Minden ​órában négyszer 76% 165 csillagozás

Hogy helyre álljon a világ rendje… szóval hősnek lenni is tudni kell… Az igazságszolgáltatás állandó hátulütője, hogy néha ártatlan, akár szándékosan besározott emberek is rács mögé kerülhetnek. Adott egy (pszichiáter) főhősünket folyamatosan cselekvésre késztető rejtély, ki oltotta ki (mentálisan sérült) betegének, évfolyamtársa spoiler lány életét, ami miatt őt állította „vádlottak padjára” többek között a munkahelyének vezetői és a rendőrség. Ezt Dr. Parrish (ha nehezen is) tudomásul veszi, és ezután nem bizonygatja szavakkal az ártatlanságát, helyette inkább akcióba lendül, hogy leleplezze a valódi tettest. Fáradhatatlan magánnyomozás és egy kellően leküzdhetetlennek tűnő helyzet… Meg kell hagyni, dicséretesen konzekvens, kiegyensúlyozottan működő koncepcióról beszélhetünk, a tankönyvek szerint éppen így kell egy jó akciókrimit megalkotni. Nem csoda, hogy a legtöbb ártatlanul bemártott „hős" dramaturgiát felvonultató könyv is ugyanezeket az elemeket alkalmazza. És ha elengedjük magunkat, ez a maga felszínes módján kielégítő is, de ha az igazán hatásos könyvek a részletekben megmutatkozó jellemzőit már nem találni meg rajta. Az elfogadható cselekményvezetés után kissé csalódást kelt a nagyon leegyszerűsített, alibi-hatású befejezés. Talán az a „gond”, hogy sosem volt meg a valódi mondanivaló, mely irdatlan erővel kitörni vágyik, és lényegében az írónő még keresi a megfelelő formát. Az már más kérdés, hogy mennyivel lehetett volna ezt jobban.

Nos kérem, ha egy thriller szeretné felkelteni az érdeklődésemet, akkor pontosan ilyen fülszöveggel kell rendelkeznie. Na meg persze a cím sem utolsó, hiszen már hónapokkal a megjelenés előtt ment a viccelődés pl. a molyon, hogy vajon mire utalhat. Lényeg a lényeg, biztos voltam benne, hogy el akarom olvasni, leginkább a pszichiátriai vonatkozás miatt. Később a könyv kivitelezése is megerősítette a vonzalmamat, a borítója igazán igényes, az oldalai pedig jó nagyok. Lisa Scottline-t az egyik legismertebb amerikai krimiszerzőként tartják számon, be kell vallanom, én korábban nem olvastam tőle semmit, de úgy találtam, hogy nálunk egyébként is kevésbé elterjedtek a művei. A kiadó ezen kíván most változtatni, éppen ezért kíváncsian vártam, vajon a tartalom hogyan felel majd meg az előzetes elvárásaimnak.
Ahogyan a fülszövegből is kiderül, a cselekmény középpontjában Dr. Eric Parrish pszichiáter áll, aki felelős beosztású kórházi munkája mellett magánpraxist is folytat. Amikor munkahelyén felbukkan az idős, halálosan beteg hölgy az unokájával, még azt gondolja, hogy neki kell segítenie, hogy elfogadja az elkerülhetetlent. Később azonban kiderül, hogy valójában a tizenhét éves fiú az, aki pszichés problémái miatt terápiára szorul. Eric el is kezdi a vele való munkát, hamar meg is kedveli Max-et, ugyanakkor egyre aggasztóbbnak találja azokat a dolgokat, amiket a fiú mesél neki. Kényszeres tünetei mellett ugyanis nagyon erőteljesen ragaszkodik egy lányhoz, és gyakran szorong attól, hogy bántani fogja…Amikor a városban meggyilkolják pontosan azt a fiatal lányt, aki tetszett Max-nek, hirtelen felgyorsulnak az események, és Eric hamar lehetetlen helyzetbe kerül: vagy megsérti az orvosi titoktartási esküjét, hogy tisztázza saját magát és segítse a rendőrök munkáját, vagy ő maga lesz az, aki egyre nagyobb csávába keveredik. Ráadásul továbbra is aggódik Max miatt, holott lehet, hogy a saját életét kellene inkább féltenie…Először is, nagyon tetszett nekem a főhősünk, Eric karaktere. Összetett jellem, aki igyekszik minden problémát alaposan megvizsgálni, és aki nagyon szilárd erkölcsi alapokkal rendelkezik. Az pedig még emberibbé és szerethetőbbé tette, hogy saját maga is küzd magánéleti problémákkal, ugyanis a válás során eléggé elmérgesedett a viszony közte és volt felesége között, mely csatározás legfőbb áldozata hétéves közös kislányuk, Hannah. Eric igyekszik minden szerepében helytállni, jó szakember, főnök, barát és apa lenni, még úgy is, hogy egyébként ő is hajlamos a szorongásra és a kétségbeesésre. Emellett nagyon tetszett, ahogy az írónő a témával bánt: bár nem vagyok szakember, olvasás közben úgy éreztem, hogy a pszichiátriai kérdések, vagy a terápia módszertana mögött komoly kutatómunka állhatott, így sikerült jobban bepillantani az egészségügy ezen területébe. Kifejezetten jónak találtam, hogy a fő csapás mellett több apró szálon is fut a cselekmény, legyen szó akár a kórházban folyó mindennapi munkáról, akár az Eric személyes helyzetéből eredő családi problémákról. Ráadásul egy-egy rövid fejezet erejéig megváltozik az elbeszélés szemszöge is, és belepillanthatunk a gyilkosunk/szociopatánk gondolataiba is, amik hátborzongató kiegészítést nyújtanak a cselekményben. (…)
bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2018/08/minden-oraban-n…

Gyorsan kiolvastam a könyvet, bár itt sem éreztem azt, hogy egy kiváló pszichológiai thrillert alkotott volna a szerző.
Nem éreztem elég árnyaltnak, bensőségesnek az orvos – beteg kapcsolatot, a közepe feleslegesen el lett nyújtva, a történet vége pedig kissé logikátlanul gyorsan össze lett csapva.
Sok volt a sallang és hiányzott a nyomasztó atmoszféra, hogy le akarjam rágni a körmöm izgalmamban… hozzáteszem, majdnem 4500 Ft egy 400 oldalas, puha borítós könyvért nonszensz

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
http://niitaabell.blogspot.com/2018/07/lisa-scottoline-…

„Hatalmas lelkesedéssel vetettem be magam az eseményekbe, fejest ugrottam a sorok mögött rejtőző ismeretlenbe. Az eleje olvastatta magát, fokozott hangulatban faltam a sorokat, ám a lelkesedésem egy idő után elkezdett csökkeni. A történet vége felé újfent javuló tendenciát mutatott, de képtelen volt elérni a kezdeti állapotot. A beharangozók miatt sokat vártam el ettől a könyvtől, melyet sajnos nem tudott megugrani. Lehetséges, hogyha ismeretlenül vettem volna kézbe, akkor jobb hatást gyakorol rám. Lehetséges, hogyha csak egy szimpla kikapcsolódásként tekintettem volna rá, akkor sokkal közelebb érezhettem volna végig magamhoz. Túlságosan sok a „lehetséges”, ám a valóság az, hogy egy kicsit csalódtam. Többet vártam. Azt hittem, hogy az utolsó betűig magával fog ragadni, s az állam is a földet fogja verni meglepetésemben. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar rájövök, ki az, aki az események mögött állt.
Szerettem olvasni, mert kikapcsolt, s mellette megmozgatta az agyamat. Folyamatosan csűrtem-csavartam a fejemben kergetőző gondolatokat. Az elején mindenkiben potenciális szociopatát láttam, s a történet előrehaladtával egyesével húztam le a neveket a képzeletbeli táblámon, míg el nem jutottam a végső felismeréshez.
Lehet, hogy másra számítottam, ám még ezen tény ellenére is kellőképp tudtam volna élvezni a történetet, ha nem lennének benne szarvashibák, amik mellett nem tudok szó nélkül elmenni, mint azt fentebb is említettem.
Mindennek ellenére mégis ajánlanám ezt a könyvet azoknak, akik egy könnyed, nyári, gondolatokat ébresztő thrillerre vágynak. Kisebb elvárások mellett egy élvezetes olvasmánynak bizonyulhat.”

Az összes gyengesége ellenére is élveztem a könyv olvasását. Maga a történet lassan épült fel, de hamar rá lehetett jönni, hogy itt valaki nagyon úgy szeretné irányítani a dolgokat, hogy azzal tönkre tegye nem csak Eric magán, de szakmai életét is. Amit igazán értékeltem a könyvben az az írónő mélyreható kutatómunkája az orvostudomány, a pszichiátria és a büntetőjog bonyolult világában volt. Mondjuk a doki naivsága sokszor kiakasztott, de még így is nagyon izgalmas és szórakoztató olvasmány volt.
Bővebben: http://szilvikonyvespolca.blogspot.com/2018/06/lisa-sco…

Nálam hagyomány, hogy ha Balatonon időzök, krimiket és lazább sztorikat olvasok a szokásos fantasy dömping helyett – így került a kezembe ez a könyv is, amit szigorúan a napágyban terpeszkedő énemnek tartogattam.
Számomra a történet abszolút tökéletesen indult ahhoz, hogy gyorsan beleszeressek – az arcomba toltak egy pszichiáter főszereplőt, yess! Zabálom az agyturkászokat. Hát még, amikor kiderült, hogy exbeteg agyturkász! Ott már nagyon dörzsölgettem a tenyeremet, hogy jó lesz ez nekem, nagyon jó. Aztán kibontakozott Eric több karaktere is, az apa a férj, a barát, az orvos… ember legyen a talpán, aki nem kedvelte meg. Ja igen, egy naiv marha is, de hát nem lehet mindenki tökéletes.
Viszonylag gyorsan beindulnak az események és az egyik apró incidens követi a másikat, míg nem Eric észreveszi, hogy bizony piszok nagy pácban van az élete nagyjából összes területén. Az író ügyesen oldotta meg, hogy Eric élete órák alatt felforduljon, a szadista olvasó meg kiguvadó szemekkel figyelje, hogy ó jaj, mi lesz itt, mi lesz, itt mi lesz itt?!
Eric-kel párhuzamosan megszólal a szociopata is – na, ez a nézőpont nekem pont nem hiányzott. Nem tett sokat hozzá sztorihoz azon kívül, hogy ördögien kacarászott és vérfagyasztó hangon azt suttogta, hogy „elkaplak Eric, de el ám…”, ugyan már. Ráadásul az egyértelmű volt, hogy ki nem lehet a gyilkos, annak ellenére hogy felé tereltek hogy igenis ő az. Az olvasók meg zokon veszik, ha hülyének nézik őket – legalábbis én zokon vettem, és kerestem inkább magamnak egy másik gyanúsítottat. Aki szintén mellékvágánynak bizonyult egyébként. Na mindegy.
Az igazi gyilkos az utolsó 40 oldalon lepleződik le egy duplacsavar keretén belül, ami akár jó is lehetne (mert rá tényleg nem számítottam, a végén mégis csak kiderül, hogy hülye vagyok), ha kibontotta volna az író rendesen. Khm. Szerintem elég hosszú a könyv, hogy elférjen még mondjuk 20 oldal a végén – talán egyszer majd megkérdezem a szerkesztőt meg az írót, mit gondolnak erről.
Ami végül megakadályozta, hogy rossz szájízzel tegyek le egy egyébként jó könyvet, az a családi zárójelenet a végén – annyira bájos volt, hogy nem tudtam nem vigyorogni rajta. Szerencséd, Lisa ScottoLine!
Ja, és imádtam a címet is. Számomra összességében hozta, amit egy napozós krimitől várok, 4 csillag. (Ha megtárgyaltuk azt a plusz 20 oldalt, majd átgondolom újra.)

A vége nekem egy kicsit csili-vili flitteres lett, de ettől még jó volt!

Aludnom kellett erre az értékelések egyet. Így vsszagondolva nem tudom eldönteni hogy érdemes volt-e elolvasni. A doki naivitás félelmetes volt, annyira azért önző ék kell lennünk hogy nem megyünk egy páciens miatt se börtönbe és nem az orvosi titoktartás miatt írom ezt. Rögeszmésen meg akarta menteni Maxet, viszont nem gondolt a következményeire, hogy adott cselekedetével egyre távolabb kerül a lányától. A végén a két csavar valamennyit lendített a történeten, de nagyon elnyújtott az író a rendőrségi kihallgatás a közepén. Ha előtte nem olvastál izgalmas könyvet akkor lehet tetszeni fog:)

Nekem tetszett ez a könyv, tetszett az írónő stílusa, olvasmányos volt.
Mindig volt valami az számomra vitte tovább a történetet.

Megszerettem a karaktereket, kedvencem lett Eric, Laurine és Paul is.
Tetszett, hogy néha olvashattunk más nézőpontból is.

Örülök, hogy a vége fele felpörögtek az események és az is tetszett, hogy nem tudtam rájönni egészen a végéig, hogy vajon ki is lehetett a gyilkos és ki is volt a szociopata…

Meg voltam ezzel a könyvvel elégedve, szerintem olvasok még majd az írónőtől.
Nem lesz a kedvencek között, de minden képpen egy jó olvasásái élmény volt.

Mindig nagyfokú érdeklődéssel vetem bele magamat azokba a könyvekbe, amik ilyen eltérő értékelést kapnak itt a Molyon. Most is nagyon kíváncsi voltam rá, mi lehet ennek az oka jelen regény esetében, hiszen se nem megosztó témáról szól, se nem szélsőségesen erőszakos vagy erotikus. Ráadásul, ahogy haladtam előre a történetben, egyre kevésbé értettem a dolgot.
A regény egy kifejezetten érdekes pszicho-thrillerként kezdődik. Stílusa nagyon olvasmányos, dacára annak, hogy sokszor igencsak elkalandozik a cselekmény fő szálától, és talán túl sokat is foglalkozik főhősünk, Dr. Parrish családi életével, nem válik soha vontatottá, unalmassá, könnyen olvasható. A történetvezetés kiegyensúlyozott, folyamatosan haladunk előre az események láncolatában, újabb és újabb megoldásra váró rejtély, probléma merül fel.
Aztán elérkezünk a végkifejlethez, ami borzalmas.
Logikátlan, elnagyolt, pont a lényeg hiányzik belőle, hogy rávilágítson a motivációra, ami mozgatta a szálakat. spoiler
Már a Nem vagyok sorozatgyilkos esetében is rendkívül tetszett, ahogy az író E/1-ben szólaltat meg egy szociopatát, egy beteg elmét. Ez az elején itt is bejött, de a hozzá visszatérő fejezetek olyan egysíkúra sikeredtek, hogy unalmassá vált.
Kár érte.