Ezer ​vihar 21 csillagozás

Lori Wick: Ezer vihar

1945 – Rigg az eszményeit követve jelentkezett katonai szolgálatra. A családja és Isten színe előtt kijelentette, hogy ha kell, az életét is feláldozza a hazájáért. Arra azonban aligha számíthatott, hogy a Csendes-óceán déli vidékén, egy Isten háta mögötti szigeten az éhhalál küszöbén álló amerikai lányra bukkan, aki egy repülőgép-szerencsétlenség egyetlen túlélőjeként tengeti életét. A férfi arra szerződött, hogy kemény katonákat vezessen véres csatákba, s miután végigharcolták a háborút, épségben hazavigye őket családjaikhoz. Az azonban álmában sem jutott eszébe, hogy egy korban hozzáillő, szívszaggatóan kiszolgáltatott nőre akad, aki nagy, barna szemével olyan könyörgőn mered rá, hogy elszorul a szíve, ha csak rápillant. Rigg mindent feláldozott, hogy hazája győztesen kerüljön ki a vérzivatarból. Vajon lehetséges, hogy valamilyen isteni ajándékra lelhet ebben a rideg embertelenségben?

Eredeti cím: Every Storm

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
Alexandra, Pécs, 2007
344 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633705070 · Fordította: Iváncsics Irma

Kedvencelte 3

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Profundus_Librum>!
Lori Wick: Ezer vihar

Már az elején gyanús volt… Ebbe a könyvbe valami plusz is van amit elfelejtettek elmondani! Oh, megvan! Kérem, ez egy Christian historical romantic fiction (Keresztény, történelmi romantikus regény)!!! Igazi ritkaság a hazai könyvpiacon!!!! Tehát ha arra számít valaki, hogy nagy lepedőgyűrések lesznek benne, hát téved, és nem is neki való ez a történet.
A romantikának rengeteg fajtája van, kishazánban a könyves oldalakon ezek nincsenek szétválasztva, nem úgy mint külhonban.
Mert van ugye alapból, történelmi, és mai romantika, de ott a paranormális, az erotikus, a sci-fi, de van meleg- és szado-mazo romantika, skótos, vikinges, a szereplők bőrszíne alapján is megválogathatjuk az olvasni kívánt irodalmat… (és a végtelenségig sorolhatnám még) és van a keresztény.
Az ilyen könyvekben elmaradhatatlanul felbukkan a hit és az önmegtartóztatás kérdése, ha pedig baj van a szereplők jó sokat imádkoznak, az írók ilyenkor belecseppentik kedvenc bibliai idézeteiket stb… És ott van még persze, hogy a történettel vasárnap templomba megyünk! Ha nem akkor: ááhhh… Továbbá: nem dohányzunk, nem iszunk, nem kufircolunk! Ha nincs hitünk, megtérünk és szűzen megyünk férjhez. Szex? Csak esküvő után!
Folytatás itt: http://profunduslibrum2.blogspot.com/2012/04/lori-wick-…

1 hozzászólás
ditke3>!
Lori Wick: Ezer vihar

Izgalmas, lebilincselő történet, mely egy kicsit irigylésre méltó hitet áraszt.

Vörös_Brigitta>!
Lori Wick: Ezer vihar

Tetszett a történet. Számomra furcsa, vagyis túlzott volt a szereplők rendíthetetlen hite Istenben, de végülis az a hit segítette át őket a nehézségeken, a tragédiákon.

mija>!
Lori Wick: Ezer vihar

Nagyszerű könyv, szeretem a történelmi-romantikus regényeket. A hősnőnk élete tragikus, elképzelni sem tudom min mehetett keresztül, megérdemelte a boldogságot. És az az egymás iránt tanúsított tisztelet, és szeretet… gyönyörű.

Odilia>!
Lori Wick: Ezer vihar

Ez a könyv pont jókor talált meg. Kedvenc könyv lesz belőle.
Vallásos?
Igen.
Romantikus?
Igen.
Tanulságos?
Igen.
Maradandó?
Igen.
Kortalan?
Természetesen.
Nem az a fajta könyv, amit 20 év múlva a fiatalok már nem biztos, hogy érteni fognak, el tudom róla képzelni, hogy mikor nagymama korba lépek már a sokadik kiadás élje meg.
Sokáig gondolkodtam a könyv után,hiszen ráveszi az olvasót, hogy elgondolkodjon a saját életén…..

batkus>!
Lori Wick: Ezer vihar

Tetszett a történet, Istenbe vetett rendületlen hitük kicsit nekem is túlzásnak tűnt, bár lehet hogy igaza van az előttem szólónak, és ilyen időkben ez segíti át őket a nehézségeken.

Aeryn>!
Lori Wick: Ezer vihar

Az Ezer vihar nagyon szép történetet mesél el, s bár átszövi a bánat és a szenvedés, mégis a főszereplő hittel és a családja segítségével túléli a megpróbáltatásokat. Ahogy elmerültem a könyvben, először úgy éreztem, hogy talán túl sok benne a vallás. Aztán tovább haladva és elgondolkozva, már nem is tűnt soknak. Hiszen majdnem 70 évvel ezelőtt játszódik, s a saját nagymamám a példa rá, hogy az akkori emberek sokkal jobban hittek, mint ma. S ez a hit sok mindenen átsegítette őket. Lorri történetén keresztül bontakozik ez ki a legjobban. A legfurcsább mégis 17-18 évesek szájából hallani Isten dicsőítését, ilyennel a mai világban nem nagyon lehet találkozni.


Népszerű idézetek

Profundus_Librum>!

„Először csak halkan énekelt, majd hangja egyre inkább erőre kapott. Fogalma sem volt, hogy milyen hatást vált ki ezzel a hallótávolságon belüli férfiakból. Az emberek előjöttek a legénységi szállásról… csak álltak mereven, szemük a semmibe révedt, és hallgatták Lorri lágy tiszta szopránját, ahogy az otthonról énekelt.”

Profundus_Librum>!

„… – Hazavihetem? Nem akarom, hogy megázzon, ha esetleg esne.
Lorri kilépett az épület melletti fedett rész alól, és felemelte fejét, hogy szemügyre vegye a makulátlan kék égboltot: egy parányi felhő sem árnyékolta be. Alig bírta elfojtani a mosolyát.
– Ez rendkívül kedves, még ernyő sincs nálam.”

Miyako71 P>!

A nagyapja egyszer azt mondta, hogy az aggodalom nem egyéb, mint büszkeség. Mi akarunk irányítani, de nem tudunk, hát aggódunk.

228. oldal Tizenhét

Odilia>!

Négy nővel élek egy fedél alatt. Legalább a kutyám legyen férfi.

95. oldal

Odilia>!

Találkoztam egy lánnyal, akit szeretnék megismerni. Időnként olyan, mintha rettegne tőlem. A nagyapja admirális. Időnként rettegek tőle. Ha túljutunk a félelmeinken, többet is írok róla.

227. oldal

psn>!

Ha igaz az, hogy az ember nem tervezi a gyermeke eltemetését, akkor ez tízszeresen igaz az unokájára. Nyilván nem mi vagyunk az elsők, akik koporsó mellett állnak, és nem is mi leszünk az utolsók, ám ez semmiképpen nem csökkenti a fájdalmunkat.

162. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Francine Rivers: Ha eljön a hajnal
Julie Klassen: A klastrom árnyai
Janette Oke: Ha szólít a szív
Lisa Wingate: Elrabolt életek
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Francine Rivers: Megváltó szeretet
Elizabeth Mittelstaedt: Poros úton mezítláb
Francine Rivers: Rendíthetetlenül
Karen Kingsbury: Örökké
Karády Anna: A füredi lány