Medvenemzetség 6 csillagozás

Mintha a tűz mellett ülnénk, az öreg-öreg ember, az öreg-öreg medve, és én. Ők mesélnek, regélnek, énekelnek, mindarról, ami öröktől való. Ember és medve, kölcsönös mély tisztelettel, egymás ellen, de mégis a nemzetségük összekeveredik végül, egymást folyton űzve és legyőzve, ember és medve, de egymás nélkül – az lehetetlen.

Ha valaki olvasott már korábban a népvándorlás korában játszódó történetet, biztosan nem éri meglepetésként, hogy ebben a regényben is a természet játssza a legfontosabb szerepet. Az égi jelenségek istenségekként jelennek meg: Égatya, hold-öreg, a világügyelő férfi, Döncöl, aki szekerén az égbe szállt, Aranyfejedelem, a szivárványkovács. Az állatok sem csak egyszerűen a természet részei, hiszen például a fényes állat, a nemzetség egyfajta mitikus őse, nagy becsben áll a nemzetség körében, még akkor is, ha a történet főszereplője, az öreg vadászik rá.

Ő az, aki először medvének nevezi a karmos állatot, akinek vonásai ott vannak az öregben és gyermekeiben is. Többször olvashatunk az emberek állati vonásairól.

Ugyanilyen fontosak a történetben a számok és a nevek. Az öreg gyermekeit számokkal látja el: így lesz egyikből Ketüd, a következőből harmados, a legifjabból Heted, akit utólag Jódnak neveznek el. A legidősebb fiú, Taja, aki apja halála után – egy rituális szertartás során, ami akár áldozatként is felfogható, átsegítik Égatya fényes házába – az új bő, azaz a nemzetség feje lesz, az öreg kedvenc lova után kapja a nevét. Asszonya, Gyöngyös, világra szüli a megjövendölt gyermeket, Medvét, míg Jód asszonyának, Sáfelynek – neve a zafírhoz hasonlatos – méhe üresen marad. A szülők, hogy megvédjék gyermekeiket az ártó, gonosz szellemektől, óvónevekkel látják el őket.

A regényben megjelennek olyan szokások, mint a vezetők vízbe temetkezése – itt mindjárt kínálja magát a párhuzam Attila hun király eltemetése kapcsán –, a bő vándorlása a falvak között, és a természet körforgását követve a téli és nyári szállásra vonulás.

A történet lapjain kibontakozik az ősi, az Urál- és Don-környéki együttélés idején kialakult hitvilág, a rontás és egészségvarázslás, és felfedezhetjük a kettős fejedelemség alapjait is az öreg és fivére, Tarcsa, a híres vadász viszonyában. A nők imáit a szerző a néprajzi gyűjtésekből ismert archaikus népi imádságokkal illusztrálja.

Természetesen nem maradhatnak ki a regényből más népek sem, így a fosztogató besenyők vagy besék és a böszörmény kereskedők, akik minden esztendőben kiszakítanak egy részt a ménesből, nyájból és gulyából, hogy az állatokat messzi országokba hajtsák. A magyari lovakért aranydénárokat adnak. Taja egy idő után azt veszi észre, hogy egyre több az idegen a nemzetségben, de nem vágyik annyira az iak-fiak közé, mint atyja annak idején.

Talán a fentiekből is látszik: a Medvenemzetség, amennyire rövid, annyira fontos és komoly olvasmány. Más történelmi regényekhez képest alig tartalmaz párbeszédet, a szerző sokkal inkább a leírásokra koncentrál. Jól teszi.

A kötet utolsó részében megjelenik maga Levedi fejedelem, a kóborló népek, a hét magyari törzs vezetője. Ezzel a szerző felvezeti a következő könyv cselekményét.