„Legyetek ​tehát irgalmasok!” 3 csillagozás

Fábry Kornél plébánossal beszélget Lőrincz Sándor
Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!”

A ​2000-ben szentelt Fábry Kornél atyáról kiderül: egy pap mindent csinálhat, ami nem bűn, s egy modern plébánosnak aktívan jelen kell lenni a hívek életében, hogy lássák: a lelkipásztor is kiveszi a részét a munkából.
Ezért ragadott ütvefúrót a kézbe, s ezért talicskázta a szemetet vagy keverte a maltert a templomfelújításkor, úgy, ahogy a többiek. Viccesen azt szokta mondani, hogy bár nincs benne a Bibliában, de Jézus utolsó szavai a mennybemenetel előtt ezek lehettek: „Legyetek normálisak!”
Ez alatt azt érti, hogy a keresztények – köztük természetesen a papok is –, csináljanak mindent, amit a többiek, a bűnt kivéve. A papok nem csodabogarak, hanem olyanok, akik nagy kincset őriznek: az Istennel való barátságot.
Ezt csak úgy tudják megosztani másokkal, ha hiteles életet élnek. Ennek része, hogy jelen legyenek ott is, ahol a mindennapi ember éli az életét. Ahol látják őket, s azt tapasztalják, hogy megállják a helyüket. Legyen az munkahely, család,… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Miért hiszek? Kairosz

>!
Kairosz, Budapest, 2012
138 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636625955

Enciklopédia 5

Helyszínek népszerűség szerint

Zánka


Kiemelt értékelések

Jesper_Olsen P>!
Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!”

Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!” Fábry Kornél plébánossal beszélget Lőrincz Sándor

Jó volt olvasni, jó lenne minél többet „hasznosítani” az olvasottakból. Piarista öregdiákként egyszer Taizé-ben találkoztam vele – akkor még nem született meg benne a papi hivatás –, együtt örültünk, hogy közös osztályfőnökünk volt (4 év eltéréssel). A NEK főtitkáraként is elismerésre méltó munkát végzett, remélem még sokáig tudja ilyen derűs lélekkel, Szentlelkes szemlélettel ellátni papi feladatait. – @Kek-kel egyetértve tényleg jó lett volna még hallani a nehézségekről és az azokkal való megküzdésről is, talán még lesz egyszer ilyen kötet is…

Kek P>!
Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!”

Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!” Fábry Kornél plébánossal beszélget Lőrincz Sándor

Úgy olvastam ezt a könyvet, mintha már olvastam volna – holott a dátumát nézve (2012) biztos, hogy még nem olvashattam. Igen, de annyiszor hallottam őt a hivatásáról beszélni – főleg 2000-ben… –, mintha szó szerint azt olvastam volna. Tehát 2000. A könyvben Zánka kapcsán írja, hogy kéthetes pap, én meg Homokkomáromban találkoztam vele előtte először a Táborhegyi Napokon (amit minden évben a Színeváltozás ünnepéhez kapcsolódóan tart a Nyolc Boldogság Közösség), s akkor már felszentelt pap volt, hisz újmisés áldást és szentképet kaptunk tőle. (Ez utóbbin egy, a tékozló fiú hazatéréséről készült festmény látható.) Örömmel olvasom, hogy mit sem változott azóta, nem lohadt le lelkesedése, „szentlelkes huzata” viszi-viszi tovább. Remélem, olvassa, mert ez is egy pozitív visszajelzés neki. Csak így tovább!

(S hogy miért a „csak” 4 csillag? Mert semmi negatívumot nem találtam a könyvben. Hihetném, de mégsem hiszem, hogy őt elkerüli minden rossz, az ő plébániáján nincsenek szegények, hátrányos helyzetűek, az ottani embereket nem húzza le a kétségbeejtő nyomorúság, kiábrándulás, kilátástalanság. Hiányoltam, hogy ezekről nem kérdezett a kérdező, és nem jött elő még a válaszokban sem. Hogy hogyan lehet megküzdeni mindezzel – s így maradni derűsnek, optimistának – a remény emberének. Mert egy „kívül álló” a könyvet olvasva könnyen lyukadhat ki oda: egy ilyen tehetséges fiatalembernek, akinek ennyi minden megadatott az életben, könnyű optimistának lenni.)

Adrinéni>!
Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!”

Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!” Fábry Kornél plébánossal beszélget Lőrincz Sándor

Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik személyesen is ismerhetik Fábry Kornél atyát. Azt hiszem, minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy ilyen jó embert rajta kívül nem ismerek.


Népszerű idézetek

Kek P>!

A papnak, az orvosnak, a tanárnak és mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik, gyakran épp az a pihenés, a kikapcsolódás, ha nem találkozik emberekkel.

117. oldal

Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!” Fábry Kornél plébánossal beszélget Lőrincz Sándor

3 hozzászólás
Jesper_Olsen P>!

Viccesen azt szoktam mondani, hogy bár nincs benne a Bibliában, de Jézus utolsó szavai a mennybemenetel előtt ezek lehettek: Legyetek normálisak! Ez alatt azt értem, hogy a keresztények – köztük természetesen a papok is – csináljanak mindent, amit a többiek, a bűnt kivéve.

136. oldal

Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!” Fábry Kornél plébánossal beszélget Lőrincz Sándor

Kapcsolódó szócikkek: Jézus Krisztus
1 hozzászólás
Jesper_Olsen P>!

Jel kell, hogy legyen, ahogy a mindennapi életünket éljük. Nem gondolok nagy dolgokra, már az is feltűnő, ha a mi szánkból nem hallanak káromkodást, ha a közutálatnak örvendő emberhez is tudunk kedvesek lenni, ha türelemmel viseljük a nehézségeket, ha nem pletykálunk, ha nem kritizáljuk a másikat a háta mögött, a munkánkat becsülettel végezzük, akin tudunk, segítünk, azaz Isten országát képviseljük jelenlétünkkel a világban.

137. oldal

Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!” Fábry Kornél plébánossal beszélget Lőrincz Sándor

Jesper_Olsen P>!

Ismerem az életüket, és arra buzdítom őket, bátran kérdőjelezzenek meg mindent, hiszen akkor lesz sajátjuk az általuk képviselt értékrend, ha megharcolnak érte.

37. oldal

Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!” Fábry Kornél plébánossal beszélget Lőrincz Sándor

1 hozzászólás
Jesper_Olsen P>!

Tele voltam örömmel, hiszen Jézus ott volt már a szívemben a reggeli áldozás után. Egyik társam meg is kérdezte: Kornél, mi van veled? Azt feleltem, szerelmes vagyok az Istenbe. Kicsit lesajnálóan nézett rám, majd azt kérdezte, hogy mindez nem valaminek a pótlására van-e. Ekkor súgott a Szentlélek, mert magamtól biztos nem mondok ilyet. Azt feleltem, minden más ennek a pótlására van. Életünk bizonyos részét csak Jézus tudja betölteni.

123. oldal

Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!” Fábry Kornél plébánossal beszélget Lőrincz Sándor

Jesper_Olsen P>!

Néha jó, ha a körülmények által is hagyjuk magunkat vezetni.

35. oldal

Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!” Fábry Kornél plébánossal beszélget Lőrincz Sándor

Jesper_Olsen P>!

[…] aki törekszik a cölibátus megtartására, az könnyen elbukik, de aki hitelesen éli a papi életét, annak életében a cölibátus gyümölcsként terem meg. […] a cölibátus nem egyenlő a nőtlenséggel, hanem az Isten személyes szeretetével való betöltöttség állapota.

41. oldal

Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!” Fábry Kornél plébánossal beszélget Lőrincz Sándor

Kapcsolódó szócikkek: cölibátus
Jesper_Olsen P>!

Ha megnyered az ötös lottót, nem mindegy az neked, hogy kitől kapod meg a nyereményedet? Az örömhír mindig hiteles marad, bár Isten gyarló emberekre bízta annak továbbadását.

81. oldal

Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!” Fábry Kornél plébánossal beszélget Lőrincz Sándor

Jesper_Olsen P>!

Aki a felszínen él, a zajban és a mindennapok mókuskerekében, annak sokkal nehezebb Isten halk, szelíd szavát meghallania. Kell a csend, kell a jelenben élni, mert Istennel a jelenben lehet találkozni.

99. oldal

Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!” Fábry Kornél plébánossal beszélget Lőrincz Sándor

Jesper_Olsen P>!

A lelki élet alapja az alvás.

117. oldal

Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!” Fábry Kornél plébánossal beszélget Lőrincz Sándor

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Néráth Mónika: A jelen lévő Isten
Ferenc pápa: Jó napot! Ferenc pápa vagyok
Regőczi István: Az Isten vándora
Sipos István: A celibátus (papi nőtlenség) története és védelme
Nemeshegyi Péter: Isten népének szolgái
Colleen McCullough: Tövismadarak
Stanislaw Dziwisz: Egy élet Karol Wojtyla mellett
Reményi J. Nicodem: Mi a titka?
Christian Feldmann: Élet az árral szemben
Gergely Jenő – Héri Vera: Pápák emlékezete