Az ​utolsó tanú 52 csillagozás

Lőrinczy Judit: Az utolsó tanú

2052. Alföld – A szép új jövő helyett fallal körülvett városok és magára hagyott, újkori betyárokat bújtató vidék, ahol a porviharok és az aszály mellett a feléledő mítoszok jelentik a legnagyobb veszélyt.

Amikor a Tisza kiszáradt medrében a szolnoki rendőrök egy szegedi professzor és egy nyíllal átlőtt betyár holttestére bukkannak egy kifosztott, ősrégi sír mellett, a múlt és a jövő összetalálkozik. Miközben a szolnokiakat Szegedre vezetik a nyomok, ahol talán még a kollégáikban sem bízhatnak meg, a pusztában egy bűnöző és bandája a sírból eltűnt arany után ered. Azonban sem a gyilkosságok, sem a kincs nem olyan fontos, mint az az erő, amely elszabadult, és amelyet néhány különleges, a jövőt látó ember próbál kétségbeesetten feltartóztatni.

Lőrinczy Judit az Ingókövek és Az elveszett Gondvána után harmadik regényében több témát és zsánert – fantasyt, krimit és easternt – sző össze egy utánozhatatlanul egyedi és nagyszabású vízióvá.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek GABO

>!
GABO, Budapest, 2022
598 oldal · ISBN: 9789635663279
>!
GABO, Budapest, 2022
598 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635663026

Enciklopédia 2


Kedvencelte 5

Most olvassa 6

Várólistára tette 101

Kívánságlistára tette 76

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Noro P>!
Lőrinczy Judit: Az utolsó tanú

Bevallom, egészen mostanáig nem hittem az „eastern” mint zsáner(?) létjogosultságában. Az utolsó tanú azonban ihletett módon építi be a westernből ismert motívumokat egy olyan világba, ami ezzel együtt is tökéletesen európai, sőt magyar, mi több, kifejezetten alföldi marad. Eközben pedig nem lesz paródiája sem az amerikai, sem a magyar 19. századnak. A közeljövő elsivatagosodása elszigeteli egymástól a városokat, a tanyavilágot pedig gyakorlatilag senkiföldjévé változtatja. Mindez nagyon izgalmasan párosul egy olyan világgal, ahol továbbra is van internet (bár térerő már nem mindig), és van Európai Unió (amelynek Szeged a délkeleti bástyája, egy valóságos előretolt helyőrség a vad Balkán peremén). Bár a rendőrség a legmodernebb eszközökkel van ellátva, de a városok határán kívülre ők is csak úgy merészkednek, mint akik háborúba készülnek.
De a veszélyt nem csak a pusztai rablóbandák jelentik, akik virtusból a romantikusnak ható (ámde véresen komoly) „betyár” címmel villognak. Léteznek okkult veszedelmek is, bár azt senki nem tudja pontosan, hogy ezek mik, vagy honnan érkeztek. Ellenük az emberi képzelet jelenti az egyetlen védelmet – de az is csak azoknak, aki hisznek bennük, na meg magukban.

A történet már rögtön az első jelenetekben beindítja az olvasó képzeletét, amikor megpendíti, hogy a kiszáradt Tisza medrében nem csak friss holttesteket, de valamiféle ősi sírt is találtak. Na persze nem egészen arról van szó, amire most nyilván mindenki asszociál, de a gondolat mindenképpen végigvonul az egész történeten. Ettől kezdve pedig a modern nyomozás és a misztikus kincs-, illetve szörnyvadászat fokozatosan olvad egymásba. Szándékosan használom a „misztikus” szót, mert a legtöbb modern időkben játszódó fantasyvel ellentétben itt a misztikum végig megmarad, semmiféle nagy reveláció nem skatulyázza be a túlvilági erőket egy megfogható szabályrendszerbe.
A regény nagyon sok szereplő között ugrál, ezért is vontam le róla (némi gondolkodás után) fél csillagot. Na meg azért, mert a címszereplő története egy kissé derékba lett törve. Szó se róla, nagyon tetszik az a megoldás, ahogy a cselekmény kevéssel a kétharmada előtt roppant különös kanyarokat vet, garantáltan megszédítve az olvasót. De úgy vélem, ezért mégsem kellett volna beáldozni az egyik főhős nyomon követését (nagyon nehéz ezt spoiler nélkül megfogalmazni ám!) Ettől eltekintve viszont ez egy remek hangulatú, izgalmas fantasy regény, erőteljes és meghatározó cli-fi elemekkel, jellegzetesen kárpáti felfogásban.

(Emlékszik még valaki az Árnyékmagyarország c. Shadowrun világleírásra, ami annak idején a mágikus világvégbe süllyedő Magyarországot próbálta elképzelni? Hej, ha azt is Lőrinczy Judit írta volna, sokkal maradandóbb mű lehetett volna belőle :)

Razor P>!
Lőrinczy Judit: Az utolsó tanú

Tyű, ez helyenként nagyon nem az én könyvem volt… Egyes részeknél komolyan gondolkodtam rajta, hogy félbehagyom, de végül úgy voltam vele, hogy mást nem a következő Molytalira jó lesz, mert eléggé kívül esett a komfortzónámon.
A szerző munkássága nem ismeretlen előttem, az Ingóköveket jó pár éve olvastam már és pozitív emlékeim maradtak meg róla. Sajnos ezt nem tudom elmondani Az utolsó tanúról. Egyszerűen túl hosszúnak érződött a könyv, ráadásul rengeteg szereplőt mozgatott helyenként. Nem tartom magam hülyének, olvastam már több kötetet A tűz és jég dala sorozatból, ahol rengeteg szereplő felbukkan, itt olykor mégis belezavarodtam, hogy melyik szereplő melyik. Főleg a rendőrségi karakterekkel volt ilyen gondolom – úgy látszik az angol nevű fantasy karakterek tömegét könnyebben megkülönböztetem, mint a Jánosokat, Bélákat és társaikat.
A történet egy része tetszett – maga a nyomozás, az elsivatagosodott Alföld leírása kombinálva a betyárvilággal (tiszta vadnyugat) nagyon bejött, ezeket a részeket élveztem, ugyanakkor a fantasy szál nem nyűgözött le, ráadásul a megoldása is olyan tessék-lásséknak érződött. Amiért viszont jár az elismerés, hogy az epilógusban az írónő az összes főbb szereplő további sorsát levezette hosszabb-rövidebb formában – ezt nagyon sokszor hiányolom a könyvek végén, így itt ennek örültem.

>!
GABO, Budapest, 2022
598 oldal · ISBN: 9789635663279
5 hozzászólás
vicomte P>!
Lőrinczy Judit: Az utolsó tanú

Az a könyv, amit egy hónapig olvasok, arra ritkán tudom azt mondani, hogy jó volt.
Én sajnálom a leginkább, de számomra Az utolsó tanú a szilánkokra tört és totális érdektelenségbe fulladt történet tipikus példája lett, amit tényleg azért olvastam egy hónapig, mert ennyire nem fogott meg.
Egy zsánertörténetben három dolgot szoktam értékelni, amelyek közül legalább kettőnek OK szinten kell passzolnia az ízlésemhez és elvárásaimhoz, hogy jó élményt nyújtson az olvasás: a szereplők, a történet és a világ, valamint a stílus.
Itt bárhogy is próbálnék elnéző lenni, egyik sem volt kompatibilis velem.
Nem az a gond, hogy rengeteg szereplő van a regényben, hanem hogy gyakorlatilag mindegyik sorsa és mozgatórugói hidegen hagytak.
A világépítésnek három pillére van: a klímaváltozás után elsivatagosodott és pre-apokaliptikus szinten széthullóban lévő társadalom; a megolvadó sarki jégtáblák miatt kiszabaduló egyre nagyobb hatalmú, kvázi mágikus másélők; és a rabló-pandúr csatározások, a'la Rózsa Sándor.
És számomra ezt a három pillért nem hogy semmi nem kötötte össze, de maguk a pillérek is olyan ingatagok voltak, amit egy lesújtó pillantás is romokba dönthet.
A történet pedig – Attila a hun sírjának megtalálása és azt követő bonyodalmak – nem csak nem ad kellő muníciót egy 600 oldalas könyvhöz, hanem egy ponton teljes mértékben érdektelenné is válik. Sőt, annyi felesleges mellékszállal terhelt a könyv, hogy ember legyen a talpán, aki számontartja, hogy kivel, mi és miért történik. És főleg, hogy egy esemény, szereplő vagy fordulat egyáltalán miért számít, és mit keres a történetben.
Végül pedig a stílus.
Minden további nélkül elfogadom, hogy ez csak engem minősít, de azok a párbeszédek, amelyeket ebben regényben olvastam, kikergettek a világból, mert annyira merevek és életszerűtlenek voltak, mintha egy jegyzőkönyvből vett részleteket olvastam volna…

3 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!
Lőrinczy Judit: Az utolsó tanú

Már önmagában az óriási élmény, hogy olyan disztópiát olvashattam, amelyik a magyar Alföldön játszódik, számomra ismerős helyeken, ismerős emberek között, ráadásul a tavalyi aszályra emlékezve, amelynek nagy részét Békés megyében éltem át. Mindennapi tapasztalat volt számomra a kiszáradó növényzet vagy a több méter magasra felvert vastag por.

A szerző műveire régóta készülök, erre egy interjú hívta fel a figyelmemet, amely a regénybeli szereplők öntörvényűségét arra vezette vissza, hogy az Alföldön a mai napig érezzük a tanyarendszer hatását. Vagyis azt, hogy az emberek évszázadok alatt hozzászoktak a magukra hagyottsághoz, a függetlenséghez, ahhoz, hogy mindent kis közösségekben oldjanak meg, és a városi emberre vagy a nagyobb közösségre gyanakvással tekintsenek. Hát nem mondom, hogy nincs igaza.

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2023/06/28/ismeros_tu…

pat P>!
Lőrinczy Judit: Az utolsó tanú

Ez nekem nagyon bejött.

Legelsősorban a cli-fi content tetszett – ezen meg is lepődtem. No de, mikor itt van éppen az elmúlt akárhány év legaszályosabb nyara, milliárdokat érő termény ment kárba a sivatagosodás felé bízvást elindult Alföldön, mikor itt Pesten egész extrém dolgokat mutat a hőmérő, és még egy frankó „szárazvihar” is volt nemrégiben… Hát, elkapja az embert a hangulat rendesen. Meg a klímaszorongás is, bizony. Nagyon átgondoltak a jövőbeni Magyarország politikai, gazdasági, társadalmi jellemzői is, hitelesek, logikusan következnek a.mostani szituációban akár – simán el tudnék képzelni egy ilyen forgatókönyvet.
Aztán a western, akarom mondani eastern betyárok is tetszettek nagyon. Volt egy-két olyan jelenet, amikor azért süvített a fülem mellett a prér… akarom mondani, a pusztai szél, meg Morricone és Clint Eastwood szelleme.
A nyomozós-ügyészes szállal is minden rendben volt (bár azért olyan marha pörgős akció-nyomozást nem kell itt várni). Ja igen, a szereplők nagyon jól sikerült neveit itt emelném ki – magyar regényeknek ez gyakran nem erőssége, nagyon ritkán érzem, hogy nem mesterkéltek a névadások. A főhősnő neve a legjobb regénybeli név, amivel valaha találkoztam, azt hiszem.
A mágikus szál nélkül én őszintén szólva ellettem volna, kicsit nekem bonyolulttá tette és kicsit disszonáns volt időnként, de mindegy. Azért összességében eléggé nagyon tetszett.

Még mindig az Ingókövek a kedvencem Lőrinczy Judittól, de örömömre szolgál, hogy attól eltekintve is tartja ezt a szép stabil, kiemelkedő színvonalat.

KingucK P>!
Lőrinczy Judit: Az utolsó tanú

Nagyon tetszett ez az alföldi disztópia.
Lehet, hogy alföldi gyerekként elfogult vagyok, bár én inkább a észak-keletibb régióban cseperedtem fel, de azóta is a szívemhez közel áll ez a térség. Valamiért nem került a látóterembe ez a regény a megjelenése előtt, bár láttam az írónőt, hogy dedikál a könyvhéten, de így lemaradtam.

Nagy előnye a hazai terep, amely kicsit múltidéző a gémeskút, betyárvilág és útszéli csárda szerepeltetésével (néha móricz regényben éreztem magam). Érdekes hangulatot a klímaválság utáni sajnos a nem túl távoli jövőben a mad max-i (legalább is így képzeltem el) rendőrségi teknős és városfalak. A technikai újítások is leleményesek voltak, kedvencem a viharruha. A két kornak (betyárvilág és futurisztikus jövő) az elegye különös miliőt teremtett.

Nagy szerelmese vagyok a történelemnek és mondavilágoknak, ezért az Attila legenda feldolgozása is nagyon betalált nálam, ami össze volt kötve egy-két sok… haláleset körüli nyomozással, szintén jó elegye volt a műfajoknak.

Egyedüli gondom az volt a könyvvel, hogy az elején nagyon sok volt a szereplő, és néha gondolkoznom kellett ki-kicsoda, de a végén már megtanultam a neveket és nem okoztak gondot a váltások. Na de ezért is kell majd újraolvasnom egyszer. Lehet, hogy emiatt is emlékeztetett kicsit Stephen King: Végítélet c. könyvére.

Az első könyvem Lőrinczy Judittól, de nem az utolsó, remélem még sok hasonló regényt fog írni! (És az előzőeket is beütemezem.) A százalékot nem értem a könyvön, de ízlések különbözőek, ha amiatt gondolkozol, hogy elolvasd-e ne tedd sokáig!
Összességében egy lendületes színes izgalmas regény volt. Ajánlom mindenkinek, aki kedveli a disztópiákat!

1 hozzászólás
ViraMors P>!
Lőrinczy Judit: Az utolsó tanú

Mindenki csak addig nem hisz a másélők létezésében, amíg nem látja őket a saját szemével.

– Százados úr, azon az éjszakán, vagy inkább napokon, de ki tudja, mennyi időn keresztül, az idő minden lehetett, csak lineáris nem, a valóság síkjai pedig egymásba csúsztak.

Életük utolsó pörköltjét főzték.

* * *

Futurisztikus fantasy, preapokaliptikus krimi, klímafikciós betyárthriller. Meg annyi minden más… Az utolsó tanú egy behatárolhatatlan regény, kifejezetten jól áll neki, ahogy a különböző műfajok és alzsánerek keverednek benne, izgalmas összképet alkotva.
2052, Alföld, sivatag. A szegedi narancslé kuriózum, a Tisza kiszáradt, a klímaváltozás olyan lényeket ébresztett fel, amik nem igazán tűrnék meg az embert maguk mellett, mindeközben a szolnoki rendőrök rejtélyes gyilkosság után nyomoznak. Természetesen minden sokkal komplikáltabb, mint amilyennek elsőre látszik, beleértve az embereket, a másélőket, az időt, amiben haladunk valamerre és a minket körülvevő dimenziókat.
Szerettem olvasni, nagyon élveztem a világot, annak ellenére, hogy meglehetősen barátságtalan és nagyon nem szeretnék ebben a valóságban élni. Egyetlen hibájának a rengeteg történeti szálat és a közel megszámlálhatatlan mennyiségű nevesített – hosszabb rövidebb időre nézőponttá váló – karaktert éreztem. Ettől az eleje nekem nagyon nehezen indult, a vége pedig nagyon körülményes lett. Nagyon sokat elmond, hogy kellett vagy három nap, mire az első kb 70 oldalon átrágtam magam, és nagyjából fölvettem minden fonalat, aztán másfél napra megszűnt a világ, miközben elfogyasztottam 400 oldalt, aztán megint három nap volt az utolsó kb 130. Jó volt a lezárás, de nagyon körülményes, azt viszont értékelem, hogy szépen elvarrt minden szálat.
Összességében erős könyv, amit ajánlok mindenkinek, aki kedveli ezt a fajta műfaji kavalkádot, de csak akkor üljetek neki, ha van rá rendesen időtök és figyelmetek, mert igényli mindkettőt.

valamimadar>!
Lőrinczy Judit: Az utolsó tanú

Ebben a pillanatban végeztem a regénnyel, és nagyon nehéz összefoglalnom a gondolataimat, de valamit mégis megpróbálok írni.
Egyrészt, régen volt már, hogy ennyire be tudott volna szippantani magába, amit olvasok, részben biztosan azért is, mert én is két évet éltem Szegeden, így nagyon sok helyszín ismerős volt. Külön mókás volt, hogy megelevenedtek olyan helyszínek, mint a Béke tanszék vagy a JATE, és hogy mind a kettő nyitva lesz 2050-ben, még a szemi-apokalipszis ellenére is. :DD
Nagyon jól áll az Alföldnek a cli-fi világ, és meglepően jól elegyedik a posztmodern móriczzsigmondi vidékkel. Volt egy olyan benyomáson, hogy valamilyen szinten a látók tudása és egyben cselekvési képtelensége is a klímaválság allegóriája volt, de ha ennek szánta a szerző, szerintem nagyon jól egyensúlyozott azzal, hogy ne legyen didaktikus. Imádtam a kis nyomokat és oda-vissza utalásokat keresgélni a szövegben.
Nekem kifejezetten tetszett a sok nézőpont, mert izgalmas karakterekről volt szó, igaz, a végefelé a motivációk kicsit összekuszálódtak előttem, és a később érkezőknél már egy megcsappant a figyelmem és türelmetlenebb lettem. Ezzel párhuzamosan több, sokkal nagyobb teret kapó dinamikát szívesebben láttam volna még jobban kibomlani, gondolok itt Áronra és Margarétára, a címszereplőre vagy a professzor kapcsolatrendszereire, de nem tudom biztosan eldönteni, hogy itt volt-e szükség többre, vagy attól működtek jól, hogy maradtak hiányok a történetekben.
A sztori eleje nekem jobban bejött, szuperül adagolódott a feszültség és a misztikum, és szerintem ez a világ önmagában van olyan izgalmas és szórakoztató, hogy elcipeljen ennyi szöveget, akár történik valami, akár nem. Sokszor éreztem a jófajta libabőrözést, amikor összeérni látszódtak a szálak; szerintem ez a jól kitaláltság nagyon nagy erőssége a regénynek, és jó nagy mozgásteret is ad, mert tippelni se tud az ember, hogy melyik szál miért és hogyan lesz fontos, és a végén mégiscsak valami egész fog összeállni belőle. Valaminek, ami ennyire sokfelé ágazik, természetesen képtelenség hibátlan finálét írni, és volt egy olyan érzésem, hogy tényleg elsietettre sikerült, de végül egyáltalán nem lett rossz, ami egy ekkora cselekménynél szerintem önmagában komoly teljesítmény.
Az is nagyon tetszett, ahogyan a narráció a váratlan előrevetítéseivel tükrözi azt, ahogyan a látók is érzékelhetik az idősíkokat

Összességében szerintem zseni volt a regény és nagyon megszerettem. Leginkább azt sajnálom, hogy nem trilógia lett belőle, mert szívesen olvastam volna még, és szerintem egy ekkora sztori nyugodtan kitölthetett volna több könyvet is. Ami hibája volt, azt mind ennek tudom be.

1 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Lőrinczy Judit: Az utolsó tanú

Nagyon izgalmasnak találom Lőrinczy Judit regényeiben, hogy mintha mindig valamilyen absztrakt fogalom kerülne a középpontba: az Ingókövekben Sztálingrád városa; a Gondvánában a rejtély; Az utolsó tanúban pedig maga az idő vagy talán inkább a sors. [Így belegondolva lehet, hogy ezt későn ismertem fel, és az első két könyvet is jobbnak látnám ennek a fényében.]
És ilyen regényszervező erő mellett a klasszikus vonalnak nem sok esélye van, nem csoda hát hogy a döbbenetesen sok karakterből bőven elég egy-két jellemvonás vagy hogy a történet olyan sebességgel pörög, hogy a kötet felére beleütközik a falba és nem értjük, hova tovább. Más léptékkel, más módon halad a történet, sosem az az aspektus válik hangsúlyossá, mint amire számítanánk. És hihetetlen módon ez tökéletesen passzol ehhez a klímafikciós-vadkeletes-mágikus trióhoz, ami a világépítést adja – nem nyomják el egymást, sőt, kiegészítik, szépen rétegződnek egymásra, még akkor is (vagy: pláne akkor), amikor a történet újra feltalálja önmagát.
Szóval megint egy olyan Lőrinczy Judit-regény, ami elég sok olvasói kihívást támaszt, jóllehet talán a legkevesebbet az eddigiek közül. Ugyanis a meglehetősen hosszú, de mindvégig rohamléptékkel haladó cselekmény miatt nem érünk rá elmélkedni, inkább csak ámulunk a vártnál egy picit kisebbet pukkanó fináléig. De azért így is elég szépet pukkan, én legalábbis elég jól szórakoztam közben.

pinter_bence I>!
Lőrinczy Judit: Az utolsó tanú

„Amint nyilvános lett Az utolsó tanú fülszövege, a helyzet bonyolódott: kiderült ugyanis, hogy nem egy átlagos, klímaválságot valamilyen szempontból vizsgáló regényt kapunk, hanem rögtön egybecsomagolva ezzel westernt és fantasyt is.

Ekkor egy pillanatra megijedtem, hiszen a fantasztikum az ötletek irodalma, de ahhoz, hogy ennyire eltérő hagyományokból táplálkozó ötletek jól működjenek együtt, nagyon ügyesen kell zsonglőrködni mindennel. (…)

Fent jelzett aggodalmam alaptalannak bizonyult. Teljesen organikusan tudott egymásra épülni a cli-fi-jelleg, ami alapvetően a szépen felépített westernes díszletet adta, a kis nemzetközi kitekintéssel, de egyébként kifejezetten magyar témára felhúzott fantasy és a police procedural, ahol van lovon járó becsületes sheriff és drónnal letapogatott bűnügyi helyszín is.

Pedig nem voltam kezdetben teljesen kibékülve a regényszöveg minden aspektusával: például tényleg rengeteg a nézőpontkarakter, és van köztük olyan is, aki talán dramaturgiailag túl későn lép a játékba. De egy idő után a zavaró tényezők is elkezdtek inkább érdekessé válni a szövegben, miközben egyre inkább elmerülünk ebben a nagyon magyar ízű weird westernben, amiben egyszerre izgalmas, ahogy fellázad a jövőbeli cigánygettó Szolnokon, és küzd meg egymással két ősi szellem a sivatagban.”

Részletesen az Azonnali Könyves Kálmán rovatában: link


Népszerű idézetek

Razor P>!

– […] Legyünk egy kicsit az időnek ebben a szeletében. A múlt nem most történik, a jövő még nem történik.

ViraMors P>!

– Kaptunk kávét, vizet. Viszek nektek narancslét.
– Micsodát?
– Narancslét!
– Pálinka nincs?

Kapcsolódó szócikkek: kávé · pálinka
ViraMors P>!

Egy hálózati hiba miatt hosszasan vesződtek az iratok véglegesítésével. A Sámán közben arra gondolt, miért is nem választják az emberek az elméjüket ostromló másélőkkel szemben fegyverül a bürokráciát. Ha ki tudod tölteni és hitelesíteni ezt az átkozott nyomtatványt – négy példányban –, akkor legyőztél. Egyetlen másélőnek sem sikerülne.

2 hozzászólás
ViraMors P>!

– Százados úr, azon az éjszakán, vagy inkább napokon, de ki tudja, mennyi időn keresztül, az idő minden lehetett, csak lineáris nem, a valóság síkjai pedig egymásba csúsztak.

ViraMors P>!

A juhász csakugyan csillagszemű volt, fekete, széles karimájú kalapja alatt villogott aranyszínű, barátságtalan és metsző tekintete.

ViraMors P>!

Mindenki csak addig nem hisz a másélők létezésében, amíg nem látja őket a saját szemével.

ViraMors P>!

Nehéz elválasztani egymástól a két valóságot, és néha nem volt benne biztos, mit látnak mások, mit lát ő.

ViraMors P>!

Margaréta pizsamában, kezében az aprósüteményes tégellyel ácsorgott a martfűi éjszakában. Ismét körül akart nézni, a látomásain keresztül helyszínelni a múlt egy időszeletében.

ViraMors P>!

A gettólázadás miatt Szolnok előbb a magyar, aztán az uniós híradásokba is bekerült. Igaz, utóbbiak csak fél percet szántak rá, mielőtt ismét a New Yorkot és Bostont megbénító kibertámadással, az észak-európai országokat sújtó, gyilkos hőhullámokkal, és a rövid híradás végén néhány furcsa nyugat-európai jelenséggel folytatták a műsort: a Stonehenge felett fénygömböt, az Északi-tengeren óceánjáró méretű viking hajót láttak feltűnni, miközben Marseille-ben egy hete éjjelente római katonának öltözött, jelmezes bandák fosztogattak és gyilkoltak, akik közül még senkit nem sikerült elfogni.


Hasonló könyvek címkék alapján

Buótyik Dorina: Az egyiptomi királynő rejtélye
Szélesi Sándor: Az ellopott troll
Meiszner Krisztina: MásValaki problémája
Jasper Fforde: Egy regény rabjai
Vavyan Fable: Sárkánykönny
Stephen King: A kívülálló
Ashley Carrigan: Silver
Molnár Anna Lujza: Betli
Lőrincz L. László: A kicsik nyomában
Stephen Paul Thomas: A csend kezdete