A ​lélek testéről 294 csillagozás

Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről

Ljudmila Ulickaja új elbeszéléseiben a hétköznapi és a megmagyarázhatatlan fonódik egymásba elválaszthatatlanul. Hősei idősödő, magányos figurák, akik megpróbálják rendezni a konfliktusaikat a haláluk előtt, és gyanakodva fogadják, ha kapnak még egy esélyt az élettől. Egy feleség, aki kizárólag almát hajlandó enni, miután elhagyják, egy anya, aki külföldi férjre vadászik a lányának a parkban, egy műszaki rajzoló, akire az utolsó pillanatban talál rá az új szerelem, egy bibliográfus, akinek az emlékezetéből lassan kihullanak a szavak. Ulickaja végtelen empátiával és páratlan emberismerettel rajzolja meg portréikat, történetei egyszerre vigasztalóak és felkavaróak. A figyelmes olvasó pedig még Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve díjas filmjére is találhat utalásokat az elbeszélésekben.

Eredeti megjelenés éve: 2019

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2020
152 oldal · ISBN: 9789631440270 · Fordította: Morcsányi Géza
>!
Magvető, Budapest, 2020
152 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631440041 · Fordította: Morcsányi Géza

Enciklopédia 27

Szereplők népszerűség szerint

Alekszandra Vikentyevna · alkoholista · Anna Arkagyevna · Nyina


Kedvencelte 31

Most olvassa 22

Várólistára tette 186

Kívánságlistára tette 170

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről

Boldogságillat támadt és valami sejtés, hogy a gyermekkorban egyszer már megkapott, de aztán visszavont ígéretek most újra megcsillannak.

Határozottan éreztem a boldogságillatot, miközben a kötet novelláit olvastam.
A késői boldogság illatát, ami nem várt, már nem remélt vigaszként aranyoz be szelíden viselt, örömtelen sorsokat, és a kissé misztikus, mágikus boldogságillatot, ami diadalmasan hirdeti, hogy nincs halál.
Ulickaja minden írása simogatás, sorai messzire űzik a gyász, a magány, a betegség és az öregség fájdalmát, és összebékítenek a vén kaszással, akinek csontvigyora mögött meglátja a szépet, a varázslatos átváltozást, az időn túli dimenziót és a vágyott mindentudás ígéretét.
Ulickaja világában senki sincs egyedül, egy óvó, féltő tekintet mindenkit elkísér, egy félig elfeledett ima vagy egy kosár ajándékba adott, édesen illatozó alma mindig megjelenik a legválságosabb pillanatokban.
Pillangók, angyalok, áldott könyvtárosok és csodás szimbólumok gazdagítják ezt a kis kötetet, ami csupa hétköznapi csodavárás és várakozás az élet végén feltáruló végső, megfejthetetlen titokra.

7 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről

Elbeszélések gyűjteménye, amelyek két – egymástól markánsan elkülöníthető, mégis valahogy a kötet egységében szilárd homogenitást tükröző – részre oszthatók.
A Barátnők alcímet viselő négy elbeszélés karakterei asszonyok-nők, akik valahogyan – származásuk, szexuális irányultságuk, munkájuk vagy éppen családi viszonyaik alakulása okán – egyszer csak marginalizálódnak a saját világukban, épp hogy fel nem szívódnak, eltűnnek a társadalom számára, szinte még az önálló identitásukat is elvesztik. Csupán a körülményeik sodrásából adódó melléktermékké, a rostán fennmaradt, emészthetetlen fölös részekké devalválja őket az élet.
Ezekben a novellákban a szerző, a különös, szinte megfoghatatlan végkifejletek felé törekvő cselekmény ellenére is, mindvégig megmarad a szigorú reáliák talaján. A szereplők élnek, dolgoznak, kezdetben valamilyen társadalmi státusszal is bírnak, majd végső soron csupán metafizikai értelemben oldódnak fel a masszában, szimplán bedarálja őket saját világuk.
Ezzel szemben a kötet második része, amely (akárcsak a kötet) A lélek testéről címet viseli, olyan elbeszélésekből épül fel, melyek főszereplői ugyancsak nők, generációk anyakarakterei, ámde a történetek végkifejlete minden esetben messze túlmutat a valóságon, nem ragad a porba, hanem képzelt (angyal-, vagy pillangó)szárnyakon lebegve átvezet a transzcendentális világba. Varázslatos lelki feloldásokba kalauzolja a sokat szenvedett testeket, amelyek ideje lejárt ebben a valóságban, de talán létezhet egy másik világ, a halhatatlan lélek számára.
Mindegyik elbeszélés tökéletes, nincs is efelől kételyem. Amit azonban a kötet zárónovellája, a Szerpentin című írás közvetít öregedésről, elmúlásról, a személyiség, az individuum, az ember, mint önálló, szuverén entitás szisztematikus leépüléséről, az egy igazi kompakt csoda, a maga nemében egy áhítatos áldozati rítus a rövidpróza oltárán.

Találtam egy (sajnos, közel tíz éve nem frissülő) honlapot, http://www.ulickaja.hu címen, amelynek mottója – feltehetően a szerzőtől kölcsönözve – így hangzik: Az irodalom az egyetlen dolog, amely segít az embernek a túlélésben, abban hogy megbékéljen a korával. Ebben a mondatban túl sok minden benne van. Talán nemcsak nekem…
A kötet novelláit olvasva nyilvánvalóvá vált számomra, hogy jó lenne az asztalomra minél több Ulickaja, amíg még lehet, és ezt ajánlom is jó szívvel mindenkinek.

8 hozzászólás
Annamarie P>!
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről

Igen, ez kellett nekem. Már olyan régóta szükségem volt valami ilyesmire. Van az írónőben egy olyan plusz, ami a legtöbb esetben megérint bennem egy láthatatlan szálat, ami csak keveseknek sikerül. Olyan nektárral etet, ami csak úgy csurog át belém, megfoghatatlan, mint a fény, a zamat vagy a vitamin.

A kötet 11 novellája a lélek anatómiáját kutatja, hol van a lélek határa, van-e egyáltalán ilyen? Ezért szinte mindegyik írás központi kérdése az élet vége, a halál.
A szerző két blokkba csoportosította a novellákat, a „Barátnők” és „A lélek testéről” ciklusba. Mindkettőt egy Kántor Péter által fordított Ulickaja vers vezet be, ahogy jelezve is van, Előszó helyett.
A „Barátnők” bevezetője a „Nekem nem kellenek mások” vers a nőket prózai valóságukban ábrázolja, mellőzi a költői árnyalást, kicsit kopogósak, nyersek sorai. Így terel rá rögtön az első, a szó nem éppen hagyományos értelembe vett barátnői történetére, a Sárkány és Főnix-re. A pár egyik, haldokló tagja, dacolva a lélek határával, egy másféle határt is kutat; miért nem tudnak leülni végre egy asztalhoz a két család tagjai, örmények és azeriek? Ugyancsak az élet végét akarja szabályozni a második történetbeli Alisza, akinek rá kell jönnie, hogy az életben sokszor több van, mint azt halandó eszünkkel elgondolnánk. Olyan tartalékai vannak az embernek, és a sorsban is oly végtelen erő lapul, amit nem is hinnénk. Az „Egy külföldi nő” című novella picit kilóg számomra a kötet egységes hangulatából, talán nagy léptékűsége okán, vagy mert nem oly módon keresi a lélek természetét, mint a többi mű. Ettől függetlenül maradandó élményt jelentett számomra Lilja tudatos és kitartó alakja. A ciklust záró novella az „Áldottak mind, kik…” egy lánytestvérpárról szól. Egymáshoz és anyjukhoz való viszonyáról, életük terhéről, s egyben a női szerepek ütközéséről.

Ahogy írtam, a második blokkot is egy vers nyitja meg, az „Egyetlen leckéből sem okultál…” című, szerintem ismét kemény hangú, a záró epizódhoz érkezőt megszólító, összegző költemény.

"Véget ér a szünet,
kezdődik a harmadik felvonás.
Minden megvolt; az utolsó rák és az első kék folt.
Minden elfolyt; a lépes méz a lépből, a genny a sebből…."

Így érkezünk el a kötet legemelkedettebb írásához, az „Aqua allegoria” címet viselő novellához, mely a magyar kiadás borítóját is megihlette. Szonya Szolodova metamorfózisa az, ami leginkább meg tudta ragadni a lélek testét. Szonya fokozatosan válik le az anyagi világról, elválik férjétől, lebontja maga körül a sültzsírszagú életet, a padlóeresztékből is kitakarítja a zugban porladó korábbi életét. Végül csupán almát vesz magához egészen addig, amíg át nem lényegül. Óhatatlan, hogy ne jusson az ember eszébe Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje. A két alkotás összecseng, kiegészíti egymást számomra. Nem is csodáltam, hiszen a könyvet fordító Morcsányi Géza, a film férfi főszereplője. Az ezt megelőző írás pedig a „Tetemek, tetemek, hol lehet a lelketek” eleve egy vágóhídon játszódik, akárcsak az említett film. A novellában csodálatos módon jelenik meg a mágikus egymásba születés, a test és a lélek egymásba olvadó membránja. Az egyik legkedvesebb írás volt számomra. Akárcsak az „Ember, hegyi tájban”, ami abból a szempontból kilógott a sorból, hogy főszereplője férfiember, a fotográfus Tolik. Édesanyja Valentyina foglalja keretbe fia életét, lelkének csodás barangolását. Nemcsak a zárómozzanat okán meghatározó novella, hanem hangulata is kivételes, melyben a magány olyan különleges, belső utakra vezeti főszereplőjét, ahonnan egyedi kilépés is várható.
De a többi írás is bővelkedik érdekes, mágikus szálakban, jelen van az öregedést kísérő emlékezet elvesztése éppen úgy, mint egy valaha élt angyal boncolása is.

Izgalmas módon keveredik a kötetben az ember testi és lelki valósága. Számomra mindegyik novella egy izgalmas kísérletet jelentett a megfoghatatlan, szavakba és képekbe öltésére. Hiszen hogyan ragadható meg illékonyságunk, a megmagyarázhatatlanhoz legközelebb álló valóságunk, a lélek természete.

10 hozzászólás
Málnika >!
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről

”És Alisza többet bízott erre a férfira, mint amennyit a nők ifjúkorukban szoktak – nem az életet, hanem a halált.”

Ljudmila Ulickaja e kötetében a halállal való megbékélést, a magány feloldását, a lélek és a test egységét kutatja. Az elbeszélések elhagyatott hőseinek valamilyen módon mind szembe kell néznie a halállal, ám a sorsfordító események miatt ez sokkal inkább megnyugvást hoz, mintsem félelmet. A számvetést végző, meglepő utolsó esélyt kapó karakterek ábrázolása elképesztően élethű, ugyanakkor a történetek egy része túlmutat a valóság szűk határain. A két ciklust egy-egy különleges vers nyitja előszó helyett, majd következnek a rövid történetek, amelyeket a mindentudó elbeszélő által ismerhetünk meg. Az emberközpontú elbeszélések mindegyike igazán magával ragadó, ám hozzám leginkább az Alisza halált vesz, az Áldottak mind, kik… és a Szerpentin került a legközelebb.

Chöpp >!
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről

Ez a kötetecske nagyon alaposan megfogott. Mégpedig azzal, hogy négy novellát is találtam benne, melyek egészen egyszerűen tökéletesek. A többi is szép és a többi is ulickajás, de ez a négy valami gyönyörűséges:
– Aqua allegoria – egy valószínűtlen, ámde csodásan varázslatos metamorfózis gyönyörű története.
– Ember, hegyi tájban – a fényképezőgép keresőjén keresztül bekeretezett emberélet harmóniája és tragédiája és újfent harmóniája.
– Autopszia – létezik valami, ami sokkal több, mint csoda, valami lehetetlen lehető.
– Szerpentin – minden változik, és minden feloldódik valami irgalmas, nagyszerű Mindenségben kinek kinek önvalója szerint.

6 hozzászólás
Csilla‿ P>!
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről

A gyűjtemény két részből áll, az első rész egy verset és négy novellát , a második rész ugyancsak egy verset és hét novellát tartalmaz. Remek írások egytől egyig, mégis nehezen haladtam az olvasással. Egy-egy történet után kicsit félretettem a könyvet és néhány napig pihentettem, mert ugyan nagyon szépek az írások,de rettenetesen fájdalmasak,szívfacsaróak. Az elmúlás és a veszteség a fő témájuk.
Nekem az elsőrész jobban tetszett, abból is talán az Alisza halált vesz című fogott meg a leginkább. A második részhez érve lehet, hogy egy kicsit elfáradt már a lelkem, de ott is volt, ami megragadott, méghozzá az utolsó novella, a Szerpentin.
Ezzel a kötettel ismerkedtem az írónővel.spoiler Az ehhez hasonló szívfájdító olvasmányokat ,ha lehet elkerülöm,mégis szívesen folytatnám az ismerkedést Ulickajaval, de – ha lehet – akkor kicsit vidámabb történeteket olvasnék tőle.

3 hozzászólás
olvasóbarát>!
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről

„Áldottak mind a világ táncai,
és az ének, ami betegeket gyógyít, gyerekeket altat,
de a holtakat vissza nem hozza,
vagy megtanulja talán még azt is.”

Vártam már egy újabb kötetét, szeretem a témáit, az életigenlő szemléletét. Idős nők és a halál, de nem a lehangoló mindennek vége megközelítésben, hanem valami nagyon emberi módon. Mostanában több szerzőtől olvastam ilyen búcsúzásféle kötetet.
Két fejezet: a Barátnők és A lélek testéről, mindkettőt egy-egy jellemző vers vezeti be.
A Sárkány és főnix remek első novella, Zarifa és házastársa kapcsolatának bemutatása abból a nézőpontból, amikor egyikük már búcsúzik az élettől. Ulickaja történetei olyan tömények, hogy ebben is helye van finom irodalmi utalásnak, és a lélekcsere lehetőségének is.
A következő történet annyira inspiráló, Alisza meg akar oldani egy nehéz kérdést, ami nagyon máshogyan sikerül neki, segítve ezzel többek életét is. Ez talán a kötet legpozitívabb kicsengésű írása.
Az Egy külföldi nő az anya esete, aki külföldi férjet keres egy parkban a lányának, nem is Ulickaja lenne a szerző, ha ez unalmasan sikerülne.

Az első rész lezárásában egy tudós nyelvész két lánya a történet szereplője, akik nehezen találnak utat egymáshoz.

Az első csokor kicsit hosszabb és nagyon jó írásokat tartalmaz. A másodikban valamivel rövidebbek vannak.

„Egyetlen leckéből sem okultál…" – kezdődik az előszó helyett. Ebben szerepet kapnak a fiúk is, folyton dolgozó, társbérletben élő anyák valamiben tehetséges fiai.

A fülszöveg utal Enyedi Ildikó Testről és lélekről című remek filmjére, ez az utalás a Tetemek, tetemek, hol a lelketek… egyik jelenetében és az Egy külföldi nő című írás álomképeiben nyer értelmet.
Az Aqua allegoria egy almaevő nő különös esete kafkai hangulatban.
A Szerpentin a remek memóriától való búcsúzás története egy könyvtárosról.

Az kötetet Morcsányi Géza fordította, a verseket Kántor Péter. A borítón az egyik íráshoz kapcsolható kifejező kép található.

Nikolett_Kapocsi P>!
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről

Végre egy friss megjelenés, ahol a finom, letisztult stílusú és olvasásra hívogató könyvborító valódi élvezeti értékkel bíró tartalmat rejt magában. Ez a rövid novelláskötet ugyan a halálról, az elmúlásról a veszteségekről szól, azonban az írónő zseniális stílusának hála egy percig sem tűnik lehangolónak. Főhősei többségében szegényes, sokszor nyomorúságos körülmények között élő idős(ödő) emberek, akikkel mégis történik valami megmagyarázhatatlan, amit pusztán a racionalitás talaján állva nem tudnánk értelmezni. Mint ahogy arra a fülszöveg is utal, valóban érezni némi párhuzamot Enyed Ildikó filmje és a novellák között, ez leginkább a Tetemek, tetemek…novellában ölt testet, ami számomra egyébként a legkevésbé befogadható történet volt. Mindkét részben találtam egy – egy nagy kedvencet: a Barátnők novellái közül az Alisza halált vesz, a Lélek testéről novellái közül pedig a Szerpentin volt az, amit többször is elolvastam és hagytam, hogy magával ragadjon ez az édes-bús hangulat. Ezek a történetek egytől-egyig reményt és vigaszt nyújtanak az olvasó számára, hogy a halál bekövetkezése nem feltétlenül kell, hogy a végső, teljes elmúlást is jelentse egyben.

Biedermann_Izabella>!
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről

Szeretem az olyan írásokat, ahol az ember nem az ítélet, hanem a szemlélődés tárgya.
Azt hiszem, a szemlélődésben, ahogy a másik emberre nézünk, nem csak empátia, hanem szeretet is lehet. Ezekben a novellákban pedig nagyon sok szeretet volt, és a kortárs irodalomban gyakorta megtapasztalható végtelenül idegen világ helyett itt egy végtelenül ismerős világban élő emberekről olvastam.
Az elidegenített és az ismerős nem olyan megkülönböztetések az előző mondatban, melyek arra utalnának, nem olyan, mint az enyém, vagy hogy olyan, mint az enyém. Elidegenedett világon a magányos, elidegenedett emberét, ismerősön a nagy összefüggések közös tudásában megértést gyakorló emberét értem. Miközben a helyzet paradoxona, hogy az idegen világot jól ismerjük, az ismerőst inkább sokszor csak vágyjuk.
Szerettem a kötet novelláinak nőalakjait, azért főleg a nőket, mert a szövegek túlnyomó többségében a nőkön nyugszik a szerzői fókusz. Ez alól az Autopszia idős patológusa az egyetlen kivétel, akit a kora tesz szerethetővé. Akarom mondani ez egyik. (Még jó, hogy vannak barátaim!) Szóval van egy fotográfus is, valóban. Nem is tudom, őt miért felejtettem ki.
A kötét két része kicsit más jellegű írásokat tartalmaz: az elsőben hosszabb elbeszélések, a másodikban rövidebb novellák kaptak helyet, de a címadás összességében helyénvaló, a lélek testet öltésének szép példái Ulickaja írásai. És ahogy az a jó elbeszélések és novellák esetében lenni szokott, az olvasmányélmény nyomott hagyott bennem, az olvasóban. Ráadásul olyan nyomot, amiből a lélek tovább építkezhet.

mbazsa P>!
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről

„De hát köztudott, hogy a könyvtárakban, már a babiloniban vagy az alexandriaiban is, mindig egy különleges emberfajta dolgozott – akik számára a könyv maga az Úristen.”

Noha nem dolgozok könyvtárban, de ennél szebben nem is fogalmazhatta volna meg a kötet zárónovellájában Ulickaja, azt az ars poeticát, hitvallást, amiben én is hiszek, és gondolom, még nagyon sok „molytestvérem” is. Ámen.

Az orosz írónő sziporkázik rendesen ebben az elbeszéléskötetében. A könyv első fele (Barátnők) a „realisztikus” szövegek gyűjteménye, míg a második felében (A lélek testéről) már sokkal mágikusabbá válnak az írások. Ulickaja elvarázsolja a kedves olvasót. Mindig egyszerű hétköznapi dolgokból indul ki egy-egy sztori, nincs bennük semmi rendkívüli, aztán valamiért mégiscsak rendkívülivé válnak. Az elbeszélésekben rendszerint tragédia történik, a legtöbb esetben egy-egy haláleset, amely megbontja a szereplők belső harmóniáját, de aztán valahogy mégiscsak valamiféle megvilágosodásban, megújulásban részesülnek a sztorik végére.

Ezek a történetek még ha szomorúak is, valamiért mégis felemelőek. Én még azt is megmerném kockáztatni, hogy inkább felemelőbbek, mint szomorúak, annak ellenére, hogy mindegyik elbeszélés középpontjában az elmúlás, a halál áll. Nehéz megmondani, hogyan éri el ezt a hatást az írónő úgy, hogy közben nem válnak a szövegek giccsessé. Persze van egy-két közhelyes mondat, ezekből lehetett volna húzni, de ugyanakkor meg sok briliáns is. Az összhatás mégiscsak magával ragadó.

Na, de csak egy példa: „Iszonyú és döbbenetes volt a fájdalom – elképzelhetetlenül erős. Ott volt az egész a homlokában, és ő úgy lógott rajta, mint törülköző a szögön. Hegye is volt a fájdalomnak. Kúp alakú volt, és teljesen ebbe a hegybe összpontosult. Semmi más nem maradt az egész világban, csak ez a fájdalom. De a legvégégén egyszer csak megjelent egy parányi csillogó pont, mintha mozgott volna, lassan forgott, és húzta őt magához. A fekete kúp fala még feketébb lett, és már észre lehetett venni, hogy mozog, mintha ez a fényes pont forgatná, ahogy húzza magába. Érezte, hogy őt is ez a mozgás húzza. A pont kitágult éles fénysugár vágott ki belőle, afelé igyekezett.” De nem akarom idemásolni az egész szöveget, ez megy még egy oldalon keresztül. Nagyon lírai, ahogyan kibontja a fájdalom metaforáját, és közben el kezd játszani a fény és a sötétség toposzával. Itt aztán tényleg szó szerint szép az irodalom.

A kötet második felének hangulata engem leginkább a latin-amerikai írók stílusára, elsősorban Márquezére emlékeztett, magyar vonalon pedig Lázár Ervin mágikus realista novellái jutottak eszembe. A lélek testéről c. kötet elbeszélései közül az alábbiakat emelném ki: Aqua allegoria, Ember, hegyi tájban, Autopszia és Szerpentin. Ezekben az írásokban Ulickaja nagyon ügyesen egyensúlyozik a realitás és a fantázia határán, nagyon jól eltalálja az arányokat, hogy mennyi csodás elemet alkalmazzon egy-egy írásban. A történetek élet és halál határmezsgyéjén játszódnak, így lehetőség van nem csak egzisztenciálisan, hanem metafizikai értelmezésre, megközelítésre is. Nemcsak a szövegek tartalma varászlatos, hanem a formája is, ahogyan ezek el vannak mesélve. Ulickaja titka valószínűleg abban a magával ragadó mesélési kedvben rejlik, amely megteremti ezeknek a szövegeknek a sajátos, varázslatos hangulatát.

Ha tényleg létezik a „könyvtárosok Úristene”, akkor ez a könyv az élő bizonyíték rá. Ámen.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Boldogságillat támadt és valami sejtés, hogy a gyermekkorban egyszer már megkapott, de aztán visszavont ígéretek most újra megcsillannak.

Aqua allegoria

olvasóbarát>!

Az idő, a számítógépkorszak kezdete komoly vízválasztót jelentett, amelyen egyesek át tudtak lépni – ki könnyen, ki komoly munka árán –, mások pedig belátták, hogy örökre megmaradnak abban a világban, ahol szép rendben, fémpálcára fűzve sorakoztak a könyvtárosok szabályos betűivel teleírt katalóguscédulák. Elvégre azokon is megvolt minden, ami kell: könyvcím, szerzőnév, kiadási adatok…
Nagyezsda Georgijevna, aki semmiképp sem tartozott a könyvtár legfiatalabb dolgozói közé, abszolút könnyedén suhant át az új évezredbe. Sem Lida lánya, sem Misa fia nem tanúsított efféle mozgékonyságot. Igazából persze senkit sem lepett meg a teljesítménye, hiszen a környezetében lévők tudták róla, hogy memóriája végtelen, teljesítőképessége pedig mint egy gőzmozdonyé.

142-143. oldal, Szerpentin

Kapcsolódó szócikkek: könyvtáros
Nikolett_Kapocsi P>!

Ő tudós volt. Szívesen emlegette a régi viccet: a tudós nő olyan, mint a tengerimalac, se nem tengeri, se nem malac.

74. oldal, Áldottak mind, kik...

Kapcsolódó szócikkek: tengerimalac · tudós
2 hozzászólás
Annamarie P>!

Nem, a táj sosem fogadja magába az embert, nem arra gondolta el a természet a képet, hogy az ember ott toporogjon, ott hagyja a nyomait, a jelenléte, a tisztátalan lélegzése szemetét…

121. oldal

theodora>!

De hát köztudott, hogy a könyvtárakban, már a babiloniban vagy az alexandriaiban is, mindig egy különleges emberfajta dolgozott – akik számára a könyv maga az Úristen.

143. oldal, Szerpentin

Kapcsolódó szócikkek: könyvtár
_selene_ IP>!

Alisza életének legboldogabb éve következett. Alekszandr Jefimovics meg sem karcolta Alisza magányának puha selyemgubóját, amit az asszony megteremtett magának, s ahol védve érezte magát. Meglepő módon a férfi jelenléte még erősítette is ezt a védettségérzést. Mintha egy újabb védőbúra került volna fölé.

35. oldal, Alisza halált vesz

Ági_D>!

Amikor az életen már nem volt mit tökéletesíteni, beköszöntött az öregség.

Kapcsolódó szócikkek: öregség
Nikolett_Kapocsi P>!

Így kezdődött a szerelmük – zuhanás az ifjúságba és véletlen érintéstől, első csók a lépcsőház sötétjében, a meglepődés heve, a hirtelen föllobbanó teljes bizalom Alisza lelkében egy férfi iránt…

És Alisza többet bízott erre a férfira, mint amennyit a nők ifjúkorukban szoktak – nem az életet, hanem a halált.

35. oldal, Alisza halált vesz

Kapcsolódó szócikkek: élet · halál
Annamarie P>!

Ahogy közeledett, Szalih észrevette, hogy a lányon is szemüveg van, amitől váratlan gyöngédséghullám öntötte el, annak az érzete, hogy van bennük valami közös.[…]
Lilja szemüvegében annak a jelét vélte fölfedezni, hogy ebben a lányban nincs semmi csalás.

53. oldal, A külföldi nő

Chöpp >!

Ő matematikus volt, nem nemzeti vagy vallási szempontok szerint osztotta fel a világot, hanem kizárólag egyetlen paraméter alapján: hogy akivel beszél, az matematikus vagy sem.

69. oldal, Egy külföldi nő


Hasonló könyvek címkék alapján

Dmitry Glukhovsky: Orosz népellenes mesék
Anna Gavalda: Életre kelni
Kjell Askildsen: A thesszaloniki kutyák
Novák Éva: Játékok
Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb
Bjarte Breiteig: Fantomfájások
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra
Banana Yoshimoto: Csipkerózsika álom
Banana Yoshimoto: Félelmeink