Egy ​új élmény 181 csillagozás

Liz Braswell: Egy új élmény

Mi lett volna, ha nem Aladdin lesz a dzsinn gazdája?

Aladdin egy csavargó. Megannyi sorstársához hasonlóan, mindig csupán még egy újabb napot próbál túlélni az elszegényedett Agrabah-ban. Jázmin egy hercegnő, aki épp házasságra készül lépni kijelölt vőlegényével. Semmit sem akar jobban, mint elkerülni a rá kiszabott sorsot, hogy megláthassa, mi rejlik a palota falain kívül. Amint azonban a Szultán legbizalmasabb tanácsadója, Jafar hirtelen hatalomra tör, minden megváltozik. Egy ősi lámpa segítségével Jafar a varázslat törvényeit megtörve képessé válik a szerelem és halál uralására. Hamarosan nagy feladat vár Aladdinra és a hercegnői címtől megfosztott Jázminra: ők vezetik majd Agrabah népét a királyság szétszakításával fenyegetőző, hataloméhes uralkodó elleni lázadásban. Ez nem az a történet, amit már oly jól ismersz. Ez a történet a hatalomról, a forradalmárokról, és a szerelemről szól. És arról, hogyan képes mindent megváltoztatni egyetlen pillanat.

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tagok ajánlása: 12 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sorsfordító történetek Manó Könyvek

>!
Manó Könyvek, Budapest, 2023
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634039877 · Fordította: Herman Alexandra
>!
Manó Könyvek, Budapest, 2021
414 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634039877 · Fordította: Herman Alexandra

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Aladdin · Jázmin · Jafar · Razoul


Kedvencelte 9

Most olvassa 5

Várólistára tette 195

Kívánságlistára tette 402

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

Finn_Hudson>!
Liz Braswell: Egy új élmény

Aladdin az egyik kedvenc Disney mesém, így talán ez volt az a sorsfordító történet, amelyet a legjobban vártam. Nem volt tökéletes, ennek ellenére nagyon szerettem ezt a változatot is.
Az eredeti meséhez képest sokkal akciódúsabb, néhol kegyetlenebb lett, számomra meglepő volt, hogy hány spoiler. Már az elején annyi csavart bevetett az írónő, hogy egyértelművé vált, a rajzfilmtől teljesen eltérő végkifejletet tervez.
Számomra hiányzott a történetből spoiler kapcsolata, a mesében nagyon szerettem a párosukat, itt viszont sajnos csupán egy közös jelenetet kaptunk. Az is hamar kiderült, hogy itt spoiler karakterére helyeződik a hangsúly, amely alapvetően nem baj, viszont spoiler.
Összességében azonban nagyon szerettem, ahogy az eddig megjelent sorozatrészeket is, remélem a további részek is minél hamarabb megjelenik. :)

Ferger_Jolcsi P>!
Liz Braswell: Egy új élmény

Ez már a harmadik általam olvasott Sorsfordító történet, és azt kell mondanom, hogy alig várom, hogy újabb és újabb kötetek jelenjenek meg a kiadói sorozatban, mert eddig mindegyik nagyon tetszett. Ez az Aladdinos történet is nagyon jó volt, végig fenntartotta az érdeklődésemet, csak úgy daráltam a lapokat. Izgalmas volt, fordulatos, peregtek az események. Teljesen más köntösben adta vissza az általunk jól ismert Aladdin történetét. Ebben a kötetben nem Aladdin szerzi meg a lámpást, hanem Jafar, aki szultánná teteti magát a dzsinnel és a hatalmát fitogtatva félelemben és rettegésben tartja az embereket a varázsereje által. A fiú és Jázmin hercegnő azonban ezúttal is minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megdöntsék Jafar uralmát és békét hozzanak az emberek számára. Azt sajnáltam egyedül, hogy a dzsinnek nem volt több jelenete, szerintem nagyon keveset szerepelt benne. Alig várom, hogy olvashassam a következő Sorsfordító kötetet is. *-*

csakegyluca>!
Liz Braswell: Egy új élmény

Az Aladdin gyerekkorom egyik meghatározó filmje volt. Az egyik kedvencem. Imádtam amikor elkezdődött a Minket vár a világ. Nem is volt kérdés, hogy elolvasom ezt a könyvet, pláne úgy, hogy alapjáraton véve nagy Disney fan vagyok, és a Sorsfordító történetek mindig tudtak újat mutatni.
Igazából mindig is tudtam, hogy egyszer Jafar vissza fog térni, és a valódi Aladdin második részében ez meg is történik, így nem volt nehéz megbarátkozni a gondolattal, hogy az elnyomott főtanácsos fog hatalomra jutni. A könyv eleje úgy kezdődik mint maga a meganimált film, és ez nekem nagyon tetszett. Több volt a részlet, így is újra átéltem az egyik kedvenc Disney mesémet. Emellett Aladdin múltjából is megtudhattunk egy fontosabb szálat. Ez végképp felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis mindig is kíváncsi voltam arra, mi történt Aladdin szüleivel. Rengeteg új szereplő előkerült, akik bizony színesebbé tették az egészet.
Csak nagyobb koromban esett le nekem, hogy Aladdin nem éppen az ideális férfi a hölgyek számára, hiszen össze vissza hazudik, lop, csal és egyéb. Így az általa érzett szerelmem egy kicsit megcsappant, ahogy beléptem a tini korba. De ebben a könyvben egyáltalán nem jutottunk el ahhoz a részhez, ezzel is most ő volt a jó fiúk jó fiúja. Egy könyv, ahol Aladdin nem a csavargó, hanem a hős megmentő, aki egyszer sem hazudott akkorát egy lánynak, hogy az kiábránduljon belőle.
Ha már a szerelmi szál is előjött, nagyon jó volt látni, hogy ilyen lassan halad Aladdin és Jázmin egymás felé. Igazán aranyos volt találkozásuk és ahogy közelebbi kapcsolatba kerültek egymással. Ez egy nagyon jó pont volt.
Hangulata teljesen magával ragadott, szinte Agrabah utcáin éreztem magam. Ez a török életérzés végigkísért minden oldalon.
Tetszett, de nem éreztem magamnak teljesen a regényt. Úgy mondom, hogy nem a legjobb Sorsfordító történetek darab. Egyes részek nekem túl zavarosak voltak. A sok egymás utáni cselekmény már már unalmassá váltak számomra. Az meg a másik, hogy a nyelvhasználat sok helyen undorító volt. Egyáltalán nem ajánlom 7-10 éveseknek, mert olyan szavakat ékeltek a mondatokba, főleg történelemmel, politikával kapcsolatban, amiket sokszor én sem értettem. A haldokló részek pedig mint azt már mondtam, kifejezetten undorítóak és visszataszítóak voltak.
A fele tetszett. A másik nem annyira. Hangulatát szerettem, és azt végig hozta a könyvön, maga az alap ötlet is jó, csak a tálalás nem igazán. Mindenképpen egyszerolvasós.
További: https://csakegyluca.blogspot.com/2022/06/liz-braswell-e…

fannislibrary P>!
Liz Braswell: Egy új élmény

„Valószínűleg nem leszek közkedvelt ezzel a véleménnyel, de szerintem ez a Sorsfordító történetek eddigi leggyengébb könyve. Aki eddig is olvasta az értékeléseimet, az tudhatja, hogy a szívemen hordozom ezeket a köteteket, most mégis azt érzem, hogy itt bizony egy kemény minőségbeli romlás van. A maga módján érdekes volt a történet, sötétebb, mint az előzőek, de az írónő stílusa, a sok indokolatlan kegyetlenség és logikai baki felülírta azt a jó érzést, amivel belefogtam a könyvbe. Liz Braswell egyáltalán nem nyert meg magának ezen művével, és csak reménykedni tudok, hogy a továbbiakban nem fog ezekhez hasonló hibákat elkövetni.”

Bővebben:
https://fannislibrary.blogspot.com/2021/05/liz-braswell…

adelreads>!
Liz Braswell: Egy új élmény

„ – Ne engedd, hogy az élet igazságtalansága és a szegénység határozza meg, hogy ki vagy!”

Nem mostanában láttam a mesét, – az élőszereplős Disney filmeket pedig nem vagyok hajlandó megnézni – így már kicsit megkoptak az emlékeim róla. De ez határozottan tetszett, a sok csavar mellett felelevenítette bennem az eredeti történetet.
off

„ – Van másik út. Nem kell ezt az életet választanod. Dönthetsz úgy is, hogy valami több leszel.”

Tetszett, hogy az írónő nem egy nagy, hanem több kisebb csavart írt bele a történetbe, így egy percig sem unatkoztam, végig volt min izgulni. A vége teljesen letaglózott, az utolsó 100 oldalt egy ültömben daráltam le, annyira érdekelt mi lesz ebből a végén. off

Jázmin részéről az írónő nagyon ráment a feminista vonalra, de nem bántam. Szerintem ebben az agrabah-i környezetben ráfért ez a kis badass vonás. :D
Jafar karaktere nagyon erős lett, vérbeli főgonosz, aki mindent megtesz az uralomért. Itt sokkal kegyetlenebb volt, mint amire emlékeztem a meséből, de pont ő tette pörgőssé a történetet a varázslataival miközben túljárt mások eszén.
Inkább a közöttük álló konfliktust helyezte előtérbe az írónő, kettejük mellett a többiek már-már eltörpülnek, de azért Aladdin is elég sok szerepet kapott.
Sajnáltam, hogy Abu, Dzsini és Rádzsa elég kevésszer bukkant fel. spoiler

„ – Engem sosem érdekelt a törvény – válaszolta Aladdin. – Csak az, amit a szívem diktál.”

Nagyon tetszett, az írónő jól eltalálta hol és hogyan kellett egyet csavarni a mesén, hogy aztán megszülessen belőle ez a könyv, ami szuper élmény, főleg, ha szeretted Aladdin történetét.

perpetua P>!
Liz Braswell: Egy új élmény

Érdekes módon ennek a kötetnek a legalacsonyabb itt a százaléka, pedig nálam ő a jobbak között van, valószínűleg most is azért, mert itt is elég sokat csavartunk az eredeti történeten. Éreztem hasonlóságot annyiban a filmes feldolgozással, hogy Jázmin hercegnő itt is izgalmasabb személyiséget kap, megmutatja, hogy nem kell a férfiak árnyékában élnie. Voltak kedvenc szereplők, akiket azért nagyon hiányoltam, de kárpótoltak a csavarók, akik kellemes színt vittek a történetbe. Olvasás közben jókat mosolyogtam, főleg még az elején, hogy milyen jól visszaköszönnek a mesében elhangzott mondatok. Ez a történet magnó kazettán is megvolt kis koromban, így ezt tényleg rengetegszer láttam/hallottam, és tényleg örülök, hogy nem ugyanazt olvastam újra, hanem az egész új megközelítést kapott.

Vikiberry>!
Liz Braswell: Egy új élmény

Tetszett ez a rész is, itt jóval több esemény változott, mint az eddig általam olvasott Sorsfordító történetekben. spoiler
A Prológusban Aladdin édesanyja is szerepel, illetve a történet közben több is kiderül a szüleiről. És Abu mellett is más barátai is voltak a fiúnak, akiket még az édesanyja is ismert régen, szintén tolvajok, nekik is jut szerep a későbbiekben.
Picit hiányoltam Aladdin karakterének kibontakozását, picit olyan érzésem volt, mintha mellékszereplő lenne. spoiler
Amivel kapcsolatban hiányérzetem van utólag, és erre pár napot aludtam, hogy jó lett volna, ha Aladdin és a Dzsinn között több kapcsolat lett volna. Bár Dzsini Jázminnal is ugyanolyan kedves volt. spoiler

Viszont picit szerintem túl lett gondolva Jafar gonoszsága, amihez persze nem fér semmi kétség, de azért nagyon durva dolgokat szőtt bele az írónő, ami nem feltétlenül egy ilyen könyvbe való szerintem… spoiler

Izgalmas volt, nem minden része fogott meg, de összességében a történet jó.

>!
Manó Könyvek, Budapest, 2021
414 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634039877 · Fordította: Herman Alexandra
FVCsilla P>!
Liz Braswell: Egy új élmény

Nekem az Aladdin az egyik kedvenc Disney mesém, bármikor képes vagyok megnézni. Nagyon vártam ezt a könyvet, a Sorsfordító történetek közül ez érdekelt a legjobban. Nekem ebben a formában is tetszett, Dzsini a gonoszt szolgálta így teljesen érthető volt a történet alakulása. Kicsit sajnáltam, hogy nem azt a Dzsinit kaptam, akit a rajzfilmben megszerettem, de ez nem von le semmit a könyv értékéből, ez tényleg egy új élmény volt. Az Aladdin és Jázmin közötti szerelem alakulása is teljesen eltér a mesétől, nekem a mesebeli tetszett, így nem ugyanazt az élményt nyújtotta. Plusz pont jár tőlem az írónőnek, hogy Rádzsa túlélte a forradalmat.

BertaPalikSzilvi P>!
Liz Braswell: Egy új élmény

Hűha.Kicsit nehéz megszólalni így az utolsó oldal után.
Ez a könyv az előző kèt sorsfordító törtènethez kèpest jobban ki lett csavarva.
Eleinte nem tudtam eldönteni, hogy ez tetszik e nekem,de a vègèn az volt bennem, hogy igen.
Liz Braswell bátor volt,ès megmerte lèpni azt amit az Ez hát a szerelemben ès a Ne èrezz ne kèrdezz könyvekben nem èreztem.
Ez a kötet is meseszép, mint a többi Sorsfordító kötet.

A könyv a mese alapján kezdődik, konkrét párbeszédek, törtènèsek vannak a rajzfilmből átemelve.
A fejezet címek is a dalszövegekre vagy cselekményekre utalnak eleinte.
Az, hogy a prológusban kicsit Aladdin anyukája is feltűnik, ès kèsőbb mèg többet megtudunk a szüleiről , az èletèről az nagyon tetszett, jó volt a barátairól is olvasni,akik a történet második felében jutnak nagyobb szerephez.
Agrabah szegènynegyede ès a város hangulata is jól van leírva, bemutatva.
A lámpás Jafarhoz kerülèse után kezd a törtènet izgalmas, meghökkentő irányba haladni.
spoiler
Aladdin jelemme nem tudott kibontakozni igazán, ellenben Jázmin igen.Eleinte nagyon naív volt,szinte butuska, aztán Jafar hatalomra jutása után hisztis fruskakènt viselkedett.A kiszabadítása után pedig vèrbeli vezetőkènt állt a csavargók ès az ellenállás èlère.
A dzsini múltjáról is tudunk meg èrdekes dolgokat, de kicsit hiányzott a mesèben látott Aladdin – Dzsinn páros.
Ettől függetlenül dzsini megnyilvánulásai azèrt megmosolyogtattak.
Összességében ez egy nagyon izgalmas ès fordulatos könyv.
Kíváncsian várom a többi törtènetet.

Gaby_Roney IP>!
Liz Braswell: Egy új élmény

Egyik kedvenc mesém. Megunhatatlan. Olyan témákat boncolgat – mesébe építve, ami mégis elgondolkodtat. Nagyon szívesen olvasom, filmadaptációkban folyamatosan megnézem. Mindig találok benne valami újat, valami, ami magával ragad.


Népszerű idézetek

Finn_Hudson>!

A magasan járó, fehér hold oly ragyogón vetette fényét az alatta elterülő városra, mint az északi országok felett fényesen ragyogó nap.

(első mondat)

Finn_Hudson>!

– És mihez kezdenél, ha szabad lehetnél? – kérdezte kíváncsian Jázmin.
– Utazgatnék – válaszolta azonnal a dzsinn. – A lehető legmesszebbre menekülnék innen, és az itteni emlékeimtől.

260. oldal

Finn_Hudson>!

– Én vagyok a Szultána. Nem várhatom el az emberektől, hogy megtegyék helyettem azt, amire én nem vagyok képes.

351. oldal

Finn_Hudson>!

– Szóval… Az ősi varázslat szerint ő az egyetlen, aki élve kerülhet ki a barlangból. Igazi csiszolatlan gyémánt!

40. oldal

Regények_kalandora>!

Van másik út. Nem kell ezt az életet választanod. Dönthetsz úgy is, hogy valami több leszel.

Finn_Hudson>!

– Micsoda semmirekellő kacat! – mondta. – És micsoda piszkos egy lyuk! El sem hiszem, hogy tízezer évig itt éltem, még akkor sem, ha alacsony volt a lakbér…

410. oldal

Regények_kalandora>!

– Ne engedd, hogy az élet igazságtalansága és a szegénység határozza meg, hogy ki vagy!
Te döntöd el, ki akarsz lenni Aladdin.

whisperingwithwolves>!

– Ne engedd, hogy az élet igazságtalansága és a szegénység határozza meg, hogy ki vagy! Te döntöd el, ki akarsz lenni, Aladdin. Egy hős leszel, aki törődik a gyenge és kiszolgáltatott emberekkel? Vagy talán tolvaj leszel? Koldus, vagy még rosszabb? Rajtad áll, nem pedig a körülötted lévő dolgokon vagy embereken. Dönthetsz úgy is, hogy valami több leszel.


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Krisztina: Az ellopott kívánság
Rainbow Rowell: Csak így tovább
Soman Chainani: Jótett helyébe
Sáfrán Judit: Az írisz áldozata
Shelby Mahurin: Kígyó & Galamb
Renée Ahdieh: Harag & hajnal
Alwyn Hamilton: A homok leánya
Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai
Amira Stone: Kitaszítottak
Serena Valentino: Herceg vagy Szörnyeteg?