A ​Mandible család 33 csillagozás

2029–2047
Lionel Shriver: A Mandible család

A ​közeljövő Amerikájában játszódó, sugárzóan szellemes, éleslátó regény egy valamikori jómódú család négy generációját követi nyomon, amint keresztülbotorkálnak a – nagyon is ijesztően valóságosnak tűnő – országos méretű adósságválságtól romokban heverő amerikai gazdaságot megrázó utórengéseken.

Az Egyesült Államok 2029-ben vérontás nélküli világháborúba keveredik, amely idővel amerikai családok millióinak megtakarítását teszi semmivé. A nemzetközi devizatőzsdén a „mindenható dollár” értéke egyik napról a másikra óriásit zuhan, és helyét egy új globális fizetőeszköz, a bancor veszi át. Az elnök megtorlásul bejelenti, hogy Amerika nem tesz eleget hitel-visszatérítési kötelezettségeinek. Számlái fedezésére a kormány pénzt nyomtat. Ami kevés tényleges valuta a takarékoskodóknál megmarad, azt egykettőre elnyeli az elszabadult infláció.
A Mandible család kilencvenhét éves pátriárkájuk halála után jókora örökségre számított. Miután szülői jussuk semmivé porlad, a kezdeti… (tovább)

Eredeti mű: Lionel Shriver: The Mandibles

>!
GABO, Budapest, 2017
504 oldal · ISBN: 9789634065784 · Fordította: Komló Zoltán
>!
GABO, Budapest, 2017
504 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634065531 · Fordította: Komló Zoltán

Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

Dingidungi · Saul Bellow


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
Lionel Shriver: A Mandible család

A Mandible család számomra nem csak műfaját, irodalmi hovatartozását tekintve megfoghatatlan regény, de így, egy héttel az olvasást követően, még mindig bizonytalan vagyok a szerző szándékait illetően is. Márpedig Shrivernek szándéka volt a regénnyel, az tuti. Úgy gondolom, az csak a külső máz, hogy ezt a könyvet szívesen olvassák majd a „békés, gondolkodó” disztópiákat kedvelők, a családregények szerelmesei, a közgazdasághoz konyítók, vagy egyenesen értők, és persze a kiemelkedő minőségű társadalmi (gazdasági) sci-fi szerelmesei. Hiszen Shriver írása mindezeket magában hordozza, mindegyikből merít, és páratlan kifinomultsággal szed belőlük az olvasó asztalára. Összességében mégis inkább úgy határoznám meg, hogy A Mandible család egy precíz, pontos, aprólékosan kidolgozott, haszonelvű széppróza. Haszonelvű annyiban, hogy a lehető legszélesebb olvasói körhöz eljuthasson, és mondanivalójával a lehető legnagyobb hasznot hajtsa. Lionel Shriver pedig úgy tűnik, a kortárs irodalom egyik meghatározó szépírója.
És itt kanyarodnék vissza az eredeti kérdésemhez: mi lehetett Shriver szándéka, ennek a már-már amerikai groteszkbe hajló, sarkított, néhol szinte torz karikatúrába forduló jövőképnek a megfestésével? Úgy gondolom, akkor hozza a legtöbb hasznot a konyhára az írás (és itt feltétlenül a társadalmi hasznára gondolok!), ha elsősorban a figyelemfelhívás, vagy egyenesen a figyelmeztetés hallik ki belőle. De nem tudok és nem is akarok prejudikálni, ezért azt is el tudom képzelni, hogy a mizantróp spoiler Shriver csupán képzelődik és önmagát is elszórakoztatja a mindenható dollár eszméjében feltétlenül hívő amerikai polgár orrának fricskázásával, vagy akár az is lehet, hogy egyszerűen az egyik lehetséges alternatív jövőt vázolja, a száz másik lehetőség közül.

Mindenestre az tagadhatatlan, hogy a szakértő pénzügyi-gazdasági megállapítások, a sziklaszilárd logikával felépített monetáris (a pénz, mint a modern társadalmak általános cserealapjával kapcsolatos) történések bemutatása mellett, Shriver valódi erőssége ebben a regényben (is?!), a társadalmi kapcsolatok alakulásának, a mikro- és makroközösségek, a családok és a különböző származású, fajú, szocializációjú csoportok belső dinamikájának vizsgálata, az emberek, az egyének reakcióinak modellezése a lépésről lépésre bekövetkező gazdasági változások során.
Számomra csupán egy festett háttér volt ebben a regényben, hogy a szerző az eseményeket egy kőgazdag amerikai família lecsúszásán keresztül mutatja be. Az igazi élvezet az egyén(ek), a karakterek lelkületének, emócióinak, humánumának könyörtelen boncolgatása volt. Ha valóban ilyen az ember, ha valóban ilyenek vagyunk, akkor elég nagy a gáz. De az is lehet (és az írónő rendkívül intelligens írásmódjában ez is bőven benne van), hogy Shriver ténylegesen ennyire becsüli a jelenleg e bolygón regnáló emberiséget. Annak ellenére, hogy a regény nyilvánvalóan nem egy közeljövőben bekövetkezhető „saját hibás” tömeges kihalással fenyeget, azért meglehetősen keserű szájízzel vetíti előre, hogy a mindennapok kommersz, értéktelen, fogyasztás-központú tömegpszichózisával, töretlenül haladunk egy olyan jövő felé, ahol a végletekig manipulált, célirányosan korcsosított, tudatosan butított átlagembernek csak „a semmit osztják” – de azt bizony bőkezűen, két kézzel. :(

Végül is, van ebben a regényben fetisizált dollár, száguldó hyper-infláció, bankóprés, meg primitív, nagypofájú amerikai felsőbbrendűség, de van benne rengeteg finom emberi gyarlóság, érzékenység és sérülékenység is. Csak szerethető karakterek nincsenek benne, de rájuk itt nincs is szükség.
Az egyik legmagasabb színvonalú alkotás, amit mostanság olvastam. Nincs az az olvasóréteg, akinek ne ajánlanám!

5 hozzászólás
>!
vicomte MP
Lionel Shriver: A Mandible család

Idén több olyan fikciós művet is olvastam, amelyben a pénzügyi-gazdasági eseményeknek a cselekmény szempontjából esszenciális szerepe volt, sajnos azonban meg kellett állapítanom, hogy az írók túlnyomó többségének halvány segédfogalma sem volt arról, hogy mit is ír le, s ez engem legalább annyira bosszantott, mint ha, teszem azt, a sebességet kevernék a gyorsulással, vagy a nátrium vegyjelét a nitrogénéval.

Shriver regénye szakmai szempontból magasan a legjobb a felhozatalból, de a szemöldököm így is felszaladt párszor az olvasása közben.
Az írónő ugyan nem volt rest, és tényleg utánanézett azoknak a fogalmaknak, amelyeket használ, és az esetek igen nagy részében meg tudta ragadni a valós tartalmukat, azonban, ha egy teoretikus vizsgán kellene átmennie, akkor ilyen tudással számos olyan tétel lenne, aminek a kihúzása esetén úgy hasalna el egy nálam kevésbé szőrös szívű vizsgáztatónál is, ahogy az annak a rendje.
spoiler

Tény, hogy nem csak a vészmadarak károgása az, hogy gyakorlatilag bármikor újra elindulhat az USA-ból egy egész világon átsöprő gazdasági válság, mégis a meglévő valós problémák extrapolálásából az amerikai gazdaság apokaliptikus mértékű összeomlását jósolni, inkább váteszi riogatás, mint következetesen végiggondolt fikció. Az objektív körülmények: az energiaválság, a globális klímaváltozás, a társadalom polarizálódása, a népesség elöregedése, és persze a kezelhetetlenné duzzadt államadósság az országot vezetők józan politikai akaratának és a higgadt előrelátásának hiányával megtetézve valóban vezethet akár egy olyan mértékű összeomláshoz is, mint amit Srhiver vizionál. Azonban sem a közvetlen kiváltó ok, sem pedig az összeomlás során leírt társadalmi, politikai és gazdaság változások, és azok kifutása nem logikus, sőt, a legkevésbé sem valószínű az a forgatókönyv, ami a könyv cselekményének háttereként elénk tárul.

A könyv azonban a szakmai kifogásaimtól eltekintve sem teljesített nálam igazán jól.
Kezdjük azzal, hogy a pénzügyi összeomlás hatását egy családregény keretében bemutatni használható ötletnek tűnik, de nagyon erőltetettnek tartom, hogy a Mandible család különböző generációit feleltette meg az írónő a társadalom egyes rétegeinek, ettől ugyanis a gazdasági fejtegetésektől egyébként is vészesen tankönyv ízű szöveg még inkább illusztráció jelleget öltött, ami számomra gyakran a szereplők hitelességének rovására ment.

A dollárválság és az elszabaduló infláció következtében az egész USA-hoz hasonlóan totálisan elszegényedő amerikai család négy generációja nekem egyáltalán nem adta meg az érzést, hogy azt látom, hogy miként reagál erre a helyzetre az átlag amerikai, sokkal inkább volt olyan érzésem, hogy a New yorki értelmiség görbe tükrébe bámulok.
Nem elvárásom, hogy különösebben azonosulni tudjak a szereplőkkel, és ez most nagy szerencse volt, mert ezekkel a szereplőkkel még egy levegőt sem szívesen szívnék. Mert nem szimplán unszimpatikus a család, de rohadtul ostobák, szűk látókörűek és korlátoltak is. Nemhogy sajnálni nem tudtam őket a hányattatásaikért, de egy csipetnyi együtt érzést sem tudtam magamból kifacsarni a sorsuk láttán.

Shriver tökéletesen bemutatta azt, ami az USA értékválságához vezetett: az átlag amerikai arroganciája, mohósága, korlátoltsága, élethazugságai és az a végletes társadalmi polarizálódás, ami miatt ott is teljesen átpolitizálódott a mindennapi közbeszéd. spoiler
A társadalom zömébe beleragadt kiirthatatlan rasszizmus és kirekesztés, amit a középosztály ugyan álságosan a politikai korrektség és a SJW álarca mögé igyekszik bújtatni, de azért kilóg a lóláb… De nem jobbak a lecsúszottak, vagy kirekesztettek sem: az elnyomott, megvetett helyzetükre válaszként kialakult sértett öntudat az agressziót egyetlen adekvát reakcióként értékelő gettó keménység sem az a kultúra, ami valójában az ideig-óráig való túlélésen kívül bármiben is segítené az embert.

A családok széthulltak és a társadalom egészét belülről rágja szét a nyomor és a számítás – a Mandible családra is tökéletesen igaz, hogy valójában nem számíthatnak egymásra, de az egész életüket áthatja a számítás, amivel a mesés családi vagyon és az abból megítélésük szerint nekik jogosan járó örökrész iránt vágynak. Igazából emiatt nem is sikerül normális életet élniük. Ez lehetne akár a regény valódi üzenete is, a disztópikus körítés alatt.
Az írónő azonban a végkifejletben inkább a disztópikus regények tanmese irányába tolja el a hangsúlyokat, azzal, hogy megteremti a XXI. század közepének vadnyugatát, ahol a család tagjai ismét együtt élhetnek egy teljesen valószerűtlen fordulatnak köszönhetően.
De minek?

>!
pepege MP
Lionel Shriver: A Mandible család

Jól elfelejtettem erről a könyvről írni, pedig nagyon megérdemli.
Volt ugyan ez a karcom: https://moly.hu/karcok/1060891 amiben kiakadtam a fordítási hibától. És még azt követően is megjelölőcimkéztem a könyvben néhányat. Terveztem, hogy majd az értékelésemben mindegyikről be fogok számolni, de aztán meggondoltam magam. Hát szegény Shriver erről mit sem tehet! Meg aztán, nem lesz jobb a lelkemnek se.

Shriver azon (kevés) kedvenc szerzőim közé tartozik, akik bármibe nyúlnak bele, siker koronázza munkájukat, írjanak bármiről, én bekajálom. Mert jók. Olvasmányosak. És mert remek karaktereket teremtenek. Igen, Shrivernek még a disztópia is nagyon fekszik, még azt is úgy tudja kitalálni, megteremteni, leírni a regényében, hogy teljesen elhisszük, sőt rá is parázunk, hogy ez vajon így lesz-e. De mekkora merészség kell már ahhoz, hogy valaki az amerikai dollár zuhanórepüléséről, az amerikaiak hitelképtelenségéről kezdjen el szónokolni?! Ekkorát fricskázni az orrukra, csakis Shriver képes. :)

Aki belevág, azért arra számítson, hogy kapott a történet egy kis gazdaságpolitikai ízt, de ez ennél a témánál nem is csoda. Viszont Shriver ezt is olyan ügyesen, a helyén kezeli, hogy egy idő után már észre sem veszi még az sem, akinek borsózik a háta a közgazdaságtantól. :D

Most, miután visszaolvastam ez a néhány bekezdést, rá kell döbbennem, hogy semmi érdemlegeset nem sikerült írnom, de most már mindegy. Aki ismeri és szereti a szerzőt, az úgy is el fogja olvasni, aki meg hezitál, az pedig olvassa el a többi értékelést. :P

4 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
Lionel Shriver: A Mandible család

Nem is tudom, hogy történt-e velem valaha ilyen – mindenesetre Shriver többször is simán elérte, hogy amikor leszálltam a tömegközlekedésről egy-egy hosszabb szakasz olvasása után, szabályos döbbenetet éreztem, amiért az emberek a valóságban nincsenek kétségbe esve, képesek nyugodtan vásárolni (egyáltalán: van mit vásárolni), és nem tanakodnak állandóan azon, hogy mi lesz velük, miután az összes pénzük elúszott. Szóval Shriver nagyon bevont az apokalipszisébe, én meg nagyon élveztem.
Már rögtön azért, mert elképesztően hitelesen gondolja végig ezt a jövőt. Nála nincsenek túlzások, nincs szélsőséges kilengés, ami miatt megnyugodhatunk, hogy „persze, persze, riasztó meg minden, de azért úgysem ez lesz”. Erre szerintem nagyon kevesen képesek: úgy kell extrapolálniuk a jövőt, hogy az megmaradjon sokrétűnek, ismerősnek, de mégis újszerűnek vagy riasztónak.
Aztán itt vannak az imádnivalóan intelligens párbeszédek, a gazdasági fejtegetések (tudtátok, hogy borzasztóan izgalmas is lehet inflációról és deflációról olvasni?), a karakterek érzelmi mélysége (néhány jelenet kegyetlenül letaglózó) vagy a szereplők közti dinamika, amiért nagyon lehet szeretni ezt a könyvet.
Amiért viszont morcos vagyok, és amiért levontam egy fél csillagot, az a könyv utolsó negyede: én a cselekményívben bekövetkező törés után már nem tudtam visszatérni a szereplőkhöz és Shriver problémáihoz, hirtelen nagyon idegennek tűnt minden. Kár.
De addig azért egy briliáns gazdasági sci-fi és egy kemény családregény tökéletes kombinációját kapjuk.
Bővebben: http://sfmag.hu/2017/12/15/lionel-shriver-a-mandible-cs…

>!
marschlako P
Lionel Shriver: A Mandible család

Sajnos nem született meg az értékelés azon melegében, de nem akartam szótlanul sem elmenni e remek kis darab mellett. Olvasása közben sok áthallás volt az ez évi nagy kedvencemmel, a New York 2140-nel, talán elég, ha csak a rengeteg közgazdasági fejtegetésre gondolunk. Bár tőlem e tudományág nagyon távol áll, az általánostól eltérően most egyik regényben sem zavart (ez persze KSR esetén nem meglepő, Shrivertől viszont most olvastam először), sőt – mint annak fundamentális alkotóelemét –, kifejezetten élveztem. (Az pedig különösen tetszett, hogy az egyik legnagyobb pcsfejet Goognak hívják:)
Ha a felvázolt szcenárióban itt-ott van is némi megbicsaklás, ez a regény sokkal inkább társadalomkritika és szatíra, akár görbe tükör, mintsem egy – ma oly közkedvelt – disztópia. De ha már a szóba kerültek a disztópiák, akkor Shriver regénye sokkal rémisztőbb, mint a rengeteg válogatott kegyetlenséget felvonultató társa, mivel nagyon is valós lehetősége van annak, hogy – ha nem is pontosan így – megvalósuljon.

>!
Oriente P
Lionel Shriver: A Mandible család

A lassan megfőzött béka amerikai esete egy monetáris disztópiában.

Gyakran kiemelem, ha jók egy regény arányai. Shriver regényében viszont épp az arányokkal volt problémám, méghozzá több szempontból is. Először is indokolatlanul hosszúnak éreztem az előkészítést – a könyv első kétszáz oldala leginkább ennek bizonyult –, nem is beszélve a közgazdasági és pénzügyi fejtegetésekről és monológokról, amelyekbe rendesen belefeledkezett belemelegedett a szerző. Tudom, hogy ez utóbbi sokaknak kifejezetten tetszett, engem inkább dekoncentrálttá tett és kidobott a szövegből. Az időkezelés eleve nagyon sajátos: az alcímben feltüntetett időszak (2029-2047) ugyanis azt sugallja, hogy itt majd egy folyamat kiegyensúlyozott történetét kapjuk, ehhez képest gyakorlatilag három évben koncentrálódik a történet, majd egy váratlan ugrással 2047-be csöppenünk, hogy aztán néhány szereplő visszaemlékezéséből rekonstruáljuk a köztes eseményeket. A „záróévnek” tulajdonképpen nincsen kiemelt jelentősége, miközben az átugrott évek nem tűnnek kevésbé jelentékenynek, így egy kicsit értetlenkedtem a szerkesztésmód felett.
Komoly aránytalanságot éreztem a szereplők kidolgozottságában is, ami normális esetben bármely összetett cselekmény természetes velejárója, de a Mandible család egyes szakaszai inkább emlékeztetnek egy kamaradarabra: lakásbelsőkben zajló hosszú beszélgetésekből bogozzuk ki az események láncolatát, vagyis az igazi játék a személyiségek játéka lesz. Ebben a leosztásban viszont több szereplőt éreztem súlytalannak és céltalannak, amolyan felesleges kinövésnek a törzsből… funkciójukban nehéz őket megkülönböztetni az ezüst evőeszközkészlettől, amit a család minden lehetetlen helyzetből átmenekített a következőbe. Gondolom, alternatív nézőpontjuk hívta életre őket, de nem szólaltak meg elég markánsan. spoiler

Mindettől függetlenül az ötletet, az ötlet következetes végigvitelét, vagyis magát a történetet nagyon érdekesnek találtam, és a regény középső részének erőteljes hangulata engem is maga alá gyűrt: többször azon kaptam magam, hogy gondolatban ellenőrzöm az itthon felhalmozott csomagolófólia és WC-papír készleteket. :D Különösen tetszett Shriver invenciózus nyelvhasználata, az időbeli ugrásokkal ugyanis nemcsak a hétköznapi technológia, de a szleng is rohamos gyorsasággal változott. Nem is beszélve az olyan ironikus megoldásokról, hogy 2047-ben a „kincstárjegy” kifejezés durva káromkodássá degradálódik spoiler. Fejben a mai napig használom néha a nyuggerpuki és a herke szavakat – ezek bevezetésével a magyar fordító is brillírozott.
Más kérdés, hogy a szöveget végig nehézkesnek, de legjobb esetben is hullámzó színvonalúnak éreztem. Azt nem tudom megállapítani hogy ez a stílus az eredetiből származott át, vagy fordítási és/vagy szerkesztési gyengélkedésből adódik, de szövegszinten valami nagyon nem klappolt. Természetesen olvasható, nem kifejezetten kellemetlen, de én többet vártam egy többszörösen díjazott, sokkönyves szerzőtől.

>!
Chöpp
Lionel Shriver: A Mandible család

Nagyon kemény. Nagyon profi.
Az elején kicsit untam a közgazdasági fejtegetéseket. Miután ezeken átvergődtem, ráhangolódtam és felvettem a ritmusát, újra élvezni kezdtem Shriver írását, mint mindig. Elképesztően összeszedetten, átgondoltan vitt végig a Mandible család életének alakulása – válságkezelése és túlélési stratégiáik – segítségével a dollár és az Egyesült Államok maxiválságán. Különösen érdekes volt ezt egy kifejezetten gazdag család történetén keresztül „megtapasztalni”. Ilyen extrém körülmények között nincs „kinek-kinek érdeme szerint”, nincs megmentő, mert maga az állam rántja magával a pusztulásba a népet. Ez egy hatalmas szopás, amibe frankón belehalhatunk, korra, nemre, tudásra és diplomá(k)ra való tekintet nélkül. Mint egy háború. Csak áldozatok vannak és szerencsés megmenekültek.
Magamhoz hasonló naiváknak – is – szeretettel ajánlom.

1 hozzászólás
>!
Morpheus
Lionel Shriver: A Mandible család

Ó, hogy untam ezt a könyvet… Esküszöm, le is tettem volna, ha lett volna más olvasnivaló a kezem ügyében. Így aztán kiolvastam, és értékelem is. Hogy mégis, miért nem adtam rá gyengébb értékelést, az a világ feltérképezése a szereplők megalkotása. A disztópia sajnos már nem csak a könyökömön jön ki, hanem a térdemen is. Megfogadtam pedig, hogy nem olvasok disztópiát, minek is, hiszen abban élek (nem csak az országra értem, hanem az egyéni életemre is), nem kell erről olvasnom pluszban, hogy még rosszabb legyen a kedvem. A könyvről annyit, hogy igen, az állam bácsi rossz, törvényesen lop az emberektől, aztán ennek egy töredékéből gondoskodik az emberekről (igyekszik, hogy egyre kevésbé gondoskodjon), a többit meg az apparátus fenntartására, meg a korrupciógyanús ügyletekre fordítja. Ráadásul az emberek szabadságát is önkényesen korlátozza. No ezt minden rendes anarchista tudja.

>!
kvzs P
Lionel Shriver: A Mandible család

Ez a könyv egy családregény köntösébe bújtatott közgazdasági tankönyv. A mikro- és makroökonómia, illetve pénzügyi alapozó szakirodalom után szerintem a gazdaságtudományt tanulók kezébe kellene nyomni, ugyanis nagyon jól bemutat és megértet sok elméletet.
Szépen, következetesen viszi végig azt a gondolatkísérletet, hogy mi történne, ha egy gazdasági összeomlás kicsit nagyobbat szólna, mint a legutóbbi lufi… Az egyik nagy bajom viszont pont ezzel kapcsolatos: nem tudom elképzelni, hogy az Amerikai Egyesült Államok nyeletlen fejszeként így beleálljon a földbe. Kisebb, kevésbé a világgazdaságba ágyazott, kevesebb potenciállal rendelkező országokkal persze ez manapság is megtörténik, de, arra már fel sem kapja senki a fejét… A másik problémám a végével akadt. Szerintem a parkban be kellett volna fejezni a történetet, ugyanis az utolsó szakasz nagyon erőltetettnek és a könyvből kilógónak hatott.
Ennek ellenére nagyon érdekes, és tanulságos a történet, amely kicsit sztereotipikus, mégis meglepően élő szereplőkkel van tele, akik nagyon izgalmas beszélgetéseket folytatnak pl. a vagyonról, a társadalmi előjogokról, vagy éppen az erőszak szükségességéről. Az egész történet pedig olyan plasztikusan van megírva, hogy időnként figyelmeztetnem kellett magam, hogy „nyugi, lesz vacsora”.
Az biztos, hogy a könyvet kötelező olvasmánnyá tenném azok számára, akik szerint a takarón túl nyújtózkodni teljesen normális, vagy azoknak, akiknek az a problémájuk, hogy nem tudják mindig a legújabb modellre cserélni a telefonjukat. Ezt elolvasva talán elgondolkodnának…

>!
Sai_home P
Lionel Shriver: A Mandible család

Az első könyvem az írónőtől, bár egy másik művét láttam megfilmesítve és az tetszett, szóval bizakodó voltam, nem is hiába.
Valahogy így kell egy közgázról szóló szórakoztató könyvet írni, számomra szinte letehetetlen volt. Az alaptörténetben egy (tágan vett) család tagjait követjük nyomon, akiknek megváltozik az élete. Szépen lassan haladnak a lejtőn, mint mindenki más az országban, a könyv gerincét az adja, hogy melyikük hogyan dolgozza ezt fel és mennyire fogadja el. És olvasás közben teljesen hiteles az egész, mintha nyilvánvaló lenne, hogy igen, ez fog történni és így kell majd eljárni.
Az oldalak jelentős részén esik szó közgazdasági elméletekről, amit a szereplők vitatnak meg egymással és mindenki szakértő. Rengeteg munkát feltételez az irónőtől, hogy ezek a részek is hitelesnek érződnek, több különböző szempontból is megvizsgálja a kérdést, de nem kötelezi el magát egyik látásmód mellett sem, mindenki eldöntheti, hogy melyik leírás tetszik neki. A legszebb, hogy igazából mindegy, mivel a szereplőknek esélyük sincsen változtatni, egyszerűen mindig meg kell tenniük a következő lépést.
Ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, akit nem riasztanak el a közgázos témák és egy olyan könyvet szeretne olvasni, ahol mindenki logikusan cselekszik (legalábbis a saját logikája szerint) és nem idióta döntések miatt bonyolódik a történet..


Népszerű idézetek

>!
gesztenye63 P

– Az olvasás a birtoklás aktusa. Amit elolvasol az a tiéd.

58. oldal, 3. fejezet: Várakozás a lóvéra

>!
Spaceman_Spiff IP

– Tudod, van erről a Netflixen egy új sorozat. Egy ámokfutó gyilkos Mágusról.
– Ősrégi sci-fi téma. Még a 2001: Űrodüsszeiából.
Savannah a homlokát ráncolta.
– Hogyhogy a múltban játszódik egy science fiction?
– Úgy, hogy amikor a regényt írták, 2001 még a jövő volt. Akárcsak az 1984… ami akkor még messzinek tűnt, amikor Orwell megírta, de aztán eljött, és el is múlt az igazi 1984, és közel sem volt annyira borzasztó, embertelen vagy szomorú, ahogy megjósolta. A jövőben játszódó történetek arról szólnak, amitől a jelenben félnek az emberek. Egyáltalán nem a jövőről. A jövő egyszerűen maga az abszolút szekrényszörny, a nagy ismeretlen.

106. oldal, 5. fejezet - Az értelmiségi elit

>!
Chöpp 

Még mindig érdemként akarják feltüntetni a toleranciájukat, de azt már nem vállalják föl, hogy az ember csak olyasmit „tolerál”, amit ki nem állhat.

23. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tolerancia
>!
B_Niki P

A gazdag bárkit jelenthet, aki többet keres nálad.

129. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gazdagság
>!
gesztenye63 P

– Ha a kormány rákényszeríthet bennünket, hogy adjunk oda neki bármit, amire szüksége van, vajon mit kényszeríthet még ki tőlünk?

81. oldal, 4. fejezet: Jó estét, amerikai honfitársaim!

>!
Bíró_Júlia

Döbbenetes volt, hogy a ki-mennyit-kapjon fölötti gyűlölködés még azután is kitartott, hogy már nem is volt mit kapni.

166. oldal, 7. fejezet - Az amazonkirálynő megérkezik Carroll Gardensbe

>!
marschlako P

A kormányok azt teszik, ami az érdekükben áll, ez pedig a szabad választásokon alapuló demokráciák ciklusfüggő adminisztrációinak esetében azt jelenti, hogy bármit, ami kórosan rövid távon az érdekükben áll.

307. oldal

>!
Chöpp

Sosem értettem, miért érzik úgy az emberek, hogy könyveket szabadon lophatnak.

58. oldal

>!
Chöpp

A nyelv eleven dolog, nem lehet bedugni a fagyasztóba.

33. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King (Richard Bachman): Az átkozott út
Lao Sö: Macskaváros krónikája
Auer Ádám – Papp Tekla (szerk.): A gazdasági világválság hatása egyes jogintézményekre Magyarországon és az Európai Unióban
Antalffy Tibor: A jövőnk véget ért!
Győrffy Dóra: Bizalom és pénzügyek
Bozzai Rita – Farkas Zoltán: Hitelválság – Adósságaink története
Horváth Győző: Válságmenedzselés a gyakorlatban
Guido Kreppold: A válságok – életünk fordulópontjai
Annie Proulx: Szélvidék
Douglas Kennedy: Kísértés