Papírpillangók 91% 244 csillagozás

(…)
Tehát a Papírpillangók több komoly témát is felölel, melyekről igenis beszélni kell. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon megosztó könyv lesz, az egyik véglet szerint értékes, a másik pedig legszívesebben kitörölné minden egyes sorát az emlékezetéből. Én az első csoportot népesítem. Erre a könyvre nem lehet azt mondani, hogy csodálatos, sem azt, hogy meseszerű. A maga rideg valójában ábrázolja az élet igazságtalanságát egészen kicsi kortól nézve. Olvasás közben azok a kis papírpillangók, amiket Blister hajtogatott, itt ültek a vállamon, s ők tartották bennem a lelket, hogy ne roppanjak össze. Éreztem az apró kis súlyukat, s June egyik gondolata járt a fejemben:

„– Azt hallottam, ha csak megérinted a pillangó szárnyát, már attól is meghal.
– De egy papírpillangó biztosan nem.
Megérintettem.”

S én is megérintettem őket, óvatosan, nehogy összetörjenek.
Még sokáig magammal fogom hordozni ennek a könyvnek a mondanivalóját, mert megváltoztatott.

A teljes értékelést itt érhetitek el: http://niitaabell.blogspot.hu/2017/05/lisa-heathfield-p…

Olyan nehéz az ilyen és ehhez hasonló témájú könyvekről véleményt alkotni. Nem olyan régen fejeztem be és kavarognak az érzések. Ez maga volt az érzelmek metamorfózisa, és még emésztenem kell.
Nem elég, hogy ez a könyv millió apró darabokra törte a szívem, majd meg is taposta őket, de szerintem a lelkem egy része is belehalt. Csak ülök és nézek ki a fejemből és alig látok a könnyektől.
Először a szépséges borítóra figyeltem fel, és először csak a pillangót vettem észre. Ahogy jobban néztem a borítót, láttam is a pillangó mögötti lányt. Nem úgy, mint a történetben a sok szereplő. Pedig minden másként alakulhatott volna…
Olyan valóságosnak éreztem az egész történetet. Izgalmas és jól meg volt írva.
A sodró lendület egyszerűen nem hagyja, hogy egy pillanatra is félretedd, miközben folyton reménykedsz. Magam előtt láttam egy gyönyörű, édes, ártatlan afro kislányt, aki azt érdemelte volna, hogy a széltől is óvják, szeressék.
Emberpróbáló az, amiket éveken keresztül el kellett viselnie. Gondolatban ezer meg ezerszer magamhoz ölelgettem.
A nyomasztó hangulatot egyértelműen azok a jelenetek oldják, ahol June és Blister együtt vannak, illetve Blister családjával. Blister, June kilátástalan, boldogtalan életének egyetlen fénye, öröme. Azok a jelenetek kivételesen az örömkönnyekről gondoskodtak.
Összességében azt mondanám, határozottan „Ugly Cry” típusú olvasmány, mely után, sokáig borzalmasan érzi magát az olvasó. Nagyon fájt. Utáltam, gyűlöltem, és nagyon szerettem, mert egy hatalmas könyvélménnyel gazdagodtam.

”Cipelheted magaddal a múltad egy haraggal és fájdalommal teli úton, vagy lerázhatod magadról a csomagod, és elindulhatsz egy másikon.”

Aki egy ifjúsági, szerelmes regényre vágyik, az készüljön fel olvasás előtt, ez ugyanis minden, csak nem egy kikapcsoló és könnyed olvasmány. Bár tegnap este fejeztem be, még mindig a hatása alatt állok ennek a szívfacsaró, megrendítő, torokfojtogató és megható történetnek, amely a könnyáradat közepette a lelkemig hatolva vált kedvenccé. Fő témája a családon belüli zaklatás, a manipuláció és a romba döntő titkok. A kemény tartalmat gördülékeny stílus kíséri, szerzője pedig hihetetlenül zseniális módon képes a fiatal lány érzelmeit megjeleníteni és átadni.

June megismerkedik Blisterrel, aki az otthoni és az iskolai bántalmazás mellett, hatalmas szívével, az ellenpólust képviseli. A lány azonban a fiúval töltött lopott, boldog órák mellett, bármennyire is elvágyik otthonról, tűrni kényszerül. Miközben próbál erős maradni, képtelen bárkinek is őszintén beszélni a vele történtekről, még Blister is csak részigazságokat tud arról, mi is zajlik a családi ház négy fala között. Mindez, nem meglepően, további szörnyűségekhez vezet, June pedig nemcsak mostohaanyjának, apjának és testvérének, de leginkább önmagának képtelen megbocsátani. A bűntudat sejtszinten ivódik belé, mindazért, amit tett, és amit nem tett. Számomra ez a megbocsátás, az önfeloldozás és az elengedés regénye, amely mindezt hűbben ábrázolja és jobban érzékelteti, mint bármely önsegítő könyv. A történet vége szükségszerű csavarral és rendkívül jó megoldásként, Blister jegyzeteivel zárul, az üzenet pedig, amivel becsuktam a könyvet: „amíg lélegzel, nem szabad feladnod a harcot. Nem adhatod fel a reményt”.

Nehezen jutok szóhoz, mert kegyetlenül megviselt a könyv. (Pedig készültem rá lelkileg.) Végtelenül elszomorító és dühítő történet volt, teli kegyetlen és undorító viselkedést tanúsító szereplőkkel, tisztelet a kivételnek. Mégis örülök, hogy olvashattam. (Még egyszer nem fogom, holtbiztos!) Felkerült a virtuális „felejthetetlen élmény" polcomra. Végig azt éreztem, hogy kiabálni és bőgni volna kedvem. Hogy tehettétek ezt? Milyen ember tesz ilyet? Miért nem segített senki??? spoiler Legszívesebben minden szereplőt jól megráztam volna. Sajnos maradt bennem egy aprócska tüske a vége miatt…

Nekem ez durvább volt bármelyik dark romance-nál.
Csak azért adok rá 5 csillagot, hogy ne rontsam a százalékot, meg mert spoiler
A fülszöveg nem utalt rá ennyire, hogy mi folyik ebben a könyvben, a címkék között meg elsiklottam a spoiler felett.
Viszont a romantikus címkét megkérdőjelezném, ebben a könyvben azon a pár csókon kívül semmi romantikus nem volt. Jó Blister előtt le a kalappal, a hűségéért és a kitartásáért.
Már az első oldalon bele akartam mászni a könyvbe, hogy kirángassam onnan azt a szívtelen szipirtyót.
Nem szoktam egyszerre két könyvet olvasni, de most muszáj volt időnkét letennem főleg az előtte részek után és beleolvasni egy másik könyvbe, mert 1. nem láttam a könnyeimtől, 2. ki akart ugrani a szívem, 3. a tehetetlen düh miatt, hogy nem tudok szegény Jun-on segíteni. Aztán ahogy fogytak a lapok nem engedett.
Nagyon haragudtam az anyjára, mert ő a könnyebbik utat választotta, de abba nem gondolt bele, hogy mi lesz szegény kislánnyal. spoiler
Az utolsó oldalaknál majdnem földhöz vágtam a gépet.
Nem lehet így vége !
Azért egy kis gyógyító epilógus jólesett volna.

Ez egy szornyu konyv.
Nem is tudom mikor idegelt fel tortenet ennyire.
June egy artatlan kislany, akinek minden egyes napja rettegesben telik, mert a draga mostoha mami es a kedves mostoha spoiler hug terrorizalja. Az apuka szemellenzot visel a szemen evek ota, es a kislany anyjat is a kedves kis mostohaval spoiler. Es ha ez meg nem lenne eleg, akkor ott vannak az iskolatarsak is. Mindig is mondtam, hogy soha nem szabad lebecsulni a gyermeki gaztetteket, es azt, hogy mennyire el tudnak banni a sajat tarsaikkal. Hat itt is sikeresen szerepeltek, es sikeresen megkeseritettek June amugy is csodalatos eletet.
Az egyetlen fenypontjai a konyvnek Blister es a csaladja voltak. Blister volt June amolyan pozitiv karpotlasa a sok szarert, amit egyebkent mindenki mastol kapott.
A vegkifejletre meg mit is mondhatnek?!
Megerdemeltek.
Sajnalom, hogy Magen, az az otvar kis patkany nem spoiler. Mert barmennyire is takarozott anyucival, akkor sem tett semmit ellene. Mert ugye O felt bruhuhuhu, jajj szegeny… Pff. :)

– A madarak olyanok, mint az emlékek, (…) Néha egészen közel repülnek hozzád, láthatod minden részletüket, aztán eltűnnek a szemed elől.

Amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, nem igazán tudtam miről is van szó. Csak úgy belevágtam.
Már az elején azt hittem, hogy rosszul látok, de sajnos nem. Tényleg kegyetlenül indít a történet. Családon belüli erőszak. A legrosszabb amit utálok, egyszerűen gyűlölöm a gyáva, féreg embereket, akiket boldoggá tesz az, ha valakit a földbe döngölhetnek. Számomra ők a legszánalmasabb lények a világon… ezek nem emberek. Akikben csak gyűlölet van és megaláztatás azokban nincs semmi emberi!! Úgy felb*szta az agyamat ez a regény, hogy legszívesebben túltettem volna magamat rajta egy gyújtóval.

Szerencsémre jött Blister, a felmentősereg képébe bújva. Maga volt a megtestesült jóság. Annyi szeretetet ruháztak rá, hogy sikerült egyenlővé tennie az érzelmi szintemet Kathleen után. Aztán jött egy szomorú hullámvasút a kicsi Thomas karakterével, aki iránt majd meghasadt a szívem. Igazából majdnem jobban hozzámnőtt, mint June.. valahogy erősebben kötődtem az ő sorsához, hiszen neki aztán nem volt választási lehetősége, csak a spoiler.

A vége, nos egy picit „nevetséges”, bizony, hogy nem így kellett volna befejeződnie a könyvnek. Szerintem Lisa elkapkodta, ezért sem adhatok rá 5 csillagot, mert nem érdemli meg. Amilyen érzelmekkel dobálózott a regény közepéig, aztán hopp a nyakadba zúdít mindent egy spoiler.

A megbocsátáshoz nagy bátorság kell.

Nem tudom miért tettem ezt magammal.
Össze-tört-a-szívem-darabokra
Ennyi fájdalom, ami ebbe a könyvbe, ezekbe a szavakba van ültetve, nem szabadna hogy létezzen.
Ez egy olyan könyv, hogy becsukod, meredsz a semmibe és csak zokogsz.
Annyira odamennék, megfognám a két kislány kezét, és kivezetném onnan. Elhoznám őket egy boldog nyugodt helyre, mert valakinek ezt meg kellett volna tennie..
Soha többet nem akarom elolvasni ezt a könyvet-mondom ezt úgy, hogy megyek és beteszem a kedvencek közé..
Nem találom a szavakat sem. Ez a könyv darabokra szaggatott engem is.

„Bennem a papírpillangók még mindig lángolnak.”

Nincs háromszáz oldal a könyv, mégis megviseli lelkileg az olvasót.
(…)
Ezt a könyvet valaki vagy imádni fogja és sír rajta, vagy földhözvágja idegében.
Azt hiszem, én kicsit mindkettőt éreztem olvasás közben és utána.
Talán mindannyian pillangók vagyunk, de hernyóknak látjuk magunkat.
Pedig valójában csodálatosak és gyönyörűek vagyunk mind, valakinek fontosak is, az élet számára pedig pótolhatatlanok.

Bővebben: http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/2017/09/lisa-heathfie…

Nagyon szépen megírt, de legalább annyira nyomasztó és szomorú ez a történet az emberi kegyetlenségről. June egy igazán szeretetre méltó és szeretetre éhes kislányként kerül a történetbe, majd végig nézhetjük, ahogy felcseperedik és közben egyre gyűlnek a felhők a lelkében. A mostohaanyja kegyetlen vele, testvére Meghan szintén. Nem is értem, hogy az apa miét nem vette észre, hogy mi folyik a színfalak mögött, talán nem is akarta látni, mert June a múltra emlékeztette. Nem hosszú ez a könyv, de annál tartalmasabb. June barátra lel Blister személyében, aki egy kis buborékot hoz létre June körül a családjával együtt, ahol June más életet élhet. Sajnáltam, hogy nem kért segítséget. Sajnáltam, hogy hazudott mindenkinek. Sajnáltam, hogy ide futott ki a történet. De végül minden darab a helyére került és June is megértette, hogy senki sem lehet fekete vagy fehér, senki sem születik gonosznak, és mindennek következménye van. Ajánlom azoknak, aki igazi gondolatokra vágynak.