Lelkek ​lovagja (Chalion 2.) 12 csillagozás

Lois McMaster Bujold: Lelkek lovagja

Lois McMaster Bujold, korunk egyik legkiemelkedőbb fantasy- és sci-fi írója egy háborútól fenyegetett, démonoktól sanyargatott világba kalauzol bennünket. Ista királyné megözvegyül, s bár az őrületet hozó átoktól megmenekül, egy megbízhatatlan, kitaszított isten mesterkedéseinek következtében belecsöppen abba az elkeseredett küzdelembe, amely a birodalom lelkeinek megmentéséért folyik…

„Igazi diadal… Nagy öröm ilyen remek írót olvasni, aki mintha most érkezett volna képességei csúcsára. Alig akadt könyv, amit ennyire élveztem volna.” (Diana Wynne Jones)

Eredeti mű: Lois McMaster Bujold: Paladin of Souls

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Alexandra, Budapest, 2012
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633570999 · Fordította: Hoppán Eszter

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Noro P
Lois McMaster Bujold: Lelkek lovagja

Annak idején a Chalion átkát jó, de nem különösebben emlékezetes regényként jegyeztem. A Lelkek lovagja azonban már egy sokkal erősebb darab, karakteresebb világgal (bár helyesebb lenne azt mondani: túlvilággal, hiszen minden a démonok és istenek körül bonyolódik), eredetibb és kidolgozottabb főhőssel, és bár nem a megszokott módon, de igenis izgalmas történettel. Az egész könyvet finom irónia lengi át, legyen szó akár a késő középkor nőideáljáról, akár az embernek az istenhez fűződő viszonyáról. Érdemes megemlíteni, hogy bár többistenhitről van benne szó, számos intelligens parafrázisa lelhető fel benne a késő középkori kereszténységnek. A kvadriánusok és kvintiánusok hitvitája például nyilvánvalóan a szentháromság természetéről kipattant egyházszakadásra utal, de ennél köznapibb, a mindennapos hitélettel kapcsolatos gondolatok is központi szerepet töltenek be a történetben.

A főszereplő, meglepő módon, egy középkorú özvegy (királyné), aki kezdetben azt gondolja magáról – és ebben majdnem az egész világ is meg akarja erősíteni – hogy neki már nincs teendője az életben. Mellesleg személyes vitája van az istenekkel, akik fiatal korában kihasználták és elmebajba kergették. Ő azonban nem fogadja el, hogy ehhez joguk lenne, csak azért, mert ők az istenek. Ezen felül nem akar rendes özvegyként sem eltemetkezni egy vidéki kastélyban, hanem szabadulni próbál a rendes nemesasszonyoktól elvárt kötöttségektől. Persze nem úgy, hogy kardot ragad vagy hasonló ostobaságot cselekszik, csak a jó ízlés határain belül: zarándoknak áll. Ez pedig felettébb ironikus szituációt eredményez, mivel ő nem hisz az istenek kegyelmében, az istenek viszont annál inkább hisznek őbenne… Különösen Chalion világának a “trickster” istene, a Fattyú, akihez a köztes területek és a máshová be nem sorolható dolgok (vagy emberek) tartoznak. És akinek még humorérzéke is van, bár nem a könnyen érthető fajtából. Kis kalandja (vagy istene?) a királynét idővel egy ostromlott várba vezeti, ahol baráti és ellenséges boszorkánymesterekkel kell szembeszállnia.

A boszorkánymesterség nagyon érdekesen jelenik meg a világban, ők ugyanis tulajdonképpen démoni megszállottak, akik többé-kevésbé uralmat nyertek a beléjük költözött, túlvilági parazita fölött. A démonok pedig nem sötét csábítók, hanem valóban egyfajta éteri élősködők, amelyek érzelmeket és emlékeket vonnak el gazdájuktól, hogy ezzel lelki fejlődést imitáljanak, amire maguktól persze képtelenek.

Bár a sorozat két kötetének cselekménye között nincs sok kapcsolat, mégis érdemes a könyveket sorrendben olvasni, mondanivaló és hangulat szempontjából ugyanis a ciklusnak van egy nagyon lényeges íve. Miután a Chalion átka bemutatta a gondoskodó istenek sötét és embertelen, félelmetes oldalát, a Lelkek lovagja arról szól, hogy néha mégis át lehet hidalni azt a hihetetlen szakadékot, ami az anyagi és a szellemi világ lényei között húzódik. Ez a könyv sok tekintetben feloldja az első részben felgyűlt feszültséget, és elvezet egyfajta óvatos optimizmusig, amely megengedi, hogy ember és isten között tényleg lehetséges egyfajta “szövetség”. De csak akkor, ha elfelejtjük a szolgalelkűséget és az istenfélelmet, mert ezek megmérgezik a hitet.

A lelkek lovagja az egyik legmélyebb, legtartalmasabb olyan fantasy regény, ami az isteneket és a vallást választotta témájának.

2 hozzászólás
>!
vicomte P
Lois McMaster Bujold: Lelkek lovagja

A Lelkek lovagja, ahogy azt már korábban a sorozat előző tagjáról is írtam, (http://moly.hu/ertekelesek/1537950) egy leginkább a kora barokk Kasztíliára emlékeztető környezetbe elhelyezett, klasszikus, udvari intrikákkal, összeesküvésekkel teli regény, amely felveszi a versenyt bármely történelmi regénnyel, és ezen erényét úgy sikerül megőriznie, hogy a történet eltéphetetlen részévé teszi a boszorkányságot is.

A könyv időrendben nagyjából illeszkedik az előző részhez, ám ennek a főszereplője a harmincas évei vége felé járó özvegy királynő, Ista, aki ebben a regényben, megszabadulva az előző részben cipelt terhektől megpróbál kitörni a rákényszerített passzív szerepből.
Mindehhez az ürügyet egy zarándoklat adja, amelynek vezetője a Fattyú egyik papja lesz.
Az események ezt követően a maguk ráérős módján ugyan, de határozottan felgyorsulnak, s egyre több baljós jel mutat arra, hogy valami nincs rendjén, mert a sötét mágia teremtményei, a démonok, egyre erősödnek és mind nagyobb számban szivárognak be a birodalomba.
A regény során, ahogy Ista beleütközik egy súlyos családi tragédiába, úgy lesz egyre nagyobb jelentősége a mágiának is, sokkal inkább, mint az előző részben volt, és egyre több részletbe kap beavatást az olvasó is, a mágia működéséről.
A regényben használt szakrális mágia áldozatokat igényel és sokáig háttérben maradó fő intrikus olyan mértékben szegi meg a mágiával kapcsolatos szabályokat, hogy maga a Fattyú avatkozik közbe, Istát használva fel vonakodó eszközéül.

Ez a regény, annak ellenére, hogy 2003-ban született, nem a mai trendeknek megfelelő fantasy, hanem egy királyi származása ellenére is hétköznapi gyarlóságokkal megvert, de egy érett nő erényeivel is megáldott szereplő küzdelme, a néha horrorisztikus jegyeket is mutató mágiával.
Mindez olvasmányosan és karakterábrázolást tekintve is hitelesen megírt könyvben, amit jó szívvel tudok ajánlani bárkinek, aki jobban kedveli a realisztikus környezetbe helyezett, erősen historizáló stílust.

>!
makitra P
Lois McMaster Bujold: Lelkek lovagja

Ahogy karcoltam is, szerencsétlen módon a sorozatot rögtön a második kötettel kezdtem. Nem vette el a kedvem és nagy jóság is, hogy a történet így is érthető – néhány dolgot megtudunk az előzményekről, így önmagában is élvezhető a könyv.
A regény legnagyobb erénye a pontos és részletes karakterábrázolás: Ista, mint középkorú nő – bár csekély ismereteim vannak a fantasy tematikáról – nem egy szokványos hősnő. Egyrészt, mivel saját hite szerint (amelyet a történések jócskán megcáfolnak) jóval túl van fénykorán, másrészt elmés, kemény, mégis nőies alak, aki nem megy a szomszédba akkor sem, ha néhány keresetlen szót kell szólni. Mellette a többi szereplő ugyan elhalványul, kevésbé kidolgozott, de azért közöttük is találunk emlékezetes figurákat.
Az írónő gördülékeny és izgalmas történetet kerekített a figurák köré, amely végig leköti a figyelmet, bár néha tagadhatatlanul túlírt, és az én ízlésem szerint esetenként dagályos is (különösen a leíró részeknél). Azonban végig kíváncsivá tett, mi lesz hőseinkkel és meg is hatódtam helyenként, így a kisebb hibák nem rontottak az összképen.
Különösen jónak találtam az istenek szerepeltetését és az anyagi világba való integrálásukat a regényben. A profán és a szent ilyentén való egységesítése számomra üdítően eredetinek hatott – még ha ez a hősnő eseményekben való szerepének már-már eltúlzásával járt.
Egyre azonban nem jöttem rá olvasás közben, hogy mire kapott a regény Hugót? Összességében ugyan élvezetes, de közel sem adott olyan pluszt, amit magammal tudnék vinni, ami elkísérne – már pedig számomra ez az igazán jó regények ismérve. Mindenesetre mindjárt elkezdem az első részt, mert a folytatás ismeretében elég kíváncsi vagyok rá.

>!
Dominik_Blasir 
Lois McMaster Bujold: Lelkek lovagja

Legutoljára olyasmi érzéssel raktam le a Chalion átkát, hogy egy nagyon szerethető, de mégis erősen nosztalgikus és ódon kötetet olvashattam, és bizony valami hasonlót vártam a folytatástól is. Annál jobban örültem, hogy egy kicsit mást kaptam, ugyanis Lois McMaster Bujold véglegesen elkötelezte magát a finom, nőies fantasy mellett – ami már sokkal karakteresebb képet mutat.
Nem mintha az előzmény rossz lett volna, de mégis hiányzott belőle minden újdonság és eredetiség. Persze utóbbiban a folytatás sem bővelkedik, ám mégis érdekesebbnek tűnt. Ez pedig főleg az istenek nagyfokú jelenlétének köszönhető, akik igazán kegyetlen és számító arcukat mutatják meg a szereplőknek, ráadásul most a démonok gyakori megjelenése miatt mágiában gazdag pillanatokat sem kellett nélkülöznünk. Nem kerüli az írónő az isteni „család” ármánykodásait, az erejük megnyilvánulásaival is gyakorta találkozhatunk, így aztán nem unatkozunk, pedig kifejezetten kevésnek éreztem az izgalmas vagy akciódús jelenetet.
Cserébe viszont megismerjük Ista királynét, a középkorú, lendületes és energikus fiatalságán jócskán túllépő érett nőt, aki nem épp a klasszikus fantasy főszereplő. Viszont intelligens, bár kissé megfáradt alakja sok színezést kap, ábrázolására nem lehet panasz – s tulajdonképpen a mellékkarakterekére sem.
Örültem, hogy az írónő túllépett a régies hangulaton, és megtalálta a maga epikus fantasy-stílusát, így egy érdekesebb és még fordulatoktól sem mentes regény születhetett meg. Noha kicsit túlzásnak tartom a sok díjat, azért kellemesen szórakoztató olvasmány, akinek az első kötet is tetszett, ezt se hagyja ki.
Bővebben az ekultúrán.

>!
Profundus_Librum
Lois McMaster Bujold: Lelkek lovagja

Mivel nekem az első része nagyon tetszett, a kérdés annyi volt, hogy vajon tudja-e hozni az írónő a nyitókötet színvonalát, és a szereplők sorsát tudja-e érdekes csavarokkal tovább szőni. A rövid válasz igen és igen.
A második részben főszereplővé lépnek elő az első részben csak fontos epizódszerephez jutó „félőrült” Ista királyné vagy a dy Gura testvérek. Az eddigi főszereplők viszont gyakorlatilag kiszorulnak a történet legszélére, legtöbbjüknek egy-két levélváltáson kívül semmiféle szerepe nem lesz. Új szereplőkkel ismerkedhetünk meg, az írónőtől már ismerős színvonalon. A szereplők mindegyike él, lélegzik, a saját céljait szem előtt tartva cselekszik. Nincsenek olyan szereplők, akik motivációjára összehúzott szemöldökkel, fejünket csóválva jegyeznénk meg, hogy itt bizony sántít valami. Még a csak viszonylag későn színre lépő ellenséges alakokat is inkább szánni fogjuk, mint gyűlölni, pedig a szörnyűségekkel nem fukarkodott a szerző ezúttal sem. A vége felé.
Az első rész egész birodalmat fenyegető vésze helyett a könyv elején ugyanis sokkal kisebb, sokkal emberközelibb problémákkal kell újdonsült hőseinknek megbirkózniuk. Az elzártsággal, unalommal, egy meddő feleséggel, egy furcsa kórral, a szánalom nem kívánt érzésével, egy kis kényelmetlenséggel lovaglás közben vagy az istenek nem kívánt figyelmének elviselésével. Ez elrettentően hangozhat esetleg, ám tény, hogy a könyv első felében szerintem a kard sem kerül elő, inkább teológiai belső monológokat és párbeszédeket olvashatunk, ám ezek nem azért kerültek csak bele a könyvbe, hogy hosszabb legyen, hanem később, ahogy haladunk a történetben előre, az egyre sűrűbben felbukkanó természetfeletti fenyegetések – DÉMONOK – létének megértésében segítségünkre legyenek.
A könyvet az epikus fantasy kötetekért rajongókon kívül – akiknek valószínűleg tetszeni fog – a kalandregények és a mostanában talán túlságosan is előtérbe helyezett paranormális-romantikus regények szerelmesei is nagy kockázatok nélkül, nyugodtan forgathatják.Várom a harmadik, befejező részt!
Bővebben:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2013/01/lois-mcmaste…

3 hozzászólás
>!
Habók P
Lois McMaster Bujold: Lelkek lovagja

Ez tipikusan az a második kötet, amit nem kellett volna elolvasnom. Szinte nem is folytatása az első résznek. A főszereplő ezúttal Ista királyné, és találkozhatunk a dy Gura testvérekkel, de többi szereplő új, és a helyszínek is azok. Jó szereplőket ismerhettünk meg Liss vagy a kövérkés Fattyú-pap személyében. A történet is jól indul, tetszett a zarándoklat kisebb-nagyobb eseményeinek leírása, és az is, ahogy az írónő felvezeti a baljós eseményeket, de ennyi volt a jó. A többi rész nekem már eltúlzottnak tűnt. Ami az első kötetben eredeti ötlet volt, az itt már túl groteszk lett.spoiler Ha lesz is harmadik kötet, én már nem kérem.

>!
Aliko P
Lois McMaster Bujold: Lelkek lovagja

Folytassuk a Hugo- díjas dömpinget… Egy véletlen második kötet, de szerencsére önállóan is olvasható regény. Nézzük Lois McMaster Bujold Lelkek lovagját.

A szerzőt korunk egyik legkiemelkedőbb fantasy és sci-fi írójának tartják ezért is meglepő, hogy még nem olvastam tőle semmit. Bár ezt a borítót megnézve értem én, hogy mért nem vitt rá a lélek. Ez valami szörnyű. Nem tudom, hogy ki volt az, aki elkövette ezt az emberiség elleni merényletet, de nem csak hogy a kötethez nem tudtam kötni, de szerintem még csak szépérzéke sem volt annak, aki megálmodta, így javaslom gondolkodjon el a karrierváltáson. Na de lépjünk tovább és nézzük mi is lapul az elriasztó külső alatt.

Egy izgalmas regény istenekkel, akik köztünk „járnak” és beleavatkoznak a dolgokba, ám sajnos ezt nem csak és kizárólag jószándékból teszik. Szóval adva van egy démoni világ, egy megözvegyült királyné, egy kitaszított isten és egy heroikus küzdelem az emberi lelkekért. Megismerjük a Dy Gura testvéreket és Ista királynét. Aztán jön a Fattyú is. Lesz itt ármány és szenvedés, na meg sok -sok küzdelem. Mindez egy meglehetősen sötét, spanyolos- móros, zord világban, ahol a félelem a mindennapok része.

A történet meglehetősen lassú folyású, de kell is idő hogy belerázódjon az ember. Legalábbis nekem kellett egy pár oldal az aklimatizálódásra igaz ez lehet, hogy azért volt így, mert nem olvastam az első részt… A cselekmény izgalmas, szerző nem csak a nagy csavarokra és fordulatokra helyezi a hangsúly. Rengeteg morális kérdést felvet a művében, mint például a szabad akarat, illetve vallási kérdéseket is boncolgat. Teszi ezt úgy, hogy nem kioktat és a véleményét sem akarja ráerőltetni olvasóira.

A szereplők hihetetlen jól kidolgozottak, senki nem fekete vagy fehér. Élők és lélegzők, akik kellő motivációval rendelkeznek, így még a kvázi „rossz” karaktereket is meg lehet érteni. Szóval ha szeretni nem is tudjuk őket, de sajnálni igen.

Számomra meglepő volt a főhős figurája hisz ritkán találkozok középkörű női főszereplővel ilyen műveknél (fantasy). Egyetlen kivétel ez alól az újak közül a Trónok harca Cersei-e, de rajta kívül most hirtelen más nem is jut az eszembe. Szóval érdekes döntés és kellemes változatosság, amit nagyon jól teljesít a szerző. Egy izgalmas, intelligens és eszes hősnőt kapunk, aki ugyan élete virágán túl van, de még mindig nőies.

Összességében Bujold könyvét bátran ajánlanám a fantasy világ női olvasóinak, hisz egy nő tollából érkezik egy izgalmas női hős, egy kicsit lassú folyású regényben, ahol van harc és küzdelem, de talán egy fokkal kevésbé erőszakos, mint a Trónok harca. Egy igazi klasszikus epikus fantasy, szóval olvasásra fel!

>!
Vörösbegy
Lois McMaster Bujold: Lelkek lovagja

Én igazából ezt a részt olvastam először, az elsőt még nem, szóval ahhoz nem tudom hasonlítani. Ennek őszintén szólva örülök, mert tudom, hogy ott más szereplők állnak a középpontban, de én így nem vártam el tőle, hogy közvetlen folytatás legyen. Igazából nem is voltak konkrét elvárásaim, lehet, hogy ezért is, de nekem pont jókor jött ez a könyv és nagyon örülök, hogy elolvastam, kaptam tőle valamit.
Mágia uralta, mégis valahogy igazi, megfogható világ. Tetszett, hogy a főszereplője, Ista királyné nem egészen szokványos főhős, de annál valóságosabb és a legtöbb főbb szereplőt az emberségével, az összes hibájával együtt lehet nagyon megszeretni (vagy épp nem, de senki sem fekete-fehér). Néhány fontosabb személyiség még azért mélyülhetett volna, (bár ahhoz valószínűleg hosszabb könyv kellett volna) de a történet szempontjából ez számomra egyáltalán nem tűnt zavarónak, szerintem így is nagyon hiteles volt mindenki.
A felütést különösen érdekesnek találtam, mert Ista már egy hosszabb élettapasztalattal indul, sok mindent élt át, látott, vagy érzett már, akár abból is, ami a könyvben előtte áll, túl van élete nagy tragédiáin és a történet valójában egy véggel kezdődik. De ez egy kezdet is, most újra megkapja az esélyt, hogy értelmet találjon az életének, hogy bölcsebben dönthessen és „újraéledhessen”. Szerintem nagyon érdekes és izgalmas útja volt, van és lesz, érdemes volt elkísérni rajta:)
A világa furcsán embertelen és emberi isteneiről és démonairól pedig még nem is beszéltem!


Népszerű idézetek

>!
Noro P

Talán épp ez a baj: hogy nem elég őrült. Az igazi eszelősség nem ismer határokat. Ahhoz elég őrült, hogy olyasmire vágyjon, amelynek megszerzéséhez nem elég őrült – itt áll egy teljesen használhatatlan elmebajjal.

14. oldal

>!
Noro P

Úgy érezte, hogy nincs szüksége semmiféle különleges helyre ahhoz, hogy az istenekhez forduljon; azok amúgy is mindig és mindenhol a nyakában lihegtek. Ha esetleg akadt volna olyan hely, ahol biztosan nem fordulnak elő – nos, az megért volna egy igazi zarándoklatot.

154. oldal

>!
Noro P

Határozottan jólesett átkozni az istenét. Ő olyan isten, akit mindig lehet átkozni, és minél találékonyabb a káromlás, annál jobban vigyorog.

438. oldal

>!
Noro P

– Az istenek nem a hibátlan, hanem a nagyszerű lelkeket keresik. Szerintem éppen ez a sötétség az, ahonnan a nagyság fakad, ahogy a virág a földből. Enélkül a nagyság nem is tudna kifejlődni.

475. oldal

>!
Habók P

Az emberek legtöbbször elmulasztják, hogy csodát hajtsanak végre.

334. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Naomi Novik: Rengeteg
Brian McClellan: Karmazsin hadjárat
Gabriel Wolf: A napisten háborúja
Colleen Houck: A tigris utazása
Greg Keyes: Hollóisten I-II.
Richard Awlinson: Tantras
Max Gladstone: Nagyrészt halott
Patrick Rothfuss: A szél neve
Raymond E. Feist: Az érzőszívű mágus
Andrzej Sapkowski: Fecske-torony