Kukockij ​esetei 113 csillagozás

Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​Kukockij esetei című regény különleges helyet foglal el az eddigi életműben. Igazi elbeszélőkedvvel, a klasszikus orosz próza legjobb hagyományait követve – és azokat a mai kor embere számára „fogyaszthatóan” megújítva – mesél el egy nagy ívű, a XX. század közepének Oroszországában játszódó családtörténetet, amelyben azonban a család csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető családnak. A regény főhőse, Pavel Kukockij doktor, a kiváló nőgyógyász különleges képességekkel rendelkezik: „belső látásával” – mintha csak röntgenszeme lenne – érzékeli a méhet, a magzatot, a női szervezet felépítését, egészen a sejtszerkezetig. Kukockij doktor mégsem tud boldog, kiteljesedett életet élni: karrierje megbicsaklik a szovjet hivatalokkal az abortusz elismertetéséért folytatott reménytelen küzdelemben, házassága Jelenával, az egyre jobban a látomások világába forduló szeretett nővel fokozatosan tragédiába torkollik, nevelt lányával, akinek életsorsa szintén szövevényessé válik, egyre inkább… (tovább)

Eredeti cím: Казус Кукоцкого

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Magvető, Budapest, 2015
502 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631426731 · Fordította: V. Gilbert Edit, Goretity József
>!
Magvető, Budapest, 2008
502 oldal · ISBN: 9789631436907 · Fordította: V. Gilbert Edit, Goretity József
>!
Magvető, Budapest, 2008
502 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631426731 · Fordította: V. Gilbert Edit, Goretity József

1 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 15

Most olvassa 14

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 29


Kiemelt értékelések

olvasóbarát P>!
Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei

Számomra ez volt az írónőnek az a kötetet, amely igazán felkeltette iránta az érdeklődésemet, a kortárs orosz irodalom meghatározó egyénisége. Jellemzője az olvasmányosság, a jó stílus, a meseszövés, amelyben nagyon sok borzalom is van, de mégsem annyira sokkoló az olvasása. Talán az is szerencsés, hogy a természettudományok világából jön, azért szemléletmódja más, picit talán tudományosabb, távolságtartóbb.

6 hozzászólás
Zsuzsi_Marta P>!
Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei

Ulickaja-t jó írőnőnek tartom; szeretem stílusát, azt, ahogy a világot szemléli és olvasói elé tárja történeteit. Ezzel a regényével azonban nem győzött meg.
Jó kezdés után egy zuhanórepülésbe kezdett, és ezzel párhuzamosan az én érdeklődésem is – egyre nehezebben fogytak az oldalak. Ennek oka meg nem más, mint hogy túlírta az írónő a család történetét, pedig a kevesebb néha több.
Feleslegesnek és elnyújtottnak éreztem a nagy kitérőket, egy-egy szereplő egész életét – gyerekkortól kezdve, szüleit is bemutatva – részleteiben és hosszan taglalva ismerteti. Emiatt viszont éppen a főszereplő, Pavel Alekszejevics személye és története szorul háttérbe. Holott kimondottan figyelemreméltó mind ő maga, mind pályafutása és innovativ gondolkodása, elképzelései és hajthatatlansága, mellyel radikális változást kívánt volna kieszközölni szakterülete, a szülészet és nőgyógyászat területén.
Jobban ki lehetett és kellett volna Ulickajanak az orvos karakterét, életét és pályafutását hangsúlyoznia, s hűen a könyv címéhez, esetein keresztül is bemutatva, hogy az adott társadalmi, gazdasági és politikai helyzetben, valamint változások közepette milyen kilátása lehet egy igencsak jól képzett, elszánt, különös képességgel rendelkező embernek, aki abszolút elkötelezett a munkája, családja iránt. Érző szívű, higgadt és ragaszkodó, számomra kimondottan szimpatikus karakter. Alekszejevics már kisgyerekként vonzódott a tudományok iránt, majd szorgalmasan tanult és dolgozott, igyekezett segíteni, akin csak lehetett és tudott.
Nagyon felesleges és kár volt őt ezzel szemben alkoholistává tenni, valamint jól működő házasságát egy szerencsétlen mondat miatt kiüresedetté kárhoztatni. Fel kellett és lehetett volna ezt a feszültséget felesége és őközte oldani, nem vált volna a történet sem giccsessé, sem romantikussá.
A mű eleje és még a vége is jól felépített, kár, hogy közben az írónő túl sok irányba húzta szét a szálakat, ezáltal terjengőssé és vontatottá téve az amúgy kimondottan érdekesnek ígérkező történetet egy tiszteletreméltó orvosról.

4 hozzászólás
clarisssa P>!
Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei

Nem is tudom, csalódtam-e már valaha ilyen hatalmasat egy várva-várt könyvben… De talán pont ez a baj: túl régóta, kb. 17 éves korom óta terveztem elolvasni – furcsa volt ennyi év után szembesülni azzal, hogy már akkoriban is a szülészet vonzott, hiszen erre a könyvre is a fülszöveg következő mondata miatt vetettem szemet: „ A regény főhőse, Pavel Kukockij doktor, a kiváló nőgyógyász különleges képességekkel rendelkezik: „belső látásával” – mintha csak röntgenszeme lenne – érzékeli a méhet, a magzatot, a női szervezet felépítését, egészen a sejtszerkezetig.” Mert WOW, ez mennyire-mennyire izgalmas képesség lehet! Mennyi-mennyi lehetőség, mennyi-mennyi (világra) segítés, gyógyítás, oltalmazás! Nyilván erről szól a regény, ha már egyszer Kukockij eseteit mutatja be…
Hát a nagy francokat. Van itt minden: bajos család, züllés, rengeteg politizálás, még több tudományos filozofálgatás, és még ennél is több kiürülő vodkás üveg… Csak épp a számomra érdekes rész törpül el, mintha csak elhanyagolható lenne… Kár érte, nagy-nagy kár… Ha nem lennék ilyen szigorú, azt mondanám, a fent említett többi rész (család, politika, elmélkedések) nem is olyan vészes a maga nemében, de aztán eszembe jut Jelena 100 oldalon keresztül leírt „látomása”, aminek hatására hónapokra félre is tettem a könyvet, és ezzel meg is győzöm magam arról, hogy jogos a szigorom, keserűségem, csalódásom, három csillagos értékelésem…

>!
Magvető, Budapest, 2008
502 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631426731 · Fordította: V. Gilbert Edit, Goretity József
3 hozzászólás
Goofry P>!
Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei

Eleinte nem tetszett.
…Aztán később minden jóra fordult… …de nem vágok bele a dolgok közepébe! – elvégre nem vagyok szikepárti hübelebali orvostanhallgató. Igaz, Kukockij ügyei sem teljesen és kizárólagosan orvosi esetek voltak. – Ulickaja rávilágít a doktor úr személyét mélyen érintő történelmi pillanatok szülte helyzetekre, számos morális, szociális és tudományos probléma kétarcúságára, és sajátos magánéleti nehézségeire, ámde itt mégsem ő a nagyŐ…

Kezdetben kimondottan próbára tett Lenocska képzelgésekkel teli és szürreális álomvilága, még most sem értem teljesen (bár utalásokat kaptam ugyan és sejtéseim is vannak), hogy mi szükség volt ezekre. (Ezt, nálamnál rátermettebb, erre érzékenyebb molyocska biztosan kifejti.) Rontott még a helyzetemen az az orvosi- nőgyógyászati alaphelyzet, ami meglehetősen távol esik tőlem, és bizony el-elborzaszt. Aztán nagyon tartottam attól is, hogy az írónőre eddig oly jellemző, és a szememben már-már védjegyének számító patriarchális alfahím motívum majdan PA – val megkörnyékezteti nevelt lányát, de szerencsére nem ez történt…

Ha a könyv ténylegesen (InMedRes) a közepén kezdődött volna (vagyis Lenocska öntudatlan álmát követően), akkor ez a történet , felőlem akár öt csillagos is lehetne, mert úgy érezem, ettől kezdve jelent meg a maga teljességében az írónő valódi stílusa. Nadeee, velem nem lehet így, főként nem lehet büntetlenül szórakozni! Most férfimód kemény leszek és kiállok magamért: ezért a négyes!

Jó darabig keresgélnem kellett, hogy ugyan-már-vajon, ki is ennek a történetnek a kulcsfontosságú főszereplője? „…fokozatosan kiderült, hogy nincs statiszta, hogy mindenkinek megvan a saját története.” – Igen pont így volt!
Aztán, mintha mégis megleltem volna Őt: már nagyon vártam, hát belé is kapaszkodtam minden erőmmel és sikeresen összefogództunk. Aki pedig így megfogott magának, az a Tánya alakjában felbukkant lázadó, a férfiakat orruknál fogva vezető, fenomenális-feminin főfőszereplő lett. Pont az ellenkező, nőnemű előjele azon főfőkaraktereknek, mint akiket az eddigi regényekben megtapasztalhattam vagy megismertem. Ez nemvárt és örömteli élmény volt. Igen, itt most Tánya lényében, zeneiségében és mozgásában csúcsosodott ki az emberi kapcsolatok írt és íratlan szabályainak a saját jogon való felrúgása, amire valamikor azt mondták az ítészek: _polgárpukkasztás. (Ez a jelenkori irodalom vonatkozásában idejétmúlt jelző, de hirtelenjében nem találtam jobbat.) Igen ám, de hamarosan kiderült, rossz helyre raktam le a garast, és Tányecska kis kezét is el kellett engednem.

A fene megette, mi állt hát a dolgok mögött?
Az elkerülhetetlen öregség? Létünk fényének napról-napra történő megfakulása?
Az emberi lelket próbára tevő rejtelmek? Vagy netán éppen azoknak arra való visszahatása?

Végigjutván a regényen és átgondolván annak egész kerek egy világát, végül megértettem, milyen esetekre is vonatkoztat a könyve cím valójában, és miféle dolgot kell a történet közepébe látnom: az akadályt nem ismerő, az emberi nem hallhatatlanságát hirdető, annak teret nyerő és világunk továbbörökítésében oroszlánrészt vállaló Anyaságot.

Jó volt ez!

7 hozzászólás
ábelarengetegben>!
Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei

Összességében nagyszerűen különleges kis családregény volt, a kelleténél csak picit hosszabban kibontva. Ilyen szívszorítóan, mégis vidáman beletörődősen ábrázolni demenciát, alkoholizmust, sztálinizmust nem semmi.

A középső, szürreális 100 oldalt viszont nagyon kérem, magyarázza el valaki, mert fogalmam sincs, hova tegyem…! spoiler Akármi is, ennyire horrorisztikus szülést, mint itt, még sosem olvastam. Undorodva gondolok vissza rá most is.

Gólyanéni>!
Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei

Ha a harmadik fejezet látomásai nem kényszerítettek volna a könyv állandó félretevésére, biztosan öt csillagot kapott volna a kötet. Mert jó, nagyon jó.
Első élményem a szerzőtől, biztosan olvasok még Tőle, de reménykedem, hogy a többi műve mentes a számomra ennyire idegen fikcióktól.
Jó lenne olyan molyok véleményét kikérni, akik Ulickaja más műveit is ismerik már! Valaki?

pepege P>!
Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei

Hú, de nehezen rázódtam bele. Napokig húztam, halasztottam, amíg aztán beindult a történet. Ulickaja megint nagyot alkotott. A Lenocska látomásait azért kihagyhatta volna!:-D

7 hozzászólás
HoneyBunny>!
Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei

Huhh! Még szerencse, hogy születtek itt erről a könyvről már remek értékelések, én nem nagyon tudnék ilyen összeszedett lenni. Persze azért e-mellett nem megyek el szó nélkül sem.
Tehát megint egy olyan szerzőnőhöz volt szerencsém, aki nagyon tud írni. Ugyanakkor alig párszor jutott eszembe, hogy ez a könyv „meg van írva”, és nem a nagy büdös, orosz valóság egy időszakában téblábolok, szaglászok körbe. Mintha a Kukockij család matuzsálemi házi patkánya lettem volna, aki mindenkivel ott volt csendes megfigyelőként.
Bevallom azért azt is, hogy ebben a kis patkányban, az elvontabb részeknél többször merült fel a következő gondolat: „?????????????????????”

9 hozzászólás
tgorsy>!
Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei

Mivel hogy egy verébfi sem eshet le az Ő akaratja nélkül…

Lunette>!
Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei

Régóta terveztem, de most jutottam hozzá. Vagyis már korábban „hozzájutottam”, csak terhesen nem volt kedvem olvasni a röntgenszemű doktorral, túl mélyen érintett a téma. Csodálatos könyv, fantáziadús, letehetetlen, elképesztő a szerző szárnyaló mesélőkedve, de nekem valahogy ez az egész szétesett a végére.


Népszerű idézetek

tgorsy>!

Felesége erényei lelkesítették, fogyatékosságai meghatották. Hát ezt hívják házasságnak.

68. oldal

1 hozzászólás
Margarita>!

Az ember azt hiszi, ő tartja a macskát, valójában viszont a macska tartja őt. A macskát nem lehet semmire kényszeríteni. Még kéréseket sem szeret teljesíteni….
Méltósága van. Azt akarja, hogy az ember szolgáljon neki. S tudja, nekem például tetszik ez a függetlenség…
Maga, maga szolgál a macskának, és nem fordítva.

306. oldal

Kapcsolódó szócikkek: macska
tgorsy>!

A legmagasabb rendű, megnevezhetetlen bölcsesség abban fejeződik ki, hogy egyetlen egy sejtből,amely egy alig-alig mozgó és kissé szétáradó őssejtből, amit tüszős sejtek sugaras koszorúja övez, valamint egy hosszú orrú, orsófejű és spirál alakú, izgő-mozgó farkincájú spermiumból keletkezik, elkerülhetetlenül félméteres, ordítozó, háromkilós, teljesen öntudatlan emberi lény alakul ki, belőle pedig, ugyanannak a törvénynek engedve zseni, gazember, szépség, bűnöző vagy éppen szent fejlődik ki…

24-25. oldal

Zsuzsi_Marta P>!

Erkölcsi tudatlanság nem létezik. A műveletlen ember lehet erkölcsös. Sőt az egészen műveletlen, mint a mi Vasziliszánk, úgyszintén. A te szavaidból az következik, hogy a tudomány a tudatlanság ellentéte. Ez hiba. A tudomány a tudás megszervezésének módja, a tudatlanság pedig a megismerés elutasítása. A tudatlanság nem kevés tudás, hanem beállítódás. Paracelsus például kevesebbet tudott az emberi test felépítéséről, mint egy mai átlagos orvos, de tudatlannak azért semmiképp sem nevezhetjük. Parcelsus tudott a megismerés viszonylagosságáról. A tudatlanság semmi mást nem előfeltételez, mint önmaga szintjét, ezért nem is lehetséges erkölcstelen tudatlanság. A tudatlanság gyűlöl mindent, ami számára elérhetetlen. Tagad mindent, ami erőfeszítést, akaraterőt, nézőpontváltást igényel. Igen, különben pedig ami a tudományt illeti, nem hinném, hogy a tudománynak is lenne erkölcsi dimenziója. A megismerésnek nincs erkölcsi színezete, csak az emberek lehetnek erkölcstelenek, de nem a fizika vagy a kémia, pláne nem a matematika….

450-451. oldal

Goofry P>!

… a gondolkodó, alkotó és egyáltalán, a valamit is érő emberek mindig körbeveszik magukat ezzel a védősávval, az elidegenedés zónájával.

230. oldal

Zsuzsi_Marta P>!

Pavel Alekszejevics leült családfői helyére a nagy asztalhoz, borotvált fejét a kezére támasztotta. Elgondolkodott… Sok olyan ok létezik, ami az embereket meggátolja az egymáshoz való közeledésben: a szégyenérzet, a függetlenség elvesztésétől való félelem, a közöny és végső soron a testi taszítás is. De van ezzel ellentétes, vonzó, a teljes, a lehető legnagyobb közelséget előidéző áramlat is. Hol ez a határ? Mennyire reális? Miután meghúzott egy nagyobb vagy egy kisebb mágikus kört, minden ember a maga cellájában él, és ehhez a spekulatív térhez aztán szintén mindenki különbözőképpen viszonyul. Az egyik mérhetetlenül sokra tartja képzeletbeli celláját, a másiknak terhére van, a harmadik ebbe a személyes térbe be akarja engedni a szeretett kiválasztottakat, és kitenni azokat, akik bekéredzkednek…

204-205. oldal

tgorsy>!

Okos fejed van neked, Ilja, csak kár, hogy egy hülye kapta meg.

64. oldal

ekphrasis>!

Sok olyan ok létezik, ami az embereket meggátolja az egymáshoz való közeledésben: a szégyenérzet, a függetlenség elvesztésétől való félelem, a közöny és végső soron a testi taszítás is. De van ezzel ellentétes, vonzó, a teljes, a lehető legnagyobb közelséget előidéző áramlat is. Hol ez a határ? Mennyire reális? Miután meghúzott egy nagyobb vagy egy kisebb mágikus kört, minden ember a maga cellájában él, és ehhez a spekulatív térhez aztán szintén mindenki különbözőképpen viszonyul. Az egyik mérhetetlenül sokra tartja képzeletbeli celláját, a másiknak terhére van, a harmadik ebbe a személyes térbe be akarja engedni a szeretett kiválasztottakat, és kitenni azokat, akik bekéredzkednek…
A sok ember között, akiket Pavel Alekszejevics ismert, a többség egyáltalán nem viselt el semmiféle önkéntes izolációt, a leginkább attól féltek, hogy egyedül maradjanak magukkal, és készek voltak akárkivel leülni teázni, beszélgetni, különféle munkákat elvégezni, csak hogy ne maradjanak egyedül. Legyenek bár kényelmetlenségek, fájdalmak, szenvedések, de legalább nyilvánosan, legalább emberek között történjenek. Még közmondást is kitaláltak rá: a világ előtt még a halál is szép… De a gondolkodó, alkotó, és egyáltalán, a valamit is érő emberek mindig körbeveszik magukat ezzel a védősávval, az elidegenedés zónájával… Micsoda paradoxon! A legfájdalmasabb sértések éppen azért történnek meg, mert még az egymáshoz legközelebb álló emberek is különbözőképpen vonják meg személyiségük külső és belső sugarát.

204. oldal

Zsuzsi_Marta P>!

Pavel Alekszejevicsnek sohasem volt saját gyereke. Az ilyen pillanatokról csak hallomásból tudott, habár a hasonló eseményekről gyakran tőle értesültek a gyerek után sóvárgó férfiak, akik éppen az ő félisteni közreműködésének köszönhetően válhattak apává. Fogadott lánya közölte vele, hogy szülni fog, mire mellkasát a boldogság forró levegője árasztotta el, a jövendő gyermek pedig egyszerre kívántnak és régóta vártnak tűnt.

389. oldal

clarisssa P>!

A Borotváltfejű minden csodálkozása ellenére is azt tette, amit ebben a pillanatban kell – kitisztította a gyermek orrát, szájnyílását, és miután fejjel lefelé fordította, megpaskolta nedves fenekét. Mély, sértett üvöltés hangzott fel: oá, oá…
Milyen rég nem hallotta a Borotváltfejű az új életnek ezt a keserves hangját… Ez a szánalomra méltó muzsika, az éppen csak hogy kifejlődött tüdő rekedt hangú dala, a gégefő porcos fuvolájából előtörő, magát az előadót is megrémítő első hangadási kísérlet… Az újszülött sírva fakadt az első új hangtól való félelmében.

264. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

John Irving: Árvák hercege
Jonathan Safran Foer: Minden vilángol
Amy Tan: A Mennyei Örömök Klubja
Ian McEwan: Vágy és vezeklés
Raana Raas: Árulás
Raana Raas: Elágazó utak
Oravecz Imre: Ondrok gödre
Salamon Pál: A Sorel-ház
Luca Di Fulvio: Álmok bandája
Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen