotva ez az olvasztótégely. Olykor úgy tűnt, hogy túl lett írva pár jelenet, máskor pedig mintha fontos részletek hiányoztak volna, de végül is élveztem a részletes leírásokat, és szeretek agyalni a történéseken, így nem maradt bennem űr. Amit az elején csak zűrzavarnak éreztem (Sadness Springs népét és fejlettségét), a végére magyarázatot nyert. Továbbra is szurkolok Abrahamnak és Okszánának, talán a következő játékidőben sikerül.

bimi>!
Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána

Szép a szóhasználat, tetszik a váltott szemszög, aztán ahogy a végén összefutnak a szálak.
„A másik világ” kissé zavarosnak tűnik, ettől függetlenül egyedi volt. Amolyan kalandregény és fantasy keveréke, de kimondottan tetszett, első könyvem volt az írónőtől.
Ajánlom!

Hirdetés
ujhelyiz P>!
Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána

A könyvek mindig is hatottak olvasójukra. Van, amikor egyszerűen csak drukkolunk a hősnek, hogy végrehajtsa a lehetetlent; máskor elgondolkozunk azon, amit olvastunk, pár napig a fejünkben van, és utána alapvetőn elfelejtjük. Na, ez a könyv számomra nem volt ilyen: bonyolult, de fontos kérdésekkel foglalkozik – ugyanakkor elsőre még nem ütötte át a pajzsaimat, így nem tudom teljes mélységében értékelni. Ugyanakkor érzem, hogy elkezdett magának utat fúrni, lassan, türelmesen, és amikor átjut, akkor lehet, hogy a világom alapjaiban változik meg…

Ugyanis ez a könyv erről szól: a látszólag egyszerű stílusban leírt világ és történet mögött nagy mélység rejtőzik: a mitikus Gondvána, amit a szereplőink keresnek lehet egyszerűen a felnőttek boldog élete; netán a fantázia világa, ahol végiggondoljuk, hol döntöttünk rosszul; esetleg lehet a halál utáni terület – a könyv nem mondja ki, ugyanakkor az elhangzottak megfelelő csavargatásával mindhárom irány (és még sok minden más is lehetséges). Ugyanakkor nem olvastam elég alaposan a könyvet (valamint nem olvastam újra), hogy érdemben megpróbáljam a mögöttes filozófiát és metaforákat alaposan visszafejteni.

Eközben a regény egyéb témákat is érint: a félelem hatása a társadalomra; elnyomás és lázadás; titkok és csodák keresése; mi a remény. És ezen témák kavargása ad egy erősen melankolikus hangulatot az egész világnak. De ettől még keressük az utat szereplőinknek egy jobb élet felé; szurkolunk neki, hogy megtalálja az útját – ugyanakkor remélhetőleg nem felejtjük el közben, hogy a mi utunk is hasonló…

vöri P>!
Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána

Nagyon nehezen tudom értékelni ezt a könyvet, mert az egyik felét egészen zseniálisnak éreztem, a másikat meg leginkább feleslegesnek – és ez most átlagban akkor 3-as? Nem hinném. A világ, a karakterek, illetve maga a történet is kifejezetten kedvemrevaló volt, így visszagondolva ezekre az elemekre szívesen emlékszem vissza. A másik emlékem a könyvről viszont szintén elég maradandó, mégpedig az, hogy nagyon sűrűn éreztem azt a könyvet olvasva, hogy nem arról ír hosszan, ami valójában érdekes lenne. Nagyon hosszan elnyújtva vannak kibontva olyan események, időszakok, amiknek sokszor még a jelentősége is kérdéses a teljes történet fényében, illetve arányaiban biztosan nem indokolt annyi oldalt szentelni nekik, amennyi jutott. Szóval azt hiszem, nagyon szerettem azt a történetet, ami ugyan jórészt nincs megírva a könyvben, legfeljebb pár mondatban megemlítve/feloldva az adott konfliktust, de ott van a háttérben, és hát ennek megfelelően ki is van találva, csak épp valamiért kimaradt a főszövegből…

vicomte P>!
Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána

Nagyjából minden évben akad egy olyan könyv még az SFF zsáneren belül is, ami nagyon megosztja a figyeltjeimet, és szélsőséges érzéseket vált ki az olvasók szélesebb köréből is.
A 2018-as megjelenések közül talán ez a regény váltotta ki a legnagyobb értetlenkedést és okozta ezzel a legnagyobb csalódást is.
Bevallom: hosszú csatározást követően én is inkább a csalódottak és az értetlenkedők táborába voltam kénytelen elkullogni.

Pedig az Elveszett Gondvána jó alapokra épít, s ha csak a részeit vennénk szemügyre, akkor megtalálnánk benne az összes szükséges alkotóelemet, ami egy igazán jól működő – és a lélek mélyéig leásó – fantasztikus regényhez kell.
Mégis, hiába a jó alapok, ha a regény felépítménye recseg-ropog, mint egy míves svájci zsebóra, amelybe a biztonság kedvéért a kelleténél harminchárommal több fogaskereket épített be a kifinomult mechanikáért felelős mester, s így már felhúzni sem lehet a szerkezetet, nemhogy az időt mérni vele.

Számomra a könyv egyik legnagyobb problémája a fókuszálatlanság és a történeti és narratív koncepció túl gyakori és indokolatlan átstrukturálása volt.
A hosszan spoiler elnyújtott bevezető rész – ha lehet egyáltalán ilyet mondani a regény közel kétharmadát kitevő egységre – egészen más problémákat és konfliktusokat helyez a középpontba, mint amivel a regény valójában foglalkozik.
Ekkor még egy önmagában is groteszk és nyomasztó, és minden értelemben zárt világot ismerhetünk meg, amelyben a kafkai és orwelli látomások mosódnak össze egy erősen noir krimis háttérrel spoiler. Ez a rész óhatatlanul Miéville-t idézi fel a new weird ismerőiben, de nekem időnként a Terry Gilliam-féle Brazil spoiler és számos egyéb erős vizualitású, elborult film is beugrott az olvasás közben.
Azonban a Sadness Springsben, illetve a Tartományban játszódó rész narrációja olvasás közben végtelenül frusztráló volt, mivel úgy éreztem, hogy meg kell küzdenem a szöveggel – rég nem szembesültem ennyi direkt elidegenítő írói eszközzel egy zsánerregényben. Ha objektíven nézem, az egyes szereplők jelleme, és az események
tükrében a sorsa is jól lett ábrázolva, mégis le kellett győznöm a szereplők nyűgei iránt érzett mélységes közönyömet, hogy haladni tudjak a regénnyel.
A szöveg akkor váltott tempót és az addigi érdektelenséget akkor váltotta fel az értetlenség, amikor végre a hosszú bevezetőben szőtt eseménysor betetőződött és az Őrület Földjére indított expedíció(k) útra keltek, és az egyes szereplőkről egyre meglepőbb dolgok derültek ki.
A regény utolsó harmada egy nagyszabású szürreális látomás: egyszerre végtelenül személyes és zavarba ejtő, mint bepillantani valaki szorongásoktól sújtott rémálmaiba, másrészt olyan, akárha a saját, elfeledett álmaim peregnének a szemhéjam mögött.
A regénynek ez a része ugyanis az általam érteni vélt pszichológiai és filozófiai értelmezési tartomány kiterjesztése mellett olyan spirituális örvényt is támasztott, ami olvasóként engem a saját lelkem mélyébe rántott. Néhányszor szinte félálomban olvastam a sorokat, amelyeket így szerencsére érezni tudtam, hiszen értelmezni esélyem sem lett volna.

Lőrinczy Judit regénye azon a mezsgyén mozog, ami a szürrealizmus és a new weird között helyezkedik el, de nem tudja ezeket az alkotóelemeket igazán jól és jó arányban vegyíteni, emiatt a hagyományos, bár groteszk környezetben játszódó kalandregény elemek túl gyakran – és számomra indokolatlanul – telepednek rá és nyomják el a könyv sokkal izgalmasabb, spirituális szintű olvasatát.