A ​mi Urunk népe 99 csillagozás

Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe

Az ​Európa-szerte népszerű orosz írónő nem tesz mást A mi Urunk népében, csak mesél és mesél a végtelenségig, megunhatatlanul. Mindenről és mindenkiről van egy jó története: legyen szó önbizalom híján álló vagy bármit eltűrő nőkről, az apaság rejtelmeiről, őrangyalokról. Különösen érzékeny a csodákra, a kivételes eseményekre, ám ezeket is – például egy némának hitt gyerek szavait, az állatoknak tartott szentmisét vagy a beteljesülni látszó jóslatokat – úgy tárja elénk, mintha a világ legtermészetesebb dolgairól beszélne. Hiszen amennyire a különleges jelenségekben, legalább annyira otthon van a hétköznapokban. Novellaformában is könnyedén, finoman mutat be szépet és rútat, egy-egy összetettebb szereplőt vagy bonyolultabb szituációt. Nem meglepő ez, hiszen írói érzékenységét a nagy orosz realistáktól örökölte. Rendkívül sokat tud a legfontosabb dolgokról: szerelemről, boldogságról, hitről és halálról. Mindezek mögött pedig nagy-nagy bölcsesség áll: kerülni minden szélsőséget,… (tovább)

Eredeti cím: Люди нашего царя

Eredeti megjelenés éve: 2005

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2017
372 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631430394 · Fordította: Goretity József
>!
Magvető, Budapest, 2013
372 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631430394 · Fordította: Goretity József
>!
Magvető, Budapest, 2012
372 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631430394 · Fordította: Goretity József

1 további kiadás


Enciklopédia 32

Szereplők népszerűség szerint

Buddha · Anna Ahmatova · Mózes · Pugacsov

Helyszínek népszerűség szerint

New Orleans


Kedvencelte 14

Most olvassa 13

Várólistára tette 74

Kívánságlistára tette 41

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe

„Tudom, hogy tudod: elmúlik
Egy kicsit rossz most, de elmúlik
Meg a mindig más is elmúlik
És a nagyon rossz is elmúlik
Meg a nagyon jó is elmúlik
Egyszer szörnyen, egyszer jól
És ez így, ez így van jól
Olyan jó ez a szenvedés
Olyan felemelő az egész
Olyan szörnyen érzem magam
Olyan szörnyen, szörnyen jól*”

Ez egy réges-régi Balaton szám, amit képtelen voltam kiverni a fejemből, miközben ezt a kötetet olvastam, mert szinte az összes novellát ez hangulat hatja át.

Régi igazság, hogy a meghitt pillanatok, az örömteli órák ugyanúgy elmúlnak, ahogy a kínlódással teli élet is eliramlik. S az írónő mintha csak arra tett volna fogadalmat, hogy elmeséli ezeket az illékony történeteket, hogy legalább a lenyomatuk megmaradjon.
És ő mesél, rendületlenül.
Mesél indulatok nélkül, egyszerűen, de soha nem hidegen, inkább valamiféle tárgyilagos derűvel, azzal a bizonyossággal, hogy a szereplői érdemesek arra, hogy az életük csodáit és tragédiáit megismerje a világ.

Ulickaja prózája sallangmentesen letisztult. Mondatai, bekezdései olyanok, akár a szike – nem csupán mert élesek, hanem mert, ahogy az írónő használja őket, úgy észrevétlenül, szinte gyöngéden hatolnak olyan mélyre, hogy az olvasó csak akkor veszi észre, hogy a szavak felsebezték a szívét, amikor már el is vérzett.

S közben Ulickaja, arcán a sztoikus bölcselők félmosolyával vág bele egy újabb fájdalmas történetbe, amely mégis megtisztító és felemelő lesz, mert nem düh vagy a fásult beletörődés, hanem az élet fordulataival való megbékélés vigasza árad felénk a lapokról.

* https://www.youtube.com/watch… – Európa Kiadó feldolgozás, mert nekem ez a szám mindig Menyhár Jenő hangján szól…

Chöpp P>!
Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe

Régen készülök már, hogy megízleljem Ulickaja novelláit. Hát most eljutottam idáig. (Egy karantén kellett hozzá. Valami miatt én nagyon nehezen olvasom a saját könyveimet és még nehezebben olvasok újra bármit is. Most mindkettő csont nélkül ment. Nagyon örülök nekik!)
Nagyon jó élmény volt rövid lélegzetű történeteket olvasni az írónőtől; bár úgy gondoltam, Ő nagyban tud remeket alkotni, mégis abszolút bizalmat szavaztam meg neki a novellák terén is. Ez amolyan ambivalens érzés, melynek alapja a régóta fennálló feltétlen bizalom Ulickaja írásaival kapcsolatban. Vannak olyan írók, amiktől Mindent elolvasunk. Nekem Ő ilyen (és még néhány jeles kiválasztott). A Kukockij óta nagy örömmel veszem kézbe gyönyörű könyveit. Felőlem lehet az regény, mese, vagy akár politikai pamflet is!

Timár_Krisztina I>!
Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe

Idáig nem tudtam, hogy más nyelveken is létezik az a kifejezés, hogy „az istenadta nép”, pont ugyanezekkel a konnotációkkal, mint magyarul. :) Most már tudom, hogy az oroszok is ismerik, „люди нашего царя” formában, és nem Arany János írta le nekik a XIX. században, hanem Nyikolaj Szemjonovics Leszkov, nagyjából ugyanakkor. :D Őt idézi a kötet címe. Akikről pedig a kötetben Ulickaja ír, azok minden értelemben kimerítik „az istenadta nép” fogalmát. Csak éppen nem magyarok. Hanem oroszok. Jaj, NAGYON oroszok! :D

Ez a kötet, ahogyan a fülszöveg ígéri, nem több, nem kevesebb, mint mese. Olyan, mintha leülne veled szemben valaki, és elkezdené, ahogy kell, kilencszázhúszban, aztán addig fel nem kelne, amíg el nem jutott napjainkig. Neked meg csak annyi a feladatod, hogy néha bólogass, néha rázd a fejed, általában meg részvéttel figyelj. Beleszólni nem kell. Ahogy én szeretek mesét hallgatni, éppen úgy. :)

Némelyik novella évtizedeket sűrít össze néhány mondatban, más novellák néhány órát vagy percet tágítanak ki. Némelyik kiszámítható, némelyiktől őszintén meglepődsz, van közöttük rémisztő, undorító, megható, mulatságos, sőt, még olyan is, amelyik happy enddel végződik. Az elbeszélő mindig tudja, hol kell belecsapni, és hol kell abbahagyni, és mindig mindenre tudja a megfelelő kifejezést, és azt is pontosan tudja, minek mennyi teret kell szentelni. Olyan ember benyomását kelti, aki szeretettel, okos szemmel, bölcs és (ön)ironikus kívülállóként figyeli a környezetét, de legfeljebb elvétve és visszafogottan ítélkezik.

Jó volt olvasni. Megérdemli a világhírt.

3 hozzászólás
Sapadtribizli P>!
Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe

Annyira szépen és egyszerűen ír, ahogy érdemes lenne élni!
Ez kapott meg leginkább a novelláiban: az egyszerű, emberi cselekedetek; túlgondolás, sok elmélkedés nélkül.
Néhány novellát, részletet, teljesen a szívembe zártam! Mindig megnyugtatottak és reményt adtak ezek a novellák érdekes stílusukkal, azzal, hogy a földön álltak két lábbal, és mégis az élet apró csodáiról, fájdalmairól szóltak; vagy éppen a különös-különleges emberekről, a mi – mindannyiunk Urának a népéről :)
Nagyon-nagyon szép!
(Orvos által receptre felírható, de vény nékül is kapható!)

3 hozzászólás
cseri P>!
Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe

Nagyon jó volt. Érdekes, azt hittem, hogy mindig imádtam Ulickaját, de ez egyáltalán nincs így, most hogy megnéztem, vannak könyvei, amikre egész rossz osztályzatot adtam. :) De valami lehetett benne, ami miatt mindig tovább olvastam a könyveit. Nekem ez kedvenc lett, főleg az első kétharmada, a E/1 novellák sem voltak rosszak, de a többit mégis jobban szeretem.
Hát így. Most épp mindent olvastam tőle, ami megjelent nálunk.

5 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe

A kötet 4 nagyobb részre tagolódik: A mi urunk népe, A vér titka, Sokáig éltek, Az őrangyal, ezeken belül sok -sok remek novella mutatja be az Ulickaja által teremtett, megrajzolt világot.
Hétköznapi csodákról mesél az első részben, jelentős szerepet kap a zene, egy megszólaló, némának hitt gyermek. Szerelem, boldogság, halál, egymás elfogadása szerepel még.
Zsenya, a szerző képviselője:„rácsodálkozik a világ ostobaságára, titokzatosságára és gyönyörűségére.” Annyira tökéletesen szedi csokorba a boldogságot, a szerető közösséget, az elfogadást, de a brutalitást, az elhanyagoltságot, mindenféle bajokat, tragédiákat is. A széplány teste is remek, tanulságos történet. Valóban szeretjük azt, amit (akit) szépnek látunk? A Rövidzárlat is telitalálat, és itt is jelentős szerepet játszik a zene és a fogyatékosság.
A vér titkai fejezetben családok kavalkádja található, törvényes és törvénytelen gyerekekkel, elfogadó és gyerekeit megtagadó apákkal, az esetek többségében ezek a családok mégis működnek. Nemes lelkű szülők gyermeke az a fiatalember, aki egyaránt képes boldogságot hozni anyja, nevelőapja, majd vér szerinti apja életébe is, és ők mindannyian tudnak együttműködni egymással.
A Sokáig éltek történeteiben szeretetben és egymásra figyelésben együtt élő házastársakat, családokat ismerhetünk meg, de Az utolsó hét az élet borús oldalát mutatja, rák, alkoholizmus, feldolgozhatatlan élethelyzetetekkel is szembesül az olvasó. Az egyik legérdekesebb történet a jiddisül publikáló íróról szól, aki két feleséggel él együtt, halála után a nők változatlanul együtt maradnak, megértésben segítik egymást az élet nehézségéinek elviselésében.
Az őrangyal című fejezet rövid novellái kicsit közelebb hozzák az olvasóhoz az író mindennapjait, utazásait (Párizs, Németország, Amerika, Hollandia,Japán, Egyiptom), találkozásait az olvasókkal, fordítókkal, kiadókkal és saját családja életének eseményeibe is bepillantást engednek. Ez nagyon érdekes volt számomra a Daniel Stein életéről szóló regényében is. Az orosz élet, a zsidóság, a társadalmi változások megélése nagyon színes szövetet képez, az írónő sajátos látásmódja remekül rajzolja meg a nehézségeket, a túlélés lehetőségét is. Végigolvasva a jelenleg magyarul hozzáférhető köteteket talán ez tetszett legjobban, de persze a többi is igazán élvezetes olvasmány.

GTM P>!
Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe

Már akkor tudtam, hogy Ulickaja kiváló novellista, mikor a Daniel Steint olvastam. Végül is hiába nagyregény, apró, kicsiny történetekből áll össze, többségük kerek egész; önállóan, novellaként is megállnák a helyüket.

E történeteiben sem csalódtam. Ulickajából árad a mese. Mesél csodákról, hétköznapokról és hétköznapi csodákról egyaránt. Életről, halálról, szép és irigyelt sorsokról; no meg szörnyű, értelmetlen életről és halálról. Közben meglátja az alantasban is az emberit, az értelmetlennek tűnőben az értéket, és szépen lefejti rólunk az előítéleteinket.

Úgy mesél, hogy magába szippant. Egyszerre csak nem is könyvet olvasunk, hanem ismerős vagy ismeretlen emberek történeteit hallgatjuk. Hiába oroszok, felismerjük őket. Hiszen ez Lonci néni a szomszéd utcából! Az meg az öregúr, akivel két éve utaztam a vonaton! Itt meg a suhanc, aki majdnem fellökött a biciklijével! Csupa-csupa ismerős figura. Mert a mi Urunk népe sem különb, mint az övé. Hasonlóak vagyunk. Emberek. És ha jól figyelünk, ráismerhetünk önmagunkra is, szembesülhetünk értelmetlen félelmeinkkel, felesleges áldozatainkkal, elhibázott döntéseinkkel, érthetetlen tehetetlenségünkkel egyaránt. És ezen a ponton rájövünk, hogy hiába szeretnénk kiválni, mi is ide tartozunk. Mi vagyunk a mi Urunk népe! Ahogy a regény végén az írónő is közösséget vállal a népével: „Ez az én népem. Olyan amilyen…” Két rövid mondat, elfér köztük akár egy vállrándítás vagy kézlegyintés, mégis súlyuk van. „Igazán / csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz. / Magaddal is csak itt bírhatsz, /óh lélek! Ez a hazám” – írja ugyanezt egy komorabb lélekkel megvert magyar költő jó nyolcvan évvel korábban.

Ez a negyedik könyv, amit az írónőtől olvastam. Mindegyik egyszerű, szinte hétköznapi nyelven íródott. Mintha egy diktafonnal járná a világot, csak felveszi, amit különféle emberektől hall, és otthon papírra veti. Az egyik történetből megtudjuk, hogy gyakran így is tesz. Mégis, valami különleges ereje van a meséinek. Talán Németh László írta egyszer Tamási Áronról, hogy nem elég fölmenni egy magnóval a Székelyföldre, és már le is hozunk egy Tamási-novellát. Kell hozzá az író zsenije is. Ulickajával is valahogy így van. Hétköznapi emberekről mesél, hétköznapi nyelven, és mégis sugárzik belőle az istenadta tehetség ereje.

Van a novellákban egy néha-néha felbukkanó különleges szereplő: Zsenya. Nem is lehet szereplőnek nevezni, hiszen konkrét szerepe csak egy történetben van. Már az Életművésznőkben is szerepeltet egy ilyen nevű hölgyet. Ott ő köré szerveződnek a történetek. Itt is többször feltűnik egy hasonló nevű kislány, az utolsó fejezet én-elbeszéléseinek mesélője pedig Jevgenyijaként mutatkozik be. Zsenya tehát lehet az írónő megfelelője. A novellákban való szerepeltetése érdekes nézőpontot biztosít . Háttérben van, nincs is szerepe, csak egy-egy elvetett megjegyzésből tudjuk meg, hogy az ő szemével látjuk a történetet: a gyermek Zsenya csodálkozott valamin, később a felnőtt Zsenya így emlékezett stb. A narrátor tehát többszörösen is eltávolodik a történettől: E/3. személyben beszél arról, amit Zsenya tapasztalt gyermekkorában. Így helyezi kívül magát, biztosítva a szemlélődő státuszt. Közben mégis hitelessé teszi a történetet, hiszen egyre jobban érezni, hogy Zsenya nem más, mint a gyermek Ulickaja, aki látta, ismerte mindazokat, akikről az írónő mesél.

Végül csupán három szó, ami összefoglalja, mitől is jó ez a kötet: szeretet, bölcsesség, humor.
Szeretet minden emberi lény iránt, bölcsesség, ami segít megtalálni bennük a szeretni valót, és humor, hogy felülemelkedjünk azon, amit mégsem tudunk megszeretni bennük.

dwistvan P>!
Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe

Sok apró történet, mégis mindegyiknek külön élete van. Olykor orosz folklór, máskor mély lelki tanulságok. Sorsok, vidám, vagy olykor fájdalmasan tragikus kalandok. Előnye ennek a könyvnek, hogy fel sem ocsúdunk és már jön egy másik, egy új történet. Örülök hogy elolvastam.

ppeva P>!
Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe

A mi Urunk népe, avagy nagy az Isten állatkertje. :)
Mint mindig, nagyon jó volt olvasni Ulickaját. Mindig lenyűgöz a mesélő kedve. Csupán az egyes szám első személyben írott történetek voltak kicsit halványabbak – érdekes, miért lesz még a stílusa is más, ha – valójában vagy félig-meddig – saját magáról szól, első személyben.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Chöpp P>!

Lehet, hogy nem tudod, de Hollandiában tíz emberre tizenkét festő jut…

313. oldal A holland dinnye

Kapcsolódó szócikkek: Hollandia
Chöpp P>!

Egyszer csak felfedezed, hogy nem létezel.

(első mondat)

Chöpp P>!

Iván rövid úton lehülyézte a feleségét, de az nem sértődött meg. Ha mondta, hát mondta, ő maga tudta magáról, hogy nem hülye, a férjéről pedig azt, hogy nem könnyű eset.

134. oldal Mása, a karénekes

Chöpp P>!

Rettenetes gondolat: senki sem büntet meg, és pláne nem tüntet ki.
Teljesen szabad vagy, a magad bírája. Ó, rettenet!

370. oldal Zárszó

1 hozzászólás
Goofry>!

…mennyire szeretne mindenki játszani egy kicsit, és milyen ritkán engedik ezt meg maguknak az emberek.

344. oldal A dalmata

Kapcsolódó szócikkek: játék
Chöpp P>!

Mindig hajlandó vagyok bármit elhinni, kivéve azokat az eseteket, amikor egyáltalán nem hiszem el.

339. oldal Meg vagyon írva...

Kapcsolódó szócikkek: hit
Chöpp P>!

A többiekéről nem tudok, de az én Őrangyalom mindig velem van. Megvéd minden utamon, és sok érdekes és fontos dolgot mutat nekem.

263. oldal Az őrangyal

Chöpp P>!

Végül is, azt hiszem, bibliai felfedezést tettem: Mózes táblái a sziklafalra vannak írva, Mózes csak megfejtette őket.

341. oldal Meg vagyon írva...

Kapcsolódó szócikkek: Mózes
Chöpp P>!

Hármasban ülnek, és beszélgetnek. Krisztus, Buddha és Georgij Mihajlovics Ginburg.
De tulajdonképpen miről is beszélgessenek? Ülnek és mosolyognak.

369. oldal Zárszó

Kapcsolódó szócikkek: Buddha · Jézus Krisztus
Chöpp P>!

Orosz abszurd színház. Elmúlt éjfél. Már december harmincegyedike van.
Az utasok részegek, mint az albán szamár.

365. oldal Közös vagon


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Arvo Valton: A hurok és más elbeszélések
Bächer Iván: Zónázó
Raana Raas: Árulás
Raana Raas: Hazatérők
Raana Raas: Kiszakadtak
Raana Raas: Az ogfák vöröse
Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája
Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai
Bill Bryson: Jegyzetek egy nagy országról