Sors, ​szerelem, Toszkána 91% 120 csillagozás

”Mind ez idáig csak azt sulykolták nektek, mit higgyetek. Képzeljétek el, milyen erőt hordoz az, ha ti döntitek el, mit tartotok igaznak.”

A Sors, szerelem, Toszkána középpontjában egy családi átok áll, mely önbeteljesítő jóslatként működik. Apai ágon a másodszülött lánytestvérek ugyanis soha nem mennek férjhez. Emilia és unokatestvére, Lucy is evvel az eleve elrendeltetett sorssal kell, hogy szembenézzen, ám amikor nagymamájuk húga, Poppy 80. születésnapján a három másodszülött egyesül, sok mindenre fény derül. Poppy megtanítja a lányoknak, hogy mindenhez úgy érdemes eleve hozzáállni, hogy az igenis lehetséges, illetve arra is, milyen ereje van a téves meggyőződéseknek. A Velencében, Toszkánában és Amalfi-parton játszódó történet bár kicsit lassan indul be, egyre jobban magával rántja az olvasót és megszólítja. A kórházi jelenet pedig a legszebb romantikus rész volt, amit talán életemben eddig valaha is olvastam. Hangulatos regény tele lélekkel, szerethető humorral, megszívlelendő életigazságokkal, csodálatos tájakkal és nagyon jól formált karakterekkel.

„Néha több szerepet is ki kell próbálnunk, mire megtaláljuk azt, amelyik illik ránk. Tudod, amíg nem döntöd el, ki nem vagy, nem fogod megtudni, ki vagy.”

Amikor megláttam ezt a könyvet rögtön beleszerettem a borítójába, de sajnos a mutatós külsőnek már sokszor bedőltem, ezért inkább úgy döntöttem, hogy megvárok pár értékelést mielőtt beszerzem. Végül @Wandamaci véleménye győzött meg arról, hogy érdemes esélyt adnom a regénynek. A fülszöveg alapján egy könnyed romantikus sztorira számítottam, majd az első pár fejezet után jött a felismerés, hogy ez bizony nem az. Ennek ellenére egyáltalán nem okozott csalódást a könyv, sőt egyenesen imádtam. :) A történet több komoly témát is érint, mint például a káros örökölt családi minták és az önértékelési problémák. Picit tartottam tőle, hogy emiatt komor lesz a hangulata, de szerencsére az írónő könnyed és humoros stílusának köszönhetően nem így lett. Ami nagyon megfogott a könyvvel kapcsolatban, az a történet helyszíne. Régóta vágyom már arra, hogy eljussak Toszkánába, ezért amíg nem valósul meg, legalább képzeletben egy kicsit odautazhattam. :)
A regény egyik legnagyobb pozitívuma a karakterekben rejlik. Emilia és Lucy mindketten másodszülött Fontana lányok, ezért a családi babona szerint sosem talál rájuk az igaz szerelem. Majd megjelenik a színen Emilia nagymamájának testvére, Poppy, aki elviszi őket egy olaszországi útra, hogy megtörjék az átkot. Poppy az utazás során mindkét lánynak segít abban, hogy rátaláljanak önmagukra és ne bújjanak egy nem létező átok mögé a problémáikkal. A kedvenc karakterem egyértelműen Poppy volt, akit csak imádni lehetett a derűs természetével és a bölcsességeivel. :)
A Sors, szerelem, Toszkána egy igazán szívmelengető történet, amit bármikor szívesen újraolvasnék, mert garantáltan jókedvre deríti az embert. ♥

A borító volt az első, ami megfogott, így reméltem a tartalom is illeszkedik hozzá. Azt kell mondjam jóval túlszárnyalta az elképzeléseim.

A családban minden második lány átokkal van sújtva és sosem találja meg az igaz szerelmet, így háttérbe vannak szorulva, hiszen miért is ők lennének a fontosak. Azonban Poppy néni megfogja a család 2. lányait és elviszi magával Olaszországba, ahol megcáfol mindent,amiben egészen addig hittek. Észbontó bölcsességek lapulnak meg a sorokban, szinte minden 2. oldalon megálltam idézetet kiírni.

Magával ragadott a vérbeli olasz hangulat, szinte én is Vespán száguldoztam az olajfák alatt. Hiába jelenik meg benne egy betegség, ami sokszor véget vetett már a kapcsolatomnak egy könyvvel, de itt nem vettem róla tudomást. Élet igenlő, vidám, olyannyira, hogy sokszor hangosan felnevettem. Megmutatja, hogy a beékelődött rögeszméink mennyire tévesek és sokszor saját magunk tesszük a kezünkre a bilincset.

Mindezek mellett pedig az igaz szerelem örökkévalósága is csodálatosan jelenik meg.
Igazi nyári, vidám történet az olasz olajfák és levendulaültetvények hátterével, ami nem hagyja szárazon a szemet, de csordultig tölti pozitivitással és életkedvvel a szívet.

Bővebben, rengeteg csodálatos idézettel:
http://wandamaci.blogspot.com/2021/08/lori-nelson-spiel…

„Végeredményben az élet csak egy egyszerű egyenlet. Minden alkalommal amikor szeretsz, legyen szó gyermekről, macskáról vagy lóról, valami szint hozol a
világba. Ha elmulasztasz szeretni, kitörölsz egy színt.”

Engem ez a könyv megríkatott többször is. Ami azért meglepő, mert velem elég ritkán fordul elő, hogy ennyire elérzékenyüljek egy történeten. Az elején többször félbe akartam hagyni, nagyon irritált egy-két szóhasználat, de aztán elkezdett kibontakozni a múlt és a jelen váltakozásában egy csodás szerelmi történet. Úgyhogy egyáltalán nem bántam meg, hogy nem tettem félre a könyvet.

Oldalszám szerint már jóval túljutottam a könyv felén, és folyamatosan azt éreztem, hogy bicskanyitogató ez a könyv. Valójában egyik szereplőjét sem szerettem. Nem tudtam megérteni a mocskos szájú, nyomulós, gátlástalanul viselkedő Lucyt, Nem szerettem Emiliát az örökös behódolásával,görcsös megfelelési kényszerével. Gyűlöltem a vén satrafa, jellemtelen Rosa – t. És még Poppy nagynéni sem talált helyet a szívemben, bár kétségtelenül ő a legelevenebb figura. Mégis úgy éreztem, hogy a magára erőltetett jókedvével, a rikítóan tarka ruháival valamilyen szerepet játszik.
A keret, a családi átok, amelybe belegyömöszöli a szerző a történetet, hát ez is olyan „műanyag”, mondvacsinált valami.
Aztán minden jó, ha jó a vége. De nekem ez már későn jött. Semmilyen boldog befejezés nem tudta feloldani bennem a sok felgyülemlett csalódást, keserűséget.
Ez a regény, mint alkotás, talán páratlan, jó, remek olvasmánya lehet sokaknak. A rám gyakorolt hatás alapján adtam a csillagozást.

Bevallom, nem is akartam ezt a könyvet olvasni. Valahogy nem fogott meg sem a fülszöveg, sem a borító alapján. Ennek ellenére, mikor rendeltem, mégis bedobtam a kosárba. Magam sem tudom, miért. Viszont, ha nem teszem meg, sosem tudom meg, hogy ez mennyire jó történet! spoiler

Családi titkok, elhallgatott igazságok, iszonyatosan gerinctelen egymáshoz való hozzáállás. Főleg az elején éreztem úgy, hogy osztogatnám sűrűn a pofonokat, mert többen is megérdemelték volna. De csak olvastam tovább, sokszor ökölbe szorított kézzel… És a végén csak nem okoztak csalódást a csajok.

Nagyon szerettem a hangulatát. Azt az olaszos, könnyed, látszólag gondtalan életérzést, ami az olaszokra – legalábbis filmekben mindenképp – jellemző.
Valahogy sokkal inkább megfogott, mint az előzőleg olvasott Kate Morton könyv, pedig a történet nagy vonalakban tekintve hasonló. Viszont ezt valahogy klasszisokkal jobbnak éreztem. Meglehet persze, hogy az olaszok és angolok közötti mentalitásbeli különbség miatt…

Előttem már többen is szóvá tették, hogy sajnos a csillagozott olasz nyelvű beszúrások fordítása mind lábjegyzetben, mind a könyv végén elfelejtődött, amit én is nagyon sajnáltam.
Ennek ellenére is egy igazán hangulatos, nagyon szerethető kis történet, tele Poppy néni életkedvével és szeretetével. :)

„– Ne feledjétek terjeszteni a napfényt. Soha ne becsüljétek alá a ragyogásotokat, ha olyannal van dolgotok, aki felhőtakaró alatt él.”

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy Lori Nelson Spielman: Sors, szerelem, Toszkána c. könyve tökéletesen elvarázsolt engem. Érett, árnyalatokban gazdag történet egy Amerikába vándorolt olasz családról, és az élet sokoldalúságáról.

Emilia és Luciana másodszülött lányok, akik a családi legenda szerint örök magányra kárhoztattak. Váratlanul toppan be az életükbe nagymamájuk húga, a kitagadott, kissé különc Poppy néni és egy varázslatos utazásra csábítja őket. Tartsanak vele a festői óhazába, és megígéri, hogy az út végén feloldja az őket sújtó, évszázados átkot.

Tévedés ne essék, nincs itt szó igazi átokról, mágikus realizmusról. Kőkemény valóság, kételyekkel gyötrő babonaság és bizonytalanság elevenedik meg a sorok között. A Fontana família nem egy klasszikus életvidám, szenvedélyes olasz család. Kapcsolati rendszereiket önérdekek vezérelte önzés és a félelem alakítja. Alattomos módszerekkel védelmezik a maguk igazát, és a generációkon átívelő hazugságok megmérgezik a fiatalok életét is. Spielman, bár megható és érzelmes, kerüli a giccset. Kiváló humorérzékről tesz tanúságot, jó emberismeretről, valós élettapasztalatról. Precíz érzékletességel vázolja fel a kíméletlenség és az önáltatás szövevényes, sötét útvesztőjét, ugyanakkor gyengéd vezérfonalat is ad szereplői kezébe: a szeretet erejét.

Nem akarok hazudni, voltak hibái. Például, hogy már a századik oldalon megsejdítettem a végső csattanót, mint macska az esőt. Illetve az, hogy az olasz kifejezésekkel bőven megtűzdelt szöveghez elmaradtak a magyarázó lábjegyzetek. Szerencsére értek valamicskét olaszul, de kicsit bosszantó volt. Ezek ellenére nem érzem úgy, hogy nem kaptam meg, amire vágytam. Igazából még annál is sokkal többet kaptam. A történet festői atmoszférája nagyon erős. Megkapó részletességgel írja le a tájat, a hangulatokat, az érzelmeket, és a szereplők szinte hús-vér emberekké válnak. Poppy alakja ragyogó és magával ragadó, a lányok pedig nyíló virágok, akik az út során ismerik fel saját, istenadta erejüket az önigazolásra, és az önálló választásra való képességüket.

A könnyed, humoros stílus mögött intenzív érzelmek, és mély gondolati világ húzódik meg. Transzgenerációs traumák, szerelmi csalódások és önértékelési nehézségek feltárása során jutunk el a végső következtetéshez: az vagy, amit elhiszel magadról. Felkavaró és megindító, ugyanakkor néha annyira vicces és andalító, hogy a női lélek szinte felolvad benne. Végeredményben mégiscsak felold bizonyos átkokat. Ez benne a nagy varázslat. Mosolyogva búcsúzol a könyvtől, amikor a végére érsz. Érzed, hogy gazdagabbá tett, adott valamit, megsimogatta fáradt, csalódásokban pácolt szívedet. Nem mondom, hogy jégcsákánnyal fogok állni a fejed felett, amíg el nem olvasod, de receptre azért felírnám, mert kedélyjavító hatása bizonyított. Varázslatos, erős írás, mely felszabadító erővel hathat, ha jól olvasod.

Eredeti bejegyzés a blogomban:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2021/09/lori…

Legelsőnek a borító fogott meg. Utána a fülszöveg is eléggé felkeltette az érdeklődésemet. Így boldogan kezdtem neki a könyvnek.
A kidolgozása nekem nem tetszett. De ezzel szerintem csak én vagyok így. Nagyon ritka, ha egy könyvben tetszik a több sík. Hát itt sem jött be.
A karakterek oké, hogy aranyosak voltak, de maradandó mint maradandó jellem nem hiszem hogy meg fog bárki is maradni nekem/bennem.

A borító és a fülszöveg alapján egy könnyed, humoros, csajos könyvre számítottam. Az elején még nem tetszett. Egyszerűen nem bírtam elviselni az irányításmániás Rosát. Nem értettem, hogy miért annyira ellenséges a fiatalabbik unokájával Emiliával, és miért tiltakozik kézzel-lábbal az olaszországi utazás ellen, és miért játssza a sértődött nagyhercegnőt. Nekem végig ellenszenves karakter maradt, de szerencsére a többi szereplő szerethető volt. A legszimpatikusabb közülük Poppy, Rosa életvidám testvére. Az utazás csodálatos volt. Nemcsak a pazar helyszínek miatt, hanem Emilia és Lucy fejlődése miatt is. A titokra nagyjából a történet felénél jöttem rá. Ezen jól meg is lepődtem. Biztos fogok még olvasni az írónőtől.

Egész nyáron egy ilyen könyvre vágytam és nagyon örültem, hogy nyár végére megtaláltuk egymást, mert nagyon szerettem olvasni!
Amikor megláttam, hogy megjelenik ez a könyv, már a borítója magával ragadott, annyira hangulatos és jól passzol a történethez is. Illetve nagyon ígéretes volt a fülszövege is, így nem volt kérdéses, hogy elolvasom.
Tetszett, hogy egy családi átok köré épült a történet, kedveltem a szereplőket, Poppy-t főleg! No, meg ugye Olaszország, én is szívesen elutazgattam volna velük. Nagyon szép és kedves történet kerekedett a végére, titkokban és fordulatokban sem volt hiány. Szeretem az ilyen jellegű romantikus regényeket. Tökéletes kikapcsolódást nyújtott és szerettem volna ha egy kicsit tovább tart.