Születésnap ​után 65 csillagozás

Lionel Shriver: Születésnap után

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​Beszélnünk kell Kevinről szerzője

Irina McGovern, az amerikai gyermekkönyv-illusztrátor Londonban éli biztonságos, megállapodott életet értelmes, hűséges és fegyelmezett partnere, Lawrence mellett – mindaddig, amíg egy este megmagyarázhatatlan vágyat érez, hogy megcsókoljon egy másik férfit, a szenvedélyes, extravagáns, elsőrangú snookerjátékost. Két, egymással versengő, alternatív jövő függ ettől az egyetlen csóktól, hiszen Irina döntése – hogy behódol-e a kísértésnek, vagy megmarad a Lawrence-szel való, látszólag biztonságos partnerkapcsolatában – nagy horderejű változásokat fog hozni a karrierjében, a baráti körében, a családi kapcsolataiban és mindennapi életének szövedékében is.

„Shriver komplex, pimasz és szellemes elmélkedése mindenkiben kíváncsiságot fog kelteni, aki valaha is eltűnődött már azon, hogyan alakultak volna a dolgai, ha követett – vagy semmibe vett – volna egy-egy sorsfordító sugallatot.”

People

Lionel Shriver a szerzője… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
GABO, Budapest, 2014
602 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636898694 · Fordította: Komló Zoltán

Enciklopédia 26


Kedvencelte 11

Most olvassa 6

Várólistára tette 83

Kívánságlistára tette 68

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Chöpp >!
Lionel Shriver: Születésnap után

Ilyen hosszú olvasásom is régen volt már! De ez igazán nem a könyv hibája. A regény nagyszerű volt, mint eddig minden, amit Shriver-től olvastam. Egy remek gondolat profi, nagyívű, mélységesen kidolgozott megvalósításának voltam tanúja. Nagyon örülök, hogy életem egyik kemény, embert ( és asszonyt) próbáló időszakában éppen ez került sorra az olvasásban. Egy költözéshez jó könyv dukál, vagy megette a fene az egészet!

Dominik_Blasir>!
Lionel Shriver: Születésnap után

Már egy hétnél is több telt el az olvasás befejezése óta, de azóta sem tudok vele zöld ágra vergődni. Nézzük sorjában.
a) szerkezeti megoldása egyrészt izgalmas: zseniális, ahogy utalgatnak a szálak egymásra, ahogy konzekvensen végigvezeti az eltérő döntés utáni következményeket, párkapcsolati és lelkületi szinten. Kegyetlen, de nagyon is megragadó, ahogy Irináról (és úgy általában az emberről) mesél, ahogy körbejárja a döntések-tettek-érzelmek háromszöget.
b) szerkezeti megoldása másrészt gátló: mintha saját maga akadályozná az érzelmi ív kiteljesedését. Ezekkel a folytonos megszakításokkal nem tudtam igazán kötődni egyik „oldalhoz” sem, vagy pontosabban: egyik Irina sem lett elég hangsúlyos ahhoz, hogy igazán fájjon a boncolása (annyira, mint mondjuk Kevin esetében).
c) szerkezeti megoldása harmadrészt erőltetett: elég hamar egyértelművé válik, hogy mire is megy ki „üzenet-szinten” a játék, és mintha nagyon aláfeküdne a koncepciónak – mintha csak azért mutatna be két ilyen szálat, hogy ezt bizonyítani tudja. A két irányvonal miatt nagyon egyértelmű a történet konstruáltsága, és sokkal inkább légből kapottnak tűnnek bizonyos események: ezáltal ugyan működik a Nagy Tanulság, de mégis túlzottan egyértelmű a mögöttes írói szándék, és emiatt veszít erejéből (másként: nem természetesnek érzem, hanem íróinak).
Furcsa, mert amikor befejeztem, még simán a) hatása alatt voltam, és gondolkodás nélkül rányomtam az 5 db csillagot, de ahogy telik az idő, egyre jobban kikristályosodik bennem c). Gyorsan abba is hagyom a könyvről való gondolkodást, mielőtt 4,5 alá esnénk vissza.

cseri>!
Lionel Shriver: Születésnap után

Azon gondolkodtam idáig, négyest vagy négyötödöt adjak-e ennek a könyvnek, végül szigorú voltam, de adhattam volna jobbat is akár.
Nagyon jó Shriver alapötlete, a „mi lett volna, ha…”, egy emberi alaphelyzet, amikor két lehetőség közül egyet kell választani akár sorsdöntő kérdésekben is, és soha nem tudjuk meg, hogy alakult volna, ha másképp döntünk.
Na itt az a különbség, hogy megtudjuk, legalábbis az olvasó, mert az első fejezet után megismerhetjük mind a két történetet párhuzamosan: ha Irina megmarad a jó kis bejáratott, ám olykor tuskó pasijánál, vagy ha viszonyt kezd a vonzó és szexiii, ámde néha elég léha sznúúúúkerjátékossal. Különösen attól érdekes a történet, hogy Irina amúgy is állandóan azon szenved, hogy mi lett volna, ha másképp dönt, de persze ezt csak mi tudhatjuk. Mind a két történet eléggé hullámzó, szóval igazán nem mondható, hogy sablon, emellett pedig nagyon érdekes és humoros, hogy ugyanazok az események (pl. egy családi látogatás) hogyan, mennyire máshogy alakulnak a két történetben (különösen amikor olykor elhangzanak ugyanazok a szavak más kontextusban, jó kis játék).
Nehéz állást foglalni, mert valóban egyik pasi sem tökéletes, sőt még Irina sem. Azért azt elárulom, hogy bizony a végén az írónő állást foglal, de hogy mi mellett, ahhoz tessék csak végigolvasni a 600 oldalt.

3 hozzászólás
doricehoney>!
Lionel Shriver: Születésnap után

Talán legtöbbünkkel megtörténik életünk során, hogy az aktuális párkapcsolatba bekacsint egy harmadik. (Bizony, velem is megesett még gimis koromban.) A legizgalmasabb kérdés, hogy minként döntünk, vajon elég erős-e az a kapcsolat, hogy ellent tudjunk állni annak a bizonyos csábító és szexi harmadiknak, vagy már igazából amúgy is féllábbal kifelé álltunk, és ez az illető lesz a mentőöv, a one-way ticket kifelé. Vagy talán csak tényleg bekövetkezik az a kellemetlen helyzet, hogy azután találkozunk a nagybetűs IGAZI-val, miután már hosszú ideje benne vagyunk egy kényelmes, megszokásokkal teli, ámde azért összességében boldognak mondható kapcsolatban. És ha becsap a villám, akkor becsap, nincs mese, ott összegezni, majd lépni kell. Na de hogyan?

Lionel Shriver ezt feszegeti ebben a könyvben 600 oldalon át. Ráadásul párhuzamosan mindkét döntés szemszögéből, csak hogy semmi esetre se legyen hiányérzetünk. Ami engem igazán érdekelt, hogy mi lesz ennek a vége. Hiszen el lehet itt kanyarodni egy nyálas, romantikus irányba, ezen kívül a példabeszédek irányába, a megfontoltság és a megszokás tiszteletének tömjénezésébe, vagy akár az újdonság, a változtatásra való képesség dicshimnuszába. Éppenséggel választhat a fentiekből akár kettőt is, hiszen a történet kétfelé ágazik. De tekintheti felnőttnek is olvasóját mindenféle szájbarágós lezárást mellőzve, hogy az maga dolgozza ki a megoldást. Én Kevin után semmiképpen nem vártam konvencionális befejezést, és igazából igazam is lett, de nem úgy ért véget a történet, amire számítottam. Hogy ez jónak számít-e, azt mindenki döntse el maga, kapunk viszont átgondolnivalót, és nem csak a végén, hanem menet közben is bőséggel.

Mindenesetre a könyv jó, remek párhuzamos megoldásoktól hemzseg, nem csak az alapötlet izgalmas, hanem a kivitelezés kis részleteiben is bravúros. Én imádom Shriver cinikus, szemétkedő agymenéseit, bár ez a könyv kevésbé kegyetlen, mint Kevin volt, ellenben sokkal emberibb. (Ez abból is adódik persze, hogy könnyebb beleélnünk magunkat egy megcsalási helyzetbe, mint egy pszichopata tömeggyilkos anyukája helyzetébe.) Ennek ellenére előfordultak laposabb pillanatok, de ez főleg a könyv első felére jellemző, a második felére viszont remekül befeszül minden és mindenki, ahogy kell. Izgultam Irináért rendesen, hogy megtalálja a boldogságot, még ha tudtam is, hogy Shriver kezei között ez nem lesz egyszerű menet semelyik szemszögből se…

(És hogy én minként döntöttem gimisként? Az újat választottam, és bár akkor nem volt könnyű dönteni, de utána egy pillanatig se bántam meg azt a döntést.:)

Ildó>!
Lionel Shriver: Születésnap után

A fülszöveg alapján elég sablonos történetnek hangzik, de ez minden csak nem sablonos. A történet roppant hétköznapi, pont ezért bárki ráhúzhatja bizonyos részeit, gondolatait a saját párkapcsolatára, azonban a szerkezete igazán különössé teszi. Ez a két szálon futó cselekmény, mely a „megtettem” és „nem tettem meg” döntés következményeit taglalja, néha jól jönne a való életben is. De olyan ordító jelek vannak mindkét történetben, hogy egyértelmű, valami baj lesz. Az az egyik tanulság, hogy minden döntésnek vannak jó és rossz következményei is, de itt Irina számára mindkét esetben komoly veszteséggel ér véget.
A 600 oldalt viszont kicsit sokallom, néha úgy éreztem sosem érek a végére, mikor a közepén kezdett ellaposodni a történet, untatott is, de a vége ismét helyrezökkent.

kávésbögre P>!
Lionel Shriver: Születésnap után

Igazán érdekes volt végigkövetni, hogy mikor az ember döntést hoz, általában több út van: de mi csak egyet választhatunk – Shriver azonban megmutatta, hogy mi van akkor, ha két utat járunk végig. Tanulságos volt, leginkább abban, hogy bármelyiket is választjuk, mindkettőben lesz jó és rossz. Nincs olyan, hogy „tökéletesen jó döntés”. A kérdés inkább az, hogy Te mi hozol ki a választásodból.

Farby>!
Lionel Shriver: Születésnap után

Ez a nő bármit mond, bármiről ír, érdekel.
Ez azért is különös, mert a szereplőit nem kedveltem meg, de mégis kitartottam velük 600 oldalon át.
Az jutott eszembe, hogy Shriverrel nem mernék beszélgetni, annyira vonz és taszít egyszerre, és a dolgok olyan mélységeit látja, hogy félelmetes.
Ebben a könyvben leginkább az ragadott meg, hogy ugyanazok a szituációk mennyire másképpen vagy épp hasonlóan játszódhatnak le attól függően, hogy megszokunk vagy megszökünk.
És ami a döbbenet: itt nincs jó vagy rossz választás. Az életünk valóban (sokszor észrevétlen) döntések sorozata, és amikor azt hisszük, hogy egy mindent eldöntő pillanat előtt állunk, nem biztos, hogy a választásunknak csak pozitív vagy csak negatív hatása lehet. Én legalábbis sokszor hajlamos vagyok végletekben gondolkodni, ez a könyv pedig emlékeztetett a szürke tartományra. Már megérte.

Spepa>!
Lionel Shriver: Születésnap után

Ez a könyv rendkívül szórakoztatóra sikerült, zseniálisan van felépítve és végigvezetve a cselekménye. Pedig egy rakás érvet tudok felsorakoztatni ellene, mert azért valljuk be, hogy:

1) nem túl eredeti ez a „mi lett volna, ha” dolog, ami miatt Irina, a főszereplőnk egy látszólag apró döntéstől függően kétféle életutat járhat be és ezeket követhetjük nyomon a történet folyamán.

2) nem okozott túl nagy örömet, hogy ennyit foglalkoztunk a snookerrel. Egyáltalán nem érdekel, túl soknak éreztem a regényben szereplő információt és Shriver sem hozta meg hozzá a kedvem. Jó, persze értem, hogy miért ezt a sportot választotta a szerző, elvégre milyen másik sportág van, ahol ilyen elegánsan állnak ki a porondra a versenyzők és ami könnyűszerrel űzhető 40 éves kor felett is (ami fontos volt a könyv szempontjából), állati jól megélve belőle, ahol a legsikeresebb emberek szinte rocksztárként vannak kezelve.

3) megint egy Shriver kötet, ami barokkosan tekervényes mondataival némileg túlírtnak hat. Számtalanszor éreztem azt, hogy bizonyos dolgokat kevésbé körülményesen is át lehetett volna adni az olvasónak, főleg a snooker esetében. De Shriver nem szereti könnyen, egyszerűen megfogalmazni a történeteit.

4) már megint olyan szereplőgárdát kaptam, akik amúgy eléggé ellenszenvesek és első ránézésre nem annyira érdekelne a sorsuk. De ez csak félig-meddig kritika, mert a főszereplő nem volt antipatikus, inkább az Irina életében fontos szerepet betöltő férfiak voltak azok. De olyan jól volt felépítve az ő személyiségük, ráadásul jól elkülöníthető jellemvonásokkal rendelkeztek a nő kétféle életében. Míg Lawrence az egyikben (ahol jóval kisebb szerepet kapott) támogató volt, rendes és megértő, addig a másikban (ahol markánsan jelen volt) lekezelő, távolságtartó, mindenre indokolatlanul ugró, folyton ingerült férfiként ábrázolták, Ramsey pedig döglesztően lehengerlő tudott lenni a kifinomult stílusával, de közben a folyton jelen levő gyanakvása, féltékenysége, önzősége szintén nem tette túl vonzóvá.

5) kutyuli. Elképzelni nem tudom, mi lehet az eredeti szövegben vagy, hogy ezt a kifejezést ki tarthatja megfelelőnek, de komolyan nem jutott eszébe a fordítónak valami jobb becézés ennél?

De mindezek ellenére állati gyorsan haladtam vele. A legjobban a folyton visszatérő dolgok tetszettek. Bármi történt az egyik szálban, a legapróbb odavetett információ vagy nagyobb életesemény, születésnap, ajándék, karácsony, ünneplés, betegség, bármi, az visszaköszönt a másik életben, de mindig valamilyen eltérő formában jelent meg. Mondatok, amelyek először dícséretként hangzottak el, másodjára viszont cinikus felhangot kaptak. Helyszínek, ahol először valami örömteli dolog történt, a másik esetben valami kellemetlen. És viszont. Ezeket a dolgokat, árnyalatnyi eltéréseket nagyon jó volt felfedezni. A főszereplő munkájához köthető mindkét gyermekkönyv fantasztikus lett és tök érdekes, hogy végül mindkét szál, Irina mindkét élete ugyanoda futott ki. A nyitott befejezés pedig meghagyja az olvasónak a(z esetleges) választás lehetőségét. Ki mit gondol, valójában melyik életutat járta be Irina.

Elgondolkodtató volt, hogy egyetlen röpke pillanat mennyire felforgathatja valaki életét, ha az a valaki enged a kísértésnek. Mi a jó megoldás egy ilyen helyzetben? Ellenállni a vonzalomnak és megmaradni a megszokott, jól bejáratott kapcsolatban, a kényelmesen berendezett életben, vagy felrúgva mindent fejest ugrani az ismeretlenbe, átadni magunkat a szerelemnek, szenvedélynek, hátrahagyni minden biztosat a bizonytalanért, ami ki tudja, hogy fog elsülni? Mi a megfelelő az ember számára: a kilengésektől mentes, csendes élet vagy a nagy amplitúdókkal rendelkező, mindent felforgató változás? Az volt a legjobb ebben a könyvben, hogy nem ad egyértelmű választ erre a kérdésre. Irina mindkét életének, mindkét választásának bőven voltak pozitív és negatív elemei. Döntések vannak, amelyek következményeivel együtt kellett élnie, de ki tudja megmondani, melyik esetben járt jobban?

seittseott>!
Lionel Shriver: Születésnap után

Sokszor azon kapom magam,hogy azon morfondírozok egy könyv elolvasása után,hogy vajon mi történik a szereplőkkel miután becsukom a könyvet? Lehet kicsit gyerekesen hangzik,de ennek a könyvnek a végén ez az érzés csak fokozódott. Csodás főhős,Irina McGovern,minden ízében átszőve a nőket mozgató dilemmákkal,frusztrációkkal. Első ránézésére egyértelműen nőknek való könyv,de azért remélem nemtől,állatfajtól,galaxistól függetlenül sok százan veszik még kézbe. Irina McGovern ugyanis az igazi nagy irodalmi alakok sorbába váltott jegyet,vagyis Shriver vett neki jegyet…Igazi alternatív univerzium,ahol bárki kedvére skizofrén lehet,miközben akár saját életünket és mérlegre tehetjük..és ez lehet az a pillanat,amikor a fikció és a valóság összeérhet az olvasó életén keresztül,És hát mi másért írna könyvet egy író,minthogy hatással legyen a világra?
Olvasáshoz:
étel: pattogatott kukorica
zene:Nina Simone
napszak: napkeltétől napnyugtáig
+opcionálisan „Egy snookerről kezdőknek” kézikönyv


Népszerű idézetek

Chöpp >!

Ne mondd már, hogy csak üldögélsz itt, és még csak nem is olvasol.

58. oldal

12 hozzászólás
Amadea>!

Mialatt a babkávét darálta és a tejgőzölő prüszkölésére várt, beléhasított a kettejük reggeli rutinjának monotóniája. Egy pillanatig borotvaélen táncolt, hogy mit fog tenni: még egyszer feltölti a gőzölőt palackozott vízzel, vagy inkább agyonlövi magát.

99. oldal

8 hozzászólás
Chöpp >!

Beleunni a mindennapi rutinba luxus, ráadásul biztosra vehető, hogy nem tart sokáig. Az embernek csak diszkrét számú reggel adatik meg, és tanácsos kiélvezni minden olyan ébredést, amit nem tesz tönkre az ízületi gyulladás vagy az Alzheimer-kór. Csak véges mennyiségű csésze kávét ihatunk. Csak véges mennyiségű újságot olvashatunk el, egyetlen számmal sem többet. Az ebédlőasztalnál csak meghatározott, számszerűsíthető alkalommal örvendezhetünk csöndesen együvé tartozásunknak a lelki társunkkal – ha kedvünk szottyanna, akár meg is számolhatnánk –, mielőtt puff neki, ilyen vagy olyan szerencsétlenség folytán legalább az egyikünk el nem tűnik onnan.

115. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Alzheimer-kór · kávé · reggel · újság
Chöpp >!

Meghozod a legjobb döntést, amit pillanatnyilag tudsz, aztán viseled a következményeket. Itt és most rajtad a sor.

145. oldal

Kapcsolódó szócikkek: döntés
Amadea>!

Képes volt lázasan körbe-körbe kerülgetni a lényeget, mintha spárgával kötözné át. Feltehetőleg arra gondolt, hogy ha elég sokáig kering a lényeg körül, az majd megadóan az oldalára dől és pihegve kifekszik, akár a lasszóval befogott tinó.

46. oldal

Chöpp >!

Hogy van az, hogy annyi házaspár süketté válik egymás iránt?

118. oldal

2 hozzászólás
Chöpp >!

Csakhogy a korral járó bölcsesség megszerzésével többek közt a fiatalság bölcsességét is elveszítjük.

280. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bölcsesség
Chöpp >!

Az arra való képtelenség, hogy a totális győzelmen kívül bármi másban is örömünket leljük, olyan recept, amely nyomorúságos élethez vezet.

280. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Graeme Simsion: A Rosie projekt
Nick Hornby: Betoncsók
Nick Hornby: A Meztelen Juliet
Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi
Helen Fielding: Bridget Jones babát vár
Cora Carmack: Színjáték
Jodi Picoult: Gyere haza
Gary Chapman – Catherine Palmer: Parázsló ősz
Jennifer Probst: Keresd az alkalmat
Lydia Davis: A történet vége