Locked ​in Time – Időbe zárva 81% 186 csillagozás

Nem túl összetett, kidolgozott történet, de kikapcsolódásnak tökéletes. Olvastatja magát, talán pont azért is mert nem igazán megy bele a részletekbe. Persze egyben pont ez a hiányossága is a könyvnek. Nem bontja ki rendesen a szálakat, a szereplőket. Az alaptörténet egyedi és érdekes, lehetett volna belőle írni egy hosszabb, kidolgozottabb regényt is. De mégsem megy lehúzni, mert a maga módján így is érdekes, szórakoztató történet.
Nore egy teljesen átlagos kamasz főszereplő, szerencsére elég értelmes, hogy megértse, mi zajlik körülötte. Nem nyavalyog és sajnáltatja magát, hanem gondolkodik és cselekszik. A többi szereplő viszont kicsit rejtély marad, mert nincs igazán bemutatva a fő jellemvonásaikon kívül semmi. A helyszín sokat dobott rajta, hozzá adott a hangulatához. Jól összekötötte a múltat meg a jelent.
A misztikus hangulata végig megvan. Bár a „rejtély” elég könnyen és hamar megfejthető, mégis az egyre gyűlő részletek miatt olvastatja magát a végkifejletig.
Kikapcsolódásnak, könnyed olvasmánynak tökéletes. A sötét, titokzatos, misztikus hangulata és az élvezhető stílusa kárpótol a hiányosságaiért.

Én ezt egyszerűen imádtam. Annyira érdekes és borzongató a történet, hogy egyszerűen muszáj egy ültő helyben elolvasnod. Nore nem semmi titokra derít fényt az új családjával kapcsolatban. Bevallom, engem rázott a hideg Lisette-től és a birtokától. Mondjuk az utóbbi egyszerre volt káprázatos is :)
Párszor eszembe jutott a könyvről az Aki bújt, aki nem film, ami hatalmas kedvenc♡ Persze ez lightosabb verzió a fiataloknak, de szerintem más korosztály számára is élvezhető. Szerintem speciel a vége is szuper lett. Természetesen én is jobban örültem volna, ha hosszabb lenne a könyv, mert olvastam volna még egy darabig, de így is tökéletes volt.
Csak ajánlani tudom.

Igazából egy percig sem volt számomra kérdés, hogy elolvasom-e ezt a könyvet, hiszen a fülszöveg rettentően felkeltette az érdeklődésemet, habár a főhősnőt nem Nore Robertsnek és pláne nem Nora Robertsnek hívják, hanem Nore Robbinsnak, amit bátorkodtam kijavítani az eredeti fülszövegben. Ez óriási elírás, na mindegy…
Gyorsan haladtam vele, olvastatta magát és izgalmasnak bizonyult. Soha egy pillanatra sem ült le a cselekmény, ami külön piros pontot érdemel.
A Sötét folyosókhoz hasonlóan elkapkodottnak éreztem a végét és úgy vélem, hogy nem lett eléggé kidolgozva a cselekmény lényege sem. Ezt roppant módon sajnálom, mert az alapötlet kitűnő és megannyi potenciál rejlett benne. :(
Szívesen és sokkalta bővebben olvastam volna még az egész voodoo háttérről, valamint Lisette és a gyermekei indokairól, motivációiról, múltjáról.
A karakterek sem lettek kellőképpen kidolgozva. A szerelmi szál kicsit erőltetettre és haloványra sikeredett.
Nore szimpatikus volt, de olyan sok mindent nem tudtunk meg róla, hogy együtt érezzek vele vagy kötődni kezdjek hozzá.
A legérdekesebb karakter mindenképpen maga Lisette, akiben keveredett Scarlett O'Hara állhatatossága, Rebecca de Winter önzése és a Hófehérke mostohájának végzetes hiúsága, gonoszsága.
A férfi karakterek teljesen semlegesek maradtak a számomra. Leginkább Josie-t tudtam megkedvelni és megsajnálni.
Imádtam viszont az egész déli, misztikus, mocsaras, ködös légkört, ami mindent átjárt és különlegessé tett.
A hangulat első osztályú és kárpótolt minden hibáért.
Nem volt horrorisztikus, igazából félelmetes sem, inkább kellemesen borzongató, lidérces, ami ebben az őszi időben határozottan jót tett a lelkemnek.
Árnyasliget minden szobája, minden bokra és fája élt, lélegzett, láttam magam előtt, megelevenedett, akárcsak anno a Manderley ház.
A kötet végén megint volt egy interjú az írónővel, amiből kiderült, hogy ez a sztori is modernizálva lett, ráadásul Lois Duncan maga nyilatkozta már többször, hogy szereti az olvasók fantáziájára bízni a történetei valódi befejezését.
Összességében tehát: készüljetek fel, hogy megannyi nyitott kérdés marad megválaszolatlanul, mégis szórakoztató olvasmány, ahol garantált a jóleső borzongás, a sok lappangó és gyilkos titok, valamint önállónak kell lennünk, hiszen Lois Duncan – sok más íróval ellentétben – nem rág mindent a szánkba.

Bővebben pedig: https://klodettevilaga.blogspot.com/2019/11/konyvkritik…

Na erre nem számítottam! Először is őszintén a borítója miatt vettem meg, hiszen megtetszett illetve a cím is megfogott. Direkt nem olvastam el a tartalmát úgy voltam vele legyen meglepetés :) Azt kell hogy mondjam, hogy nagyon tetszett, elképesztő volt ez a könyv! Nagyon sajnálom, hogy nem ismerik sokan hiszen tényleg megéri elolvasni. Egy igazán hátborzongató, gyors és eszméletlen történetet kapunk. A szereplők is nagyon érdekesek, és nagyon különböző személyiségüek! A hangulata a könyvnek az nagyon érdekes volt, mert Árnyasliget teljesen azt az érzés kelti benned, hogy “Menekülj és soha ne nézz vissza!” egyben maradásra is kényszerít. Elvarázsol egyben elrémiszt. Nekem Nore és David lett a nagy kedvencem, szerintem ők nagyon aranyosak voltak együtt igaz sosem tudjuk meg, végül összejöttek-e! Szegény Josiet nagyon sajnáltam, hiszen mindig ő volt a “kicsi”. Hisz ő csak egy kis szeretetre vágyott. Gabe nagyon érdekes személyiség volt, néha csinált olyanokat hogy csak fogtam a fejem, hogy “micsodaaa?!” a másik pillanatban meg teljesen megváltozott és teljesen az ellentétét mondta annak amit előzőleg csinált. Azt is nagyon szerettem a könyvben, hogy egy-egy fejezet végén volt ilyen egy mondat amiből kaptál egy kis részletet a következő fejezetből. Olyan volt mint egy kis figyelmeztetés! Volt benne egy kis szerelmi szál, de nem erre volt felépítve a könyv ezért ebből nem kaptunk sokat! A cím teljesen fedi azt, amire számíthatsz. Gyönyörű volt a tájleírás, és emiatt én is úgyéreztem hogy Árnyasligetben vagyok.
Lisette-t megértem, hogy mit miért tett de azért ezt szerintem másképp is meglehetett volna oldani. Durva volt az, hogyan tudja irányítani az embereket és az hogy miket tett. Látszott, hogy Nore apját teljesen behálózta a hazugságaival. Igaz, néha idegesítő volt, hogy nem hisz a saját lányának… Nagyon kis rövid a könyv de annál nagyobb nyomot hagy benned! Biztos, hogy többször elfogom olvasni, hisz nagyon tetszett és engem teljesen elvarázsolt!
Mindenkinek ajánlom, aki vágyik egy borús, misztikus, paranormális könyvre! Nagyon megéri elolvasni! <33

„Sok young adult-könyv van manapság, aminek halhatatlanok a szereplői, de ezek a halhatatlanságnak nem az ijesztő oldalát domborítják ki, inkább pozitív világot festenek róla.”
Minden irónia nélkül állítom, bírom az olyan könyveket, amelyikben egy tini lánynak kell megoldania a rejtélyt, mert sokkal több rátermettség szorult belé, vagy olykor sokkal több esze van, mint az őt körülvevő felnőttnek.
Rövid és gyorsan olvasható, olykor egész’ izgalmas történet, amiből sokkal többet is ki lehetett volna hozni. Érdemes figyelembe venni, hogy 1985-ben írta az írónő. Ezért is volt számomra olyan furcsa, hogy akkor mit keresnek a könyvben olyan mai, eszközök, mint az iPhone dokkoló, laptop, e-mail, plazmatévé, internet. A könyv végen abból a rövid kis interjúból az írónővel, kiderült, hogy a történet át lett írva, át lett helyezve a 21. századba. Így már világos.
Korábban nem olvastam még Lois Duncantől, ezért nem ismerem a többi írását, de ebben a könyvében tetszett a hangulat és a feszültség, amit megteremtett. Az meg különösen, hogy a történetet az Államok, louisianai mocsaras, világtól eldugott részére helyezte. Mintha ott is megállt volna az idő.
A történet legérdekesebb, legtragikusabb sorsú karaktere szerintem kétség kívül Josie.spoiler Ha úgy vesszük, ő csupán a körülmények áldozata lett. Míg Gabe-ről ugyanezt már nem tudnám elmondani. Mégis úgy gondolom, hogy még a mostoha anya sem volt valójában gonosz, csak megkeseredett. A könyv rövid ugyan, viszont annál több feszültséget és izgalmat tartogat. Én élveztem.

Lois Duncan könyvei nem szoktak csalódást okozni. Mindig érdekes ötleteket valósít meg és kellőképpen izgalmasak a cselekményei. Nore új családjával töltött nyara nem éppen úgy alakul, ahogy reménykedett. Mostohaanyja Lisette kedves és gyönyörű, mégis furcsa benne valami. Gyerekei Gabe és Josie pedig nem úgy viselkednek, mint a gyerekek. Nore egyre inkább érzi, hogy valami nem stimmel ezzel a családdal, de minél közelebb jut az igazság megtalálásához, annál nagyobb veszélybe kerül. Hiszen senki sem akarja, hogy a titkai napvilágra kerüljenek. A Berge család pedig bármit megtenne, hogy múltjuk továbbra is rejtély maradjon. A könyv cselekménye nagyon gördülékenyen halad, és fokozatosan növekszik a feszültség, Nore-ral együtt versenyt futunk az idővel, hogy túléljük ezt a nyarat. Tetszett a magyarázat is, hogy mi történt ezzel a családdal, és valahol még Lisette-et is meg lehet érteni, csak a módszereit nem lehet elfogadni. Gabe sem volt jobb, habár bebizonyította, hogy más, mint az anyja. Nore pedig igazi túlélő, bár néha nagyon sajnáltam, hogy hiába küzd, mindig egyet előre lép, kettőt hátra. Érdekes olvasmány volt.

Tetszett, finom feszültség volt benne, de egy kicsit kidolgozatlan volt, ha lassabban épül fel a történet az jót tett volna neki. De egy rövid kis szórakoztató időtöltésnek így is jó volt, de értem, hogy felgyorsult világunkban azért ez már kevés az ijesztgetéshez.
spoiler

A szerző neve miatt olvastam el a történetet, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem az én történetem.
A történet lényege, hogy egy lány anyja meghalt, apja új barátnőjéhez megy egy déli, vidéki tanyára. A tanyán hirtelen fura dolgokat hall, majd lassan összerakja azt a természetfelettit, amit az olvasó a címből már tud. Hát igen… lehet a fülszöveget hibáztatni, a címkéket, meg az értékelőket, de ha a cím konkrétan a fő sztorit spoilerezi… hát nem tudom. Szerintem nem volt jó ötlet.
Nemrég egy ismerősömmel beszélgettünk, hogy mennyire szeretem az „okos” könyveket, és ő visszakérdezett: miért? léteznek buta könyvek? Én akkor mismásoltam, pedig a szerző könyvei szerintem pontos definíciója lehetne a buta könyveknek. Mert miről szól igazán? hogy egy halál buta (vagy fiatal) lány tök egyértelmű dolgokból nem vágja le, hogy természetfeletti dolgok vannak a környezetében. Amikor levágja, akkor is bután viselkedik, az olvasó pedig közben a falat kaparja, mert három lépéssel előrébb jár, mint a főszereplő (tudom, hogy ennek két oka volt jelen esetben: az egyik, hogy túlképzett vagyok, és több olyan történetet olvastam, ami ennek az alapja pl Poe-tól, de Lovecrafti vonal is van benne, másrészről azé' ez még mindig a nyolcvanas években készült. Akkor még ez „újító” volt a lány YA vonalon)
A mögöttes tartalom is érdekes volt: egyrészről egészen csak a felszínt kapargatta a könyv spoiler de közben több szempontot nem jár körbe. Egyrészről, hogy értelmi és érzelmi szempontból az anya végeredményben még gyermek, amikor a döntést hozza. Nem a kora miatt gyermek, hanem a mentalitása, felelőtlensége, gondolatisága miatt. Bár egyes szempontok szerint felelősséggel tartozik például a gazdaság iránt, mégis az öröme a férjében és a bálozásban van. Hosszabb távú tervei nincsenek, életcéljáról nem tudunk meg semmit (talán nincs is?)
Közben pedig ott van Josie és Gabe karaktere. Mindkettő eléggé… rendhagyó. Gabe karakterét nem is értettem, hiszen spoiler. Josie teljesen más miatt furcsa számomra, hiszen ő a teljesen pozitív, önzetlen karakter. De miért? spoiler
Ami még idegesített, az a háttértörténet. Nyilván olvasott vagyok, így minden kis utalásmorzsát jól megrágtam, és azt hittem, az lesz a vége, hogy x évente szükséges csinálniuk egy szertartást EZÉRT spoiler. Aztán kiderül, hogy sokkal egyszerűbb a sztori, így viszont a fő konfliktust se értem spoiler ezzel kapcsolatban pedig spoiler
Ha összegezni szeretném, limonádéhrrornak elment szódával, de nem az én zsánerem ez. Ezt a történetet már túlhaladtuk minden szinten, túl egyszerű, túl langyi, túl régi. A déli vonal érdekesebbé tehette volna, de nem fektettek rá akkora hangsúlyt, szóval még ez se sikerült igazán… 12-13 éveseknek belépő lehet a borzongatóbb olvasmányok felé, felette viszont annyira nem izgalmas.

Huh, ez aztán tényleg halálosan izgalmas könyv volt, le sem tudtam tenni, annyira tetszett.
Jövő hónapra volt előirányozva, aztán láttam, hogy e-hó végén lejár a kihívása ezért előbbre vettem. Aztán olvastam pár friss értékelést, amiben a tagtársak teljesen el voltak ragadtatva tőle, ami még nagyobb kedvet csinált hozzá. Nem okozott csalódást, hamar befaltam.
A történet eredeti volt, az örök életről, az öregedés hiányáról szólt, miközben egy izgalmas krimi és thriller keretében pörögtek az események.
A helyszín nagyon vonzó volt, én is szívesen ellaknék Árnyasligetben, ahol az amerikai déliek ráérős, déli forróságban sziesztázó élete folyik még ma is, az amúgy rohanó világban.
A karakterek is nagyon tetszettek, a gyönyörű fekete özvegy és soha fel nem növő csemetéi, a szerelmes író özvegy apa és annak talpraesett leánya.
A múlt hátborzongató titkai, amik lassan bontakoznak ki a főszereplő Nore előtt, igen csak elgondolkodtatóak, vajon milyen lehet az örök élet és fiatalság és megéri-e az ezzel járó áldozatokat.
Nagyon frappáns volt a könyv befejezése, el sem tudtam képzelni jobb véget neki, de hát ezért vagyok én olvasó és nem író.
Ajánlom a borzongást kedvelő olvasóknak.

Első olvasásom az írónőtől, és a könyv végén található kérdésekből kiderült, hogy igencsak az ifjúsági történetek terén közkedvelt.
A könyv rövid, gyorsan lehet vele haladni, a cselekmény is pörgős, szinte minden fejezetben történik valami. Felnőtt fejjel először kissé zavart a sok véletlen, a megérzések (álmok), és az, hogy mindig minden jel ott van az orrunk előtt, de gyorsan belerázódtam az ifjúsági vonalba, és úgy sokkal élvezhetőbb lett.
Lisette érdekes karakter lett, róla szívesebben olvastam volna még, hogy pontosan mi is zajlott le benne, miként élt, stb.
Az írás elképesztően jó, hangulatteremtésben profi az írónő, szinte éreztem a mocsaras vidék hőségét, a tikkasztó meleget. A stílus az, ami elnyeli a történet gyermekiségét, és komorságot ad neki.
A lezárás érdekes, szeretnivaló. Azt hiszem, az írónő többi munkájával is meg kell ismerkednem.