Zűröstül-bőröstül (Zűröstül-bőröstül 1.) 342 csillagozás

Lizzy Charles: Zűröstül-bőröstül

Ez lehetett volna Lucy tökéletes nyara: édes semmittevés a strandon az új pasijával és a legjobb barátnőjével, lazulás a haverokkal… Kell ennél jobb? De az anyja persze megint mindent elszúrt. Oké, Lucy tényleg kiszökött abba a buliba. Na és? Hát nem fogják fel a szülei, hogy nem hagyhatta ki az év partiját? Úgy látszik, nem, mert büntetésből egyből nyári munkára vezénylik: házakat kell festenie, ami épp elég gáz, de hogy Justin Marshall legyen a főnöke? Na ez viccnek is rossz! Jó, látványnak elviselhető a srác. Vagyis inkább nyálcsorgató. Ettől még az őrületbe kergeti Lucyt az állandó okoskodásával, meg azzal, hogy miatta a lány mindent megkérdőjelez, amit magáról és az életéről gondolt. Nem, Lucy egyáltalán nem ilyen nyárra vágyott, köszöni szépen. Viszont… talán pont ilyenre volt szüksége.

Eredeti megjelenés éve: 2013

Tagok ajánlása: 14 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: LOL-könyvek Móra

>!
Móra, Budapest, 2018
360 oldal · ISBN: 9789634159858 · Fordította: Erényi Mónika
>!
Móra, Budapest, 2017
360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634157649 · Fordította: Erényi Mónika

Kapcsolódó zóna

!

LOL könyvek

248 tag · 55 karc · Utolsó karc: 2022. november 2., 15:15 · Bővebben


Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Justin Marshall · Lucinda Zwindler · Troy


Kedvencelte 47

Most olvassa 9

Várólistára tette 92

Kívánságlistára tette 74


Kiemelt értékelések

DarknessAngel>!
Lizzy Charles: Zűröstül-bőröstül

Istenem, no ilyen egy igazi cuki YA könyv! ^-^
Nálam a LOL könyvek, egy kivételével, eddig mindig betaláltak, így szerencsére most sem kellett csalódnom.
Tetszett a nyári feeling, a csalódások, veszekedések, kialakuló szerelmek. A hősnőnk Lucy nyáron felfedezi igazi önmagát, új barátokra és bölcsességre tesz szert.
Jó volt látni, hogy az írónő nem hanyagolta el a szülőkkel való kapcsolatot sem. Örülök, hogy a végén nem csak Lucy változtatott a viselkedésén, hanem az anyukája is. Így kell ezt! :)
Justint egyből sikerült megszeretnem, egyáltalán nem tűnt nagyképűnek, ahogy azt Lucy próbálta elhitetni velünk.
A vége pedig igazán szépre sikerült.
Alig várom a folytatást.

8 hozzászólás
Mrs_Curran_Lennart P>!
Lizzy Charles: Zűröstül-bőröstül

Nem gondoltam volna, hogy ez a könyv ennyire be fog szippantani. Nem én vagyok a megcélzott korosztály, de mégis remekül kikapcsolt. A borító viszont iszonyat. Ennél rondábbat talán csak az Ulpius tudott anno készíteni. Így veszik el a könyvtől az ember kedvét, pedig kár érte. Ami a történetet illeti, Lucy épp lázadó korszakát éli, egy undok barátnő bíztatásával. Így sikerül kibuliznia (szó szerint) a nyári munkát. A festőcsapat tagjai közül leginkább Alexet bírtam, Justin elég idiótán viselkedett, persze csak Lucy nem tudta, miért. A végén már virtuálisan csapkodtam őket, hogy vallják már be egymásnak az érzéseiket. Igaz, hogy szépen lezárta a szerző, de hoppá, ráleltem goodreadsen a folytatásra.
Ajánlom egy nehezebben emészthető könyv olvasása után, regenerálódásra.

Tóth_Orsolya_3 P>!
Lizzy Charles: Zűröstül-bőröstül

Senkit ne tévesszen meg a ronda borító, mert ez egy álruhába bújtatott gyönyörű történet. *-*
Nem hittem volna, hogy ennyire mélyen meg fog érinteni. Nagyon szerettem.

7 hozzászólás
Fangirl033>!
Lizzy Charles: Zűröstül-bőröstül

„Amint megláttam, hogy új LOL könyv érkezik a piacra, nagyon izgatott lettem. Pár nappal a megjelenés után betértem egy könyvesboltba, és szegény eladó, még csak a raktárból hozta ki nekem a könyvet, de nem baj, megszereztem Lucy, és Justin történetét, amit… tömör leszek. Imádtam.”
Bővebben: http://bookwormsbookshelfs.blogspot.hu/2017/08/lizzy-ch…
@Coolynee ;)

2 hozzászólás
Szilvi00 P>!
Lizzy Charles: Zűröstül-bőröstül

Az egyik legrondább borítóba öltöztetett, legbizarrabb címmel büszkélkedő és legtanulságosabb LOL könyv, amit olvastam. Felnőtt fejjel, legszívesebben megtéptem volna Lucyt az elején. Mégsem aggódtam túlságosan, mert a legutálatosabb pillanatában is éreztem rajta, hogy legbelül helyén volt a szíve. Szegény lány, egyszerűen sebezhető volt, és rossz helyen kereste a biztonságot, illetve a vigaszt. Azt tapasztalom, hogy a Marissa féle, könnyűvérű és utálatos lányok, sajnos a való életben is megtalálhatók. Úgy kiszagolják a sérülékenyek embertársaikat, mint disznók a szarvasgombát. Rühellem a fajtájukat!
Egy kalandos nyár során, egy aranyos srác közreműködésével, Lucy visszatalált régi önmagához. Közben komoly leckét kapott az élettől. Engem lekötött ez az aranyos olvasmány, bár a vége túlontúl spoiler

2 hozzászólás
christine I>!
Lizzy Charles: Zűröstül-bőröstül

Ezek szerint amikor viszonzatlan szerelemtől szenvedek, úgy nézek ki, mint aki betépett.

Ez valami törpösen fantasztikus volt!
Humoros, romantikus, kalandokal teli, igazi LOL-könyv, örülök, hogy a polcomon pihen. Bátran merem ajánlani a műfaj kedvelőinek. :)
Blogos értékelés: http://zivatar-christinekcoldman.blogspot.com/2017/08/l…

WindStorm>!
Lizzy Charles: Zűröstül-bőröstül

– Az ember mindig azt látja, amit látni akar.

Imádom!
Az első LOL könyvem természetesen a Cinder és Ella volt, ami hatalmas kedvenc lett. Utána megpróbálkoztam a Vakrandi a végzettel című könyvvel, ami nos valljuk be: nagyon alul maradt. Sokáig nem is nyúltam LOL könyvhöz, viszont otthon a piacon ez volt a legjobbnak tűnő történet, így hát megvettem. És milyen jó döntés volt!

Maga a történet romantikus, tinis, de nem az a könnyű megemészteni típus. Az írónő egy olyan mély és elgondolkodtató szálat vezet benne végig, ami előtt meghajlok. Tökéletes kigondolás volt ez a részéről, és a megvalósítás sem hagy kivetni valót. És amit kiemelnék az, hogy: bizony humorban sem szenvedünk hiányt! Lizzy egyszerűen zseni, ahogy ezt a két stílust egyberázta és finoman adagolta őket.

Lucy, mint főszereplő igazán furcsa személyiség, sajnos nagyon naív természetű, viszont a végére hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül, aminek én személy szerint nagyon örültem.
Justin karaktere mi más lenne, mint tökéletes. Kicsit nyámnyila, szerelmi téren lehetett volna macsósabb, vagy csak én gondolom így!?
A legjobb barátnőröl és exről viszont falra másztam volna, sajnos elég gyorsan rájöttem a turpisságra, szóval ezzel nem mutattak újat. Bár a történet vezetésén jót dobott az egész szituáció.

Kellemes csalódás volt ez a kis könyvecske, jókat nevettem, könnyeztem és drukkoltam a boldog végért. :)

Tökéletes nem lehetek, de önmagam igen – az igazi önmagam.

>!
Móra, Budapest, 2017
360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634157649 · Fordította: Erényi Mónika
ZitussKa>!
Lizzy Charles: Zűröstül-bőröstül

Közel a feléig úgy voltam vele, hogy ez bizony kedvenc lesz. Elhamarkodtam mert azon túl, hogy minden megvolt benne, ami egy jobb LOL könyvhöz illik is, összességében nem éreztem magamhoz közel.
Justin nekem már a valószerűtlen kategória, sajnos :) De egészében szemlélve volt benne minden amire szükség van. Tanulságos szituáció, humor és romantika. A bohém borító senkit ne riasszon el. Jobb, mint aminek elsőre tűnik.

_Leelan_>!
Lizzy Charles: Zűröstül-bőröstül

Nagyon-nagyon tetszett!
A Cinder és Ella után ez a következő LOL könyv, ami elérte, hogy sírjak és nevessek egyszerre a történeten!
Annyira kelekótya,vicces,néha abszurd, cuki romantikus történet,ami azért komoly üzenetet is hordoz.
Felhívja és egy példát állít elénk, arról,hogy tinédzser korban mennyire ki tudnak fordulni magukból a fiatalok,hiába minden jó nevelés. A társaság, a csajozás és pasizás, pia, bulik mind olyan dolgok, amik befolyásolják az amúgy is érzelmileg sérülékeny tiniket.
Lucy és Justin párosa nagyon-nagyon a szívemhez nőtt :))

5 hozzászólás
csakegyluca>!
Lizzy Charles: Zűröstül-bőröstül

Szín tisztán emlékszem, hogy ezt a könyvet még egy Móra raktárvásáron vettem, és nagyon bizonytalan voltam abban, hogy megvegyem e. Nem tudom miért, egyszerűen nem volt nekem olyan szimpatikus. Viszont mivel tudom, hogy eléggé megcsappantak a nyári könyvek, ezért úgy gondoltam, miért is ne. Így hát bele is vágtam.
Lucy már nagyon régóta hallgat barátnőjére, aki nem jó hatást gyakorol rá. Úgy öltözteti fel barátnőjét, ahogy neki tetszik, és még a pasikat is ő válogatja meg Lucynak. ez pedig ahhoz vezet, hogy rengeteg buliba is elcsábítja, így a jegyei az iskolában szinte minősíthetetlenek lesznek a szülei szemében. Lucy apukája és anyukája így hát Lucynak nyári munkát adnak. Házat fog festeni egész nyáron ahelyett, hogy barátnőjével napozna a medence mellett. Ez még csak a kezdet, ugyanis körülötte csak férfiak lesznek, és a munka vezetője, aki minden reggel munkába viszi Lucyt, elkezd nagyon furcsán viselkedni. A lánnyal folyton csak a baj van. Hol majdnem kiszárad, hol elájul. Az igazán különös csak az, hogy mindig Justin segíti ki őt a bajból. Lucynak ott van a barátja, de ő háttérbe kerül, és Justin lesz az, aki hasonló szerepet tölt be a lány életébe, mint Zach.
Mindig el szoktam gondolkodni a nevemen. Hogy hangzik németül, olaszul, és angolul. Angolban ugye Lucy, szóval minden olyan dolog érdekel, film, könyv, vagy sorozat, amiben megjelenik ez a név. Ilyenkor próbálok különbségeket és hasonlóságokat keresni köztem, és a szereplő között. Itt nagyon kevés hasonlóságot találtam, ugyanis Lucy nagyon elszállt magától sajnálatos módon, és ezt a könyv is taglalja nem egy oldalon keresztül.
Vannak személyek, akik miatt hirtelen gyorsasággal meg tudunk változni különböző irányokba. Lehet az jó, de akár rossz is. Legyen az egy előadó művész akit nagyon kedvelünk, akár egy szerelem, vagy ebben az esetben egy barát vagy barátnő. Van, hogy ezt magunkon észre sem vesszük, hiszen természetesnek gondoljuk. Ez abból a szempontból baj, hogy nagy mértékben elveszted azt a tulajdonságod, amit úgy neveznek: egyediség. A regény remekül leírta, hogyan vette észre magán, vagy másokon ezt a fajta változást főszereplőnk, és hogyan tért, próbált visszatérni eredeti személyiségébe az illető.
Szeretem, hogy a LOL könyvek mindig olyan témát hoznak fel, amik bárkit érinthetnek. Ezek a regények ifjúságik, tehát leginkább kamaszok olvassák, akik életük ezen szakaszában történnek a legnagyobb változások. Gondoljunk a külsőségekre, de a belsőségekre is. A LOL-ok pedig azzal, hogy felhozzák a témát, máris könnyebbé teszik a folyamatot, ami olvasás során elindul az emberekben. Példának mondanám itt az SZ mint szűzt, aminek címéből is kiderülhet, hogy mi lehet a középpontban. Nekem nagyon sokat segítenek ezek a kötetek, bármennyire is mókásak, viccesek, bohókásak is egyes részeknél.
Jó volt olyat olvasni, aminél elengedhettem magam. Kellemes nyári hangulatot árasztottak a sorok, miközben izgalmasabbnál izgalmasabb, romantikusabbnál romantikusabb cselekmények szemtanúi lehettünk.
Lucy butuska karaktere eltért nagy mértékben a tipikus LOL könyves női szereplőktől. Igazából nem tudom mit mondjak róla, hiszen vegyes érzések kavarognak bennem iránta. Volt, hogy szívesen észhez térítettem volna, és volt, amikor együtt éreztem vele. Neki sem volt fenékig tejfel gyerekkora, így érthető miért ennyire csapongó típus.
Justin nem létezik. Ilyen férfi csak a mesékben van. Komolyan. Kedves, aranyos, őszinte, és még az is ott van, hogy várni akar a szex-szel a házasságig. Most komolyan, hogy is létezhetne ilyen pasi?
Összességében tetszett, élveztem, mert kalandos és romantikus volt. Nem lett a kedvencem Lucy karaktere miatt, de annak ellenére egy remek ifjúsági, amit mindenkinek ajánlok teljes szívemből.
További: https://csakegyluca.blogspot.com/2021/07/lizzy-charles-…


Népszerű idézetek

christine I>!

– Az ember mindig azt látja, amit látni akar.

148. oldal

Rozinante>!

Ezek szerint amikor viszonzatlan szerelemtől szenvedek, úgy nézek ki, mint aki betépett.

328. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lucinda Zwindler
zsofij>!

Egyenesen a szemébe néztél, és azt mondtad, olyan nagy arca van, csoda, hogy befért vele az ajtón.

73. oldal

keri_dora18>!

Tökéletes nem lehetek, de önmagam igen – az igazi önmagam.

christine I>!

Gyűlölöm, ha azzal magyarázzák egy fiatal tetteit, hogy „tini". Állatira fel tud húzni, ha valaki egy életszakaszként tekint a másikra, ahelyett hogy önálló emberként kezelné.

69. oldal

agi89>!

– Talán. Teljesen biztos benne, hogy egyszer majd randizol vele.
– Igen?
– Miért, nem ezt mondtad neki?
– Nem, én azt mondtam, hogy időre van szükségem.

347. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Justin Marshall · Lucinda Zwindler · Troy
zsofij>!

Legalább nézzek ki jól, amikor a mentősök hordágyra tesznek.

50. oldal

_Enii_>!

Általános szabály, hogy ne menj olyan autóban a lányért, amelynek láttán az apja kételkedni kezd a lánya túlélésében.

christine I>!

– Nem vagy szobafogságban. Világos, hogy az nálad nem válik be.

46. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Leiner Laura: Bízz bennem
Leiner Laura: Ég veled
Jenn Bennett: Alex, nagyjából…
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Francesca Zappia: Eliza and Her Monsters – Eliza és a szörnyek
Erin Watt: Megtört herceg
Kasie West: Szerelem karnyújtásnyira
Cassy Blacksmith: Te leszel a következő
Leiner Laura: Valahol
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény