Hol ​volt, hol nem 67% 91 csillagozás

Nem kérdés, a borító és a színezett lapélek telitalálat! Utóbbi teszi igazán egyedivé, mivel csak a magyar kiadás lett ilyen színesen csodaszép!

Végig zavart, hogy a 3 jótündérnek nem a mesebeli neveket adták (Flóra, Fauna és Fiona), illetve Fülöp herceg is igen együgyűnek tűnt a megjelenésekor. Auróra a könyv végéig nagyon gyámoltalan és elveszett volt, de az utolsó fejezetekben végre megtalálta önmagát!

Kifejezetten jó ötlet volt a sok, különböző alakokban megjelenő démon, feldobták a történetet.
Sajnos az írásmód nem nyerte el a tetszésemet, de annyira nem vette el a kedvemet, hogy el ne olvassam Liz Braswell másik könyvét a sorozatból!

Hátööö… Nem lettünk barátok a könyvvel.

Túl sok volt a körítés, a magyarázkodás. Mintha a szerző nem tudta volna eldönteni, hogy mikor legyen vége a könyvnek, mert egyfolytában bedobott egy újabb akadályt szerencsétlen Auróra elé, amit meg kellett oldania. Felesleges volt majdnem 500! oldalt elpazarolni, jó lett volna 350-ben is. Át is lapoztam néha, hogy haladjunk, ami nálam már tényleg kivételes.

Amin meglepődtem, hogy 10 éves kortól ajánlott. Bocsi, de spoiler nem biztos, hogy odaadnám egy tízévesnek.

Szerencse, hogy könyvtári, így nem kell kerülgetnem itthon. Sajnálom, mert vártam, hogy olvassam.

„Egyebet nem tudok elmondani.”

Sokat vártam a könyvtől, és nagy elánnal álltam neki. Két nap alatt be is faltam. De mindezek után is azt kell mondanom, hogy hagyott némi kivetni valót maga után a történet. Reméltem, hogy a molyos százalék (66%) most is csak téves és nagyon jó történetet kapunk, de sajnos be kell látnom, most az egyszer igaza volt.

De kezdjük először is a pozitívumokkal:
Az alaptörténet zseniális volt. Mi történik, ha nem ébred fel Auróra. Hát elég sok minden!
A cselekményszál pörgős és izgalmas. Nem hagyott unatkozni. Hiszen mégis csak egy álomban játszódik, ahol semmi sem valós, de mégis az.
Kicsit horrorosabbnak éreztem az eredeti történethez képest. Ami sokat dobott a szimpla romantikus történeten.
Demóna és a démonai szerintem nagyon klasszak voltak, és kreatívak. Ez a része nekem valóban tetszett.
Emellett Csipkerózsika is kapott némi bűbájt, amely a végén harcos amazonná változtatta őt.

Azonban, nem mehetek el az mellett, hogy Aurórát kb. a könyv feléig butácska hercegnőnek festette le az író. Egyszerűen nem értem ezt miért kellett. A másik pedig, hogy nekem úgy jött le a történet vége, hogy Csipkerózsika és Fülöp nem kap szerelmes befejezést, vagy legalábbis Auróra részéről bizonytalan volt az egész. Másrészt a könyv kivitelezése tényleg nem lett a legjobb, néhol a párbeszédek furcsára sikeredtek, és igazat adok az előttem szólóknak abban, hogy ez a modern nyelvezet nem igazán illett Csipkerózsika világába.

Egy szó, mint száz, nem ez lesz a kedvenc Sorsfordító történetem, de nagyon örülök, hogy a Prológus és a Manó könyvek jóvoltából elolvashattam. Nem bántam meg, mert végülis mégis csak izgalmas olvasmány volt ez. Disney fanok fel a kezeket! Nektek ez is kötelező olvasmány ám!

Nagyon izgatottan álltam neki ennek a könyvnek, de őszinte leszek, csalódottan fejeztem be, és végig arra vártam, hogy végre vége legyen.
Pedig minden adott volt egy szuper történethez; a sorozat többi részét nagyon szerettem, a borító nagyon szép, a zöld élfestés pedig egyszerűen gyönyörű és ad egy kis pluszt az egésznek.

Mégis, annyira nyögvenyelős volt nekem. Kissé kaotikusnak éreztem az egész cselekményt. A gyakori megszakítások az álomvilág és a valóság között kifejezetten zavaróak voltak és nem éreztem szükségét. Sokszor éreztem úgy, hogy túl van írva az egész, néha azon kaptam magam, hogy unatkozom és elkalandoznak a gondolataim. Mindezen még az sem segített, hogy Aurora és Fülöp is annyira butácska karakterként volt ábrázolva, nem igazán tudtak közelkerülni hozzám, azonosulni sem tudtam velük, a legtöbb megnyilvánulásuk fájt és csak fogtam a fejem, hogy mégis mi ez. Mindkettőjükre jellemző a meggondolatlanság illetve hiszékenység, szeretnének felnőni a feladathoz, ami eléjük került, de túl primitív és balga személyiségek.

Fülöptől már fájt a fejem, folyton jött a toxikus pozitivitásával, meg a csöpögésével, hogy mennyire halálosan-örökkön-örökké beleszeretett Aurorába meg a szépségébe. Hát kit érdekel ez a nyáltenger megállás nélkül, főleg, mikor emberéletek múlnak a küldetés sikerességén?

Aurora sem volt jobb, hiszen ő folyamatosan a hisztit meg a sértődöttet nyomta, meg a bizonytalanságot, hogy „Vajon most szeressem Fülöpöt és beismerjem-e, hogy jól néz ki, vagy inkább haragudjak meg rá a semmiért?” Nyilván az utóbbi.

És ez ment több, mint fél könyvön keresztül.

Ez.

Meg hogy barangolnak az erdőben.

Legalább Aurora megtalálta magát a legvégére, és felvette a nadrágot, amikor kellett, hogy kiálljon a népéért. Az tetszett. De ez nem lesz kedvenc. Egyszer olvasós történet maradt a számomra, sekély karakterekkel, felszínes párbeszédekkel.

Ezután kicsit félve fogok nekiállni az írónő másik könyvének a sorozatból, de hátha kellemes meglepetés lesz.

Nem volt tervben az elolvasása, de megláttam a könyvtárban, és gondoltam miért is ne. Na, amikor megláttam a százalékát, kicsit megijedtem, de azt kell mondjam, hogy ez most nagyon tetszett, és nem értek egyet a többséggel.
A történet eléggé zavaros (az elején), ezt aláírom, de amikor megszoktam, elkezdtem élvezni ezt a szokatlan módot a mesélésre. Nem lehet tudni, mi az álom és mi a valóság. Vagy esetleg minden összefügg egymással, és nincs is határvonal a kettő között?
Aurórával off sem volt semmi bajom, én kifejezetten bírtam az ő karakterét. Tetszett, ahogy megtalálja önmagát, az útját, hogy ki is ő valójában és mi jellemzi őt. Fülöp a könyv elején nem volt szimpatikus, aztán szép lassan megkedveltem őt is, minden hibájával együtt.
Demóna mesterkedései is kellően izgalmasak és érdekesek voltak, bár kicsit túl sok erőszak volt benne ahhoz képest, hogy 10 éves kortól ajánlja a kiadó.

Kezdeném a lenyűgöző borítóval ami minden Sorsfordító könyvre jellemző, de ez a zöld élfestés még inkább megvett magának :D ! Féltem bele kezdeni a könyvbe, mert nem túl jó értékeléseket írtak róla… Szerencsére azért annyira nem volt szörnyű, ami nem tetszett, hogy valóban túl hosszúra sikerült, néha a kevesebb több. A Csipkerózsika továbbgondolása érdekesen hatott, hogy az álmokban is a nyomában volt Demóna, aki mindent megtett annak érdekében, hogy a mese ne érjen véget…. Kimondottan tetszett, hogy végre a hercegről több minden kiderült, mint az eredeti mesében. Hajnal hercegnő és Fülöp sok kalandot élnek át együtt és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hol volt hol nem boldog befejezése bekövetkezzen…

A kedvenc Disney mesém mindig is a Herkules és a Csipkerózsika volt, így ez a két könyv már a polcomat díszíti és annyira csodaszépek. Az egyik sárga élfestett , a másik zöld, alig várom ,hogy szép lassan az egész sorozat pompázzon a könyvek között.
Érdekes volt a könyv, és jó vaskos is. Viszont zavart, hogy a tündérkeresztanyáknak nem a mesebéli nevük volt.
Sokkal többet vártam a könyvtől és csak jó indulatból adok négy csillagot, a 3 helyett , mert a kedvencem. Valahol elveszett az írőnő és rengeteg a blablaa… a kevesebb néha több.

„Vajon hol ér véget az álom, és hol kezdődik a valóság?”

Még mindig nem tudom eldönteni ez a 'valóság az álomban ötlet' zseniális-e vagy inkább felejtős. Néha nehéz volt követni mi az álom és valóság, de, ha ez volt az írónő célja, akkor sikerült elérnie.

„A dolgok nem azok, aminek látszanak, de ez nemminden esetben rossz dolog.”

A könyv eleje nekem nagyon káoszos volt ezzel az ide-oda ugrálással a jelen és a múlt között. Viszont olvastatta magát, mindig történt valami, ami után még többet akartam tudni, csak a vége felé éreztem kicsit elnyújtottnak.

„Nem az az igazi bátorság, ha sohasem félsz, nem igaz? Ha nem félsz, akkor nem fogod tudni rávenni magad, hogy valami bátor dolgot tegyél.”

Auróra sokszor idegesített, Fülöp pedig közömbös volt számomra, annyira azért nem volt rossz, mint amire számítottam néhány vélemény után. Tény és való, hogy nem ez a sorsfordító történetek közül a legjobb, de a maga módján tetszett.

A kedvenceim a meseadaptációk, és ebben sem kellett csalódnom. Igaz, az elején kaotikus volt, de mikor összeállt a kép, akkor tűnt fel, mennyire bravúrosan oldotta meg ennek a bonyolult történetnek az elmesélését az írónő. Irigylem a fantáziáját.
Tetszett az egész, a hercegnő személyiségfejlődésétől kezdve a környezete leírásáig minden (na jó, a herceg kissé nyámnyila és nagyon idegesítő), és bár kicsit sötét hangulatúra sikeredett, végig lekötött, nem nagyon akarózott letenni. :D

Vegyes érzéseim vannak a történettel kapcsolatban. Maga az alapötlet zseniális. Demóna és az álomvilág ahova a szereplők kerültek jó kezdet. A herceg csókja sem segít hanem ő is belekerül ebbe a kifordított világba. Érdekes, amíg a valóságban csak pár óra telik el, addig az álomban több év. Egy bezárt kastélyban élni, ahol az Odakint veszélyes, élhetetlen, lassan mindenkit megőrjít. Majd egy nap történik valami, csak egy madártoll, de Odakintről való…ez felbolygat mindent. Végül Rózsa is megtalálja, hogyan menekülhet ki a kastélyból, miután tanúja volt Demóna hogyan szívja ki Lady Astrid testéből az életet és egy pillanatra meglátja önmagát a valóságban mélyen aludni.
A kastély falain kívül aztán találkozik Fülöp herceggel és megkezdődik a közös „kalandjuk”.
Sajnos a hercegnő hisztijét, bizonytalanságát nehezen viseltem, és Fülöp is kissé buta ugyan, de szerethetőbb karakternek. Ezeket a részeket kicsit lerövidítettem volna, mintha néha csak bolyonganak, de céljuk az nem lenne azon kívül, hogy mindenki mondja a magáét.
Összességében érdekes kifordított történetet kaptam, démonokkal, szörnyekkel, véres leszámolással. Kíváncsi lettem a többi részre is, melyik történetet mennyire sikerült kifordítani.