Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A beavatás (The Secret Circle - Titkos Kör 1.) 182 csillagozás

Miután kénytelen volt a napfényes Kaliforniából a borongós New Englandbe költözni, Cassie visszasírja régi életét. Ugyanakkor furcsa kötődést érez egy csapat ijesztő kamaszhoz, akik az iskoláját uralják. Beavatást nyer a New Salemet évszázadok óta uraló boszorkányok rendjébe, bekerül a Titkos Körbe, amely egyszerre jelent mámorító izgalmat és halálos veszélyt. Ám amikor beleszeret a titokzatos és érdekes Adambe, Cassie-nek döntenie kell, hogy ellenáll-e a kísértésnek, vagy szembeszáll a sötét erőkkel, hogy megkapja, amit akar – még ha ez azt is jelenti, hogy elég egyetlen rossz döntés, és utolérheti a vég.
Eredeti megjelenés éve: 1992
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző
Enciklopédia 13
Szereplők népszerűség szerint
Faye Chamberlain · Cassie Blake · Adam · Deborah
Kedvencelte 9
Most olvassa 7
Várólistára tette 124
Kívánságlistára tette 97
Kölcsönkérné 2

Kiemelt értékelések


Haha, ez mi a jó büdös franc volt? :D De komolyan. Jézusom ilyen szarokat ritkán olvasok, de ez valami… nagyon az volt.
Hát először is kezdjük ott, hogy a könyvből készült sorozatot imádom, egyszerűen fantasztikus volt, kár, hogy kaszát kapott brühühü. Arra szerintem már mindenki rájött, hogy Lisa Jane Smith könyvei lószarok és a belőle készült sorozatok pedig istenkirályak. Bár már a Vámpírnaplók szintje is esett… Khm, hát ez más téma már.
Na, de a lényeg, hogy a három csillag a jóindulatom szüleménye.
Én, hülye az elejét valamiért élveztem, úgy az ötvenedik oldalig (bár a könyv 240 oldal). Na, mindegy a lényeg, valami hatására még kíváncsi is voltam mi fog történni. Ismételten én, hülye, bár szerintem túl fáradt voltam akkor, ezért történhetett a dolog.
Először is Cassie, a drágalátos főhősnőnk, aki szerintem titkolja a maga neme iránti vonzódását. Hogy ezt miből szűrtem le? Hát abból, hogy minden oldalon csak annyit olvastam milyen gyönyörű ma ez, meg az a lány. Úristen, hát olyan csodálatos teremtmény ez itt előttem. A tündöklő hajú lányról – Dianáról –, már ne is beszéljünk, hiszen ő az eddigi életében látott legcsodálatosabb teremtmény.
A könyv és a sorozat között (újranéztem pár részt) azért van pár eltérés, mint hat helyett tizenkét tag van.
Azon is röhögtem, amikor úgy hívták magukat, hogy az Egylet, mert mi ez itt?:D
Adam és Cassie kapcsolata egy nagy … ne is mondjam mi. Egyszer találkoznak életük során és már köztük egetrengető szerelem lángol fel. De nem lehetnek együtt szegény Diana miatt, hiszen ő hozzájuk olyan jó, és mindketten szeretik őt, nem bánthatják meg. Ja, igen Cassie Adamtől kap egy kalcedont és ne tudjátok meg mit le nem művel a csaj a kővel. Húzogatja a testén, mert így olyan mintha a fiú csókolgatná?!
A legértelmesebb szereplő Faye, nem is tudom, talán, mert neki van jelleme?
Egyébként így visszagondolva semmi izgalmas fordulat nem található meg benne, nem „rágtam” a körmöm egy-egy szereplőért stb…
Oh, és a varázsigék, azok megérnek egy misét is. Cassie szeret verseket költeni, és nem pont verseket kell költeni, hogy varázsige váljon belőle? Mekkora mázli, nem?
A lényeg, szerintem Lisa ne erőltesse az írói pályát, nem neki passzol.
Hát, ha talán még a borító is szép lenne, talán többet kap, de az is borzalmas.


Olvastam valaki értékelésében, hogy Lisa Jane Smith könyveiről tudni kell, hogy rettenetesek, viszont az abból készült sorozatok nagyon jók. A Vámpírnaplóknál teljesen így volt, erről még nincs infóm, de tervezem, hogy belenézek a sorozatba.
Nos, nem mondom, olvastam már rosszabbat is. Az eleje egész jól indul, de utána kicsit lankadt a figyelmem. Tulajdonképpen az egész könyv a felejthető kategóriába tartozik. Egyik karakter sem fogott meg, talán Faye, ő is csak azért mert tetszik a neve, meg annyira gonosz, hogy biztosan emlékezni fogok rá. Cassie és Adam nagyon buták…
Folytatom, mert a függővég felkeltette az érdeklődésem. Remélem, nem lesz végig olyan érzésem, hogy ebből a sztoriból sokkal többet lehetett volna kihozni.


Lisa Jane Smith első értékelhető regénye, a Vámpírnaplók irodalmi szinten elkövetett terrortámadása után. :)
Itt végre logikusan követhető dolgok történtek és voltak szimpatikus szereplők. :) Egyedül a főhősnő, Cassie idegesített a „Diana mániájával”. Hogy lehet egy lány ennyire oda egy másikért? Körülbelül 3 oldalanként arról elmélkedett, milyen gyönyörű, varázslatosan meseszép az ő barátnője… Jajjjj… :(((
Egyébként a sorozat után (láttam az egy évadot megélt Secret Circle – t) picit csalódás volt, de Smith néni eddigi regényeihez képest kellemes felüdülés volt a kötet. Folytatni fogom.


Igazi boszorkány regény ahol szerepet kap a szerelem. Màr az első oldalak soràn sikerült megismernem Cassie múltját és azt hogy mekkora vàltozàson ment keresztül. Sok közös tulajdonság volt amiben hasonlít ràm. Adammel való kapcsolata pedig izgalmas lett, szinte alig vàrtam hogy több időt töltöttek együtt.
A boszorkány téma jó vàlasztàsnak bizonyult, de annyira nem lett emlékezetes olvasni való. Egy kis plusz hiànyzott belöle nekem.


Húúúúhaa! Rekord gyorsaságú szerelembe esés! A kedvencem… SE!
Az biztos, ha egyszer lesz egy 15-16 éves leánygyermekem, ez ki fog maradni az életéből, nehogy tévképzetekbe ringassa magát…
Milyen jó, hogy hősnőnk ilyen jól megbízik vadidegenekben, akiknek csak most tudta meg a nevét, semmiképpen nem szeretném, hogy a 16 éves korosztály ezen felbuzdulva tolja le a nyelvét valaki más torkán. Na mindegy.
Ettől eltekintve a sztori nem volt rossz, ezért 4 csillagot kapott volna, de így, hogy átgondoltam, nem… Az túlzás lenne, mert attól hogy a sztori jó, maga az összhatás távolról sem volt az.
spoiler :D
HÁ!
Kezdem azt érezni, hogy távolról el kell kerülnöm a piros pöttyös könyveket mert vagy kiütést kapok tőlük, vagy elhalnak az agysejtjeim. Sajnálatos, de az utóbbi 3 hónapban nem találtam olyat, amit 3*-nál jobbra értékelhettem volna, és ez alól sajnos ez a könyv sem volt kivétel.


Az első könyvem az írónőtől, így előítélet nélkül szálltam ringbe ;-)
Szeretem a boszis könyveket, főleg ami meg van spékelve mindenféle boszis instrukciókkal és tippekkel (gyógynövények, kristályok). A rejtélyes fiú kilétéért végigizgultam a fél könyvet. Bár elég kiszámítható a történet, mégis tetszett.
Bővebben:
http://mfkata-about.blogspot.hu/2014/04/lisa-jane-smith…


A fülszöveg alapján, egy kicsit másra számítottam: boszorkányos szerelmi történet. Egyáltalán nem ezt kaptam, és egyáltalán nem csalódtam. Az események elég lassan indultak be, ahhoz képest, hogy a könyv maga igen rövid. De nem mondhatnám, hogy unalmas volt, csak lassan csordogált. Cassie New England-ben tölti a nyarat és arra vár, hogy végre hazamehessen Kaliforniába, ehelyett édesanyja a soha nem látott nagymamához költözteti magukat New Salembe. Cassie-nek igen csak gondot okoz a beilleszkedés, rögtön az elején magára haragít három gonosz banyát (Faye, Suzan és Deborah), akikről később kiderül, hogy tényleg azok. Válogatott módon keserítik meg az életét, szemétkednek vele, kiközösítik, mígnem egy alkalommal Faye az életére tör, és ebből a kalamajkából (a tökéletes) Diana menti meg. Cassie így tagja lesz a csapatnak, bár korántsem ért mindent, míg egy titokzatos haláleset miatt bekerül a Körbe. A történet egyébként nem tartogat nagy meglepetéseket, eléggé megjósolható az események sora. A titokzatos idegen srác, akivel a könyv elején néhány oldal erejéig találkoztunk, és aki végig jelen van Cassie gondolataiban, végül megjelenik, és Cassie álmai pikk-pakk szertefoszlanak. Mivel nem spoilerezek, ezért nem írom le miért, de ez is eléggé várható volt. A kettejük között ezüstfonala várhatóan további feszültséghez fog majd vezetni, hiszen a titkos dolgok sokkal jobban vonzzák az embert, a tiltott gyümölcsnek pedig igen nehéz ellenállni…
Sok dolog számomra tisztázatlan maradt: Miért nem mesélt Cassie anyukája, vagy a nagymamája arról, hogy ki is Cassie valójában? Ki ölte meg Korit? Cassie miért tudja ösztönösen a varázsigéket? Miért üldözték Adam-et a könyv elején?
A könyv vége, függővég persze. Cassie nagy bajba kerül Adam miatt, Faye céljai eléréséhez használja érzéseit (vagy inkább annak eltitkolását) Adam iránt. Vajon Cassie segít Faynek, hogy a Titkos Kör rosszra használja az erejét? Összességében ez a könyv egy kellemes kikapcsolódást nyújtó boszis történet, jó kis karakterekkel. Még jó, hogy megvan a második rész:).


Egyszer már elkezdtem olvasni, de akkor nem fogot meg.
Most még egyszer megpróbáltam és magával is ragadott a történet.
Pont ilyen fajta könyvre volt szükségem jelen állapotban.
A valóságot és a fikció elemeit pont a megfelelő mennyiségben van megírva.
Bár elégé nehezen indul el a cselekmény.


A sorozatot már láttam korábban, csak utána jutottam hozzá a könyvhöz. És ha azt nézzük, hogy a könyvből készült állítólag a sorozat…. Hát, akkor lehet, én más könyvet olvastam, mert a sorozat sokkalta jobb.
A borítón tetszik a rózsaszín vagy lila? virágos minta, és ez az egyetlen pozitívuma. Azt, hogy miért ez a lány szerepel rajta nem értem, hiszen Cassie-nek szőke haja van.
A könyv eleje lassan indult be, de kb 70. oldaltól már izgalmassá vált a sztori. Összességében nem volt egy rossz könyv, valamikor el fogom olvasni a többi részét is, de momentán nem érzek késztetést arra, hogy mielőbb a kezembe vegyem őket.


Könnyed kis Lisa Jane Smith könyv, semmi extra. Pár éve olvastam ezt a kötetet, nem rémlett nagyon belőle semmi. Most folytatom és elolvasom a maradék kettőt is.
Népszerű idézetek





Egy város, ahol táncoló palacsinta is van, csak nem lehet olyan rossz. Nem igaz?




– Hogy lehetsz ilyen kegyetlen?
– Ösztönösen fakad belőlem – mormolta Faye.




Hallotta, hogy Adam a háta mögött halkan, indulatain alig uralkodva így szól Faye-hez:
– Most nagyon örülnék, ha fiú volnál.
Faye nevetve, bársonyos hangon válaszolt:
– Nahát, Adam, nem is tudtam, hogy a fiúkra buksz!
213. oldal




Sarj és bimbó, gyökér és gally,
Teremjen itt, kit szívem akar!
Rügy és virág, törzs és levél,
Kihez szerelem fűz, hozzám elér.
179. oldal, 13. fejezet (Könyvmolyképző, 2014)
A sorozat következő kötete
![]() | The Secret Circle - Titkos Kör sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly 96% ·
Összehasonlítás - Soman Chainani: Jótett helyébe 92% ·
Összehasonlítás - Rick Riordan: Hádész Háza 95% ·
Összehasonlítás - Diana Wynne Jones: A vándorló palota 93% ·
Összehasonlítás - C. S. Lewis: Narnia krónikái 92% ·
Összehasonlítás - Csóti Lili: Hetedvérig 89% ·
Összehasonlítás - Elizabeth Lim: Ez hát a szerelem 90% ·
Összehasonlítás - Sara Wolf: Szívet szívért 89% ·
Összehasonlítás - Naomi Novik: Az utolsó tanítvány 89% ·
Összehasonlítás - Kerri Maniscalco: Kingdom of the Wicked – Gonoszok királysága 87% ·
Összehasonlítás