Olvad 78 csillagozás

Lize Spit: Olvad

A ​huszonnyolc éves Eva magányosan él Brüsszelben: vidéken lakó szüleivel nem beszél, testvéreivel csak néha vált semmitmondó üzeneteket. Egy nap meghívót kap a szülőfalujában tartott megemlékezésre. Úgy dönt, visszatér gyerekkora helyszínére, ahol saját démonjaikkal viaskodó szülei helyett rá maradt, hogy kényszerbetegséggel küzdő kishúgával foglalkozzon.
Miközben Eva egy jégtömbbel a csomagtartójában halad célja felé, fokozatosan tárul fel az olvasó előtt egy tizennégy évvel korábbi végzetes nyár története, amikor két barátja, Laurens és Pim veszélyes játékba kezdett a falubeli lányokkal. A fiúk hamarosan elveszítették az irányítást az események fölött, és a játék elfajult…
Mit kezdhet egy felnőtt nő a kamaszkori traumáival? Képes-e a sodródás helyett döntéseket hozni, és képes-e jó döntéseket hozni? Szembe tud-e nézni azokkal, akik helyrehozhatatlan károkat okoztak az életében?
A Ian McEwanhez is hasonlított Lize Spit bravúrosan montírozza egymásra a múlt és a… (tovább)

>!
Jelenkor, Budapest, 2021
528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636769819 · Fordította: Wekerle Szabolcs
>!
Jelenkor, Budapest, 2021
528 oldal · ISBN: 9789636769826 · Fordította: Wekerle Szabolcs

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Eva de Wolf · Tesje de Wolf


Kedvencelte 7

Most olvassa 6

Várólistára tette 114

Kívánságlistára tette 92

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Lize Spit: Olvad

Súlyos, tömör, mozdíthatatlan jégtömb ez a regény, az olvasó pedig minden erejét összeszedve egy jégcsákánnyal vágja keresztül magát rajta.
Süvít belőle a sivárság, a szeretethiány, az ingerszegény környezet monotóniája. A családon belüli elhanyagolás és a közösségből való kirekesztettség oldalról oldalra fakítja szinte láthatatlanná a benne vergődő szereplőket.
Valahol az isten háta mögött, egy eldugott flamand falucskában járunk, ami semmivel sem kevésbé vigasztalan és lélekölő, mint a kelet-európai változatai.
A középpontban három egymásra utaltan, egymással szoros szövetségben felnövő és kamasszá váló gyerek, két fiú és egy lány kapcsolata áll, ami a hasonló alapokon álló regények nagy százalékában elkerülhetetlenül a szerelmi háromszög könnyfakasztó sémájához vezetne, de az első kötetes belga szerző sokkal eredetibb alkotó ennél, és ösztönösen kerüli a kliséket.
Természetesen itt is van egy belső hierarchia, vannak fontosabb és kevésbé fontos barátok, de az írónő képes úgy is fenntartani a feszültséget a három szereplő kapcsolatában, hogy nem játssza ki közöttük a gyötrő vonzalom kártyát.
Sőt, kifejezetten a szerelmi háromszög ellentétével találkozhatunk, hiszen a fiúk soha nem tekintik igazán nőnek a lányt, ellentétben a falu összes szoknyát viselő ifjú lakójával, akiknek a becserkészéséhez éppen az ő segítségét kérik. Eva nem tartozhat a fiúkhoz, hiszen lánynak született, de a lányok közösségébe sem tud beilleszkedni, mindenhol kívülálló marad. A női szerep megélése egyre keservesebb, és végül fokozódó testi-lelki kínokhoz vezet.
Elkeseredett, mindenre elszánt küzdelmére a szeretetért, az elfogadásért egyre súlyosabb árulások sora a válasz, otthon pedig alkoholista szülei várják.
A teljes képhez hozzátartozik még a két testvére is, a kényszercselekvésekbe menekülő kishúg és a megközelíthetetlen báty, és nyilvánvaló, hogy a süllyedő családi hajóról nem menekülhetnek meg valamennyien.
A kötet hangvétele szikár, felhasznált nyelvi eszköze lehet bármi, ami undort és taszítást vált ki. Az időkezelés, az idősíkok váltogatása remek, az itt-ott elpotyogtatott szimbólumok harsogják magukról, hogy fontos szerepük lesz majd valamikor, csak győzzük kivárni, de a felismerésükben nem lesz túl sok köszönet.
Kegyetlen könyv, kegyetlen szerző, és egy olyan emlékezetes főszereplő, akit biztos kézzel pörgetnek végig azon az őrjítő spirálon, ami a megsemmisülés felé vezet.

6 hozzászólás
gesztenye63>!
Lize Spit: Olvad

Az agy nem sokban különbözik az emésztőrendszertől. Mindkettő képes szinte mindent feldolgozni, pár dolgot leszámítva. Az ilyen különös tárgyak és traumák általában váratlan pillanatokban bukkannak elő, sokszor szakorvosok révén, akik valójában épp valami mást keresnek. Egy darab szögesdrót, egy kamaszkori szerelem, egy pingponglabda, egy elárultatás – az ilyesmi sokszor hosszú éveken vándorol az emberi testben.

Vándorol és közben észrevétlenül olvad. Merthogy, úgy gondolom, mindannyiunknak van egy kisebb-nagyobb jégtömbje, jéghegye, vagy neadjisten! egy egész végeláthatatlan jégmezeje ezekből a tárgyakból és traumákból. Ámde az már közel sem mindegy, hogy meddig tart meg a hátán ez a jégdarab és mikor olvad ki alólunk. Azt hiszem bizonyos olvasatban ezt a folyamatot nevezhetjük akár életnek is. Ez azonban így elég profán. És lássuk be, elég csekélyke is. Ebből még közel sem biztos, hogy lehet ütős szépirodalmat fabrikálni. Leginkább azért nehéz, mert (persze itt is csak átvitt értelemben!) igen vékony az a jég, ami a fagyban szilárdan megülő súlyos, szép prózát elválasztja a lektűr mélyben lubickoló könnyed hullámaitól. Márpedig ha egy szerző bedobja a textusba az alkoholizmus, az erőszak, a kényszerbetegségek, meg mondjuk a szuiciditás hívószavakat, akkor az vagy Tar Sándor és valahol a Hajdúságban járunk, vagy nem, de akkor csak valami krimiről lehet szó, esetleg egy sikeres bestsellerről.

A valóság pedig mégis az, hogy megjelent a színen egy „alig harminc” ifjú titán (Lize Spit), aki első kötetével írástechnikájában állva hagyja a sikeres lektűrszerzőket, miközben olyan minőségi szépirodalmat rittyent, hogy száguldás közben nem győzöl kapaszkodni a majrévasba.
Roppant ötletes már az időkezelés is, ahogyan két fix idősík (jelen és meghatározott múlt) közé beiktat egy vetélőként fickándozó harmadik szálat, aminek keretében tulajdonképpen nem tesz mást, csak roppant rafinált módon csepegtet… Információkat és érzésfoszlányokat, emlékképeket és ingerületeket. Vagyis úgy tűnik, hogy megágyaz valami nagy durranásnak (ugye, hogy majdnem krimi?). Ráadásul ez a vonal akár alá is rendelődhetne a múlt, vagy a jelen történetbeni főcsapásirányainak, azonban nem így lesz. Hiszen a szerző három teljes értékű feszültségforrást tart egyidejűleg áram alatt és ezzel szinte végzetes hajszára sarkallja az olvasót is. Vagyis mindhárom idősík vezérfonallá válik, egymást legfeljebb támogatják, de semmiképp sem aládolgoznak valaminek. Arról nem is szólva, hogy ritkán találkozom olyan regénnyel, amelyben a narrátor-főszereplő mellett teljes értékű, precízen kidolgozott szerep jut majd’ minden karakternek. Valahogy úgy éreztem, mintha Lize Spit feltalálta volna a lektűrnek látszó (bűnregényi feszültséget produkáló) szépirodalmat (nyilván tudom, hogy ez így marhaság, de olyan jólesik elismerni egy ifjú szerzőt). Spit úgy beszél a fájdalomról (test és lélek fájdalmáról, az élet fájdalmáról), ahogy azt egy igazán jó krimiben olvashatnád, mégis azt érzed, hogy nem a bűnt, nem a fájdalmat okozót, vagy a kínt elszenvedőt látod magad előtt, hanem a világot, amely ezt a bűnt, ezt a fájdalmat, ezt a kínt körülveszi, elviseli, támogatja, elleplezi…
És szíved szerint akkor kezdenél el sugárban hányni.

Színvonalas, minőségi alkotás, kiváló dramaturgia, feszes szerkezet. Csak ajánlani tudom.

2 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Lize Spit: Olvad

Sokkoló, de erősen ajánlott.

Oly mértékben letaglózott a történet, hogy a befejezését követően ennél többet nem is tudtam róla írni. És most, így lassan egy héttel később sem megy könnyen. Mert az Olvad az a könyv, ami után valóban elfogynak a szavak.

Egy aprócska belga falu az ezredforduló környékén, ahol madártávlatból nézve szinte minden tökéletes. Jól működő tejgazdaság, hentesüzlet, mindenki ismer mindenkit, egyszerű dolgos családok, a felszín alatt azonban meglehetősen durva dolgok történnek és mindenki inkább félrenéz a biztonság kedvéért. Nem csoda, ha a gyerekek bár anyagi jólétben, de teljes érzelmi elhanyagoltságban múlatják a nyári szünidő napjait.

Eva családja még ebből az idillnek tűnő helyzetből is mindig kilógott. A feldolgozatlan múltbéli problémák miatt függőségekbe menekülő szülőknek sem kedve, sem energiája nincs arra, hogy a vacsorakészítésénél többet foglalkozzon a három gyerekkel. Ebből a szeretetlenségből mindhárman próbálnak valami kiutat keresni, de egyik megoldás sem kecsegtet túl sok eredménnyel. Az idő előrehaladtával csak egyre rosszabb lesz a helyzet és Eva hamarosan már szinte mindenki játékszerévé válik egy kis figyelemért, vagy elismerésért cserébe. És amikor már azt gondolnánk, hogy ennél nem nagyon lehet rosszabb, akkor egy olyan fordulatot vesz a történet, aminek olvasása valóban fizikai fájdalmat okozott számomra.

Bár ez Lize Spit első regénye, az 500 oldalas könyvön ezt egy percig sem érezni. A jól felépített ívű, három idősíkon játszódó történetben szépen lassan, cseppenként kapjuk meg az információmorzsákat, amiktől egyre nyomasztóbbá válik a regény hangulata. A írónő mégis tökéletesen eltalálta az egyes idősíkok közötti váltásokat, mindvégig fenntartva az olvasó figyelmét, miközben a jól kibontott karakterábrázolásoknak köszönhetően szinte megelevenednek előttünk a szereplők.

Végtelenül szomorú, lelkileg nagyon megterhelő, mégis letehetetlen olvasmány, amire biztosan évek múlva is emlékezni fogok.

Az biztos, hogy a már készülő filmadaptációt nem fogom megnézni, viszont nagyon remélem, hogy a Jelenkor kiadó érdemesnek tartja az írónő második, 2020-ban megjelent regényét is a magyar fordításra.

8 hozzászólás
mate55>!
Lize Spit: Olvad

Csörgedezően nyomasztó, de meggyőzően jövendőmondó alászállás egy igencsak klausztrofóbiás légkörben. Komor mese a barátságról, a kamaszkori kegyetlenségről és az általa hagyott hegekről, a felnőtté válásról, az árulásról és a bosszúról, sérült emberekkel, bizarr és gyakran mélyen felkavaró eseményekkel. Spit „beavatás-történetében” Éva visszatér a falusi „sötétségbe”, amit először keretbe foglal, majd „elfüggönyözi” az optimista nézőpontot. Az egészséges kíváncsiság mellett a kizsákmányolás, a megaláztatás és a közelgő katasztrófa csípős szagát is feltárja. Mély portrét ad nekünk három családról, sőt, egy faluról, ahol a titkok felfedésének örök emberi vágyát állítja a középpontba, a megérzésekre, szavakon túlmutató tapasztalatokra is hagyatkozik, ezért minden időből, marad valami a megmagyarázhatatlanból. A legkiválóbb írókra jellemző öntudattal, fájdalmasan lassan fedi fel titkait – a legkönnyebben elérhető metaforát idézve: az olvadó jégtömb tempójában. Minden apróbb kinyilatkoztatással lépésről lépésre világossá válik az olvasó számára, hogy mi történik a jelenben és mi a múltban. Erős és meggyőző „élőképekkel” sikerül témáit, cselekményét és főhősének pszichológiáját egy összefüggő egésszé összefűznie. Az ilyen krimikben (drámákban) átismételt helyzeteket veszi újra, válogatja, s rakja egymás mellé – reménykedve, hogy a történet eredetisége egyedi könyvet eredményeznek.

giggs85>!
Lize Spit: Olvad

Így, az év végi újkönyv-dömping idején az a furcsa és kicsit meglepő helyzet állt elő, hogy pár hét alatt két egymásra több szempontból is (mind szerzőjüket, mind témájukat, mind tartalmukat, mind motívumaikat illetően) kísértetiesen hasonló könyvet olvastam el, és bár más és más módon, de mindkettő egyaránt lenyűgözött. Ez a két könyv pedig Az este kín volt a holland Marieke Lucas Rijneveldtől, és a most bemutatandó Olvad a flamand Lize Spittől. A szerzők nemzetisége mellett még közös az is, hogy mindketten tehetséges, fiatal alkotók, akik már rögtön az első regényükkel a nemzetközi figyelem középpontjába kerültek, és mindketten olyan történetet írtak, amelyben központi szerepet kapnak olyan, a szüleik által elhanyagolt gyerekek, akik furcsa magánmitológiákba, képzelgésekbe, erőszakba és tabudöngető szexualitásba menekülnek a világ elől.

Spit vaskos regénye bár egyszerre három idősíkon játszódik, amelyek egymástól viszonylag távol állnak, ám végül – ahogy sejthető – mégis összeérnek. Az első a jelen, melyben elbeszélőnk, a húszas éveiben járó Eva meghívót kap egy bő egy évtizede kamaszként elhunyt ismerőse tiszteletére rendezett megemlékezésről, melyet a család „stílszerűen” összeköt tejgazdaságuk büszkeségének, az új fejőrobotnak a bemutatásával. Bár Eva eleinte vonakodik elmenni, de végül mégis autóba száll, hogy visszaautózzon aprócska szülőfalujába, és talán ennek apropóján szembe nézzen régóta nem látott szüleivel és egykori ismerőseivel is. Hogy mégis miért visz magával egy jégtömböt kocsija csomagtartójában, csak találgatni tudjuk.

A második szál 2002 fülledt nyarán játszódik, mikor a friss gimnazista Eva és két legközelebbi (igazából egyetlen) barátja, Pim és Laurens próbálják meg elütni az időt a nagy tragédia után (Pim bátya, az első síkon emlékestet kapó Jan valamikor a közelmúltban hunyt el egyelőre az olvasók számára ismeretlen okokból), és ahogy egyre inkább a nyílt szexualitás felé kezd eltolódni hármójuk (és az általuk kiszemelt és behálózott lányok) időtöltése, érezzük, hogy itt bizony semmi jó nem fog kisülni.

A harmadik szál pedig Eva kisgyerekkorától kezdve fejezetenként ugrálva tárja fel előttünk a lány családi hátterét (alkoholista és lelki-fizikai terrort alkalmazó szülők, egy magának való báty, és egy minden bizonnyal kényszerbeteg húg, akiket Eva, bár szeret, de többnyire lehetőleg messze elkerül), hogy lassan körvonalazódjon előttünk a lány és két fiúbarátjának, illetve a falu legszebb és mindenki által elérhetetlen lányának igen-igen torz kapcsolata, valamint az is, hogy mégis mi történhetett Jannal…

Az Olvad nem hiába bő félezer oldal, jut benne idő mindenre, a flamandnak bőségesen van ideje építkezni. Spit szövege emiatt több szempontból is dicsérhető. Az egyik ilyen az írónő karakterábrázolási készsége. Eva ugyanis egy kimondottan mesteri módon megírt figura. A fiatal, mindenki által elhanyagolt lány bár ránézésre (szinte) teljességgel normális (legalábbis nincsenek vele olyan nyilvánvaló problémák, mint az egész nap mezőn kóborló és állati tetemeket gyűjtő bátyjának, vagy egyre inkább saját érthetetlen rituáléiba menekülő húgának), de mégis érezhető, hogy milyen komoly nyomot hagyott rajta az otthon és a normális család hiánya, és milyen elkeseredett módon akar kapaszkodni a két fiúba, akiknek azonban ő nem több, mint egy egyszerű pótlék, egy elengedhetetlenül szükséges eszköz arra, hogy becserkészhessék a lányokat az egyre durvuló szexuális játszadozásaikhoz. Az egyedülléttől rettegő Eva pedig mindent megtesz a kedvükért…

A másik, amit ki tudok, sőt ki kell emelnem, az az olvasók bizonytalanságban tartása és a titkok folyamatos lebegtetése, amit Spit tényleg zseniálisan csinál. Nem értjük, hogy mire kell a csomagtartóban olvadó jégtömb, nem tudjuk, hogy miért halt meg Jan, nem jövünk rá, hogy mi az a találós kérdés, amivel Eva lépre csalja a gyanútlan (ám sokszor korántsem ártatlan lányokat), nem tudjuk, hogy mégis mi történhetett, ami miatt a lány egy évtizede nem beszél szüleivel és egykori barátaival (jó, ezt azért sejtjük), gyakran nem értünk lényeges dolgokat, de a történet és az elbeszélés ereje sodor magával bennünket. És bár – valljuk be – a fiatal írónő több ponton is hatásvadász, de világszínvonalúan az. Ezt pedig könnyű megbocsájtani neki.

Az elsőkönyves, ám roppant tehetséges Lize Spit nagyregénye, az Olvad egy kimondottan érett és kiforrott alkotás, amely minden olyan erénnyel rendelkezik, amelyek szerethetővé teszi a történetközpontú művek kedvelői számára (jól felépített karakterek, fordulatok, titkok, fokozódó feszültség, végül egymásba érő történetszálak), de olyanokkal is (mélyreható pszichológiai megfigyelések, írástechnikai finomságok, gondosan felépített motívumháló), amelyeket az igazán színvonalas szépirodalmat kedvelők keresnek. Igazán ritka kombináció, azt hiszem, mindenképpen megéri elolvasni.

robinson P>!
Lize Spit: Olvad

Nagyívű, nem könnyen olvasható és befogadható, elgondolkodtató regény. Annak ellenére, hogy meglehetősen vaskos könyvről van szó, Spitnek mégis sikerül végig lekötni az olvasó figyelmét, izgalmasan tárja fel a visszaemlékezések és a jelen szálait. Erős történet ínyenceknek.

Kabódi_Ella P>!
Lize Spit: Olvad

„Lassan, de biztosan kitörli magát a világból. Mint egy folt a konyhapulton: egy kis víz rá, és le is lehet kaparni.”

Ezzel az idézettel elmondtam mindent a könyvről, de ezt a tompa, lassú fuldoklással teli szeretetlenséget mégsem lehet ennyiben hagyni. Holott megbéklyózza a nyelvet. Nehezen jönnek a kifényezett mondatok. Itt hallgatás van. Kemény burokban rideg vákuum.

Olvad. Rejtélyesebben cseng, mint az, hogy eltűnik, megsemmisül. Egy groteszk talány, ennyi az egész. Megeshet, hogy ez is elég. Elvégre az ilyesmit az ember évekig trágyázza, neveli magában.

A regény olyan feszesre húzott és lényegre törő, hogy az bármelyik szépirodalmi író becsületére válna. Az erő nem a lírai kifejezések áldomásos szépségében rejlik, hanem a szavak fásult, ütemes kopogásában, ahogy a bénító valóságot pontos ritmusba szedi. Folyton odavág, miközben aprólékos odafigyeléssel, szinte zenei precizitással alapoz, teremt és konstruál.

Bevonz, és elnyel. Ki kellene rúgni magad belőle, mint az örvényből, ha a lábadat húzni kezdi. Ám akkor már nincs mit tenni. Hagyni kell, hogy magába szívjon. Feszülő tüdővel, mozdulatlanul engedni, hogy tegye a dolgát. Kivet magából, ha végzett veled, csak addig kell kitartani. Azután már rá lehet omlani a nedves homokra. Fohászkodni csendben.

Nem vagyok vallásos, nem jobban, mint az átlag. Bennem az ilyen történetek az elhagyatottság lesújtó érzését növelik. Éjjel az égen csak fényes pontokat látok, és olyan keveset tudok bármiről is. Ez nem sokat segít abban, hogy az ilyesmit fel lehessen dolgozni.

Most látom, hogy ez nem elég, hogy nem jó értékelés, de még csak nem is értékelés. Amit a regényről mondtam, az kevés, amit meg magamról, az túl sok. Nem baj. „Megosztott bánat fél bánat, mindenkinek elviselhetőbb.”

4 hozzászólás
Morpheus>!
Lize Spit: Olvad

Nem akartam elolvasni ezt a könyvet, úgy gondoltam, hogy nem nekem való. Aztán megláttam a könyvtárban az újdonságok között, és mégis hazahoztam. A kétharmadáig is eljutottam, és azt gondoltam, hogy lehetséges az, hogy először tévedtem. De utána arra kellett rájönnöm, hogy bölcsebb lett volna nem elolvasni. Hiába, hallgatnom kellett volna az első megérzésre. Tényleg nem nekem való ez a könyv.

5 hozzászólás
Amadea>!
Lize Spit: Olvad

Lassan, súlyosan koppannak a fiatal belga szerző, Lize Spit szavai első regénye lapjain; minden szó súlyos kőként nehezedik a gyomrunkra, úgy, hogy zavarosan villódzó képekkel a retinánkon merüljünk nyugtalan álomba; minden szót gondosan mérlegelni kell, óvatosan átforgatni a fogaink között, hogy teljes mélységében feltáruljon előttünk az a csendes, hideg pokol, amelynek békés felszíne mit sem sejtet az alatta rejtőző borzalmakról.

Már ha akarjuk, hogy feltáruljon. Olyan ez a történet, mint egy szörnyű baleset, ahol a kiforduló, még gőzölgő zsigerek napvilágra kerülnek és hiába nem akarsz, nem tudsz nem odanézni. Az iszonyat beleeszi magát a lényed legbelső részébe és hiába akarnád kitörölni, nem lehet.

Mi a jéghegy csúcsa? Egy álmos belga falucska, ahol mindenből csak egy van, van a Hentes, a Kisbolt (a Kuplerájnak nem sikerült meghonosodnia), pár tucatnyi család és rengeteg mérgező titok, amely #a felszín alatt# a falak között rejtőzik. Majompofa nevű szalámi. A pultban sorakozó tálkákban fonnyadó saláták. Tehenek, amelyek csak inak összességei. A Monopoly szétszóródó bankjegyei a szélben. Halkan kattogó billentyűzet, amely a semmibe, a semmiért ír.

Lize Spit több szálon futó regénye komótosan építkezik, a feszültség szinte észrevehetetlenül tetőzik, de már az elején érezni, hogy ennek a korai felnövéstörténetnek nem lesz jó vége. Lassan, de kérlelhetetlenül haladunk az események lüktető szíve felé. Kiszáradt szájjal, izzadó tenyérrel lapozunk, látni akarjuk, de legszívesebben csukott szemmel tovább haladnánk.

Honnan ered a bennünk rejlő sötétség, mi határozza meg, hogy kiben burjánzik szét és emészti fel és kiben kevésbé? A jéghegy mélyben rejlő, a szemünk előtt láthatatlan része mindent szétroncsol.

Vannak olyan sebek, amelyek nem gyógyulnak be.

Maróan éles, rettenetesen kíméletlen könyv az Olvad. Lize Spit nem fordul el, és azt sem hagyja, hogy mi elforduljunk. Elég sok hasonló tematikájú könyvet elolvastam már, de talán az övé a leghúsbavágóbb. Ha akarnám, se tudnám nem maximális pontszámmal értékelni – a kegyetlensége nem öncélú, nem cirkuszi, hanem a lélek legsötétebb mélyéről fakad –, de soha az életbe nem akarom még egyszer látni ezt a könyvet.

dagikám>!
Lize Spit: Olvad

Teljesen mást kaptam,mint amit vártam. Két szálon fut ah esemény,a jelenben ahol Eva meghívót kap egy megemlékezésre, a másik szálon is Eva emlékszik vissza egy bizonyos nyárra,ahol gyökeresen megváltozott minden. Az eleinte jó heccnek tűnő játék,hogyan fordul 180 fokot és torkollik olyan helyzetbe,ahonnan nincs visszaút.
Sokszor volt nyomasztó,és egyes jelenteket az írónő elég részletesen taglalt.


Népszerű idézetek

Kókuszka>!

Azok, akik el akarnak menni, de nem tudják hová, alapvetően nem elvágyódnak, csak nem akarnak maradni.

354. oldal

robinson P>!

Nem is ötödik kerék voltam, hanem a pótgumi, ami a csomagtartó mélyén pihen, és mindenki abban bízik, hogy soha az életben nem kell elővennie onnan. Vártam, hogy megint hétfő legyen, hogy elteljen az idő, hogy újra megteljen élettel a város.

szadrienn P>!

Amink van, az nem adottság, nem tehetség, hanem felelősség, amelyet kaptunk. Egy radar, amellyel érzékeljük mások bánatát.

robinson P>!

Hiába nézzük ugyanazt, Elisa meg én, mi ketten mindig mást fogunk látni. Ez már csak így van.

Nikolett_Kapocsi P>!

Apa lassan ballagott le a hídról, fél kézzel a biciklijét tolva, előregörnyedve, mintha erős szembeszéllel birkózna. Ott, a távolból elnézve borzasztóan reméltem, hogy tényleg van a kertben egy lejáró, ami mögött a másik családját tartja, és hogy az élete azért többről szól, mint amit én látok belőle.

209. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Talán pont erről ismerhetők fel azok a családok, ahol baj van az alapvető dolgokkal: hogy kompenzációként bevezetnek egy csomó nevetséges szabályt és elvet.

404. oldal

szadrienn P>!

Ez olyan, mint egy infravörös kamera. Csak mi nem mások melegét figyeljük, hanem a belőlük áradó hideget, a bennük lévő űrt.

Nikolett_Kapocsi P>!

A sírás és a röhögés között vékony a határvonal. Úgy viszonyulnak egymáshoz, mint az elindulás és a megérkezés – ahhoz is csak egy házra van szükség.

384. oldal

szadrienn P>!

Egyébként kikapcsoltam a chatet, kivéve azoknál, akiknél kíváncsi vagyok, mennyi időt töltenek online, hogy tudjam, ők hogy vannak vele, vajon ők is naponta vágynak-e egy másik, virtuális életre.

Kalmár_Melinda P>!

Volt arra külön szó, hogy ő most ki vagy mi lett? Olyan, mint az árva vagy az özvegy? Csak valami, ami a gyerekét elvesztő anyát jelenti? Vajon az, hogy nincs rá külön szó, megkönnyíti a dolgot, vagy épp ellenkezőleg, csak még vadabb és fékezhetetlenebb lesz tőle a bánat?

383. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Gillian Flynn: Éles tárgyak
Alice Feeney: Időnként hazudok
Khaled Hosseini: Papírsárkányok
Ka Hancock: Üvegszilánkon táncolni
Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok
Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen
Dot Hutchison: Pillangók kertje
Miranda Cowley Heller: Papírpalota
Guillaume Musso: Egy párizsi apartman
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége