Kockázatos ​játszma (Kockázatos játszma 1.) 113 csillagozás

Lori Foster: Kockázatos játszma

Évekkel ezelőtt Pepper Yates tanúja volt egy gyilkosságnak, azóta álnéven, megváltoztatott külsővel bujkál, nehogy a kegyetlen bűnözők a nyomára bukkanjanak. Tudja, hogy senkiben sem bízhat, még az új szomszédban, a jóképű „építőmunkásban” sem, de úgy gondolja, egy futó viszonnyal semmit sem kockáztat. Ám Loganről kiderül, hogy valójában rendőr, és a gyilkost keresi. Hamarosan megkezdődik a versenyfutás az idővel az életükért…

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A New York Times sikerszerzője: Romantika Harlequin Magyarország, Vinton

>!
Harlequin Magyarország, Budapest, 2014
352 oldal · ISBN: 9789635388585 · Fordította: Zinner Judit
>!
Harlequin Magyarország, Budapest, 2014
352 oldal · ISBN: 9789635389124 · Fordította: Zinner Judit

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Logan Riske · Pepper Yates


Kedvencelte 8

Most olvassa 1

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 40


Kiemelt értékelések

zuna19 >!
Lori Foster: Kockázatos játszma

Régen olvastam már ennyire lebilincselő könyvet.
Tetszett az egész.
Már az elejétől nagyon izgalmas volt a történet.
Minden volt benne: izgalom, romantika, erotika, humor.
A karakterek nagyon kedvelhetőek voltak. Egyértelmű, hogy a két főszereplő belopta magát a szívemben, de a többi páros is nagyon szimpi volt. Itt már meg lehetett ismerni mindegyik párost. Alig várom már, hogy folytathassam. Igaz az utolsó két résznek muszáj leszek nekivágni majd angolul. Kegyetlenség, hogy lefordították az első kettőt és elkaszálták ezt a sorit is.

9 hozzászólás
l_moni>!
Lori Foster: Kockázatos játszma

Újraolvasás után is tetszik :)
Könnyed limonádé, nem túl bonyolult szereplőkkel és mellékszereplőkkel.
Pepper jó fej (Istenem, mindig a párom kedvenc üdítője ugrott be a nevéről).
Logen se túl bonyolult fazon.
A krimiszál elég langyos, valahogy mégis bejön a könyv, annak ellenére, hogy látom a hibáit.

Szilvi00 P>!
Lori Foster: Kockázatos játszma

Valószínűleg pár hónap múlva a történet felére sem fogok már emlékezni, de arra a pár órára amíg olvastam egész jól el voltam vele. Kb. erre számítottam, így nem is ért akkora csalódás. A romantikus szál azért több sebből vérzett és az erotikus jelenetek is elég gyengére sikerültek. Voltak itt dögös pasik egymás hegyén-hátán, egy közepesen izgalmas krimi szál, Pepper „titka" amit pár perc után ki tudtam következtetni. Az viszont egyszerűen nem fért a fejembe, hogy a „kizárólag-ruhában-vagyok-hajlandó-szeretkezni” dolognak mi értelme volt pontosan?! Ezen már végképp nem múlt, rátalál-e Pepperre a gengszter és emiatt esetleg lelepleződik….
Plusz fél csillag Zsozsónak az imádnivaló kutyusnak jár! :D A folytatást viszont még meggondolom.

pillangovirag>!
Lori Foster: Kockázatos játszma

Valami könnyed olvasmányra vágytam és a kersgélésem közepette akadtam rá erre a könyvre, egyböl láttam hogy sorozat, de nem bántam szeretem a rendörös krimis erotikus vonalat, igy nem is volt kérdés…….. elolvasom.
Nem csalódtam azt kaptam amire vágytam, egy sorozat kezdö kötetéhez képest kicsit gyengus…… ha a női főszereplö kicsit jobban kidolgozott lett volna akkor talán jobban bele tudtam volna élni magam a könyv stilusába, de hát mit müvel Peper, az ő karaktere kicsit gyenge volt igy hiányérzettel tettem le a könyvet.
http://pillangovirag-vilaga.blogspot.ro/2016/09/lori-fo…

meteoritastar>!
Lori Foster: Kockázatos játszma

Hamarabb elekellett volna olvasnom. Kellemes csalódást okozott.
Igaz, hogy nem tudtam úgy beleméllyedni, hogy ne lássak és hallak mást. De attol tetszett.
Az elején picit zavart Pepper és Logan kapcsolatának az alakulása. Ha picit jobban szikrázott volna a levegő közöttük, akkor egy szavam se lett volna. De így kicsit furcsa volt. Viszont, mikor jött a nagy leleplezés….befogtam :)):))spoiler Najóó, a levegő még mindig nem szikrázott kellően, de határozottan erősödött.
Picit nagyot néztem a srácok magassága miatt. Basszus….jó nagyra nőttek :)):))
Egyébként megkedveltem őket és a váltott szemszög is jó volt a történetben.
A krimi szál se volt unalmas, de többet vártam. Egyszerű volt. spoiler
Szoval ez egy jo kis könyv volt, aminek az egyik központi eleme,mondjon bárki bármit, de a testvére összetartás volt.
Aki egy lazább romantikus krimire vágyik, ahol mindenkinek tuti nyakfájása van a pasik miatt, ha a szemükbe akarnak nézni, tehet egy próbát vele:)):))

Dora_Sullivan>!
Lori Foster: Kockázatos játszma

Akárcsak első alkalommal, most is megnyert magának ez a könyv. Nem csak a történet, és a krimi/bűnüldözős száll, de a karakterek is.
Kiszámítható cselekménnyel, de mégis élvezetes kidolgozottsággal.
Az, ahogyan az írónő felvezette a cselekmény szálakat és összeboronálta, hozta a karaktereket nekem tetszett.

Bírtam, hogy az mellett, hogy bár az egész abból indult ki Logan részéről, hogy becserkéssze Pepperen által annak bátyját, mégis idővel egyre más és más miatt közeledett a lány felé.
Tetszett, hogy amikor Pepperel volt, csak a lányra koncentrált legfőképp.
Ahogyan a történetben végig is tett. Szerettem, hogy igyekezett a lány kedvében járni, és összefogni Rowdyval is – akit ezáltal sikerült is megkedvelnem-. *.*
Logan azt a fajta férfi karaktert személyesítette be ebben a könyvben, amit én imádok.
Szeretem ha ennyire rámenősek, semmitől sem visszariadók – kivéve ha azt a szeretett nő visszautasítása –, ennyire védelmező típusok, és ennyire szerethetően viselkednek, mint ahogyan Logan is tett.

Pepper… abszolút kedvelt női karakter lett. Bírtam őt is az elejétől a végéig. De legfőképp akkor vált igazán tökössé, amikor megmutatta az igazi önmagát, és nem bocsájtott meg egy könnyen Logan-nek. S kiváltképp szerettem azt, hogy az írónő nem csinált belőle egy idegesítő nőszemélyt, hanem még akkor is szerethető volt.
Az ilyen női karakterből van igazán kevés, ilyen típusú könyveknél. De örülök, hogy itt ebben, Pepper azt hozta, amit vártam, és amiért én nagyon tudtam őt bírni.

Rowdy… mint már említettem, leginkább Logan által vált kedveltté számomra, bár azért is jár a piros pont neki, hogy ennyi mindent megtett Pepper-ért és, hogy ennyi minden vállalt.
Az elején a pökhendi viselkedését nem bírtam… de ahogyan alakult, s ahogyan haladt a történet – és az írónő időként ki – ki kacsintott Rowdy felé is, kezdtem úgy megkedvelni őt.
Remélem még hallhatok felőle és a vörös hajú pincérnőről is. ;)

Akárcsak Dash-ről is, Logan bátyjáról is. Akit szintén csak megkedvelnem sikerült. :D

És ha már a megkedvelt szó került szóba, nem tudom nem megemlíteni Reese-t is. Aki hűűű… Logan után ő lett az abszolút kedvencem. És akire a leginkább kíváncsi is lettem.
Én bírtam azt, hogy a személyisége egy időben gyanút keltett másokban – ez olyan titokzatosságot, rejtélyesedést keltett –, amire igencsak felcsillantak a szemeim.
És ahogyan a kis Zsozsót befogadta, és viselkedett vele, egy picit elolvadtam… :P
Kíváncsi is vagyok nagyooon, hogy mit tartogat az írónő vele kapcsolatosan a folytatásban, akárcsak arra is, hogy mi lehet a titokzatos szomszéd lánnyal, ami miatt ennyire húzódzkodó. De bízom abban, hogy mindenre fény derül majd. ;)

Nem is kérdés. Megy ez a könyv is a kedvencek és az újra olvashatók közé. ;)

nypiro P>!
Lori Foster: Kockázatos játszma

Régóta szemeztem ezzel a könyvvel, most kihívásra olvastam el. Egy kicsit többet vártam tőle a figyeltjeim véleménye alapján.
Időnként ellaposodott a sztori, nem történt semmi, unalmassá vált. Amikor Logan és Sue “találkozgatott” egymassal elég életszerűtlen volt. Nem sok izgalom volt benne a szexen kívül. Mikor végre Rowdy is előkerült kezdett beindulni a sztori. Kicsit életszerűtlen ahogy kiengedték Rowdyt a kihallgatásról, meg az együttműködés. A karakterek szerethetőek voltak, sőt elégge kidolgozottak. Kíváncsi lettem volna, hogy ha nem Reese es a hadnagy a beépített ember akkor ki az. Logant megkedveltem és Dasht is. Kívancsi lennék rá a hadnaggyal. Ha hozná az utolsó 2 részt is a kiadó. Meg Rowdyt a pincérlánnyal.

Sippancs P>!
Lori Foster: Kockázatos játszma

Nem lett volna ezzel a történettel semmi baj, ha nem ilyen vérszegény. De olyan gyengére, érzelemmentesre és laposra sikerült a kivitelezés, hogy úgy érzem, teljesen jogos ez a 74%.
Amiért megkapja tőlem a 3 csillagot:
– erős férfikarakterek (Reese a Nr. 1.),
– úgy-ahogy izgalmas krimi szál,
– váltott szemszög+borító.
Ezt leszámítva viszont az erotikus jelenetek nevetségesek voltak, a romantikus vonal abszolút nem jött át, a fordítás szörnyen kiakasztott (ki káromkodik úgy manapság, hogy „Vessz meg!” vagy „Süsd meg!”?), és Pepper karaktere is inkább irritáló volt, mint szerethető.
Mivel a következő rész Reese története, tervezem folytatni a sorozatot, de hogy nem rohanok érte a könyvesboltba azonnal, az biztos.

5 hozzászólás
DarknessAngel>!
Lori Foster: Kockázatos játszma

Nekem nagyon tetszett. Könnyű műfaj, érdekes cselekményszál, kedvelhető karakterek, vicces szituációk… könnyed kikapcsolódás.
Nem csak Pepper és Logan gondalatain át követhetjük az eseményeket, hanem itt-ott belelátunk Rowdy, Reese és a főgonosz fejébe is. Izgalmas volt és érdekes, mindenképpen érdekel a folytatás :)

kiruu P>!
Lori Foster: Kockázatos játszma

Nagyon vártam, hogy olvashassam Lori könyveit. Azok a borítók felkeltették a figyelmemet. ;)
Az írónő stílusa nagyon tetszett, vicces, könnyen olvasható és izgalmas. Maga a történet annyira nem nyűgözött le, de a szereplők közötti kapcsolat, és ők maguk is borzalmasan jól meglettek alkotva.
Pepper igazi énjét nagyon kedveltem. Engem kifejezetten irritált az ál-Pepper. Durva volt a sztorija, és érdekes módon én sem jöttem rá az igazságra. Nagyon bírom az anyáskodó oldalát. :D
Logan… hű, itt aztán vannak fincsi pasik. Komolyan erősen gondolkoztam rajta, hogy melyik legyen a kedvencem, de végül úgy döntöttem mind a négyet megtartom. :D


Népszerű idézetek

zuna19 >!

– És mi a neve a kutyának?
– Zsozsó.
– Szép név.
– Hívhatnám Dollárkötegnek vagy Adósságnak is, amennyibe került – felelte Reese csüggedten.

zuna19 >!

– Milyen nő az, aki úgy köszön el, hogy csak még jobban felizgatja az embert?

zuna19 >!

– Nem nehéz boldogulni a nőkkel, ha egyszer megérti őket az ember.

zuna19 >!

– A legtöbb férfi nem ismeri be az érzéseit.
– Csak a puhányok.

krisztin1>!

– Sosem értettem, miért nem bíznak az emberek a megérzéseikben.

Nesssy>!

– Megmondta neki, hogy azért hagyja magára, mert betörni készül?
– Igazából nem is törtem be, mert enyém az épület.
Logan döbbenetét látva Rowdy elnevette magát.
– Ja. Elgondolkodik az ember, melyikünk csapta be jobban a másikat. Maga, aki lakónak álcázta magát, vagy én, az ingatlantulajdonos.

Kapcsolódó szócikkek: Logan Riske
zuna19 >!

– Istenem, azt hiszed, én vagyok Houdini? Vagy hogy meg tudok szervezni egy légi mentőakciót? Mi vagyok én, egy átkozott nindzsa?
– Nem. Viszont hihetetlenül szép vagy, és bosszúra szomjazol…
– Vessz meg!
– És ezzel nincs is semmi baj – folytatta higgadtan a férfi. – Töltsd ki minden mérgedet rajtam, megérdemlem.
– Ebben legalább egyetértünk.

zuna19 >!

Logan csatlakozott az öccséhez a konyhában, fogott egy konyharuhát, és törölgetni kezdett.
– Úgy nézem, elég jól kijöttök egymással.
– A maga oldalára állított – vallotta be Dash.
– Ezek szerint nem szívatott meg?
– Talán egy kicsit – villantott bátyjára Dash egy derűs mosolyt. – Ez egy őszinte lány, tudod? Olyan, amilyennek mutatja magát, meg vicces, és egyáltalán nem viselkedik ésszerűtlenül.
– Veled.
– Ez igaz. – Dash befejezte a mosogatást, megtörölte a kezét, s nekidőlt a konyhapultnak. – Ráadásul átkozottul szexi.
– Tudom.
– Azok a lábak!
– Tudom – ismételte Logan egyre feszültebben.
– Meg a többi…
Logan lecsapta a konyharuhát, s azon tűnődött, megfojtsa-e az öccsét, vagy sem.
–Mire célzol?
Dash komoly arccal válaszolt, a hangjában sem volt már ugratás.
– Arra, hogy Pepper olyan lány, akit megtart az ember.
A ”megtartani való” lány ekkor elzárta a zuhanyt, s Logan tudta, hogy bármelyik pillanatban kijöhet a fürdőből. Frissen mosakodva, puhán, nedvesen… és talán készen, hogy őt tovább gyötörje. Mármint az ágyban.
Dash megrázta bátyja vállát.
– A fenébe is, Logan, olyan messzire mentetek, hogy az már nem vicces – mondta, mégis nevetett. – Ráadásul ennek a nőnek annyi ereje van, mint egy buldózernek.
– Ezt meg hogy érted?
– Lenyírta a füvet. Az egészet – hangsúlyozta.

meteoritastar>!

– Hogy az istennyila! – robbant ki Reese. – Mi van ezen a lakáson?
Forgóajtó?
– Nyugalom, az istennyila úgyis mindjárt belecsap magába

krisztin1>!

– Arra sosincs mentség, ha az ember szándékosan bánt egy nőt.

Kapcsolódó szócikkek: Logan Riske

A sorozat következő kötete

Kockázatos játszma sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Karen Rose: Halj meg értem
Maya Banks: Hajnali visszhangok
Julie James: Az a gyanúm, szerelem
J. D. Robb: Halálos összeesküvés
Jay Crownover: Az igazság bajnoka
Julie Garwood: Teljes gázzal
Kristen Ashley: A nyomozó
Lora Leigh: Érzéki alakulat
Anita Boza: Az éjszaka színei
M. Z. Chapelle: Párizstól keletre