Jaj, úgy sajnálom, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet ez a könyv.
Pedig nagyon vártam, annyira ígéretes volt az alapötlet; a boszorkányok amúgy is a gyengéim, és a feminizmussal keveredve biztos voltam benne, hogy imádni fogom. De nem.
Az elején még kifejezetten tetszett, érdekesnek látszott a világfelépítés, a politikai szál, és kíváncsi voltam, hogyan fognak kapcsolódni egymáshoz a különböző nézőpontkarakterek. Egy ideig még A hatalomra is emlékeztetett Naomi Aldermantól, de rövid úton kiderült, hogy annak a nyomába sem ér, és a világ is inkább egy papírmasénak tűnt, mint jól megalapozott rendszernek.
Azért értékeltem a boszorkányok és az erős nők párhuzamát, ez néha egészen gondolatébresztő volt, főleg az elnyomás kapcsán, meg az olyan kreatív megoldásokat is, mint az újságcikkek és a plakátok a történet első felében. De ez sajnos nem volt elég ahhoz, hogy feledtetni tudja a hibáit.
A legnagyobb gond a szereplőkkel van. A karakterizálás egyszerűen csapnivaló, nem hogy szimpatikus, de emlékezetes személyiség sem akad köztük. Adelitához és Chloéhoz nagy reményeket fűztem, de hiába, Daniel olyan jelentéktelen, hogy néha el is felejtettem, hogy ott van, Ethan meg a nagybetűs Elvesztegetett Lehetőség, aki csodás meghasonlott antihős lehetett volna, de helyette csak egy unalmas alak, aki néha utalgat a sötét múltjára. Mivel a négyes csipet-csapatunk több országon át akciózik, rengeteg emberrel találkoznak, de szerintem tíz oldalon belül lazán elfelejtettem mindenkit, olyan semmilyenek. Még a főgonosz is annyira halovány és elnagyolt, hiába érezni az erőlködést, hogy minél ördögibbre sikerüljön.
Ettől függetlenül a történet feléig egész jól elvoltam és reménykedtem, hogy jó lesz ez, de utána megkezdődött a mélyrepülés. Egyáltalán nem kötött le a cselekményt, csak ide-oda rohangáltak a szereplők, a Kiválasztott-dologért sem voltam oda, és olyan elkapkodottnak tűnt az egész, mintha maga a szerző se gondolta volna át igazán, hogy mit akar. A második felével már sokkal lassabban is haladtam, mert egyszerűen elkalandozott a figyelmem.
Még a mágia is olyan kis szedett-vedett volt, bennem rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul.
A tetejébe még ott volt a szerelmi szál is, ami nem is tudom, minek kellett, amikor annyira gáz és megalapozatlan. Nekem egyáltalán nem jött át, és borzasztóan utálom, hogy minden boszis könyvet ilyen hülyeségekkel kell elrontani. Ha mindenképpen kell bele romantika, akkor az legyen jól megírva, ne így, mert ennél szerintem én is jobbat tudnék.
A befejezés nem volt valami nagy durranás, valahol számítani is lehetett rá, de messze túl idilli. Én azért kíváncsi lettem volna az utóhatásra. Oké, ott az epilógus, de engem inkább az akkori események érdekeltek volna, nem is egyéni szempontból, hanem hogy miként hatott mindez a világra, hogyan változott meg a társadalmi rendszer.
Összességében azért nem volt annyira rossz, egyszer el lehetett olvasni, csak lehetett volna ennél sokkal-sokkal jobb is. Tényleg minden adott volt egy nagyszerű történethez, de hiába csillant meg néha a remény, nem sikerült kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. De legalább a borító jól néz ki.
