The ​King of Elfland's Daughter 6 csillagozás

Lord Dunsany: The King of Elfland's Daughter Lord Dunsany: The King of Elfland's Daughter Lord Dunsany: The King of Elfland's Daughter Lord Dunsany: The King of Elfland's Daughter Lord Dunsany: The King of Elfland's Daughter

The poetic style and sweeping grandeur of The King of Elfland's Daughter has made it one of the most beloved fantasy novels of our time, a masterpiece that influenced some of the greatest contemporary fantasists. The heartbreaking story of a marriage between a mortal man and an elf princess is a masterful tapestry of the fairy tale following the „happily ever after.”

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fantasy Masterworks angol

>!
Del Rey, New York
256 oldal · ISBN: 9780345431912

Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Szentinel>!
Lord Dunsany: The King of Elfland's Daughter

Ez a regény leírhatatlanul gyönyörű volt, a szó összes értelmében. Tökéletes példa az értékálló irodalomra. Ahogy arra is, hogy sok sznob véleménnyel ellentétben A Gyűrűk Ura megmentette a fantasyt. Ha ugyanis nincs Tolkien műve – illetve annak amerikai másodvirágzása –, akkor sok más klasszikussal együtt a feledésbe merülhettek volna az olyan gyöngyszemek, mint ez. Különösen, mivel eredeti megjelenésének időpontjában nem váltott ki nagy visszhangot.

Dunsany lordjának története azért nagyon fontos, és mai szemmel is élvezhető olvasmány, mert a modern fantasy sok stílusjegyét felmutatja. Aki kedvelte A Gyűrűk Urát, nagy eséllyel beleszeret majd az „Elfország királyának leánya” című regénybe is. Hogy miért? Mert az egész könyv egy nagyon jól sikerült varázslat. A történet igencsak népmeseszerű, de az előadásmódja a legcsodásabb vándorköltőkére hajaz. A szövegre ugyanis nincs jobb szó: él. Lüktet. Ragyog.

Főszereplőnk Alveric, Erl urának fia, akinek feleségül kell vennie Elfország királylányát, a gyönyörű és időtlen Lirazel hercegnőt. Ezt azért kell tennie, mert a lord eleget kell tegyen népe követelésének: mágikus uralkodót akarnak. Alveric egymaga indul útnak, két karddal felszerelkezve – melyből az egyik erős mágiával van átitatva –, hogy eljusson Elfországba, és elnyerje a királylány kezét. Bár az események végül inkább asszonyrablásba csapnak át, hisz Alveric kénytelen megütközni a testőrséggel. Azt hihetnénk, hogy ennyiből meg is van a sztori, ugye? Ja, sok fantasy itt végződne… de nem ez. Dunsany ugyanis foglalkozott azzal, milyen hatással lehet egy idegen kultúrát elfogadni, sőt eleget tenni egy idegen királyság elvárásainak. Ehhez jön még hozzá a megszállottság igencsak érdekes ábrázolásmódja is. Annak ellenére, hogy egy rövid regényről van szó, elég szépen megismerjük a világát. Elfország pl. egy olyan mesés föld, ahol minden szín élesebben jelenik meg, mint nálunk.

Persze a legerősebb vonása nem a lassan csordogáló cselekményben keresendő, vagy a mindössze pár jellemvonással feltöltött szereplőkben, hanem a stílusban, melyben megírták. Miközben olvastam, végig az volt az érzésem, hogy leülök a tábortűznél, velem szemben egy bárd melegszik, és nekiáll mesélni, zenés aláfestéssel. A szövegnek igazi dallama van, melyet színes leírások díszítenek. Nem csak egy külső szemlélőn keresztül látjuk az eseményeket, de Dunsany gyakran egy róka vagy egy mezei nyúl szemszögéből festi meg ismeretlenként az ismertet. Ehhez jön még hozzá, hogy sokszor olyan érzésem volt, mintha egy csomó mondat rímekben végződne, de nem feltétlenül a következő mondat végével, hanem mondjuk a közepével. Ilyet én még nem láttam korábban fantasyben, és már csak ezért is öröm volt olvasni a semmiről. Így ugyanis még nem olvastam róla. És ha ez még önmagában nem megvalósult álom, akkor nekem, mint az angol nyelv nagy tisztelőjének, kifejezetten élvezetes volt régies angol szavakra bukkanni, és megfigyelni, ahogy a brit angol még szépen elkülönült az amerikai testvérétől. Ezt onnan lehet a legkönnyebben kiszúrni, hogy sok szó tartalmazza az „ou”-t (humour, colour és társai). Szerintem nagyon nehéz lenne lefordítani magyarra, így ha valaha is lefordulna, előre kifejezem sajnálatomat a kedves csrenszlétörnek.

Száz szónak is egy a vége: a The King of Elfland’s Daughter csodálatos regény, igazi maradandó műremek, melyet mindenkinek érdemes elolvasnia, aki kedveli a nyugodt, olykor túlírt, de gyönyörűen megfogalmazott szövegeket, a népmesei elemek átszivárgását a fantasybe, vagy csak egy olyan pre-Tolkien fantasyt akar kézbe venni, mely adhat új élményeket. Konkrétabban: ha tetszett A szél neve, A Gyűrűk Ura, a Rengeteg, a Sötét Torony, a Haldokló Föld vagy Az új nap könyve, akkor nem igazán lőhetsz mellé ezzel a regénnyel.

3 hozzászólás
Noro>!
Lord Dunsany: The King of Elfland's Daughter

Dunsany Lordjának ezen alkotása a méltán ‘magasnak’ mondott fantasztikum egyik legelső műve, melyet alkalmasint már Tolkien mester is tanulmányozhatott, midőn szövegbe öntötte a Szilmarilok történetét, e hazánk olvasói számára talán egyedül elérhető, a költői stílust meg nem vető fantasztikus regényt.
Barangoljunk hát a szóvirágok sűrű, ám korántsem sötét erdejében, hol a tündérkirály varázsának alkonyfénye tükröződik minden veretes jelzőn és agyafúrt körmondaton, melyeknek ehelyt csupán halovány mását kísérelhetem meg felidézni.
Mert a kortárs fantasztikum elkötelezett olvasójának, ha valóban érdeklődik választott zsánerének ügyes-bajos dolgai iránt, olykor bepillantást kell óhajtania e történetek ősi múltjába, a múlt század elejének mégoly szokatlan klasszikusaiba, ahogy a nemes egyszarvú is, megunván Tündérország különös virágait, melyekről méltón csak dalban mesélhet a halandó ember, némely hajnalokon átlép az általunk ismert mezőkre, hogy az édes fűből csemegézzen.

4 hozzászólás
Arianrhod P>!
Lord Dunsany: The King of Elfland's Daughter

Lord Dunsanyt tartja az irodalomtörténet a fantáziaregény, fantáziatörténet műfaja egyik „megalapítójának” William Morris mellett. De ez a mű több, igazi irodalmi gyöngyszem, filozófiai mondanivalóval, bárdi költészetre alapozva.

Az elmúlt hónapokat az ősi északi eposzok, versek, mondák tanulmányozásával töltve, sokat megtanultam a metrikus költeményekről. Olvasva Dunsanyt, megértettem, hogy mi a varázsa ezeknek a rímtelen, sokszor alliterációra építő, dallamos és ritmikus szövegeknek. A báró biztosan ismerte mindazt, sőt sokkal többet, mint amit eddig én feltaláltam az archív szövegek között, és nagy élvezettel olvastam. Dunsany nem csak olvasta, meg is tanulta a csínját-bínját ezek megalkotásának, és saját lírai stílusába oltva új értelmet adott az ősi metrikus verseknek. Ez a mű nem vers, és bármilyen szép tündérmese, végképp nem mese.

Akik a mai szerzők véres, cselekménydús, szörnyetegekkel teli történeteit kedvelik, azok ne olvassák el ezt a békét, nyugalmat, szépséget áhító, – és bár boldog véget érő, de – nagyon lassan hömpölygő, kissé édes-búsan szomorú prózai költeményt. Mert itt nincs harc, nincs cselekmény valójában, minden ilyesmi csak szimbolikus módon van jelen, a „történik” nem megfelelő kifejezés.

A mű esszé az időről, a szépségről, a szeretetről, életről-halálról. Tündérország nem egyszerűen álom, vagy képzelet, dal vagy látvány, színek és csoda. Tündérország a MÚLT. Valamennyiünk szép emlékei egy boldog időből. A boldogság emlékei. Tündérország a megfagyott idő, az elmúlt szerelem emléke, a visszavágyott aranykor. Tündérország az örök és változatlan fiatalság, és ezért halhatatlan. Tündérországot veszítjük el, ha elfelejtkezünk a múltunkról a jelen, vagy a hajszolt jövő érdekében. Tündérországot nem lehet tettek, kutatás, harc árán megtalálni, csak reménnyel, emlékezéssel, szemlélődéssel.

Mindezen gondolatok érzékeltetésére Dunsany aprólékos leírásokkal, gyönyörű, archaikus ízű körmondatokkal, a bárdok és skáldok által sokszor alkalmazott állandó jelzőkkel dolgozik. Még egy fűszál, egy mezei nyúl, egy galamb gondolatait is megismerhetjük, és az ő nézőpontjukból is megszemlélhetjük a világot. Mert ahhoz, hogy emlékeink lehessenek valamiről, behatóan meg kell vizsgálni a dolgokat, el kell rajtuk gondolkodni.

Mindazoknak szívderítő és megható perceket fog szerezni ez a könyv, akik szeretik Tolkien tájleírásait, lassú és megfontolt cselekmény-bonyolítását, elidőzését a természeti szépségek szemlélése közepette, finom, népmesei jellegű lélekrajzait, ahol nem a szereplő teljes jellemét, csak annak főbb vonásait kapjuk. És ajánlom mindenkinek, aki szeret meghatottságában sírdogálni egy könyvön. Ezen lehet.


Népszerű idézetek

Arianrhod P>!

The fox moved his whiskers by slightly wrinkling his lip. Like all liars he reflected before he spoke, and sometimes even let wise silences do better than speech.

Arianrhod P>!

„Well,” said the witch, „did the sword bring you fortune?”
„Who knows,” said Alveric, „what brings fortune, since we cannot see the end?”

Arianrhod P>!

For more than all things else that she had seen since she came to these fields of ours she had wondered at the stars. She loved their gentle beauty; and yet she was sad as she looked wistfully to them, for Alveric had said that she must not worship them.
How if she might not worship them could she give them their due, could she thank them for their beauty, could she praise their joyful calm? And then she thought of her baby: then she saw Orion: then she defied all jealous spirits of air, and, looking toward Orion, whom she must never worship, she offered her baby's days to that belted hunter, naming her baby after those splendid stars.

Arianrhod P>!

And whatever magic there was in the rune of which I cannot tell (and dreadful magic there was), the rune was written with love that was stronger than magic, till those mystical characters glowed with the love that the Elf King had for his daughter, and there were blended in that mighty rune two powers, magic and love, the greatest power there is beyond the boundary of twilight with the greatest power there is in the fields we know. And if Alveric's love could have held her he should have trusted alone to that love, for the Elf King's rune was mightier than the holy things of the Freer.

Arianrhod P>!

For it is true, and Alveric knew, that just as the glamour that brightens much of our lives, especially in early years, comes from rumours that reach us from Elfland by various messengers (on whom be blessings and peace), so there returns from our fields to Elfland again, to become a part of its mystery, all manner of little memories that we have lost and little devoted toys that were treasured once. And this is part of the law of ebb and flow that science may trace in all things; thus light grew the forest of coal, and the coal gives back light; thus rivers fill the sea, and the sea sends back to the rivers; thus all things give that receive; even Death.

Arianrhod P>!

Then Alveric sought for a nurse for his child, all through the valley and uplands, and not easily found any worthy of having the care of one that was of the royal line of Elfland; and those that he found were frightened of the light, as though not of our Earth or sky, that seemed to shine at times in the baby's eyes. And in the end he went one windy morning up the hill of the lonely witch, and found her sitting idly in her doorway, having nothing to curse or bless.

Arianrhod P>!

„Beyond our border,” he said, „material things stand fierce and strong and many, and have the power to darken and to increase, for they have wonders too. And when this last potency be used and gone there remains in all our realm no rune that they dread; and material things will multiply and put the powers in bondage, and we without any rune of which they go in awe shall become no more than a fable. We must yet store this rune.”

Arianrhod P>!

He had hoped that soon she would learn the things that were strange to her, till the little differences that there are between things in our fields and in Elfland should not trouble her any more; but he saw at last that the things that were strange would always so remain, and that all the centuries of her timeless home had not so lightly shaped her thoughts and fancies that they could be altered by our brief years here. When he had learned this he had learned the truth.

Arianrhod P>!

And she, she did not see that she should know anything. Was not her beauty enough? Had not a lover come at last to those lawns that shone by the palace only told of in song, and rescued her from her uncompanioned fate and from that perpetual calm? Was it not enough that he had come? Must she needs understand the curious things folk did? Must she never dance in the road, never speak to goats, never laugh at funerals, never sing at night? Why! What was joy for if it must be hidden? Must merriment bow to dullness in these strange fields she had come to? And then one day she saw how a woman of Erl looked less fair than she had looked a year ago. Little enough was the change, but her swift eye saw it surely. And she went to Alveric crying to be comforted, because she feared that Time in the fields we know might have power to harm that beauty that the long long ages of Elfland had never dared to dim. And Alveric had said that Time must have his way, as all men know; and where was the good of complaining?

Arianrhod P>!

Now it is thus with time in Elfland: in the eternal beauty that dreams in that honeyed air nothing stirs or fades or dies, nothing seeks its happiness in movement or change or a new thing, but has its ecstasy in the perpetual contemplation of all the beauty that has ever been, and which always glows over those enchanted lawns as intense as when first created by incantation or song.


Hasonló könyvek címkék alapján

Rob J. Hayes: The Lessons Never Learned
Brandon Sanderson: Arcanum Unbounded
Elise Kova: The Rebels of Gold
Stan Nicholls: Quicksilver Zenith
Foz Meadows: An Accident of Stars
Tolkien's World
Philip Athans: Baldur's Gate (angol)
Den Patrick: The Boy with the Porcelain Blade
Bex Hogan: Viper
J. R. R. Tolkien: Tales from the Perilous Realm