Vince ​és Joy 135 csillagozás

Lisa Jewell: Vince és Joy

Emlékeznek az első csók ízére? Emlékeznek, hogy azt kérdezték maguktól, vajon ő az Igazi? És emlékeznek az első fájdalmas szakításra?
Vince és Joy szinte gyerekként megtalálta a boldogságot… de ahogy az lenni szokott, az élet közbeszólt. Egy szenvedélyes éjszaka, egy furcsa szakítás, majd hosszú csend, egy váratlan találkozás, egy összenézés, egy fellobbanó régi láng – két élet, néha együtt, néha csak egymás mellett, de sok találkozással, humorral, fájdalommal és örömmel – egy csodaszép szerelmi történet, ami a sors könyvében lett megírva.

Lisa Jewell regényeiben mindenki megtalálja a neki valót: életszerű, humoros, megrendítő és fordulatos bestsellerei a romantikus irodalom legnagyszerűbb alkotásai közé tartoznak, számos országban hódítva meg a női olvasók szívét.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2009
542 oldal · ISBN: 9789632542133 · Fordította: Vágó Anikó

Enciklopédia 3

Helyszínek népszerűség szerint

London


Kedvencelte 29

Most olvassa 3

Várólistára tette 62

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Csoszi>!
Lisa Jewell: Vince és Joy

Vince és Joy. Két ember, akinek az élete rövid időre keresztezte egymást. Két ember, aki bizonytalan, sokat töpreng és úgy érzi, hogy az élete rossz irányba halad. És egy könyv a véletlenekről, az elszalasztott és visszakapott esélyekről. Szerettem. Másodjára még inkább!

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2009
542 oldal · ISBN: 9789632542133 · Fordította: Vágó Anikó
Gelso P>!
Lisa Jewell: Vince és Joy

Az igazat megvallva, a gimis Júliák-Tiffanyk korszaka óta nem nagyon került a kezembe ilyen témájú könyv – most, gondoltam, semmit sem ártok vele, ha beiktatok egyet… nem tudom, jót tettem-e – amióta olvastam az Ahol a szivárvány véget ér-t, azt a hangulatot, a hasonló benyomásokat keresem, és nem sikerül megtalálom…
szerettem volna, ha találok pozitív szereplőt, a szereplők közül a szememben Alan túl aljas és undorító, Barbara túl magatehetetlen és önfeláldozó;
Vince túlságosan mamlasz és pipogya – megőrülnék egy olyan pasi mellett, aki túl jó, aki feláldozza magát, aki elnéz mindent, aki nem tesz szóvá semmit, csak éli életét azzal, aki mellette van, és még arra is lusta, hogy megfogalmazza magában azt, hogy ez így nem jó – csak érzi, de azon túl semmit nem tesz: csupán egy nagy strucc (!);
Vince szülei túl amerikaiak, akiknek minden bejön, akik végre egész életükre boldogok és gondtalanok; Julia jólelkű, de mintha más életének bátorításával, pátyolgatásával a saját életét remélné rendbe hozni, és nekem kicsit „koszos” is; az első pozitív szereplő Bella, ha leszámítjuk traszvesztita állapotát, de igazi barátként kerül elő akár jóról, akár bajról legyen is szó.
Cass misztikussága ellenére a legvalóságosabb szereplője ennek a történetnek, sokáig a kedvencem;
és ott van Joy – ő pozitív szereplő, a számomra kedves, visszafogott, finom, szerény stb.; vele tudnék jelenleg leginkább azonosulni: mert – a többiek értékeléseiben olvasottak ellenére – én látom benne az akaratot, a változtatás igényének a felismerését, és nemcsak felismeri, de meg is teszi a maga lépéseit; – azokat a lépéseket, amiket meg kell tennie, és amiknek köszönhetően nem teszi végképp tönkre saját lelkét, életét; ő igen kedves, megvan a magához való esze, fantáziája, humora, jó ízlése, jó lelke; ő az egyetlen a történetben, akit nem sikerült még az őt körülvevő (rossz) világnak kikezdenie; üdítő színfolt a regényben; van elképzelése, kellő bátorsága kitörni a régiből és új életet kezdeni, akár párkapcsolatról, akár munkáról is legyen szó: csak nagy levegőt kell vennie; nem rónám fel neki a házassága alatti tehetetlenségét, mert ő végig remélte, hogy az jóra fordulhat, és nem hagyott ott csapot-papot hirtelen felindulásból, ahogyan ez tapasztalható manapság sokak életében;
ott van még George bonyolult, összetett és sajnos kettős jelleme: amilyen hirtelen feltűnik, olyan hirtelen tűnik el a szemünk elől, mint egy apróhirdetés, amin hirtelen megakad a szemed, aztán ha elveszíted, keresheted órákig; eleinte semmi bajom nem volt a sráccal, jó fiú lett az egykori punkból, de mi van a ló másik oldalán? mára csak egy konzervatív kispolgár lett, aki durcás, ha nem fut be elsőnek a lova, amire az egész életét feltette… mindaddig pozitív hőse volt a történetnek – úgymond egy kellemes csalódás –, amíg rájöttem, hogy ő is egy egoista, másokat semmibe vevő, közömbös, színtelen majom (=unalmas fráter)…

ja, igen, és a regényből rám ömlő „angol koszból” is nagyon elegem volt már: nemcsak a lakások szó szerinti rendetlen, piszkos állapotából, és bennük az egykedvű lakókból, hanem az egyéb kaotikus állapotokból: nekem túl sok volt a féktelenség a bulikban, végtelenség a kábítószerben, és hogy zavartalanul, lelkiismeret furdalás és szégyenkezés nélkül használtak trágár kifejezéseket – megértem, hogy modern, meg minden, meg hogy ma köznyelvi fő elem, azt is aláírom, hogy elfér egy-két basszus, de hogy oldalakon keresztül? – számomra ez, ill. ekkora mennyiség elfogadhatatlan egy nyomtatott irodalmat képviselő műben, és ugyanolyan elfogadhatatlan Jess alakja is…

igazad van @bozs, senki sem hibák nélküli, de szerintem az olyan hibákat lehet elnézni az embereknek, hozzánk közelállóknak, amikről nem nagyon tehetnek (pl. féltékenység, félszegség, ötlettelenség, tanácstalanság, pesszimizmus, kishitűség); de ha tudatosan teszik tönkre magukat, vagy esetleg másokat, tudatosan okoznak fájdalmat környezetüknek, az a nem elnézhető és nem megbocsátható (pl. önteltség, lenézés, megalázás, önrombolás, felelőtlenség) …

az értéket szerintem Joy képviseli, messze viszi a pálmát a többiek előtt – finomsága, életigenlése, életének kézbevétele, a kilábalás lentről, önálló változtatni akarás feltétlenül a javára írandó; a többiek vagy csak csendben ízlelgetik az életet (Vince, Barbara) vagy kirekesztettekre jutó csendes belenyugvással, (esetleg megalázkodással) próbálják azt élni (Julie, Bella, Barbara) vagy csak aláznak, aláznak (Jess, Alan, Jon) vagy törtetnek, szinte megsemmisítenek (Alan, Jess) mindenki életén keresztül – ”mit számítanak mások?” alapon, vagy megsemmisülnek (Jess, George)

még valami – érdekes, hogy az írónő nem veszi egy kalap alá a sorsot, a véletlent, a gondviselést…

meglehet, ha az írónő maradt volna a Júlia-Romana stb. mérsékelten terjedelmes mű keretei között, jobban járunk mi olvasók – bár nem tudom, meg lehetett volna-e oldani – mert itt több, mint 15 év történéseinek vagyunk tanúi közel 600 oldalon, míg a szerelmes füzetek 100-150 oldala egy délután alatt kivégezhető, könnyed kikapcsolódást jelent az élet mindennapi rutinfeladatai, vagy egy nehezebb könyv után, és csak addig játszadozhat velünk a sors, a végzet, a gondviselés – vagy bárhogy nevezzük –, míg ez a 100-150 oldal mesél nekünk; ebben az 540 oldalban viszont néha már idegesítően sok volt a sok párhuzamosan induló, futó vagy nem ideális időben véget érő sors, ami sohasem fut össze a másik újrakezdésével… – persze, mondhatjátok, egyöntetűen elmondhatjuk, hogy ez az élet…
saját életünket azonban mi irányítjuk döntéseinkkel, és azt gondolom, nincs jogunk lógatni az orrunkat, ha kitörlünk egy sms-t, földre pottyantunk, vagy éppen nem mentünk el egy fontos telefonszámot – ezek a mi döntéseink, és amikor megtesszük, nem a sors szól közbe, hanem mi magunk…

aki szereti az ilyen témájú írásokat feltétlenül azt ajánlom, ne hagyja ki, ne vesse le a könyvespolcáról, de iktasson köréje Achern könyveket – számomra azok ilyen témában élvezetesebbek, azok képviselik a mércét, de bevallom, nincs szerelmes regény téren nagy tapasztalatom…
(az 50. fejezetet pedig semmiképpen se hagyják figyelmen kívül a válófélben lévők)

17 hozzászólás
Áfonya74>!
Lisa Jewell: Vince és Joy

Ebben a műfajban ez a könyv nagyot szól.
Imádtam olvasni, nagyon jól megírt, magával ragadó, könnyű kis olvasmány.
És igen, az első szerelem nagyot üt, végigkíséri az életünket, bizony, időnként eszünkbe jut, legyen az beteljesült vagy beteljesületlen.
Jó volt egy kicsit visszagondolni olvasás közben a múltra… :D

Lettka>!
Lisa Jewell: Vince és Joy

Ez volt az a könyv, amire már nagyon-nagyon régóta szükségem volt, és mégis nehezen láttam neki. Mégis miért? Ha jobban belegondolok… talán azért, mert féltem attól, hogy egy nyálas, csöpögős, szerelmi történetről fogok olvasgatni ötszáz oldalon keresztül. Ezzel meg csak annyi problémám volt, alapjáraton nem vagyok egy romantikus, érzelgős személy – na, jó.. néha -. Tehát így kinek van hozzá kedve? Láss csodát: ez egy tökéletesen megírt szerelmi történet volt, ami éppen annyira volt édes, amennyire kesernyés.
Számos embertől hallottam, hogy ez a történet nem tükrözi a valóságot. Nagyon naiv vagyok, ha én ezt másképp látom? Vagy inkább elfogult? Hiszem azt, hogy az első szerelem elsöprő, és igenis nagy változtatásokat hoz az ember életében. Biztos vagyok abban, hogy az első szerelem, a velejáró érzések… egyszerűen megismételhetetlenek. Nem lehet újra átélni. S vannak emberek, akikben olyan mély nyomot hagy, hogy évek múltán is keresni fogja az adott személyt, és az általa átélt varázslatos, kábult világot. Persze, tudom nem szabad leragadni a múltban, és tovább kell lépni. De vannak olyan esetek, amikor ez nem így működik. Mert lesznek olyan véletlenek, olyan események, történések, amelyek miatt mindig is elénk tárulkozik majd a múlt. Főleg, ha nem zártuk le. Ahogy Vince és Joy életében is ott volt az a számos döccenő, véletlen, sőt még személyek is. Amelyek teljes mértékben befolyásolták az életüket, és kihatással voltak rájuk. Egy apró ballépés, egy kis tévedés és rögtön oda mindennek. Ezek után ne hinnék a véletlenek, a csodák erejében? Tudom, hogy megrögzötten ragaszkodom az elképzeléseimhez, a nézeteimhez… de mégis néha van bennem egyfajta ellentmondás is… és a könyv olvasásakor ez sokszor kiütközött nálam. Állandóan bennem volt az a kérdés: „Mi lett volna, ha…?” Ennek ellenére mégis teljesen magaménak éreztem ezt a történetet. Lenyűgözött az egyszerűségével, a humorával, a szereplőkkel, a történésekkel. Ráadásul eszméletlen, mennyire gyorsan lehet vele haladni, olvastatja magát.
Rájöttem, hogy nem tudok értelmes, összeszedett értékelést írni. Bocsánat… egyszerűen csak szerettem, és kész. :)

Heruska>!
Lisa Jewell: Vince és Joy

Ez a könyv kiválasztott engem. A könyvtárban nem igazán szoktam a romantikus részleg felé menni csak úgy. Most azonban iszonyúan vonzott valami. Méghozzá egy vidám színű betűkkel ellátott könyvgerinc. Nagyon régen volt olyan, hogy egy könyv így hívogatott volna. Nagyon „jól éreztem” magam a könyv társaságában. Most erre volt szükségem :)

Banshee>!
Lisa Jewell: Vince és Joy

Abszolút szerethető, bájos kis regény!
Teljesen egy fogócskára hasonlít, ahol folyamatosan forognak az események, és kergetik a főhősök egymást és csak a végén találkoznak, pedig annyi lehetőségük lehetett volna.
Sajnáltam is őket, mert valami mindig közbejött, vagy ők kombinálták túl a dolgokat. Viszont levontam a tanulságot, hogy semmit sem szabad hagyni elveszni az idő forgatagában!

hársvirág>!
Lisa Jewell: Vince és Joy

Hát lehet,hogy egyedük maradok a véleményemmel,de több szempontból sem tetszett ez a könyv.
Az első,hogy szerintem az első szerelem egy kicsit olyan,mint az iskola első osztálya.Csodás,varázslatos,egy új és gyönyörű világ tárul fel benne…De ha 17 év múlva is odajársz,akkor az már tragédia! Épp ilyen az első szerelem is…gyönyörű,de tovább kell lépni. Ez a könyv pedig pont nem erről szól (mármint a "továbbtanulásról")
A második,hogy mindkét főszereplő egy akaratgyenge jellem,akiket sodor az ár.Nincs véleményük,szerintem olykor személyiségük sem. Én pedig szeretem a pozitív hősöket! És ha ezek a szereplők 15-16 évesek lennének,még meg is érteném őket. Na de 35 körül azért ez már szánalmas!
A harmadik a befejezés. Miután végigolvastál 540 oldalt, a végén nincs szerencséd megtekinteni a nagy egymásra-találást. Szó szerint az ajtó előtt hagy minket a szerző! Ha ez egy romantikus film lenne, dühöngve állnék fel a székből:miért pont a katartikus véget kellett kihagyniuk?!
Ne aggódjatok,ha el is olvastátok ezt a véleményt, ettől semmit nem árultam el a történetről,hiszen már a legelején (vagy a könyv borítóján) kiderül,hogy ők ketten egy pár lesznek. Ennek mikéntjéről pedig nem árultam el semmit (mint ahogy a könyv sem sokat)
Pedig olyan jól indult…Lehet,hogy velem van baj? Hiszen végülis ma már számtalan olyan emberrel lehet találkozni nap mint nap,akik 35 évesen is otthonélnek és várják a csodát. Hogy majd valamitől önállóvá válnak és képesek lesznek a felelősségvállalásra. Addig pedig buliznak,drogoznak és nem sokat elmélkednek. Szóval még az is lehet,hogy ez egy realista könyv!

1 hozzászólás
csucsorka P>!
Lisa Jewell: Vince és Joy

Rég nem olvastam ki több, mint 500 oldalas könyvet néhány nap alatt.
A regény néhol nagyon is valóságos, néhol meg teljesen irreális – de szerintem nem a zavaró módon. Mindenből pont elég van benne: humoros, de nem nevettem fel rajta egyszer sem; izgalmas, de nem szoktam vissza tőle a körömrágásra… Egyszerűen csak olvastatja magát, ami egy jó élmény.

Bár a két elfuserált főszereplőről kapta a címét, akik mindenkor megmelengették a szívemet és színt vittek ebbe a fura, kedves történetbe, azok a mellékszereplők voltak.
Mint mindig, most is elmondom, hogy ez nem egy szépirodalmi világranglistán négy csillag. Hanem a maga nemében. Örülök, hogy végre elolvastam.

1 hozzászólás
tonks>!
Lisa Jewell: Vince és Joy

Ami először eszembe jut a könyvről: egyszerűen imádtam olvasni.
Mindegy volt, hogy mikor, milyen helyzetben nyitom ki a könyvet, két sor után megszűnt a világ emiatt majdnem elfelejtettem felszállni a buszra és csak olvastam és olvastam, és imádtam, hogy több mint 500 oldal.
Vince és Joy mindketten imádni valóak, egész végig rendíthetetlenül szerettem őket, ha dühös is voltam, akkor a körülményekre vagy a szereplőkre fújtam, nem rájuk. Imádtam, hogy néha Vince, néha Joy fejébe látunk úgy is, hogy nem E/1 a szemszög, hogy nem lehetett előre tudni, hány fejezet után lesz a váltás kettejük között.
Vhol a könyv közepe táján estem kicsit kétségbe, mert megriasztott, hogy telnek az évek, Cecelia Ahern Ahol a szivárvány véget ér című regényét is a hosszú elnyújtás miatt utáltam. De mindig új fejezet nyílt Vince vagy Joy életében, és mindig azon kaptam magam, hogy érdekel az életük eme újabb része is. Sok mellékkarakter megjelenik, volt akit utáltam, volt akit imádtam, tetszett, hogy valóságszagúak, nem tökéletesek, sem ők, sem a tetteik.
A befejezés illett a könyvhöz, annyi véletlen, és sorsszerű dolog után jobbat nem is tudtam volna elképzelni, bár szomorú voltam, miután elolvastam az utolsó sort, folytattam volna tovább, először kicsit olyan érzés volt, hogy kihagytak a buli főattrakciójából. Aztán továbbgondoltam a dolgot és rájöttem, hogy a fejemben Vince és Joy, tényleg Vince és Joy.
A borítóról leszedném a Cosmos ajánlást, amúgy tökéletes. És az Ulpiusnak bátran ajánlom, hogy inkább ilyen könyveket adjon ki!

1 hozzászólás
Zofié>!
Lisa Jewell: Vince és Joy

Se vele, se nélküle, és mégis inkább azt mondanám, hogy vele. Vicces dolog a sors, a nők – köztük én is – imádják jelekkel, felsőbb befolyással és egyéb humbugokkal magyarázni a fura véletleneket, és nem várt, szerencsés fordulatokat, mert valahol izgalmas és jó érzés. Jó kiindulópont egy regényhez is, bár itt már kicsit sok volt az egybeesésekből.
A sztori totál magával ragadó, néha mégis kiakasztott, hogy milyen nyámnyilán rontják el saját boldogságukat a főhősök, mindenfélét belemagyarázva a saját rossz döntéseikbe. Néha már-már hiteltelenné vált a sorozatos vakságuk, de aztán mégis mindig történt valami, ami elfeledtette velem ezeket a kis botlásokat. Rájöttem, hogy velük élem az életet, és hirtelen közel éreztem őket magamhoz. Szerettem, jó volt olvasni.


Népszerű idézetek

Lettka>!

Nincs értelme azon tűnődni, mi lett volna, ha…

365. oldal

Gelso P>!

Joy számított rá, hogy esni fog. (…)
Nincs értelme futni, kiabálta volna (…) Vizsgálatokkal bizonyították, hogy az ember csupán öt százalékkal lesz vizesebb, ha sétál a zivatarban, mint ha szalad.

367. oldal

berniisz>!

Ha a végzet összesodorhat két embert, akkor ugyanazzal az erővel el is szakithatja őket egymástól, és ha képes elszakitani őket egymástól, akkor ugyanúgy össze is hozhatja őket újra. A végzetnek nincs eleje, közepe és vége. A végzetben nincs rendszer, nem irányitható. A végzet kiszámithatatlan és félelmetes. Azt teszi, amihez kedve van.

365. oldal

Gelso P>!

Ha van valami, amit megtanultam, akkor az az, hogy nem nagy élvezet olyannal kalandozni, akibe nem vagy szerelmes.

436. oldal

Gelso P>!

Lara May Melon-James Jess anyjának nappalijában jött a világra egy szeles februári kora hajnalon, a Nirvana „Smells Like Teen Spirit”-jének dallamára. (…)
Lara nem jött sem a „We Have All the Time in the World”, sem a „Perfect Day”, a „Golden Brown”, a „Dancing Queen” vagy a „Nobody Does it Better” alatt. Ehelyett épp akkor bukkant ki, amikor Kurt Cobain azt kezdte üvölteni, hogy „Here we are now, entertain us”. *

* „Megjöttünk, mulattass!”

445. oldal

8 hozzászólás
Gelso P>!

…lenyelt egy újabb adag megnevezhetetlen kiábrándultságot.

467. oldal

Gelso P>!

– Hogyhogy ilyen későn kezdett el vezetni?
– Jess megtért hedonista – idézte Vince, miközben a rászáradt mártást kapargatta a szemetesbe az egyik tányérról. – A húszas éveit magánkívül töltötte.

341. oldal

Lettka>!

Mert néha nehezebb tudni, milyen kérdést tegyünk fel, mint magát a választ.

122. oldal

Gelso P>!

Egyáltalán mihez lenne kedve egy ilyen lánynak, mint Joy? – tűnődött.
Úgy nézett ki, mint aki orosz regényeket olvas és elvont zenéket hallgat. Biztos folyékonyan beszél franciául, s azt is tudja, hogy kell enni az osztrigát.

42. oldal Ulpius-Ház


Hasonló könyvek címkék alapján

Sophie Kinsella: Csörögj rám!
Sophie Kinsella: Tudsz titkot tartani?
Sophie Kinsella: Segítség, kísértet!
Sophie Kinsella: Hová lett Audrey?
Sophie Kinsella: Kétbalkezes istennő
Sophie Kinsella: Emlékszel rám?
Sophie Kinsella: Mézeshetek
Madeleine Wickham: Titkok, hazugságok
Sophie Kinsella: Tripla koktél
Madeleine Wickham: Velem alszol?