Csábíts ​el pirkadatkor (Hathawayek 2.) 249 csillagozás

Lisa Kleypas: Csábíts el pirkadatkor

Anglia ​az 1840-es években…

Az Éjfélig vagy enyém című regényben megismert népes Hathaway család második leánya, Win éppen csomagol. Gyenge tüdeje miatt Franciaországba utazik, ahol egy híres klinika jó eredményeket ért el a tüdőbaj gyógyítása terén. Ám Win szíve nehéz – fáj otthagynia Kev Merripent, a mogorva, zárkózott cigány fiatalembert, akibe kislánykora óta szerelmes.

Annak idején a szabadelvű Hathaway szülők magukhoz vették az összevert, magára hagyott fiút, s a gyerekek együtt nőttek fel, bár Merripen mindig kívülállónak tartotta magát. Az ok, ami miatt felnőttként a családnál maradt, az volt, hogy a szülők váratlan halála után felelősséget érzett a hátramaradt gyermekekért, ám legfőképpen Win iránti elfojtott, kínzó szerelme késztette maradásra.

Win két év múltán, immár sugárzó ifjú hölgyként, megerősödve tér haza. A szerelem kettejük között csak még erősebben izzik, ám a beteljesülésig nemcsak a gyökereikből eredő kulturális különbségeket kell… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2013
412 oldal · ISBN: 9789632547633 · Fordította: Darvas Eszter
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2012
412 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632545912 · Fordította: Darvas Eszter

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Leo Hathaway · Kev Merripen · Cam Rohan · Winnifred Hathaway · Amelia Hathaway · Beatrix Hathaway · Catherine (Cat) Marks · Poppy Hathaway


Kedvencelte 44

Most olvassa 4

Várólistára tette 50

Kívánságlistára tette 29

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Tóth_Orsolya_3 P>!
Lisa Kleypas: Csábíts el pirkadatkor

„Szeretlek, mert te vagy a válasz minden kérdésre, amit csak a szívem feltehet.”

Még mindig ez a kedvenc részem a sorozatból.
Merripen, te pedig mindig is örök szerelem leszel! *-*

3 hozzászólás
kocybaba P>!
Lisa Kleypas: Csábíts el pirkadatkor

Nem gondoltam volna, hogy ilyen is lesz, de Merripen az első L.K. férfifőhős, akit a legszívesebben jól meglegyintettem volna! Irgalmatlanul kemény diónak bizonyult, de azért ettől még nem szerettem kevésbé ezt a részt. Win a türelmével és törékenységét meghazudtoló erejével kivételes volt, valamint kitartásával, amit Merripen felé tanúsított. Sokszor a Ravenel család Helenje jutott róla eszembe.:) És ha már egyik másik családnál tartunk, nagyon örültem Hunték felbukkanásának is. Imádom ezeket a kis kereszteződéseket, átfutásokat az írónő sorozatai közt. Fantasztikusan ír, nagy hatással van rám, és úgy tűnik szokásommá vált/ik, hogy egyes jelenetektől nem tudok szabadulni. Ezúttal a kedvenc Win bizonyos spoiler lett. Felejthetetlen volt.:D Tehát ismét remekül szórakoztam, és bár nem volt fenékig tejfel ez a rész, egy szemernyit sem bántam, hogy elolvastam. :)

felícia97>!
Lisa Kleypas: Csábíts el pirkadatkor

Nos azt hiszem kénytelen leszek cáfolni azon korábbi állításomat,hogy a történelmi romantikusok általában nem szoktak eget rengetően izgalmasak lenni,de ennek a könyvnek a második felében annyi minden történt hirtelen,hogy komolyan azt sem tudtam,hol áll a fejem. :D Ahhoz hogy értékelni tudjam a történetet két fő szempontra kell bontanom.Először a Win- Merripen szálra térnék ki.Már nagyon kíváncsi voltam arra,hogy alakul az ő kapcsolatuk,és részben azt is kaptam amire számítottam.Néhol már kicsit soknak éreztem ugyan a gyötrődésüket,de a történet hátterét tekintve végül is illett a helyzethez.Win nagyon szimpatikus karakter akit,már az első részben is kedveltem,és ez az érzés itt még inkább elmélyült.Merripen már nehezebb szereplőnek bizonyult,és bár a múltját tekintve meg lehet érteni a viselkedését,de ez mindenre azért nem mentség.Jóval keményebb és makacsabb karakter ő az eddigi urakhoz viszonyítva,ami nem azt jelenti hogy őt nem szerettem,mindössze kicsit lassabban sikerült közel kerülnie hozzám.Win kedves és csendes jellemével pedig tökéletesen illik Merripen-hez,és tökéletes párost alkotnak.Ha csak kettőjüket kellene néznem akkor, 4 és fél csillagot adnék,mert sokkal jobban is szólhatott volna róluk a történet,hiszen most ők a főszereplők.És itt jön a másik szempont:a család többi tagjának kiemelt szereplése.Ez ha csak a főhősökre gondolok igazságtalannak tűnik,viszont rettenetesen örültem a sok Cam-Amelia résznek és a többi testvér szereplésének is,és összességében Win és Merripen kapcsolatában is fontos szerepet játszottak,és bizony így lett igazán teljes a történet.És ha mindehhez még hozzáadom a könyv második felében lezajló cselekményeket akkor megint csak ott vagyok hogy nem adhatok 5 csillagnál kevesebbet,mert annyira jó volt.Cam még mindig hatalmas kedvenc és az is marad,de végre Leo-ra se lehet panaszom,sőt egyre jobban megszeretem őt,na meg a különc kis családját. :))Az epilógus is nagyon jól sikerült,bár lehetett volna hosszabb és ha már a könyv egészét tekintjük akkor az első rész párosa is kaphatott volna jelentősebb szerepet,de szerintem ez már csak az én személyes agymenésem. :D Jöhet Poppy része,Kleypas meg végérvényesen mehet a kedvenc írók közé.:)

Felixa P>!
Lisa Kleypas: Csábíts el pirkadatkor

Miután becsuktam az első részt, alig vártam, hogy belemerüljek a következőbe. Nem hittem, hogy azt felül lehet múlni, de sikerült az írónőnek.
Az elején azt gondoltam, hogy az agyamra fog menni ez a szeretem-de-nem-akarom gyötrődés, ahogy kerülgette egymást a két főszereplő. De aztán ezzel a nyűglődéssel lett tökéletes és kerek az egész történet.
Winnek határozottan jót tett Franciaország, rokonszenves karakter kerekedett belőle.
Csík, a harisnyakötős menyét pedig imádnivaló! :)
Kiszámítható,de ennek ellenére lenyűgöző, humoros, szórakoztató, kellemes olvasmány. Jöhet a következő!

catilde>!
Lisa Kleypas: Csábíts el pirkadatkor

Win-t és Kev-et már az előző részben megismerhettem és már akkor nagyon megszerettem őket. Nem csalódtam a történetükben. Kev továbbra is adja a csökönyös szamarat, de így is csak szerethető, mert érezhető hogy valami történt vele gyerekként, ami miatt arra jutott, hogy nem érdemel szeretetett.
Doktor nekem sem volt szimpatikus. A végén még persze egy jó nagy izgalom volt,de utána minden a helyére került. Epilógus <3

angelmanna>!
Lisa Kleypas: Csábíts el pirkadatkor

Nagyon drukkoltam Win és Merripen párosáért, és az ő történetükre nagyon kíváncsi voltam.
Nagyon szerettem olvasni róluk, bár a férfit sokszor fejbe csaptam volna makacsságáért. Őszintén örültem amikor megadta magát az érzéseinek, és végre spoiler
Win pozitív csalódás, és még mindig meglep a Hathaway lányok bátorsága. Keményen küzdenek, és nem adják fel. A fordulat is tetszett a könyvben, mert így még volt egy kis dráma is a cselekményben.

Én szeretem ha egy történetben tiltott, vagy egy kicsit megtagadt szerelemről, erős, sóvárgó vágyódásról olvashatok, úgyhogy ez az igényem ebben a könyvben tökéletesen ki lett elégítve. Merripen számomra első osztályú férfikarakter volt. Titokzatos, kemény, és makacs, ám sírig hű szerelmes.
Kedvenc lett ez a rész.

Sippancs P>!
Lisa Kleypas: Csábíts el pirkadatkor

Nem gondoltam volna, hogy az első részt felül lehet múlni, de Kleypas bebizonyította, hogy nincs lehetetlen.
Imádtam Win és Merripen történetét! A sérült lelkű férfiak mindig is a gyengéim voltak, ezért már az első kötetben éreztem, hogy Merripen biztos befutó lesz nálam. És nem is tévedtem. Sokszor a szívem szakadt meg érte, máskor pedig, pl. a „lányrablás” esetében, szívesen lettem volna Win helyében. ;)
Win karaktere is teljesen levett a lábamról. Franciaország után egy életerős és bátor nő lett belőle, aki le sem tagadhatná, hogy Hathaway vér csörgedezik az ereiben!
A mellékszereplők közül Leoban csalódtam a legpozitívabban (mi lesz itt még Miss Marksszal?! ;)), de azért Beatrix életébe és állatimádatába is jó volt egy picit jobban belelátni.
Ami pedig a történetet illeti, rengeteget nevettem (kedvenc jelenet, mikor Merripen „jókívánságait” Cam tolmácsolja dr. Harrownak :)), rengeteget izgultam, és sokakkal ellentétben engem egyáltalán nem zavart a nyűglődés, kerülgetés és „akarom, aztán mégsem” gondolatok, mert ez a könyv így volt jó, ahogy volt.
Jöhet a következő!

6 hozzászólás
dreamborder>!
Lisa Kleypas: Csábíts el pirkadatkor

Hmmm… nem volt rossz, de nekem speciel nem tetszett jobban az első résznél. Nagy pirospont az írónőnek, hogy teret engedett a többi szereplőnek, nagyon szerettem róluk is olvasni. Cam még mindig imádnivaló! :)
Win karakterét igazán megkedveltem, sokkal jobban, mint ahogy azt az első rész után gondoltam volna. Merripent viszont nem igazán éreztem közel magamhoz. Bár elviekben meg tudtam érteni a viselkedését, mégis idegesített.
Amire nagyon kíváncsi lennék, az Leo és Miss Nevelőnő története. :D Remélem azt a kötetet is elhozzák majd a kiadók itthonra! :) Addig is Poppy férjvadászata hátravan még.

2 hozzászólás
_Leelan_ P>!
Lisa Kleypas: Csábíts el pirkadatkor

Kicsit csalódott vagyok.
Ugyan azt a hiányt érzem, mint az első könyvben.
Meg kellett néznem, vajon melyik sorozat készült el előbb, a Wallflowers sorozat, vagy ez. Bizony négy év van a kettő sorozat között, és igazából értelemszerűen ez a sorozat a fiatalabb. Én mégis a másik sorozatot sokkal kiforrottabbnak, kellemesebbnek érzem.
Itt a cselekmény kiszámíthatóbb. A nagy Merripen – Cam titok sem volt nagy titok számomra.
Wint nem sikerült a szívembe zárni. Sokkal jobban is ki lehetett volna dolgozni a karakterét. Idegesített, többnyire.
Rögtön azt hitte, attól, hogy meggyógyult már mindenki másképpen fog vele bánni és mikor ez nem történt meg, főleg Kev esetében, akkor egy hisztis p*cs@ lett.
Egy könnyű játékszer, akit Merripen könnyen irányít. Nincs tartása. Attól, hogy szerelmes, attól még nem kellene a tartását ilyen könnyen sutba vágni. Tudja , hogy Merripen hogy érez iránta, hogy döntött kettejükkel kapcsolatban, ő mégis minden alkalommal remegve omlik karjaiba aztán pedig hisztizik, hogy megint hoppon maradt.
Az ilyeneket nem szeretem. Legyen egy nőnek tartása, akarata, gerince.
Persze ez egy szerelmes, édes romantikus történet és elengedhetetlen ez a fajta női hiba, és igazából máskor nem is lenne vele bajom, de Win néha tényleg idegesített.
Persze Merripent is a falhoz vagdostam volna időközönként. xD
Ettől függetlenül jó volt. Végig érdekelt a történet. Attól fogva, hogy Merripen végre beadta a derekát nagyon is tetszett.
Onnantól kezdve édesebb volt. És sokkal kellemesebb, mikor a két főszereplő nem puffog egymás mellett, vagy fújtat, mint egy vadmacska.
Ha Merripen és Win hamarabb enged a másiknak és átadják magukat az érzelmeknek, főleg Merripen, akkor sokkal jobb is lett volna.
Lisa Kleypas Butch-Marrissa párosa xD
Leó könyvére igazán kíváncsi vagyok. Az olyan történeteket sokkal inkább kedvelem, ahol a párosunk éppen csak megismerik egymást és húzzák egymás agyát :)
Lehet, hogy úgy néz ki az értékelésemből, hogy nem tetszett, pedig de. Tényleg. Igaz, hogy a főszereplő páros kiakasztott a többiek messze a hátukon cipelték a történetet.
Cam, az életszemléletével, a család szeretetével. Amelia, aki, mint minidig most is anyáskodó :) Beatrix annyira aranyos és mindig vicces jelenetek okozója.
A családias jelenetek mindig mosolyogni valóak. Leó igazi fivérként kezd újra viselkedni, érzem, hogy őt nagyon kedvelni fogom.
Az epilógustól pedig egyenesen elolvadtam. Imádom az ilyen rózsaszín, cukormázas végeket.
A névadás pedig egyenesen tökéletes volt.

Mrs_Curran_Lennart P>!
Lisa Kleypas: Csábíts el pirkadatkor

Megadom az öt csillagot, mert nagyon jó volt, de nekem mégsem tetszett annyira, mint az első rész. Ez a 'annyira rossz vagyok, hogy meg kell óvjalak magamtól' nem jön be nekem. Merripen időnként akkora tetű Winnel….Szerencsére Leo megváltozott, most a konfliktusok Cam és Marripen között vannak inkább. Kaptunk egy piszkafa illemtanárnőt is, akin Leo gyakorlatozik, mint sértések céltáblája. Nekem pedig druszám Beatrix az új kedvencem. Nemcsak a cuki állatai miatt (menyét a legújabb), hanem a szókimondó természete miatt is. Remélem ő is kap egy regényt! Visszatérve az eredeti témára, sok titokra fény derül a könyv végére a két fiú származásáról, a szekrénygyújtós jelenetért pedig Win tapsot érdemel.

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

Blue_Nadine P>!

[…] – Hajlandó vagy tehát bocsánatot kérni Merripen? [Winnifred]
Rohan csavart egyet Merripen karján.
Tedd meg, az ördögbe is – dünnyögte Rohan. – A család kevéért.
Kev haragosan nézett az orvosra és cigányul mondta:
– Szarok én terád.
– Ami annyit tesz – mondta Rohan sietősen –, „kérem, nézze el nekem a félreértést, és váljunk el barátokként”.
– A legrútabb betegségben leld halálodat! – folytatta Kev továbbra is cigány nyelven, a nyomaték kedvéért.
– Nyersfordításban: – így Rohan – „Legyen mindig tele a kertje szép, kövér sündisznókkal.” Ami, hadd tegyem hozzá, a cigány hagyományban áldást jelent.

125-126. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Cam Rohan · Kev Merripen · Winnifred Hathaway
Blue_Nadine P>!

– A helyedben nem tenném. Legalábbis amíg le nem csillapodik. Nagyon haragszik rád. [Leo]
– Miért? [Merripen]
– Hogy miért? – Leo szája megrándult. – Gondban vagyok, hogy mivel is kezdjem a szédítően bőséges arzenálból. Ha eltekintünk a ma reggeltől, vegyük például azt a tényt, hogy soha nem írtál neki?
– Igenis, hogy írtam – méltatlankodott Kev.
– Egyszer – hagyta helyben Leo. – A birtok ügyeiről. Win megmutatta nekem a levelet. Sosem feledem azt a szárnyaló prózát, ahogy a keleti kapu mentén húzódó földdarab trágyázásáról írsz. Meg kell mondanom a birkaszarról szóló rész kis híján könnyeket csalt a szemembe, oly érzelmesnek találtam, és…

127. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kev Merripen · Leo Hathaway
2 hozzászólás
Bagneso>!

– Ugye elzártuk az ezüstöt? […]
Phral – felelte Cam vidáman –, arra semmi szükség. Ők a családunk.
– Éppen azért szeretném elzárni előlük az ezüstöt.

367. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Cam Rohan · Kev Merripen
Blue_Nadine P>!

– Hová, hová? – kérdezte lustán Rohan. – Csak nem a szabóddal van találkád? Vagy a helyi kávéházba készülsz, hogy ott eszmét cserélj a legfrissebb politikai történésekről?
– Ha fel akar bosszantani – közölte vele Kev –, ne fáradjon. Számomra már az is bosszantó, ha levegőt vesz.
– Nézd el nekem. Megpróbálnék leszokni róla, de nagyon rákaptam az ízére.

70. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Cam Rohan · Kev Merripen
Ercsusz>!

– Win – így Leo –, felgyújtod az egész rohadt házat, alighogy újjáépítettük. Add ide azt a gyufát!
Win eltökélten rázta a fejét.
– Mi ez, valami újsütetű tavaszrítus? – ripakodott rá Leo. – Éves házégetés? Térj észre, Win!

339. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Leo Hathaway · Winnifred Hathaway
zia P>!

– Hagyjuk ezt most – mondta Beatrix türelmetlenül, és kikapta Leo kezéből a menyétet. – Eredj be, és segíts Mr. Rohannek!
– Segítsek? De miben?
– Meg kell állítani Merripent, különben megöli Dr. Harrow-t.
– Máris itt tartunk? – kérdezte Leo tompa hangon, és besietett a szalonba.

119. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Beatrix Hathaway · Cam Rohan · Leo Hathaway
Blue_Nadine P>!

– Engem a bácsikám nevelt. Harcost akart belőlem faragni.
– Ó. – Cam ügyelt rá, hogy arca ne áruljon el sajnálkozást, magában azonban azt gondolta, szegény ördög.
[…]
– Nos, ez magyarázatot ad arra az angyali természetedre – mondta Cam.

24. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Cam Rohan · Kev Merripen
zia P>!

Száz csókot zárok ebbe a borítékba. Gondosan számold át őket, és egyet se veszíts el.

83. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Winnifred Hathaway
nykyriana>!

– Ugye elzártuk az ezüstöt? – kérdezte Camtől, amikor a folyóparti táborhelyről érkező cigányok, valamennyien tarka ruhában, csilingelő ékszerekkel díszesen, kezdték ellepni a házat.
– Phral – felelte Cam vidáman –, arra semmi szükség. Ők a családunk.
– Éppen azért szeretném elzárni előlük az ezüstöt.

Kapcsolódó szócikkek: Cam Rohan · Kev Merripen
Szelén>!

– Ha fel akar bosszantani – közölte vele Kev –, ne fáradjon. Számomra már az is bosszantó, ha levegőt vesz.
– Nézd el nekem. Megpróbálnék leszokni róla, de nagyon rákaptam az ízére.

Kapcsolódó szócikkek: Cam Rohan · Kev Merripen

A sorozat következő kötete

Hathawayek sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Julia Quinn: Rossz kor
Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya
Jennifer Ashley: Lord Mackenzie tébolya
Julia Quinn: Ma éjjel táncolnék
Julia Quinn: Mr. Cavendish, ha jól sejtem?
Helen Hoang: A szerelem egyenlete
Lorraine Heath: A herceg szeretője
Johanna Lindsey: Szíved rejtekén
Emma Chase: Királyi szerető