Lionel Ray költő, műfordító, a kortárs francia irodalom egyik élő klasszikusa. 1935-ben született, Párizsban él és angol irodalmat tanít. Költői pályáját Robert Lorho néven kezdte, s korai versein erősen érezhető a szürrealizmus hatása. Jelenlegi nevén a hetvenes évektől közöl verseket. Az Action Poétique című nagyhatású irodalmi lap és Europe folyóirat egyik szerkesztője volt, jelenleg a Mallarmé Akadémia alelnöke. Legutóbbi köteteiben – eddigi verseinek egyenes folytatásaként – a költő személyiségének, önazonosságának kérdését kísérli meg körbejárni. Számtalan kritikusa utal rá, hogy ezek a versek olyan hatást keltenek, mintha félálomban születnének, mintha a helyenként hosszú, helyenként hirtelen félbemaradó sorok valami tudattalan működésérzelmi görbéjének leképzései volnának: „És írsz, mint aki alszik / mintha minden igazság holt betű lenne / névtelen írás volna csak” (Ez az arc a tied…)
Lionel Ray neve a magyar olvasók számára szinte ismeretlen. Ez a könyv ízelítőt… (tovább)
Égszomj 3 csillagozás
Kiemelt értékelések
Rövidnek tűnik ez a 68 oldal (amiben 3 oldalnyi infó is benne foglaltatik a költő munkásságáról), de normál A/5-ös méretű a könyv (füzet), így sok és tömények is a versek.
Természetesen a fülszövegben elejtett „szürrealizmus” keltette fel a figyelmemet, és kivételesen nem csalódtam.
A versek kb. két harmadára jellemző az automatikus írástechnika sajátossága, amikor kapcsolat és vég nélkülinek tűnnek a leírt a szavak, csak úgy tobzódnak és nem tudni, hova fut ki, ha egyáltalán kifut valahová. Nagyon sok helyen nincs semmilyen lezárás és központozás, máskor egy-két pont csak; nem tudom, eleve így volt-e eredetiben, vagy fordítói hiba, de ez így nagyon zavaró. Elsőre ritkán értettem meg, hogy miről olvasok, mert ezek mellett a szóhasználat, a költői képek sem szokványosak – lásd az idézeteknél, sőt, kifejezetten elvontak. Nem feltétlenül tartom negatívnak, és persze az én oldalamra írható, nem a versek rossz minőségére, de egészében szinte egyet sem értettem, inkább kiragadott gondolatok maradtak bennem (amik annyira tetszettek, azokat ki is írtam), illetve gyakoroltak rám hatást. Kell rá fogékonyság, mert nem egyszerű ráhangolódni az ilyen mondathalmazokra.
Az írások gyakori szereplője az idő, az óra, az éjszaka, a csend és a zajok. Minden érzést, benyomást ezek viszonylatában közelít meg és ír körül. Ritkán szólít meg egy másik szereplőt, aki a költő kedvese, mégsem rontja romantikussá. Minden nagyon negatív, kissé szomorú is és inkább visszafelé, valamint befelé tekint, semmint előre.
A fordítói megjegyzésből hiányoltam egy rövid életösszegzést, ez nagyon kellett volna, hiszen tényleg ismeretlen a költő neve idehaza, olyannyira, hogy itt a Molyon még csak nem is volt fent sem ez, sem másik kötete, pedig legalább tízet kitesz az életműve. A versekről való néhány mondatával viszont kicsit közelebb vitt hozzá.
Amikor az idézeteket írtam, másodszor olvastam végig a kötetet, de azt hiszem, még ezután is fellapozom néha és jó lenne mást is keresni tőle. Nagyon szép gondolatok vannak itt, a hangulat pedig egyértelműen magával ragadja az embert.
Népszerű idézetek
Bizonytalanul
jársz, ahogy
egy várost szelnek át.
Befelé
szöksz, oda,
a dolgok néma
távolába.
Ott senki.
Az élet múlttalan,
jövőtlen. Így haladsz
a cél felé: tükörből
való szoba, hol átjár
az idő.
53. oldal, Bizonytalanul...
Lehettél volna a világítótorony őre
vagy csillagász földmérő sőt zenész
most élhetnél az idő tenyerén
szelektől körbemosva
burjánzó órák erdejében
lettél volna a homokban homokszem
felcsapó láng a tűz ölén
éjmélyben éjszaka vagy csak lehelet
ágacska belsejében az illat
levelei a gondolatok és szétfutó
vastag ágai külön életek.
Lehettél volna önmagad:
szeptember íze a magokban eltelő
napok húsába ágyazott hang egy kinyújtott
kéz
egy lépés az élben elvesző.
61. oldal, Lehettél volna a világítótorony őre...
Központok sokasága. Éjszakatömbök.
Határokkal lámpafénnyel beszéddel
telehintve mindig a hajnal
első vizébe merevedve.
Lehetséges arcélek térdek íve
álmot pásztázó tekintetek
kékséget sötétet időt
számtalant végtelent birtoklók elfecsérlők.
Ez a csend mint egy lopakvó őszi állat
közel van azutáni azelőtti csend
visz hogy leszálljunk az időn túli semmi
mélyrétegébe
22. oldal, Távollét
Véget se ér és el se indul
csak egy kaland a nap
csak sár egy eldugott tükör
egy szó ha olykor
tintát fröcsköl a mély
álomba: mozgó emlékezet
se csel se kacagás
csak a kérdések karma
méretünk vagyonunk
holnap a hó alatt ház
se fáradtság se tolvaj
ott a meredély szélén
véget se ér de el se indul
19. oldal, Véget se ér és el se indul
Egy éjjel hallgattam az álmod mindazt láttam
Mit az emlékezetben járva látni szoktak
32. oldal, Mint egy alvó kastély (részlet)
A hangok rejtett színe vagy,
jössz, mint a zápor,
szétrobbansz csillagokká.
Pihenj meg, örvény fénye, itt pihenj meg
a falánk szavak közt, a szájon,
Ahol a lélegzet jár! mindennek kapuján!
Kezdőhang, kiáltás, láthatatlan
égbolt takar be,
még az árnyék
türelme is te vagy.
36. oldal, A hangok rejtett színe vagy...
Ez az arc a tiéd,
csak te nem ismered fel.
Mintha egy régi kártyajáték,
Egy elveszített játszma, egy elfelejtett játék
figurája lenne a képed.
És írsz, mint aki alszik,
mintha minden igazság holt betű,
névtelen írás volna.
39. oldal, Ez az arc a tiéd...
tiétek íme
a létezésnek reggele! kibogozván csomóit a valószínűtlen
városok homályos negyedek szegényes külváros sötétje
felé tartó utaknak terek hol vakon kering a
véletlenlökte eleven tünemények kísérte
fény. […]
(a gondolat a szép halász a nyelv fölé hajol
a biztos csend csodálja és búzáját megőrli)
16. oldal, Képernyő, vízpart VII. (részlet)
nem tudni mi követ téged a titkos
vízben a föld szerelmes vizeiben. a csöndek
pillanatnyi párbajában és záporokban mint egy régi arc.
egy emlék összegyűrve. Halovány ablak
színén valószínűtlen arc ki virraszt
mosolyog rád a változó vízen.
[…]
aztán tessék. hol vannak már a rácsok. a mezők
dúdolnak. tiéd az arc a szél nem fordítja vissza.
még ha kiszáradt is a szád. ha nehezebbek
is a szavak, a hangod reszketeg. nézed a fák mögött
menő és megtorpanó alakot – lassan sötéten
lapozza élő könyvét, szomjas, éhes:
hasonlít rád. gondoltad, hogy nem ismered?
20. oldal, Éjjeli vers (részlet)
Az idő te vagy. biztos vagy benne. s leereszkedsz
a nap mélyére különbözésed birtokába.
mondatok szavak hálógubancos lakhelyére.
az idő igaz és távoli. az idő itteni mindenütti.
28. oldal, Az idő te vagy... (részlet)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Guillaume Apollinaire: Válogatott versek ·
Összehasonlítás - André Breton – Philippe Soupault: A mágneses mezők ·
Összehasonlítás - Paul Éluard: Éluard versei ·
Összehasonlítás - Paul Éluard: Paul Éluard válogatott versei ·
Összehasonlítás - Guillaume Apollinaire: Guillaume Apollinaire legszebb versei ·
Összehasonlítás - Louis Aragon: Louis Aragon válogatott versei ·
Összehasonlítás - André Breton: Oldható hal ·
Összehasonlítás - Július Lenko: Válogatott versek ·
Összehasonlítás - Lakits Pál (szerk.): Századvég és avantgarde ·
Összehasonlítás - Derek Walcott: A szerencsés utazó 67% ·
Összehasonlítás