Jákob ​lajtorjája 87 csillagozás

Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

A Jákob lajtorjája szerelmek regénye, hol jellegtelen, hol történelmi jelentőségű hétköznapok krónikája, szeszélyesen indázó családtörténet, sok-sok emlékezetes figurával, finom ívben kirajzolódó szerkezetű elbeszéléssel. A regény centrumában két ember egymás mellé állított sorsa áll. Az egyik Jakov Oszeckijé, a könyvek emberéé, a 19. század végén született értelmiségié, a másik pedig az unokájáé, az 1943-ban született Noráé, aki Ibsen hősnőjéről kapta a nevét, színházi tervezőművész, öntörvényű és tettre kész személyiség. „Találkozásukra” a 21. század elején kerül sor, amikor Nora végigolvassa a nagyszülei, Jakov nagypapa és Marija nagymama ifjúkori és felnőttkori levelezését, majd a KGB archívumában a nagypapa aktája is a kezébe kerül…

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Magvető, Budapest, 2016
720 oldal · ISBN: 9789631434903 · Fordította: Goretity József
>!
Magvető, Budapest, 2016
720 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631433982 · Fordította: Goretity József

Enciklopédia 16

Szereplők népszerűség szerint

Alekszandr Szergejevics Puskin · Django Reinhardt


Kedvencelte 8

Most olvassa 19

Várólistára tette 75

Kívánságlistára tette 57

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

pepege P>!
Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

Meglehetősen jellemző ránk, könyvbarátokra, hogy ha felfedezünk egy számunkra új szerzőt, akinek a könyvét szívesen olvastuk, és akit a kedvencünkké avattunk, akkor a jövőben igyekszünk mind többet és többet megismerni az írásaiból. Így vagyok én Ljudmila Ulickajával. Minden az Imágóval kezdődött még négy évvel ezelőtt, és bár közben megismerhettem Surik történetét (Odaadó hívetek, Surik), elkísértem Ulickaját egy temetésre (Vidám temetés), olvashattam különféle orosz női sorsokról (Életművésznők, Elsők és utolsók, Szonyecska), mégsem tudta egyikük sem letaszítani a dobogóról a legelső olvasmányomat tőle. Mostanáig.

A tavaly megjelent Jákob lajtorjája egy igazi regénymonstrum, pontosan nekem való csemege: a több mint 700 oldalon hömpölygő történetbe alaposan belemélyedhettem, gyönyörködhettem a népszerű orosz írónő megszokott stílusában. Sokan tudják rólam, hogy többnyire előnyben részesítem a hosszabb írásokat, mert abban sokkal részletesebben ki lehet dolgozni a történetet. Jelen könyv esetében sem éreztem egy percig sem, hogy üresjáratok lennének benne, minden pont akkor és ott történt, ahol kellett. De mielőtt bepillantanánk a regény cselekményébe, hadd térjek ki a szerkezetre, amellyel engem nagyon gyorsan le lehet kenyerezni. Ulickaja ezúttal valójában nem egy, hanem két regényt írt nekünk, melyet különleges technikájával, játszi könnyedséggel kuszált össze és szőtt egybe. Mindkét történet külön is megállná a helyét, de így egyben egyenesen lehengerlő. Mindjárt megértitek, miről beszélek.

A Jákob lajtorjája párhuzamosan játszódik egyszerre több korban: három (sőt, inkább négy) generáció történetét meséli el, szereplőit erős rokoni szálak fűzik egymáshoz (egymás felmenői). Indulásképpen megismerkedhetünk a fiatal színházi díszlet- és jelmeztervező Nórával, aki épp elveszítette apai nagyanyját, akihez gyermekkorában még erősen ragaszkodott, még ha aztán ez a kötődés felnőttként elhalványulni is látszott. Mindössze egy fűzfaládikót örökölt tőle, amelyben jókora köteg levelet és naplót talált.

Itt válik ketté a regény és kanyarodik vissza 1975-ből a 20. század eleji Oroszországba: a naplók és levelek segítségével rakhatjuk össze Marija és Jakov, Nóra nagyszüleinek történetét. Természetesen Nóra élete is zajlik tovább, bár az ő esetében is visszatérünk korábbi időszakokra: még diákként ismerkedik meg a zseniális matematikus, de emberi kapcsolatokra szinte képtelen Vityával (Nóra meggyőződése, hogy Vitya autista), és meglehetősen különleges (ma úgy neveznénk: barátság extrákkal) kapcsolat alakul ki köztük, amely egy elég bizarr házasságba torkollik. Annak ellenére, hogy nem is élnek együtt, születik egy fiuk, Jurik. Ám közben Nórát már régóta gyengéd szálak fűzik a színházi rendező Tengizhez, évtizedekig tart köztük ez a huzavona. Ahogy haladunk előre az időben, és ahogy felnő Jurik, ő is fontos szerepet kap – itt alakul ki a regény újabb szála, amelyet aztán egyre nagyobb élvezettel bogozhat ki az olvasó.

De nem csupán Nóra szerelmi élete kusza, talán ez genetikailag van belekódolva. Hiszen, miközben – Nóra történetét meg-megszakítva – olvashatjuk Jakov szerelméhez írt leveleit, ott is meglehetősen szokatlan kapcsolatnak lehetünk tanúi. A szerelmesek között kezdettől fogva erős kötelék alakul ki, noha hosszú ideig nem élhettek együtt (ezért is keletkezett ez a rengeteg levél), előbb a tanulás, később a politika, a háború választotta elő őket egymástól.

Nekem, ami még nagyon szimpatikus volt ebben a regényben, az a tipikus orosz mentalitás bemutatása: a szereplők többsége rengeteget olvas (talán Jakov a legtöbbet), rendkívül műveltek, zeneszeretők, hemzsegnek a műben az irodalmi utalások. Jó megoldás volt továbbá, hogy a szerző segíti az olvasóját: egyrészt minden fejezetcímnél megjelöli azt az évszámot vagy időintervallumot, ahol éppen járunk, ezáltal könnyebben sikerült tartanom vele a lépést. Másrészt a könyv legvégén találhatunk egy családfát, amely segít eligazodni a szereplők közötti összefüggésekben. (Bár ez a mű nem volt olyan sokszereplős, mint a fent említett Imágó, annak olvasásakor még a nevekkel is gondban voltam, mert hol egy becenevet, hol keresztnevet, hol pedig az apai nevet használta.)

Még egy fontos dolgot ki kell emelnem a mű kapcsán: a levelek és naplórészletek valódiak, az írónő saját öröksége, amit (a regénybeli Nórához hasonlóan) sokáig nem vett kézbe, nem olvasott el, végül amikor mégis, akkor már tudta, hogy fel kell használnia – így váltak azok ezen regényének alapköveivé. Számomra épp ez nyújtotta a legtöbbet, pont ez emelte ki az összes általam eddig olvasott Ulickaja írások közül, hogy – bár az írónő egyébként is nagyon élethű karaktereket sorakoztatott fel – hitelességét maximálisan megnövelte azzal, hogy bátran felvállalta saját felmenője múltját, és úgy tudott e köré egy szövevényes, lenyűgöző történetet szőni, hogy én, a gyanútlan olvasó minden szavát elhittem neki. (Jó, ez talán nem teljesen igaz, pontosabban fogalmazok: ha azt nyilatkozná egy interjúban, hogy minden sora igaz, elhinném.) Nagyon bele tudom magam élni egy-egy regénybe, nagyon át tudom érezni, és meglehetősen izgalmas érzés volt végre egy olyan regénnyel szembetalálni magam, amelyről biztosan tudható, hogy csak egy része fikció.

Hosszasan lehetne még ecsetelni Ljudmila Ulickaja regényének erényeit, én helyette inkább arra bíztatok minden olvasót, hogy ha szereti az ízig-vérig orosz családregényeket, vegye kézbe bátran. Megkockáztatom, még az írónővel való első ismerkedés céljából is kiváló választás lehet.

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-03…

12 hozzászólás
Zsuzsi_Marta P>!
Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

Monumentális regény a szó szoros (méretes kötet) és átvitt értelmében egyaránt. Több generáció életén átívelő visszaemlékezés, feljegyzést, memoár. Kedvenc kortárs írónőm egyik nagy alkotása, amin érződik a nagy felkészültség, összeszedettség és kidolgozottság.

Felépítése eleinte nem tette könnyen befogadhatóvá, ill olvashatóvá a cselekményt, nagy idő- és térbeli ugrásokkal indított a XX. század első évtizedétől, ám rá tudtam hangolódni ezekre a különböző időben „felvett” jelenetekre. A történet ugyanis magával ragadott, vitt előre, gyorsan fogytak az oldalak.

Ahogy írói művészetére jellemző, e mű szereplői is az élet és történelem megpróbáltatásainak kitett, esendő emberek, akik inkább elszenvedői, mint alakítói mindezeknek. Ulickaja maximális empátiával, olykor csipetnyi iróniával, humorral fordul feléjük, sosem lendül át sajnálkozásba, szánalomba, vagy hibáztatásba tetteik miatt irántuk.

A Jákob lajtorjája életek, szerelmek története, mely két fő szálon fut: a nagyapa, Jakov Oszeckij, aki a XIX. század végén született értelmiségi, valamint unokája, Noraaki a XX. század 40es éveiben jött világra és egy ládában megtalált levelezés kapcsán ismeri meg nagyszülei, Marija és Jakov szerelmét, közös életét, ami további kutatómunkára inspirálja.

Leginkább Nora alakja érintett meg. Határozott, talpraesett, kitartó, ugyanakkor érzékeny, esendő nő, aki kisfiát, Jurik-ot születésétől fogva egyedül neveli, miközben Vitya, a gyerek édesapja is életük része marad, törődik fiával. Mégis leginkább magára számíthat. Taiszija, a védőnő barátsága sem jelent stabil, kiszámítható támaszt, ahogy a színházi rendezőkolléga, Tengiz iránti vonzalma, hullámzó, „se veled, se nélküled” –kapcsolatuk is inkább labilitást hoz életébe.

Mindig meghatódva olvasok eredeti levél- és naplórészletek, az írónő igazán nem bánt szűkmarkúan e téren sem olvasóival, sokat tett közzé a kötetben. A végén szereplő családfa is segítséget nyújtott az eligazodásban, tájékozódásban.

Ismét egy kiváló alkotás Ulickajatól, ami tökéletességét jellemzi, hogy terjedelme ellenére sem lett túlírt, terjengős, unalmas – ebben áll írónői nagysága. Amely előtt ezúttal is fejet hajtok!

ppeva P>!
Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

Jó, hogy jött egy néhány napos nyaralás, így egyvégtében kiolvashattam, és teljesen elmélyedhettem benne. Nagyon élveztem, hogy Ulickaja több művéhez hasonlóan itt is egy monumentális családregény sok-sok szála szövődik egybe. Van itt mindig: régi családi levelek, különböző korok történései az egyes családtagok életében, és a szál hol az egyik, hol a másik családtag életét követi. Eleinte sűrűn lapozgattam hátra a családfához, aztán már mindenki a helyére került. Minden szereplő élete kész regény, és ezek a kisregények csodásan fűződnek össze egy nagyregénnyé.
A történelmi, kulturális és színháztörténeti szálak mellett remekül mutatja be a családtagok eléggé rendhagyó szerelmi életét is, azt is, ahogy a magánéletükbe rendkívül erősen beleszól a történelem is.
Nekem különösen érdekes volt, mert szeretem az orosz irodalmat, főleg, ha az ilyen részletesen és mélységében mutatja be az orosz mentalitást, mindennapi életet, több mint 100 évet átívelően.

3 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

Nekem Ulickaja még sosem okozott csalódást, mindegyik kötetét szeretem, mindegyiket másért. Ez a történet most megint nagyon kellemesen olvasható, egy sokszínű családi kirakós, négy generáció életének bemutatása különös figurákkal, életen át tartó (vagy hamarabb elfogyó) szerelmekkel, sokféle szülő-gyerek kapcsolattal, politikai, történelmi háttérrel: „átszaladt közöttük a szovjethatalom fekete macskája.”
Szeretem a családregényeket, a családfákat, itt is jól tanulmányozható a sokféle kapcsolati háló a kötetben fellelhető rajzolaton. Lehet úgy írni a történelemmel, a háborúval, száműzetéssel, az élet nehézségeivel kapcsolatos emberi megpróbáltatásokról, hogy az olvasó egy kicsit belehal. Ulickaja nagy mestere annak, hogy szó van a műveiben minderről a nehézségekről, tragédiákról és mégis túlélhető az olvasás. Regényeiben mindig különös szerepe van a nőknek, ebben is erős, határozott egyéniségek.
Nóra igazi középpontja a történetnek, 20 éven át tartó szerelmi kapcsolata, színházi szakmai élete, tőle indulnak a szálak vissza a múltba és előre a jövőbe.
Goretity József remek magyarítója a köteteknek.

3 hozzászólás
Peónia>!
Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

Ulickaja új regényét egy félbehagyott regényekkel terhelt, kudarcos olvasási szakasz után vettem kézbe, és nagyon jó hangulatban olvastam végig az ugyan házasságot kötő, de a gyerekét mégis egyedül nevelő, a művész szeretőjéhez szenvedélyes szerelemmel kötődő, de annak szabadságát nem korlátozó ugyancsak művész Nóra és az ő nagyszüleinek, szüleinek és a gyermekének történetét. A négy generációs családregény terjedelmes történetét Ulickaja rutinosan formálta érdekes és értékes, elgondolkodtató, erős szövetű regénnyé. Több nézőpontból, különböző típusú szövegekkel építette fel az idősíkokat változatosan kezelő nagyregényt, amelyből most csak azokat a témákat emelem ki, amelyek leginkább megfogtak belőle.
Egy generációba tartozom Ulickajával. Hatvanon felül már nemcsak Freud, Jung és egyéb pszichológiai olvasmányélmények alapján tudja az ember, hogy a családi történetekben ismétlődések vannak, amelyeket sokáig fel sem ismerünk, mert nem látunk rájuk, túlságosan a személyes sorsunkba merülten élünk. Ezek az ismétlődések egy-egy család történetében végeláthatatlanul újraképződnek, míg egy családtag fel nem ismeri, vagy akár sorszerűen, tudatlanul nem szakítja meg a forgatókönyvet. Ulickaja finoman, lassan felépítve bontja ki ezt a tételt. Nóra anyja is, nagyanyja is elhagyják a férjeiket. Persze az is lényeges, hogy melyiküknek mik voltak ehhez a motívumai, de legalább ennyire érdekes, mennyiben tér el az előző generációk házassági modelljeitől Nóra. Van-e hasonlóság a nagymama, az anya és a Nóra által választott férfi típusokban? Lehetnek-e koronként jellegzetes megoldási kísérletek egy házasság megmentésére? Szükségszerű-e bizonyos konstellációk esetén a válás? Lehet-e és ha igen, mennyire lehet a történelem kontójára írni a kapcsolatok kiüresedését (a nagyszülők megszakításokkal hosszú időt töltöttek külön háborúk, sztálini idők letartóztatásai miatt), és mennyi a szakításokban két ember – kortól független – össze nem illésének aránya? Csendes érdeklődéssel olvastam a regényt, hogy az Ulickaja által felvetett kérdésekre megkapjam a válaszait is.
A regény fontos szövetét alkotják a nagyszülők levelei. Sok a levél, de míg a Száraz-féle Apám darabokban c. regényben kiidegelt a mennyiségük, addig ebben a regényben helyen volt a számosságuk, mert pontosan jelezték a férfi és a nő közötti fáziseltolódásokat, az érzelmi elmozdulásokat, előrevetítették a későbbi történéseket.
Szerettem a regény művész-szálát is. Mindig szívesen olvasok arról, hogyan élnek, gondolkoznak, alkotnak a művészek, hiszen erre csak rácsodálkozni tudok.
Mit jelent zsidónak lenni, polgárnak lenni, kommunistának lenni? Ulickaja bölcs asszony. Szívesen gondolkodtam vele együtt ezekről a fogalmakról.
Informatív a kötet a sorsokat alakító történelem vonatkozásában is. Mit művel velünk a történelmet formáló Idő? A nagyapa a 19.sz. végén született, a szülőkkel, Nórával és a fiával a 21. sz-ig jutunk az időben.
Szerettem ezt a regényt azért is, mert értem, amit Ulickaja az öregedés harmóniájáról ír. Hiszem vele együtt, hogy összeállnak bennünk a történeteink egy magasabb síkon, mint ahogy éljük őket a hétköznapokban.
Különösen szimpatikus Ulickaja ítélkezés-, értékelésmentes attitűdje, ami nyilván összefügg az életkorával is, mert a magam tapasztalatai szerint az igazi elfogadáshoz jócskán sok évet meg kell élni.
Mondják, hogy Ulickaja olvasótábora döntően nőkből áll. Nem tudom igaz-e, de arról meg vagyok győződve, férfiaknak sem haszontalan olvasni őt.

2 hozzászólás
tgorsy>!
Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

Nagy-nagy csalódás. Sosem gondoltam volna, hogy nekem Ulickaja ne tessen, hogy unjam. Egy okoskodó kékharisnya leckefelmondása.
Én kérek elnézést.

9 hozzászólás
Kovaxka P>!
Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

Szeretem az orosz szerzőket, szeretem Ulickaját, szeretem a családregényeket, szeretem a levélregényeket, beágyazott leveleket, szeretem a nagy orosz lelket. Szeretem, ha egy irodalmi mű igaz történetet dolgoz fel vagy át. Nem igazán értem, mért nem ez a regény lett a kedvenc Ulickajám. Igaz, sok volt a betű, de a történet időbeli terjedelme, több generációt bemutató szövegfolyama indokolta.
A regény a 20. század elejére visszakanyarodva, levélváltáson keresztül mutatja be Jakov és Marija kapcsolatát és párhuzamosan az unokájuk, Nóra sorsát. Jakov mellett Nóra az igazi főszereplő: művész és kvázi egyedülálló anya, fia, Jurik a regény elején születik meg és a végére nő fel, alapít családot. Közben sok történelmi és családi esemény alakítja a sorsukat.
Érdekes volt, lebilincselő és olvasmányos, mégis nehezen haladtam vele. A leveleket eleinte nagyon élveztem, később már sokallottam. Kedveltem a művészlelkeket, a sok irodalmi és színházi utalást, de egy idő után fárasztóvá vált számomra. Vitya és Grisa filozofálása is néha kilógott a történetből. Talán túl sok volt összességében és túl értelmiségi. Hiányoltam az egyszerű kisembereket.
Összességében remek könyv, érdemes elolvasni és a szerző továbbra is a kedvencem marad.

Lady_L>!
Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

Hú, hát ez… nem tudom. Jó is, rossz is. Elsózta ezt a levest. De mégis, WOW és huhh, WOW! Vagy csak nálam talált ennyire be a történet? A múltkor anyukámmal mentünk az egyik pesti hipermarketben, amikor véletlenül találkoztunk egy ősrégi ismerősével, köszönés, helló, hogy vagy, jól, viszlát. Később anyukám elmesélte annak a nőnek a történetét, én meg élvezettel hallgattam és csámcsogtam azon a 40 évvel ezelőtti pletykán, ilyen is csak egy orosz nővel tud megtörténni. Imádom az emberi történeteket és az oroszoknál ezek mindig valahogy girbe-gurbábbak az „európaiakénál”. Eszembe jutott, ahogy régen a nagymamám mesélt nekem sokat, nagyon sokat és mennyire szerettem hallgatni, órákig róttuk a köröket az udvaron, és mennyire idegesít, hogy semmire sem emlékszem már, fiatal voltam és hülye (az utóbbi még mindig, de nem ez a téma most). Ezért nyúltam most Ulickaja könyvéért szinte ösztönösen, és nem csalódtam, óriási adag, vérbeli orosz családtörténetet kaptam. És a végén nagyon örültem, hogy a nagypapám nevét adtam a fiamnak.
De nem ezért a személyes élvezetért nehéz értékelést írnom, hanem mert úgy érzem, mintha valami régi, egyetemi órára kéne írnom valami beadandó dolgozatot, és blokkol az agyam, csak teljesen amatőr szavak jutnak az eszembe: annyira tetszett a több szálon futó cselekmény, ami két emberben futott össze, és a néha halál unalmas, vagy az én csirkeagyammal felfoghatatlan, de néha eszméletlenül érdekes beszélgetések Grisa és Vitya között például tök jók voltak, de hát az egész, kerek sztori, amit kiadott, ahogy kiadta, áááááá! De nem, el volt sózva, túl sok volt az ismert név, már-már sznobulásnak éreztem a részéről ezt a panoptikumot, ezeket a leckefelmondásokat. De a család története! Az mindent visz! Olvassátok, tényleg, tényleg!!
Update: kicsit később, amikor leülepedett az élmény, megfogalmazódott, mi zavart kicsit, valahogy minden évtized sztereotipiája szerint alakul a szereplők élete, ez kicsit sablonossá teszi.

6 hozzászólás
Habók P>!
Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

Két ember (nagyapa és unoka) szeretne nyugodtan, boldogan élni, csak éppen a körülmények nem olyanok, hogy ezt lehetne. Jakov olvasna, zenélne, dolgozna, eltartaná szeretett családját, de valahányszor ez megvalósulni látszik, beletapos a történelem. Nora dolgozna, nevelgetné furcsa házasságban született gyermekét, de nagy szerelme nős, így aztán közös életük csak a közös munkák idejére korlátozódik. És körülöttük rengeteg ember, zseninek indulnak, aztán vagy azok lesznek, vagy nem, szétszóródnak a világba, aztán újra összekerülnek.. És a háttérben a XX. század – világháborúk, polgárháború, sztálinizmus, glaznoszty és peresztrojka. Kemény korszak élvezetesen megírva

Boglárka_Madar P>!
Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

Próbáltam a könyvet lassan olvasni, hogy tovább tartson, mivel már minden más Ulickaja könyvet olvastam. (és akkor most sikerült ideológiát gyártanom arra hogy a fáradtság sokszor kiüti az olvasást :D)

Amikor kis hazánkban járt az írónő a könyv megjelenése kapcsán, a regény címválasztásáról eképp nyilatkozott: „(…)minden ember előtt ott áll az a létra, amin fel kell, hogy emelkedjen, és ennek a regénynek a főhőse, Jakov példa arra az emberre, aki, bár nagyon nehéz úton, de megpróbálja megvalósítani ezt a fölfele törekvést.”
És még egy érdekes momentum: „1953 nem csak Sztálin halála miatt volt fontos év, hanem a DNS szerkezetének felfedezése miatt is. Ez pedig úgy néz ki, mint egy létra. Én úgy gondolom, hogy az egyes ember gyöngyszem egy gyöngysorban, generációk egymásra következődésében. A Jákob lajtorjája orosz kiadásának címlapján pedig éppen egy DNS kinagyított képe átható, ezzel a dupla, egymásba-csavarodó lajtorjaszállal.”

Ulickaja ismét hozza a kötelezőt: nagyívű családregény a viharos 20. századi Oroszországban. A könyv több szálon fut, Jakov és unokája, Nora életén keresztül ismerjük meg az Oszeckij család történetét, amely nem csak egy család története, hanem egy történelmi tabló is. Se Jakov, se Nora élete nem volt egyszerű, amit nem csak a körülöttük zajló események nehezítettek meg, hanem saját maguknak bonyolították meg. Két értelmiségi, akik kicsit mindketten kívülállók voltak a maguk korában, és nem mindig tudtak alkalmazkodni az amúgy is folyton változó világhoz.
Szerettem a könyvben, hogy elsősorban a család történetét meséli el, de mégis ott van benne a nyughatatlan Oroszország története is.
Érdekes hogy olvasás közben nekem is inkább Nora történeteként jött át a könyv, valószínűleg, mert rajta keresztül ismerjük meg a múlt eseményeit, de azért nem véletlen hogy a könyv címével Jakov nagypapára utal.

Az 5 csillag kicsit annak is szól, hogy örültem az újabb Ulickaja könyvnek és csendesen szomorkodok hogy már mindent olvastam. Azért az Imágót vagy a Daniel Steint nem tudja überelni, de én így is szerettem minden sorát.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Boglárka_Madar P>!

Az idő majd elsimítja az átéltek minden egyenetlenségét és sarkosságát.

62. oldal

2 hozzászólás
Sándor_Langer_Pudingman P>!

Azt, hogy minden országnak megvannak a maga kulturális szokásai – egy amerikai naponta kétszer cseréli a pólóját, minden alkalommal lefürdik, amikor csak zuhanyzó közelébe kerül, az orosz ember pedig nemzedékről nemzedékre gőzfürdőben fürdött, hetente egyszer, szombatonként, akkor váltott fehérneműt is, sokan társbérletben laktak, ahol fürdőszoba se volt… Meg még azt is, hogy Oroszországban bármelyik gyerek az ő korukban, a legszegényebb is, egy év alatt annyi könyvet olvas el, mint amennyit ők ketten a bátyjával együttvéve egész életükben sem, és hogy minden tisztességes felnőtt annyi verset tud kívülről, mint amennyit itt az irodalomprofesszorok sem… Marina azonban nem beszélt semmi ilyesmiről a gyerekeinek, mert azt akarta, hogy száz százalékig amerikaiak legyenek, hogy minél hamarabb, már az első nemzedék idején kiszellőzzön ez az emigráns légkör…

507. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Oroszország
1 hozzászólás
Boglárka_Madar P>!

– Minek örültök állandóan? – szaladt ki egyszer Nora száján.
– Mindennek – válaszolta váratlanul komolyan, a mosolygást abbahagyva Amalija. – Tanulj, Nora, amíg nem késő.
– Mit tanuljak?
– Örülni.
– Minek örüljek? – kérdezte szigorúan Nora, és hirtelen megérezte, hogy az anyja valami fontos dologról beszél.
– Hogyhogy minek?! – legyintett Amalija. – Mindennek! Nem tudom elmagyarázni neked, és megtanítani se tudlak rá. De örülni kell!

199. oldal

Kapcsolódó szócikkek: öröm
2 hozzászólás
Inmelius_Mudri_Jolcsi>!

…fél életünkben gyűjtögetünk, fél életünkben selejtezünk. Az élet minden éve, mint egy tégla. Ötvenéves koromra olyan teher, hogy nincs erőm húzni. Megértettem! Válság! Selejtezni kell. Mindent átnéztem, kidobtam a fél életemet, a fele embereket, akiket ismertem, szerettem – rokonságot, tanárokat, mindent, ami fölösleges… De te a részem vagy. Lehet, hogy a legjobb részem…

Kapcsolódó szócikkek: gyűjtés · selejt
ppeva P>!

Amikor az ember az egész életét ugyanabban a városban éli le, a város megtelik emlékhelyekkel, mintha csak minden kapualjba és minden sarokra ki lenne szögelve egy kitörölhetetlen emlék.

702. oldal

olvasóbarát P>!

Élete, amelyet sosem fogott fel ajándékként, minden percében a létezés ünnepévé változott. Most minden apróság, amit korábban alig vett észre, ragyogott és meleget árasztott – a reggeli csésze kávé, a zuhanyból erős sugárban ráfolyó víz, a papíron végighúzott ceruzavonal, a kövek alól kitüremkedő fűcsomó látványa; a zene, amely korábban csak tetszett neki, most Bachhal vagy Beethovennel folytatott személyes beszélgetés eseményévé vált; az olyan apróságokat, amelyek korábban bosszantották, a jelentéktelen beszélgetéseket, csúnya veszekedéseket már figyelemre sem méltatta… A lét maga lett az öröm, az élet ezerszeresére fokozódott íze.

650-651. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet
Boglárka_Madar P>!

Semmiféle civilizációtörténet nem létezik gazdaság nélkül.

221. oldal

8 hozzászólás
ppeva P>!

Közismert tény, hogy könnyebb szerencsésen férjhez menni tizenkilenc éves korban akárkihez, mint megoldani ezt a problémát harmincévesen, amikor már felfogja az ember, milyennek kell lennie a megfelelő partnernek. Ekkorra már minden valamirevaló férfit elkapkodtak, nősek voltak, elváltak és újra megnősültek, szabadon csak a megrögzött agglegények maradtak, akik nem akarnak családot alapítani, meg azok, akiken még a vőlegények szegényes piacán is keresztülnéznek.

577. oldal

Sándor_Langer_Pudingman P>!

A könyvtároskisasszonyok egy másik rétegre emlékeztetnek, akiket nemcsak a szerelem forraszt össze, hanem a közös szellemi munka is. Kedvem támadt azonnal elbeszélést írni egy ilyen csodálatos vénlányról, aki a könyvekben éli le az életét, mert sajátja nincsen. Megírom, feltétlenül megírom egyszer.

389. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvtáros
_selene_ IP>!

A múlt nem tűnik el csak a mélybe süllyed. Az emlék valószínűleg leereszkedik az agykéreg valamelyik mélyen fekvő pontjára, és ott szunnyad…

637. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Raana Raas: Elágazó utak
Khaled Hosseini: Papírsárkányok
Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj
Sarah Dessen: Figyelj rám!
Dragomán György: Máglya
Esze Dóra: Két tojás
Ioanna Karisztiani: Batyu
Domnica Radulescu: A trieszti gyors
Stefan Chwin: Hanemann